Sheva ekkor még nem is tudta kinek az ölében esett össze. Ő volt Hornblas Another. Magas, sovány, még is izmos srác. 15 éves. Kék szemű, és fekete hajú. A haját soha az éltben nem állította be, mégis mindig tökéletesen állt. A szeme az olyan kék volt, amilyet még a mesékben sem lehet látni. És Sheva az álom pasija karjaiban landolt, eszeveszett kalandja után. Elvégre folyton róla álmodott. Álmodott róla minden este, de főleg fellépésk előtt. S ő nem is selyti, hogy, ő, az akivel folyton álmodott, végig figyelte, és árnyékként követte. Hogy ez a srác önszántából erett a nyomába, és vigyázott rá. Hogy már a krindzserekkel folytatott küzdelme elején be akart avatkozni, de az Isten nem engette, mondván, állja ki a próbát. És ha már tényleg az élete múlik rajta, csak is akkor lépjen közbe. S ő közbe is lépett. Mert tudta, hogy ez az egyetlen esélye. 12 éves kora óta figyeli minden egyes lépését. S ez idő alatt teljesen belezúgott a lányba. Imádta minden egyes porcikáját. Legfőképp, két szép zöld szemét. Ez a gyengéje. Egyszerűen el tud veszni azokban a szemekben. Először ő sem értette. Nem értette miért tetszik neki? S egy nap oda ment hozzá Nora, és megkérdezte, hogy tetszik-e neki? Természetesen azt mondta, hogy nem, amit most már sajnál. Hiszen mindig is szerette. Nem tudta soha levenni róla a szemét. És mikor elkezdett énekelni! Na akkor vége volt! Igaz általában Nora szokott énekelni, de amikor, az Elmúlt szerelmet írta akkor zongorán játszott. Azt hitte nem hallotta senki. Pedig de! Horn, az ilyen alkamakkor mindig ott volt, és hallotta csilingelő hangját. Egyszerűen imádta a hangját. És imádta azt, hogy olyan tökéletesen tudja az összes dalszöveget amit szeret.
- Jöjj hát, jöjj hát, majd ott várok,
Ahol felkötötték hármuk gyilkosát.
Láttak itt sok csodát, és nem lenne furább,
Ha az éj sötétje itt találna ránk - kezdte el énekelni a bitódalt. Szerelmét, ledig jó erősen ölelte magához. Nem zavarta az hogy vérzik, és az se, hogy a ruháját belepte Sheva vére. Csak is annak örült, hogy a karjaiban lehet.
- Jöjj hát, jöjj hát, a fánál várok rád,
Hol a gyilkos kérte kedvese irgalmát.
Láttak itt sok csodát, és nem lenne furább,
Ha az éj sötétje ott találna ránk - folytatta, s a hangja most síróssá vált, s arcát Sheva hajába fúrta. Nem akarta elengedni, ledig tudta, hogy egyszer majd el kell. De az nem most lesz.
- Jöjj hát, jöjj hát, a fánál várok rád,
Hol azt mondtam fussunk és miénk a világ.
Láttak itt sok csodát és nem lenne furább,
Ha az éj sötétje ott találna ránk.
Jöjj hát, jöjj hát, a fánál várok rád,
Kössük nyakunkra a remény nyakláncát.
Láttak itt sok csodát és nem lenne furább,
Ha az éj sötétje ott találna ránk.
Jöjj há, jöjj hát, a fánál várok rád,
Hol azt mondtam fussunk és miénk a világ.
Láttak itt sok csodát és nem lenne furább,
Ha az éj sötétje ott találna ránk.
Jöjj hát, jöjj hát, a fánál várok rád,
Kössük nyakunkra a halál nyaklámcát - és itt nem bírta tovább. Elbőgte magát. Csak sírtvés sírt kedvese hajába. Annak az embernek a frizurájába, aki az imént még hősiesen harcolt a krindzserek ellen. Aki még egy órával ezelőtt bizakodva vágott neki az útjának. S most elájulva, a halál szélén állva fekszik.
- Láttak itt sok csodát és nem lenne furább,
Ha az éj sötétje ott találna ránk - énekelte egy női hang. Horn könnyes szemmel nézett fel. Ashley volt előtte. Az egyik kezében szigonyával, másikban Sheva kardjával - Na gyerünk pattanj fel. Hozd a szerelmed. Megyünk a féreglyukhoz.
- Ashley? - kérdezte Horn. Annyira meglepődött a lány hirtelen érkezésén hogy az hihetetlen. Teljesen elakadt a szava. Nem gondolta, hogy a nagyképű Ash eljön a menyből. Elvégre utálja Sheva-t. És miért? Mert rá kell várni. És ő az aki mind az öt elemet uralja. Hát azt hiszem volt min meglepődnie Horn-nak.
