Raina összerogy, az igazságtól teljesen lebénul. Nem kell felelnie Taehyungnak, a hallgatása mindent elárul. Képtelen vagyok bármi mást tenni azon kívül, hogy őt nézem és hang sem jön ki a torkomon. Jeongguk szintén le van taglózva és nem enged el, nem enged közelebb Taehyunghoz.

- Hogy tehetted? – kérdezem végül. Bár az időnk fogytán van, egyikünk sem mozdul.

- Segítettem neked, Hana. Láttam rajtad, hogy idegesítettek a megjegyzései, a tiszteletlensége és állandóan a nyakadra járt. És mikor hozzád ért...

- Jimin soha nem tett volna olyat, amivel bántana. Nem akart engem, nem kényszerített semmire és ő segített nekem.

- Nem tudtam róla és Raináról - mondja védekezően, kezd el pattanni nálam a cérna. A dühöm gyűlik, szétfeszíti az idegrendszerem. - És mikor láttam, hogy tényleg megviselt a halála, én megbántam...

- A megbánással már nem mész semmire. Nem tudod visszacsinálni - kiabálok rá, hirtelen úgy érzem, rengeteg erőm van és mindet rajta akarom levezetni. - Semmit nem tudtál Jiminről és rólam se. Csak a saját elképzeléseid után mentél, félreértelmezted a dolgokat, amiket láttál és ez... Taehyung, te megőrültél! - nem vagyok messze a valóságtól, kezdem azt hinni, hogy szemtanúja lehettem annak, miként borul el az agya teljesen a féltékenységtől és a viszonzatlan érzelmektől. - Megölted a társadat!

- De őszinte voltam veled és ismerlek, Hana. Meséltél nekem magadról.

- Te is nekem, mégis úgy érzem, egy vadidegen áll előttem. Az aktákat is te loptad el, igaz? Elrejtetted őket Jimin ágya alá - azok a megérzések, a hangok, miszerint valaki éjszaka lopakodott a folyosókon és még az én szobámig is eljött, mindnek Taehyunghoz volt köze.

- Namjoon úgy őrizte azokat az aktákat, mint a szeme fényét és én...

- Azt akartad, hogy ő végeztesse el a piszkos munkát és ölesse meg Jimint a társaival. De nem tette, így kénytelen voltál te megtenni.

Taehyung erre mondana valamit, de Raina közbeavatkozik. Magához tér a sokkból és fegyver híján a saját testét használja. Teljes erejéből taszít egyet Taehyungon, aki még időben kapaszkodik meg, majd visszakézből akkora pofont ad Rainanak, hogy a nő elterül a földön. Azonnal mellé guggolok, viszont így elkerülök Jeongguk mellől és ezzel Taehyungnak adok lehetőséget.

Előrántja a kését. A tekintetében már nem látom a régi Taehyungot, akiben megbíztam és akit ugyan úgy védeni akartam, mint magamat, vagy most Jeonggukot és Rainát.

- Nem tudnád megvédeni - mondja Jeongguknak, megáll bennem az ütő, ahogy rászegezi a kését. - Kevés vagy már ahhoz. A nagy Áldozatból semmi sem maradt mostanra. Megérte szabályt szegni?

- Hana dönt, nem te - Jeongguk tartja vele a szemkontaktust. Ebben a pillanatban meghallom a szirénák hangját. Raina zokogva nyomja az arcát a betonnak, elvesztette a lelki erejét a meneküléshez.

- Válassz engem! - néz rám Taehyung, szorosabban fogja a kést a markában. - Ő annyiszor bántott téged. Nem érdemel meg.

- Nálad jobban senki sem bántott. Megölted a társamat - felelem, esdeklő tekintetét az enyémbe fúrja. - Jár neked a szeretet, Tae. De én nem adhatom meg, mert gyűlöllek. Mindennél és mindenkinél jobban gyűlöllek.

Kimondom a végszót. Taehyung felzokog, a könnyein keresztül újra Jeonggukra néz, aztán előre lendül. Vele együtt én is mozdulok, a zsebembe nyúlok a késemért és a következő pillanatban Jeongguk előtt vagyok.

