Mindent elmondott a csók

Aisah próbált megszólalni, de a szavak elakadtak a torkán. A helyett, hogy bármit is mondott volna, csak nevetett – egy boldog, felszabadult nevetéssel, ami tele volt örömmel. Őrülten boldog volt.

Brent figyelte őt, és látta rajta, hogy nincs szükség több szóra. Nem formált több mondatot – nem kellett.

Ehelyett hirtelen megmozdult. Lábával magához húzta Aisah székét, egészen közel, annyira közel, hogy már alig maradt tér közöttük.

Aisah még levegőt sem tudott venni, mert Brent máris előrehajolt, és forrón, szenvedélyesen megcsókolta. Nem finoman, nem bizonytalanul – határozottan és birtoklón. Ajka puhán, mégis követelőzve tapadt Aisah ajkára, nyelve mélyre hatolt, feltérképezte, követelte a viszonzást.

És Aisah viszonozta.

Minden félelmét, minden bizonytalanságát félretette, és ugyanazzal a szenvedéllyel csókolta vissza, ahogy Brent magához vonta őt. Az idő megszűnt körülöttük létezni – csak ők ketten voltak, a csók, a pillanat, és az érzés, amit már egyikük sem tudott elrejteni.