A csapda

Aisah izgatottan szállt ki az autóból, Brent pedig szorosan mellette haladt. A vizsgálat eredményei megnyugtatóak voltak, és egy pillanatra úgy érezte, hogy minden rendben van.

– Örülök, hogy minden rendben – mosolygott Brent, miközben bezárta az autót. – Talán végre egy nyugodt napunk lesz otthon.

Aisah elmosolyodott, de egy halvány nyugtalanság végigfutott rajta. Celest korábbi szavai – „Siess haza, mert szükségem van rád!” – még mindig ott visszhangoztak a fejében.

Beléptek a házba, és azonnal megérezték a feszült légkört. Celest a nappaliban ült, arca kifejezéstelen volt, de a szemeiben ott izzott valami veszélyes. Mellette Charles állt, karba tett kézzel, arca kemény volt.

– Hol voltál eddig? – kérdezte Charles hidegen, tekintetét Aisahra szegezve.

Aisah egy pillanatra meglepődött. – Apa, én… az orvosnál voltam, ahogy mondtam. Fontos volt.

Celest ekkor mély, fájdalmas sóhajt hallatott, majd a homlokához kapott, mintha hirtelen elgyengült volna.

– Ó, Charles… annyira rosszul voltam ma… – nyögte Celest, miközben enyhén megremegett a keze. – Megkértem Aisaht, hogy segítsen, de ő inkább a saját dolgát intézte. Nem is érdekli, hogy milyen állapotban vagyok.

Charles arca megkeményedett.

– Aisah, te tényleg így bántál vele? – kérdezte halkan, de a hangjából érezhető volt az ítélet.

Aisah döbbenten nézett Celestre.

– De hiszen… megmondtam, hogy orvosi vizsgálatra kell mennem! Azt mondtam, hogy ha időben hazaérek, segítek! – Aisah hangja kétségbeesett volt.

– Igen, ezt mondta… – szólalt meg Brent is, mellé állva.

Celest a homlokát ráncolta, és mélyen sóhajtott, mintha hatalmas terhet cipelne.

– Nem számít, Aisah – mondta gyengéden, de hangja alattomos volt. – Már megszoktam, hogy rám nem számíthatsz.

Aisah megrökönyödött.

– Ez nem igaz! Én mindig segítettem neked, mindig itt voltam!

Charles türelmetlenül megrázta a fejét.

– Nem érdekelnek a kifogások, Aisah. Ha Celest segítséget kért, akkor itt kellett volna lenned. Nem a saját dolgaid a legfontosabbak.

Aisah szíve összeszorult. Ez mindig így ment. Celest eljátszotta az áldozatot, és Charles minden egyes alkalommal az ő oldalára állt.

Brent ökle ökölbe szorult.

– Apa, ne csináld ezt… – mondta, de Charles egy mozdulattal elhallgattatta.

– Ez nem a te dolgod, Brent! Ez a család ügye!

Aisah nem bírta tovább. A szeme könnybe lábadt, és megrázta a fejét.

– Nem hiszem el, hogy mindig elhiszed neki! – suttogta.

Celest ekkor lassan felállt, és halkan megszólalt.

– Ne aggódj, Aisah… Tudom, hogy te sosem fogsz engem családnak tekinteni.

Aisah ajkai remegtek.

– Ez nem igaz…

Celest halvány mosolyt erőltetett az arcára.

– Akkor miért hagytál cserben?

Aisahnak elszorult a torka. Tudta, hogy bármennyire is tiltakozik, Charles már meghozta az ítéletet. És Celest újra elérte, amit akart: egyedül érezte magát, bűntudattal és kétségek között.