Aisah és Brent között az elmúlt időszakban egyre gyakoribbá váltak a veszekedések. A régi szenvedély, az az egymás iránti olthatatlan vágy, amely korábban jellemezte a kapcsolatukat, mintha lassan elhalványult volna. Brent már nem volt ugyanaz a férfi, aki egykor minden nap ott várta Aisaht a munkahelye előtt, hogy együtt menjenek haza. Most inkább a videojátékok világába menekült, míg Aisah egyedül cipelte a kapcsolatuk terhét.

Aisah egy este fáradtan ért haza. A nap hosszú és kimerítő volt, de tudta, hogy ami igazán nyomasztja, az nem a munka, hanem a köztük lévő egyre növekvő távolság. Mikor belépett a házba, senkinek sem szólt, csak egyenesen a szobájába ment, és magára zárta az ajtót. Nem volt ereje újabb vitához, nem akart szembesülni Brent közönyével.

Órák teltek el. Aisah az ágyon feküdt, próbált pihenni, de a gondolatai nem hagyták nyugodni. Egy ponton aztán halkan kinyílt az ajtó, és Brent lépett be.

– Hát te hol voltál? – kérdezte Aisah halkan, anélkül, hogy felnézett volna.

– Hol lettem volna? Lent a nappaliban – válaszolta Brent. – Szörnyű migrénem volt, ott aludtam.

Aisah felült az ágyon, és ráemelte tekintetét.

– Nem is vettem észre – mondta csöndesen.

Brent egy pillanatig némán nézte őt, majd váratlanul megszólalt:

– Akkor is velem maradnál, ha megölném az apádat?

A kérdés úgy csattant a levegőben, mint egy ostorcsapás. Aisah szíve kihagyott egy ütemet, majd vadul kalapálni kezdett a mellkasában.

– Hagyd abba… – suttogta elcsukló hangon, és hosszasan behunyta a szemét, mintha így elűzhetné a rémálomszerű pillanatot.

Brent közelebb lépett hozzá, és szinte követelőzve ismételte meg a kérdést:

– Szóval velem maradsz, Aisah?

A lány térdre emelkedett az ágyon, könnyek csillogtak a szemében.

– Kérlek… – könyörgött remegve. – Ne hagyd, hogy a bosszú uralkodjon el rajtad. Érezd a szerelmem… Érezd, hogy téged választottalak… Kérlek, szeress engem… Szükségem van rá!

A könnyei megállíthatatlanul folytak végig arcán. Brent tekintete megváltozott – a harag és a sötétség helyét bűnbánat vette át. Mintha egy pillanatra ráeszmélt volna, mit is tesz. Lassú mozdulattal nyúlt Aisah arca felé, és hüvelykujjával letörölte a könnyeit.

A következő pillanatban hosszan és fájdalmas szenvedéllyel csókolta meg. A csókban ott volt minden, amit szavakkal már nem tudtak kimondani – a harag, a vágy, a kétségbeesés, a birtoklási vágy és az őrült szerelem. Aisah reszketve viszonozta, érezte, ahogy Brent ujjai végigsiklanak a bőrén, magához húzva őt.

És akkor, mintha a világ megszűnt volna körülöttük létezni, Brent hirtelen felcsattant:

– Gyereket akarok tőled!

Aisah döbbenten nézett fel rá. A szíve majd kiugrott a helyéről. Nem tudta eldönteni, hogy Brent szavai romantikusak vagy ijesztőek.

– Mi…? – suttogta zavartan.

Brent azonban nem várt válaszra. Egyre hevesebben csókolta, ajka a nyakára siklott, és végigperzselte a bőrét forró leheletével. Aisah teste beleremegett az érzésbe, ahogy Brent ujjai végigsiklottak a testén. Az ágyra döntötte őt, szinte követelőzve vetkőztette le, mintha minden kétséget és félelmet el akarna törölni kettejük között.

Aisah halk sóhajai egyre mélyebbé váltak, ahogy Brent ajkai elmerültek a testén. Minden érintése birtokló volt, minden mozdulata azt üzente: „Te az enyém vagy.” Aisah ujjai Brent hajába túrtak, húzták őt magukhoz, miközben testük tökéletes összhangban mozdult.

Brent forró keze a derekára siklott, és egy határozott mozdulattal magához vonta őt. Aisah ajka elnyílt, ahogy Brent erőteljesen beléhatolt. Egy pillanatra megremegett, felszisszent, mire Brent gyengédebbé vált, de a birtoklás tüzétől nem veszített a hevességéből.

– Aisah… – suttogta a fülébe, miközben egyre mélyebbre hatolt benne.

Aisah teste engedelmesen simult az övéhez, minden egyes mozdulatuk egyre közelebb vitte őket a mámor határához. Brent tekintete fogva tartotta az övét, mintha azt akarta volna, hogy Aisah minden érzést lásson benne – a vágyat, a szenvedélyt, a fájdalmat, és azt a kimondatlan ígéretet, hogy soha nem engedi el őt.

Aisah minden egyes lélegzetvétele egyre nehezebbé vált, a világ megszűnt létezni számukra. Csak ők voltak, a testük lángoló szenvedélye, és az ígéret, amit egymásnak tettek – még ha nem is szóban, hanem mozdulatokkal, érintésekkel, forró csókokkal.

A csúcsra érve Aisah halk sikollyal markolta meg Brent vállát, miközben a férfi is elérte a beteljesülést. Lihegve bújtak egymáshoz, és egy hosszú pillanatig csak a szívük vad kalapálása hallatszott.

Brent karja szorosan zárult Aisah köré, mintha attól félne, hogy elveszítheti őt.

– Az enyém vagy – suttogta.

Aisah szeme könnyes volt, de nem tudta, hogy a boldogságtól vagy a bizonytalanságtól. Egyetlen gondolat zakatolt a fejében: Vajon tényleg van még remény kettőjük számára?