Egyetlen másodperc. Ennyi kell ahhoz, hogy a késem belemélyedjen Taehyung oldalába, pont a bordái között. Tőle tanultam, mit kell ilyenkor tenni a biztos halál érdekében. Kihúzom belőle a fegyveremet, aminek a használatára szintén ő tanított. Távoli zajként hallom a nevemet a szájából. Ez az utolsó szava. Ahogy összeesik, elengedi a kezében tartott kést. Az nem hullik a földre utána, mert abban a pillanatban, ahogy én az enyémet belé döftem, a nála lévő kés az én oldalamba mélyedt. Megáll bennem, a markolatot látom, mikor lenézek.

- Nem! - Jeongguk hebegve nyúl a hónom alá, hátam a mellkasának dől és nem bírok mást nézni, csak a gyomromba mélyedő kést.

A földön kötünk ki, Taehyung élettelen teste mellett heverünk és érzem, ahogy melegség kezd szétáradni bennem. Jól esik, nem túl forró, de ahhoz kevés, hogy ne kezdjek fázni. Reszketek, Jeongguk pólójának nyakát markolom és sikerül végre felnézem rá. Suttogva ismételgeti a nevem, szaporán veszi a levegőt, akárcsak én. Pislogok egyet, a lélegzetem kihagy, mikor a pillanatnyi sötétben kirajzolódik előttem az öcsém arca. Látom őt.

- Hana, tarts ki! - Jeongguk az arcomat törölgeti, az én könnyeim az ő könnyeivel vegyülnek, megijeszt a szeméből sugárzó félelem. - Mindjárt jönnek értünk...

- Nincs semmi baj - mondom, felemelem a kezem, amiben nemrég még a kés volt és megsimítom az arcát. Újból pislogok, Kyung megint megjelenik és most már mosolyog. Minél többször teszem ezt meg, annál élesebben, annál valóságosabban látom magam előtt. Mosolyog rám, örül nekem. - Guk, nincs semmi baj.

- Hana! - Raina kúszik mellém, Jeongguk erősebben szorít magához és nem veszi észre, mikor a kezem oda téved, ahol a kés belém fúródott.

A szirénák távoli zajként hatolnak a tudatomba, a melegség nő és már nem fázom. A hangok azt jelentik, hogy menniük kell.

Jeongguk sír, halkan és alig értem, amit mond, de a szorításán keresztül is érzem, amit mondani akar. A bennem terjedő meleg kezd elmúlni, egy pillanatra lehunyom a szemem, hátha megint látom Kyungot. Most már nem csak ő mosolyog rám. Mellette ott áll Jimin. Mindketten mosolyognak és Jimin zsebéből kikandikál egy keresztrejtvény. Biztosan nem tudja megfejteni az egyik feladványt.

- Maradj velem! - ahogy Jeongguk ezeket a szavakat suttogja a számba, az ujjaim körbe fogják a kést és kihúzom magamból, mire Raina felkiált vele együtt. Kezét a hasamra szorítja, már hiába. Megértem, mit próbál tenni. De mindez időpocsékolás. Ha megpróbálnának magukkal vinni, nem tudnának elmenekülni. Hátráltatnám őket.

- Gyere, Hana! – mintha Caiden hangját hallanám. – Néha muszáj áldozatokat hoznunk másokért. Engedd el őket!

- Menj! - véres nyomot hagyok Jeongguk arcán, a szemem magától csukódik le és nem tudom már kinyitni. - Fuss! - súgom a maradék erőmmel, nem küzdök az ellen, ami jön értem. - Élned kell! Ígérd meg, hogy élni fogsz!

- Nélküled nem...

- Vigyázz Rainára! Megígérted Jiminnek, ne felejtsd el!

Ha nem itt lennénk, ebben a helyzetben, talán lenne esélyem túlélni. Csak amiatt vagyok szomorú, hogy Jeongguk nem mesélt el mindent. De majd Jimin megteszi. Rengeteg időnk lesz rá.

- Megyek Kyunghoz. Valakinek vigyáznia kell rá, olyan védtelen egyedül - és miközben lehunyom a szemem, a melegség teljesen megszűnik, Jeongguk arcát már nem látom. Azt nem tudom elmondani neki, hogy Kyung nincs annyira egyedül és Jimin is vár rám.

A hangja viszont még velem van. Átkísér a sötétségen, amíg el nem érem Kyungot. Az öcsém boldog, hogy lát és mikor elveszítem a földi életem, Jimin a kezét nyújtja felém, hogy átvezessen egy másikba.