Aisah minden egyes találkozás után egyre boldogabb lett. A szeretkezések után Brent verseket küldött neki – szenvedéllyel, vággyal és ígéretekkel teli sorokat, amelyek reménnyel töltötték el. Minden egyes szóval még jobban hitt abban, hogy végre eljött az ő idejük.

Aztán egy nap elérkezett a pillanat, amitől rettegett, de amit mégis meg kellett tennie.

Aisah mély levegőt vett, majd határozottan, de remegő szívvel nézett Brent szemébe.

— Szeretném veled újra kezdeni… Egy új életet. Most már senki sem választhat el minket. — Hangja őszinte volt, szívéből szólt. Amint kimondta, megkönnyebbült – mintha végre elengedte volna a félelmet, ami addig fogva tartotta.

Brent azonban megfeszült. A tekintete elkomorult, és azonnal tudta, hogy a válasza fájdalmat fog okozni.

— Aisah… Én most sem tehetem azt, amit akarok, drága Aisah… — suttogta halkan, fájdalommal a hangjában.

Aisah érezte, ahogy a könnyek kibuggyannak a szeméből, de nem akarta, hogy Brent lássa a fájdalmát. Mosolya szomorú volt, tele elfojtott reménnyel.

— Semmi baj… — mondta halkan, de a hangja megremegett.

Brent ujjai óvatosan végigsiklottak az arcán, Aisah pedig a tenyerébe temette az arcát, behunyva szemét.

— Én mindig várni fogok rád… — suttogta halkan, még mindig lehunyt szemmel, mintha ezzel is el akarná rejteni a könnyeit.

— Aisah… — suttogta Brent fájdalommal.

Egy pillanattal később azonban ajkai birtoklóan csapódtak a lányéhoz. Mintha ezzel akarta volna elmondani mindazt, amit a szavai nem tudtak. Hirtelen az ölébe húzta őt, kezei szorosabban ölelték, erősebben végigsiklottak rajta, mintha nem tudna betelni vele. Szenvedélye vad és követelőző volt, de közben ott volt benne a fájdalom is – a tudat, hogy talán ez az egyetlen dolog, amit még megadhat Aisahnak.

A lány halkan felnyögött, amikor Brent ajkai végigcsókolták a nyakát, majd a kulcscsontját. Egyikük sem gondolkodott, csak hagyták, hogy az érzelmek és a vágy átvegye felettük az uralmat.

Brent határozott mozdulatokkal vetkőztette le, de csak annyira, hogy hozzáférjen a testéhez. Aisah lélegzete elakadt, amikor érezte a férfi ujjait végigsiklani rajta, felfedezni minden porcikáját.

— Olyan gyönyörű vagy… — suttogta Brent rekedten, mielőtt újra birtokba vette volna ajkait.

Aisah reszketve húzta magához, kezei a férfi bőrére siklottak, érezve a feszülő izmokat, a forró testet, ami most csak érte égett.

Brent finoman a csípőjénél fogva irányította, érezte, ahogy a lány remegve adja át magát neki. Amikor végre beléhatolt, Aisah halk sikollyal fúrta az arcát a nyakába. Brent erősebben ölelte, mozdulataik tökéletes összhangban találtak egymásra.

A szenvedély lassan átcsapott mindent elsöprő tűzbe. Brent egyre mélyebbre hatolt, Aisah pedig minden egyes mozdulatnál egyre közelebb sodródott a beteljesüléshez. A teste lángolt, minden idegszála Brent érintésére vágyott.

A világ körülöttük megszűnt létezni. Nem volt múlt, nem volt jövő – csak ez a pillanat. Aisah minden egyes lökésnél egyre közelebb sodródott a gyönyör széléhez, majd egy utolsó, tökéletes mozdulattal végleg elveszett Brent karjaiban.

A szenvedélyük még sokáig izzott, testük lassan simult össze, ahogy a beteljesülés utáni csendben még szorosabban ölelték egymást. Aisah el akarta hinni, hogy ez a pillanat örökké tart… de legbelül tudta, hogy a valóság mindig utat tör magának.