- Nem! Basszus nem! Istenem! Nem látsz a szemedtől? Gyere már! Ha nem akarod azt, hogy a kezedben haljon meg!
- Fffuuuu. Ez aztán bíztató. Írhatnál motivációs szövegeket.
- Tudod valakinek ilyennek is kell lennie. Apám a poén gyár, Chris a motivációs, hát nekem meg maradt ez. Fogadd el.
- És ez George-nak tetszik?
- Miért pont George Goham-ra kérdezel rá?
- Mert...... hát......... szerelmes vagy belé. És ezt mindenki tudja.
- George-ba? Abba a szűkszavú senkiháziba? Ugyan már! Ő jól elvan magában is. Majd úgyis talál magának egy másik lányt akit majd az ujjai köré tud csavarni. A szénakazalra hasonlító hajával, fejete szemével, rózsaszín ajkaival, és gödröcskés állával. Tökéletes alkatával, és zenei tudásával.
- Tehát tetszik neked - szekálta tovább Horn Ash-t. Ashley vészjóslóan fordult hátra, majd tátva maradt a szája. Ugyan is az a rész ahol eddig végig mentek, kopár, kihalt hely volt. És most már mindenütt fák, virágok, élénk zöld fű, állatok, patakok, és friss levegő volt mindenütt. És a hajnali órának köszönhetően, a fákat, fűszálakat, és a virágokat is dér lepte be. Egyszerűen csodás volt. Már nyoma sem volt veszélynek.
- Mi van?
- Fo.. fordulj meg! - Ash-t annyira elkáráztatta a látvány, hogy elfelejtette felpofozni Horn-t.
- Wow! - akadt el Horn lélegzete is a látványtól. Lenézett a kezében fekvő lányra, és el kellett mosolyodnia. Sheva egész teste jégvirágos lett. A sebeit pedig dér lepte be. Vörös hajából kék, deres haja lett. Egyszerűen elképeztő volt. A lélegzete is lelassúlt. Addig nézte, és csak nézte Sheva-t, hogy Ash odalepétt mellé.
- Horn! Mennünk kell. Még a végén elkésünk. És én, ha nem baj nem szeretnék késni. Elvégre az Isten lánya ilyen halandó dolgot nem engedhet meg magának. Meg amúgyis lesz még időd őt bámulni.
- Ahogy akarja őfelsége. Már is megyek. Csak megkérném arra, hogy mutatsa az utat.
- Nagyon vicces vagy! Na gyere.
Horn mosolyogva követte a lányt. És, hogy min mosolygot? A kezében lévő tüneményről. Tudta mindig is, hogy Sheva egy nagyon okos lány. De, hogy ájultan is ilyen okos. Igazából tudta, hogy csak reflexből, és tudatalatt csinálta, de mégis megmosolyogtató volt. És igazából, még azon is mosolygot, hogy még a kék is jól áll neki. Látta már minden féle színben, és eddig az összes jól állt neki. De kékben soha nem látta még. És ezt nagyon sajnálta. Elvégre -elmondása szerint- ez a szín tökéletesen kiemeli az alakját. És az előnyös idomait. Csak merenget a régi szép emlékeken. Amikor először hallotta a gitározni, és énekelni, amikor először találkozott a tekintetük. Amikor először beszélgettek, és kapott egy puszit az arcára, és zavarba hozta. Emlék rohama lett ezért meg kellett állni. Mikor Ash megfordult, hogy megnézze hol maradnak már, Horn tátott szájjal bámult a kezében lévő lányt. Ugyan is Sheva ragyogott. Kéken, pirosan, zölden, fehéren, és sárgán. Körülötte pedig az öt elem volt. Csak nézték, és nézték Shevat. Majd hirtelen, minden abba mradt. Sheva testét már nem borította jégvirág, és már sebei sem voltak. Teljesen meggyógyult. Úgy nézett ki mint amikor elindult. Fekete melegítő nadrágot viselt, lila, halálfejes pólóval; rajta hanyagul felvett - a változatosság kedvéért - feket pulcsi. Ash kényten volt elmosolyodni, de amint észre vette, rögtön komoly lett.
- Nos Horn, ha nem akarsz elkésni, akkor gyere, mert már eleve is késésben vagyunk. Tehát, gyere ameddig nem leszek dühös.
- Jól van na. Megyek már.

