Màsnap Brent& Aisah kèzen fogja mentek Margarethez bejelenteni hogy ők egy pàr. Margaret nagy örömmel fogadta a hìrt ellenben Celestel aki megjelent az ètteremben gùny volt a hangjàban.

-Pont ti ketten? Nekem azt mondtad Aisah hogy csak baràtok vagytok! -Aisah mosolygot boldog volt

-Bocs hogy a baràtsàg àt alakult szerelemmè van ilyen -mondta ezt Brent szemèbe nezve örült szerelmesen mert mikor Brent vele volt nem làtott màst csak őt.

Celest összehúzta a szemét, gúnyos mosolya még szélesebbé vált.

– Hát persze… milyen romantikus! – jegyezte meg maró iróniával, majd keresztbe fonta a karját. – De ne feledd, kislány, az élet nem egy tündérmese.

Aisah nem engedte, hogy Celest szavai elrontsák a pillanatot. Még mindig Brent szemébe nézett, és ahogy az ő tekintete visszatükrözte ugyanazt a boldogságot, Aisah tudta, hogy semmi nem veheti el tőle ezt az érzést.

Margaret örömmel mosolygott rájuk, majd kedvesen megszorította Aisah kezét.

– Én mindig tudtam, hogy ti ketten egyszer egymásra találtok. Annyira összeilletek.

Brent elvigyorodott, majd átkarolta Aisah derekát.

– Látod? Legalább valaki támogat minket.

Celest felhorkant.

– Jaj, ne csináljunk már úgy, mintha ez valami nagy dolog lenne! – forgatta a szemét. – Túl fiatalok vagytok, ez csak egy múló fellángolás.

Aisah végre Celestre nézett, és határozottan válaszolt:

– Lehet, hogy te így látod, de én soha nem éreztem még így senki iránt. És tudod mit? Nem is kell, hogy elhidd. Nekem elég, hogy én tudom.

Brent büszkén húzta magához Aisaht, majd egy apró csókot lehelt a homlokára.

– Na, szerintem ennyi elég volt a faggatózásból. Margaret, hoznál nekünk két kávét? Megünnepelnénk a szerelmünket.

Margaret nevetve bólintott, míg Celest megvetően felsóhajtott, majd sarkon fordult és kivonult az étteremből. Aisah csak mosolygott, mert tudta, hogy Celest mérge nem érhet el hozzá. Az egyetlen dolog, amit most érzett, az tiszta, őszinte szerelem volt.