PROLÓGUS

Némán sétáltam a Bataclan felé. A sötét utcán ágyúlövéshez hasonlít, mikor elrobbant egy lámpafej. A forró üvegszilánkok hangos csörömpöléssel landoltak a földön, de meg sem rezzentem. A vizes köveken meg-megcsúszott a cipőm talpa, kabátom vizesen tapadt a bőrömhöz.
Ennyit a vízálló kabátról, gondoltam bosszúsan. Az megmaradt utcai lámpák kevesek voltak ahhoz, hogy megvilágítsák a karórám, így a telefonom bekapcsolva csekkoltam az időt.

21:09

Még odaérhetek. Megszaporáztam a lépteimet, és kifordultam a Passage Saint-Pierre Amelot-ra. Hosszú utcanév, de muszáj volt megjegyeznem, különben nem találom meg. Ez a hátránya, ha amerikaiként Párizsban akarod folytatni az életed.

Ahogy beléptem az épületbe, rögtön rossz érzés fogott el. Gyomromat maró görcs szorította össze, a csönd fullasztó ködként telepedett a helyre, sehol egy árva lélek. Árnyak táncoltak a falakon, csak azokat figyeltem.

Hirtelen egy cipő nyikorgása zavarta meg ezt az idilli csendet, mire megdermedtem. A hang irányába kaptam a fejem.

Ez egy pisztoly. Meg fogok halni, suhant át az agyamon.

Egy dörrenés hangzott.

Egy puffanás.

A testem élletelenül zuhant a földre.

Minden elsötétült.

Meghaltam.

Megint.

°°°

Vízben úszva riadtam fel. A hátamon hideg szaladgált, egész testem remegett. A könnyeim előtörtek a szememből, a gombóc a torkomban szinte fojtogatott.

Ugatásszerű hangon felköhögtem, és a térdemet felhúztam és átkaroltam. A fejem a két térdem közé szorítva zokogtam, várva, hogy vagy az anyám, vagy az a retardált bátyám benyisson, és egy újabb nyugtatót nyomjon le a torkomon.

Minden egyes éjszaka üldöznek az ilyen és ehhez hasonló rémálmok. Vagy egy terrorista csoporttal futok össze az esti órákban, vagy előttem lőnek agyon egy csoport embert. Olyan is volt, amiben egy férfi becsönget a Rue des Minimes-en lévő lakásunkba, és közli, hogy a barátom holtteste a csomagban van.

Újra megrázkódott a vállam a feltörő sírástól. Lépések hangja hallatszott, majd Mèlisande karcsú szilluetje tűnik fel az ajtóban.

-Bonnie! Miért nem alszol?

Nem válaszoltam, csak újra felköhögtem, majd az éjjeliszekrényemen lévő poharat a számhoz emeltem, és a maradék folyadékot ledöntöttem a torkomon. Újra a térdemre hajtottam a fejem, csapzott hajam eltakarta a barátnőmet. Már csak Mèl ölelő karjait éreztem, aztán újra beszippantott a néma sötétség.

Aludj.

És soha ne ébredj fel.