"Két órával később"

Sheva egy fehér szobában ébrett. A falak, a függönyök, és a bútorok is fehérek voltak. Csak a takarója volt krém színű, és a párnája kék színű volt. Nagyon meglepődött, és nem tudta, hogy került oda. Az volt az utolsó emléke, hogy valakinek a kék szemébe néz; majd egy gyengéd, de mégis erős kar szorításába kerül. És akkor minden elsötétült. Néha, néha egy kicsit az eszhez tért, de akkor is csak lár szót tudott elkapni, mert utána rögtön visszaájult. És most ebben a fehér szobában van. Lenézett magára. Sebeknek nyoma sem volt. Helyette úgy nézett ki mint amikor elindult.fekete-lila-fekete kombó. Az ágya melletti éjjeliszekrényen pedig ott volt a kardja. Tovább siklott a szeme egy ismerős alakra. Éppen egy karosszékben ült és aludt. Ez természetesen Horn volt. Már rég ismerte Horn-t. Tizenegy éves volt mikor először beszélgettek. Horn azt mondta, hogy autóbalesettben vesztette el a szüleit, de Sheva nem hitt neki. Ugyanis valakitől mindig kapott levelet. És nevelő otthonba csak azok kerülhetnek, akiknek már egyetlen családtagjuk sincs, és senki nem akarja őket befogadni. Majd nem rég, még egy félévvel ezelőtt elment az otthonból. Bánta is. Nem tudta miért. De tudta, hogy érez valamit iránta. Ezért is írta meg az elmúlt szerelmet. Fájta a szíve, és tudta, hogy miatta van. Miatta, aki annyiszor zavarba hozta, de most már nem fogja. Lassan kikelt az ágyból, és körül nézett. Megkereste a táskáját, és kiszette belőle a jegyzeteit. Elkezdte átnézni, mondván, hogyha már a Duble V nélküle fog tovább menni, mert hát Krisi nem fogja hagyni, hogy csak úgy összetörjön Nora; elvégre egy álma vált valóra, ezért egyedül fogja folytatni. Ha kell, akkor a YouTube-on, de folytatni fogja.
Éppen dúdolászott, hogy egyáltalán adjon a zenéjének valamilyen stílust, mikor egy kéz karolta át a derekát.
- Dalt írsz? Azt hittem kilépsz a Duble V-ből - mondta Horn, a tipikus, 'én vagyok a legsármosabb' mosolyával.
- Igen. Kiléptem. Hagytam is ott egy üzenetet, hogy a Duble V kapcsán, rám már nem lehet számítani. De nem akarom abbahagyni. Elvégre imádom csinálni. Azt tervezem, hogy majd YouTube-on kezdem el újra.
- De hát téged már mindenki ismer! Neked ez túl egyszerű lesz.
- Higgy nekem. Nem a feliratkozók érdekelnek. Hanem a dalaim. És hogy mennyien láttják - az utolsó mondatát amolyan Sheva-s mosolyával mondta. Azzal a bizonyos mosollyal, amelyikkel az összes fiút zavarba hozza. Most ssm volt másképp. Horn fülig elpirult, és lakapta a szemét a lányról. Túl jól ismerte ezt a mosolyt. Mindig elpirult, és átkozta is magát miatta, de nem tehetett mást. Ez a mosoly volt a végzete. Tudta, higy Sheva csak azokra néz így rá, aki csalódást okozott neki. Tudta, hogy fájt Sheva-nak a távozása, de minden egyes koncertjén ott volt, mindig hagyott neki üzenetet, és mindig figyelte. Nem hagyta cseben, de fájdalmat okozott neki. És ez neki fájt.
- Na. Gyere. Menjünk a kiképzésre.
- Milyen kiképzésre?
- Hát Isten felkészít minket a küldetésre. Ja! Tényleg. Te nem voltál ott az eligazításon. Na akkor majd én elmondom. Tehát. Az Istennek ellopták a teremtés kristályát. Azt kell nekünk megtalálni.
- És miért nekünk?
- Mert a Sátán lopta el. És csak úgy tudjuk vissza szerezni, ha egyesítjük az erőinket. Legalábbis ezt mondta az Isten.
- Értem. Bár én ebben nem igazán hiszek. És amúgyis! Én mind az ötet uralom!
- Miér? Szeretnéd egyedül csinálni?
- Nem! Örülnék, ha ott lennél velem! - majd hirtelen észbe kapott, hogy mit mondott, és gyorsan kijavította magát - Vagyis, örülnék, ha ott lenne velem még pár ember. Elvégre nem akarom, hogy újra megtörténjen ez a farkasos történet.
- Azok krindzserek voltak, Sheva. Krindzserek.
