Sprintelt ahogy csak tudott. A térkép szerint a legkeskenyebb ösvényen kell behatolni az erdő közepébe.
- Hát jó. Ha így akarjátok. - vont vállat Sheva, de amikor odaért, rájött, hogy élete legfélelmetesebb sétája lesz ez ebben sz erdőben.Ugyanis már régebben is járt itt, de akkor Krisivel, és Nora-val. És akkor, is egy kicsit ritkább pontján, és nem mellesleg fényes nappal. De most alkonyodott, egy nagyon sűrűn benőtt helyen kell végig mennie, egy nagyon kesken, és hátborzongató ösvényen.
Ez az ösvény, amellett, hogy nagyon keskeny volt, teljesen sötét, és kiszámíthatatlan. Mellette bokrok, magas fák, az ösvényen letört ágak, kidőlt, vagy egymásra bőlt fák mindenütt. Néha-néha halk, vagy hangos vonyítások. Sheva még síkításokat is bele vélt hallani az erdő csöndjébe. De végül erőt vett magán, és bizonytalan léptekkel ugyan, de elindul be az erdőbe. A kezében fogta a kardját amit a levél mellé kapott. Egy gyönyörű ezüst kard. Gyémánt, és rubint berakásos markolattal. Kapott hozzá egy plusz levelet is.
"Ez csak is a TE kardod. Senki más nem tudja rajtad kívül használni.
Akár milyen kemény anyaghoz ütöd hozzá, teljes erőből, nem fog eltörni."
Ezért bízott abban, hogy a kard majd megvédi és nem lesz semmi baja. Tett pár lépést, ügyelve, hogy ne adjon ki semmilyen hangot. Megállt, és várt. Hogy mire? Azt ő sem tudja. Talán arra, hogy valaki a sűrűből megtámadja. Vagy talán arra, hogy valaki érte jöjjön, és elvigye innen valami biztonságos helyre. Vagy csak Nora felhívja, hogy aggódnak érte, és menjen haza! De ne. Nem történt semmi ilyesmi. Csak annyi, hogy Sheva már két perce áldogál egy helyben. Majd hirtelen fuvola szót hallott. Sheva imádta a fuvolát. Legalább is a hangját. Mert az megnyugtatta, és lazábban állt hozzá a dolgokhoz. Ez mist sem volt másképp. Sheva lenyugodott, és ellazult. Bár, még mélyen, nagyon mélyen még mindig félt. Félt a fuvola szótól is. Mostmár. Hamar felismerte a dalt, amit az a bizonyos valaki fuvolázott, az eredetinél lassabb tempóban. A bitódal. Katniss dala, az Éhezők viadalából. Tudta, elvégre már egyszer átírta ezt a dalt. És amúgyis imádja az Éhezől viadalát. Ezért döntött, úgy, hogy letér az ösvényről, és elment a hang irányába. És hamar rájött, hogy ez aztán nagyon rossz ötlet volt. Alig ment pár lépést, hirtelen hörgést, majd sikítást hallott. Megállt. Elkezdett gondolkodni. Bár ebben az állapotban ez nehezére esett. Annyira pánikolt, hogy csak azon járt az esze, hogy megfog hallni. A szemével folyton az ösvényt kereste, miközben, az agya kattogott ezerrel. -Vajon csak képzelődtem? Vagy ez a sikítás igen is valóságos volt? És ha igen akkor mi miatt? És az aki sikított meghalt? És hörgést ki adta ki? Vajon a közelben van? Engem is megfog támadni? Vagy mázlim lesz, és elmegy? HOL A FRANCBA VAN AZ A HÜLYE ÖSVÉNY???? Na jó nyugi. Nyugi. Nyugott vagyok.- Majd hirtelen meghallotta azt a bizonyos hörgő hangot. Mögötte volt. -A francokat vagyok nyugott! FUTÁÁÁS!!!- Majd eszeveszett rohanásba kezdett. Csak futott és futott. Hallotta hogy mögötte ott lohol a bestia. Tudta hogy majd; egyszer a kardjával valahogy meg kell ölnie. -Vajon ez egy próba? Megnézik mennyire vagyok bátor?- Majd hirtelen megállt. Ugyanis zsákutcába került. Körülötte mindenütt, kutya testű, sárkány szárnyú szörnyeteg állt. S bármelyik pillanatban készek lettek volna támadni. Sheva erősen megmarkolta a kardját. Bármelyik pillanatban kész volt vésekezni, és ennek következtében ölni is. Várt. Próbált úgy állni, hogy ha bármelyik oldalról is érkezik a támadás, azon nyomban tudjon védekezi. A mozgolódását kihasználva -feltehetőleg- a csapat legfiatalabb tagja, hátulról támadta meg.
