Egy váratlan szövetséges

Aisah nem tudta pontosan, mikor kezdett el minden nap betérni az étterembe, de valahogy természetessé vált. Margaret jelenléte különös megnyugvást adott neki. A nő nemcsak kedves volt, hanem figyelmes és őszinte is—valami, amit Aisah ritkán tapasztalt azoktól, akik körbevették.

Celest viselkedése egyre jobban zavarta. Látta, milyen mesterien manipulálja a környezetét, mennyire tökéletes álarcot mutat másoknak. De Aisah nem tudott neki hinni. Valahogy érezte, hogy Celest nem az, akinek mutatja magát.

Margaret viszont más volt. Őszinte volt, nem próbált tetszelegni vagy befolyásolni. Ahogy teltek a napok, egyre többet beszélgettek, és Aisah végül úgy érezte, megtalálta azt, akinek kiöntheti a szívét.

Egy délután, amikor az étterem épp csendesebb volt, Aisah egy mély levegőt vett, majd kibökte:

— Azt hiszem, szerelmes vagyok a fiába.

Margaret egy pillanatra meglepődött, de aztán egy meleg mosoly jelent meg az arcán.

— Gondoltam, hogy valami ilyesmi van a háttérben — mondta lágyan. — Az a kérdés, hogy ezzel mit szeretnél kezdeni?

Aisah lesütötte a szemét.

— Nem tudom… Szeretném, de félek is tőle. Minél jobban szeretem, annál jobban rettegek, hogy elveszíthetem.

Margaret egy pillanatig csendben maradt, majd finoman megsimította Aisah kezét.

— Tudod, a szerelem mindig kockázat. De ha igazán szereted, nem az a legrosszabb, ha meg sem próbálod?

Aisah szíve hevesebben vert. Talán Margaretnek igaza volt…