- Krindzseres eset. Köszi, hogy megmentettél. Sokat jelentett - az utolsó mondatát már konkrétan suttogta, remélve, hogy nem hallja meg Horn, de pech-je volt, ugyanis meghallotta, és leült mellé az ágyra.
- Hidd el nekem is. És szörnyű volt téged olyan állapotban látni - majd félénken át karolta a derekát. Mivel Sheva nem ellenkezett, kicsit erősebben karolt bele.
- Sajnálom. Sajnálom, hogy ott hagytalak, és fájdalmat okoztam - suttogta a fülébe. Sheva válaszként csak a vállara hajtotta a fejét. De előtte belenézett, azokba a gyönyörű kék szemekbe. A vállán, pedig mélyen beszívta az illatát. Horn belecsókolt a hajába. Majd nyitódott az ajtó.
- Hát ti itt vagytok? - nyitott be hozzájuk az Isten.
- Öhm...... ahogy látja. Akarom mondani látod.
- Na igen. Tegezzetek. Jó? Sheva?
- Rendben. Akkor tegeződjünk. Amúgy mi az igazi neved?
- Nincs. De hívj Harry-nek.
- Harry?
- Igen, elvégre Harry Potter fan vagyok.
- Értem.
- Félóra múlva a pályán találkozunk.
- Rendben - mondták kórusban a fiatalok. Isten, akarom mondani Harry, kiment a szobából, Horn ránézett Sheva-ra.
- Készen állsz?
- Természetesen.
- Akkor készülődj. Amúgy szoba társak vagyunk. Ma hozzák be az ágyam - ez Sheva-t annyira meglepte, hogy elejetette a jegyzeteit.
- Tessék? - fordult meg, csodálkozva.
- Hát.... Már csak te maradtál szobatársnak.
- Ó... Hát jó.
- Nem tetszik?
- De.... csak.... hát... Na. Te fiú vagy!
- Igen. Az vagyok. És?
- Izé.... na! Még sosem voltam fiúval egy szobában.
- Na most leszel - kacsintott rá, minek következtében Sheva fülig elpirult. Éppen a jegyzeteit ragta vissza a táskájaba, ami a fehér íróasztalon volt, mikor valaki - na vajon ki - hátulról átölelte.
- Ugye nem bánid ha veled leszek egy szobában? Nem szeretnék a folyosón aludni.
Sheva megfordult szerelme izmos karjának ölelésében, hogy kék szemeibe tudjon nézni.
- Nem csak fura lesz. Mondjuk az én viselkedésem is olyan mint egy fiúé, elvégre szeretek verekedni, és inkább az akció filmekért vagyok oda, mint a romantikus filmekért, na meg szeretem a focit is.
- Hát, nem véletlenül szerettem beléd - mondta mosolyogva Horn. Először még Sheva is mosolygott, majd amint leesett neki mit is mondott Horn lefagyott arcáról a mosoly. Nagyon meglepődött azon amit az előtte álló fiú mondott. Elvégre most vallottak neki szerelmet először.
- Te most komolyan szerelmet vallottál, NEKEM?
- Igen neked. Miért baj? - kérdezte idegesítő mosolyával.
- TUDOD TE, HOGY EZ MENNYIRE VÁRATLANUL ÉRT? - kérdezte magából kikelve Sheva, és - akarva, akaratlanul de - pofán vágta Horn-t.
- ÁÁUUUU....Hogy tudsz te ilyen erőset ütni? Elkezdett vérezni az orrom!
- Bocsii - kapott szája elé a lány - Várj neggyógyítom - mondta Horn-nak, aki megadóan ült le az ágyra, hogy szerelme meggyógyíthassa.
- Tényleg annyira sajnálom! Nem akartam. Csak hát megleptél, és váratlanul ért. Annyira sajnálom - mondta, miközben odatérdelt szerelme mellé, és a jobb kezét az orrára tedte. Minek következtében Horn orra jégvirágos lett.
- Tessék. Kész is.
- Köszönöm - és közelebb hajolt hozzá, hogy megcsókolja, mikor hirtelen benyitottak.
- Hát itt vagytok. Már mindenhol kerestünk titeket. Szia. Lily vagyok. A szomszédos szoba egyik lakója. Ő pedig a szobatársam John.
- Szia én...
- Ne folytasd tudjuk ki vagy.
- Na ná! Te vagy Sheva Elements! A Duble V-ből! - mondta visongatva Lily.
- Hát igen. Vállalom. Tényleg én vagyok az.
- Na gyertek már elkésünk a kiképzésről. Hozzátok a fegyvereteket is! Még a végén Ash düh rohamot kap.