Pár centivel a nyaka alatt érte a harapás. Shevat ez rendesen meglelte. Hirtelen nem tudta mire vélni, a hirtelen belenyilaló fájdalmat, amit a krindzser okozott. Mert hát, így hívják a kutya és sárkány keverékeket. Sheva-nak, ahhoz, hogy letudja valahogy szedni a hátáról a krindzsert, hirtelen kellett előre hajolnia, hogy az állatot arra késztesse, száljon le róla. Igen ám, de amikor a krindzser leesett a hátáról kiharapott belőle, hááát...... egy........ mit akarok én itt hazudozni. Igenis egy jó nagy darabot harapott ki belőle, amit földre érkezése után el is kezdett rágcsálni. Sheva-nak könnyek szöktek a szemébe a fájdalomtól. Egyben annyira dühös lett, hogy kardja egysterre fagyott meg, és kezdett el lángolni. Felemelte a kardját, és a békésen husit rágcsálgató, tudatlan krindzserhez lépett. Majd egy szempillantás alatt választotta el a fejét a testétől. Még meglepődni se volt ideje azon, hogy mit tett, ugyanis jött a következő támdás, ami most a lábszárát érte. De most a reflexe gyorsabb volt. A farkast az erejével törékenyre fagyaztotta. Majd bele rúgott, ami által darabokra tört. Ezek után vagy húsz krindzser életének vetett véget. De mindegyik valamilyen súlyos sérülést ejtett rajta. Fél óra múlva, az utolsó három krindzserrel állt szemben. Már az egész teste tiszta vér volt. A hátán cafatokban lógtak a húsdarabok, mint valami papír fecnik. Az arcán mély karmolás nyomok, a lábán, a vértől átázott nadrágban. A karjai mind tele van karmolás, és harapás pecsétekkel. Jobb kezében, védekezésre készen tartva, a krindzser vértől vörölő, törhetetlen, ezüst, gyémánt, és rubint markolatú kardját. Már az ájulás szélén járt, a fajdalom csak kínozta, és ez a kín csak egyre jobban erősödött. Sheva csak várt. Várt arra, hogy támadjanak. De nem támadtak. Csak néztek. Néztek rá bambán. Sheva nem értette, de a kimertségtől már nem igazán tudott gondolkodni. Majd hirtelen az egyik ra ugrott. Csak pár centi kellett ahhoz, hogy a nyakát harapja el. Sheva-nak több percen keresztül kellett harcolnia, és küzdenie azért, hogy le tudja hámozni magáról a vadállatot. A fenevad egyre erősebben szorította a nyaka alatti részt. Sheva érezte, hogy nem sokár a csontja fog a szája alatt ropogni ha nem tesz valamit gyorsan. Hirtelen felindulásból, a kezét, az állat nyakára tette, és amennyire tudott koncetrált. Szép lassan, előszőr a nyaka köré indák fonóttak, majd az egész teste köré. És mikor már Sheva csontját harapta volna ketté, az indák elkezdték szorítani a nyakát. Meglepetésében a krindzser elengette, s az indák ellen próbált küzdeni de nem tudott. Az indák kitartottak, és szépen lassan, kileheltették belőle a maradék lelkét is. Fekvő helyzetből, nagy nehezen, de ugyan felállt. Felvette a földről, a kardját. Majd ránezett a mardék két krindzserre. Várta a támadást. Most már elszántabb volt. Mert rájött, hogy tudja használni az öt elem erejét. De most túlságosan is elszánt volt. A két krindzser egyszerre támadott. Egyik hátulról, az eleve már cafatokra hapdalt hátába, a másik pedig, a véresre harapott nyaka alatti részt támadta meg. Az elülső krindzsert jéggé fagyasztotta, és darabokra törte. Viszont a hátán lévő, az makacs volt. Egyszerűn nem akart lejönni a hátáról. Sheva mindent megpróbált. Megpróbálta megfagyasztani, megpróbálta, felgyújtani, indákkal megfolytan, kardjával leszúrni. De nem. Nem sikerült neki egyik sem. Csak annyit ért el vele, hogy a hátáról, egyre több, a krindzsernek ínycsiklandó falat vált le a hátáról. Közben Sheva egyre jobban szédült. A könnyei már patakokban fokytak az arcán a fájdalomtól, amit a krindzser pusztító szándéka keltett benne. Érezte, hogy egyre többször, és egyre több, meleg, s hátborzongtató vér folyik a hátán. Már nem bírta tovább. A lábai elgyengültek, és terdre rogyott. A krindzser egy pillanatra elengette a hátát, ami Shevat nyugotsággal töltött el. De ez sem tartott sokáig. Olyan hamar, és erőteljesen támadott vissza ahogy csak tudott. Sheva a gyötrelem, és a megkepődés hatására szabályosan, és torkaszakattából ordított. A vadnok most sikerült elérnie az egyik bordáját. Melyet erős, sárkány álkapcsával egy szempillantás alatt harapott ketté. Sheva ismét üvöltött, de most nem csak ő. Hanem a krindzser is. Érezte, ahogy levállik a hátáról, és a földre esik. Nehez ugyan, de megfordult. Egyenesen a halott fenevadra nézett. A hátában három, sötét vörös lyuk tátongott. Megkönnyebbült, hogy már nem kell többet szenvednie. Az állat mögött, egy három ágú szigonyt látott. Fel akart nézni a megmentőjére, de mintha a nyaka nem értett volna vele egyett. Az erőlködéstől elkezdett szédülni. Forgott vele a világ, s egyre csak sötétedett. Egyre laposabbakat pislogott, és a levegő vétel is nehezére esett. Majd leguggolt elé valaki. Csak ennyit érzékelt. Egy világító kékszemű valaki, akinek a karjaiba esett, s elájult.