Aisha döntése

Aisha aznap este az ágyán feküdt, mozdulatlanul, sötétben. Az arcán még érezte Charles ütésének nyomát, de nem ez fájt a legjobban. Tudta, hogy ez nem csak az apja haragja volt – Celest keze is benne volt. Minden egyes pillanatban, amikor Charles ellene fordult, Celest valahol a háttérben ott volt, szította a tüzet, mérget csepegtetett a fülébe.

Nem maradhatott tovább.

Óvatosan felült, hallgatta a ház csendjét. Az óra halkan ketyegett, a házban mindenki aludt. Talán éjfél körül járhatott. Aisha lassan, hangtalanul felállt, magára kapott egy kabátot, és elővette a telefonját.

– Most indulok – írta Brentnek.

Majd egy taxit hívott.

Az ablakon át nézte, ahogy a lámpák fényei elmosódnak az éjszakában. A gyomra görcsben volt, de nem a félelemtől. Ez volt az első lépése a szabadság felé.

Amikor a taxi megérkezett Brent háza elé, a fiú már kint várta. A kezeit a kabátzsebébe dugta, de ahogy meglátta Aishát, azonnal elindult felé.

Aisha nem szólt semmit. Egyenesen a karjaiba vetette magát, szorosan ölelte őt, mintha soha nem akarná elengedni.

Brent nem kérdezett, nem mondott semmit. Csak átölelte őt olyan erősen, mintha azzal is védelmezni akarná.

– Gyerünk be – mondta végül halkan.

Aisha némán bólintott, és kézen fogva mentek be a házba. Mindenki aludt, a ház csendes volt. Aisha még mindig nem beszélt, de Brent tudta, hogy most nincs is szükség szavakra.

Lassan a nappali felé vették az irányt. A kanapéhoz érve Aisha megállt, és Brent felé fordult. A szemében feszültség, fájdalom és vágy keveredett.

Brent végighúzta ujjait Aisha arcán, ahol az ütés nyoma lehetett. Aisha lehunyta a szemét, majd lassan újra kinyitotta.

– Nem akarok most gondolkodni – suttogta.

Brent válasz helyett óvatosan megcsókolta. Lágyan, érzékien, de ahogy Aisha egyre közelebb húzódott hozzá, a csók elmélyült. A keze Brent tarkójára siklott, ujjai beletúrtak a hajába, miközben a fiú a derekánál fogva közelebb húzta magához.

A kanapéra dőltek, egymásba kapaszkodva, mintha a testük közelsége képes lenne feledtetni mindent. Aisha szívverése felgyorsult, amikor Brent kezei végigsimították a testét, felfedezve minden egyes porcikáját. Nem volt benne semmi bizonytalanság – csak a vágy, hogy érezzék egymást, hogy egyetlen pillanatra se kelljen külön lenniük.

A ruha lassan lekerült róluk, a nappali félhomályában a testük egymáshoz simult. Minden érintésük szenvedélyes volt, mégis tele gyengédséggel. Aisha úgy kapaszkodott Brentbe, mintha ő lenne az egyetlen biztos pont az életében.

A szeretkezésük intenzív volt, tele elfojtott érzésekkel, sóvárgással, és egy mély, kimondatlan ígérettel: Mostantól együtt leszünk, bármi történjen is.

Mikor végül elcsendesedtek, Aisha Brent mellkasán feküdt, hallgatta a fiú szívverését. Brent végigsimított a hátán, finoman, nyugtatóan.

– Itt biztonságban vagy – suttogta.

Aisha nem felelt. Nem is kellett. A testük egymásba fonódott, és abban a pillanatban nem létezett más, csak ők ketten.

Lassan, mély álomba merültek egymás karjaiban, egy új kezdet reményével.

Végül Charles és Aisha megállapodásra jutottak. Hosszú és fájdalmas viták után az apja beleegyezett, hogy elköltözzön Brenttel, de csak egy feltétellel: nem költözhet Brent családjához.

Aisha nem harcolt tovább. Nem volt szüksége több csatára.

Brenttel egy saját lakásba költöztek, távol a múlt árnyaitól, távol Charles uralmától, és még távolabb Celest mérgező befolyásától.

Aisha tudta, hogy az apja nem fog egykönnyen megbocsátani. De már nem is várta el.

Mostantól az élete az övé volt.