Napokig folyt a tervezgetés, Namjoon nem bízza a véletlenre az utolsó rablásunkat. Csak abban az esetben engedi be Jeongguk a férfit hozzám, ha a tervről akar beszélni. Amint másról is kérdezne, Raina parancsolja ki és küldi vissza a szobájába. Nem látjuk szívesen, megkönnyebbülnék, ha már nem élne, de egyelőre szükségünk van rá.

- Emlékeztess, miért is csináljuk ezt! Különben még egyszer bepróbálkozik és kivágom az ablakon - morog Jeongguk az orra alatt. Az ágyam szélén ül, egy banánt vág karikákra és az a célja, hogy mindet megetesse velem.

- Azért, mert pénz nélkül nem mennénk semmire. A mai világban mindent az mozgat és szükségünk van rá. Gondolj bele, valójában nincstelenek vagyunk.

- Ez nem igaz. Itt vagy nekem te.

Megállok a rágásban, Jeongguk kissé vörösödve néz rám.

- Meg ne szólalj!

- Mióta vagy ilyen nyálas? - kérdezem nevetve, de közben azért nagyon is tetszik, hogy így gondol rám. - Olyan kíváncsi vagyok, vajon milyen lenne most a helyzet, ha nem mentem volna be a bankba azon a napon. Lehet, hogy Seokjin és Jimin még élnének, sőt Kyung is - bár az utóbbira nem látok sok esélyt, egy fertőzés ellen én sem tudnék mit tenni. - Jeongguk?

- Igen?

- Senkit sem temettünk el. Vagy legalább egy megemlékezést tarthattunk volna...

- Nem igazán volt rá időnk, Hana.

Ha jobban belegondolok, van még valami, amit nem tudok.

- Mi lett Jimin holttestével? Elvittétek? - lejjebb veszem a hangom, hátha Raina a szobánk előtt mászkál és nem szeretném, ha ezt hallaná.

- Az alagsorban volt egy hamvasztó - feleli Jeongguk halkan, nekem pedig ez bőven elég válasz. Nincs lehetősége Rainának sem arra, hogy eltemesse a halott vőlegényét.

- Mikor mesélsz arról, hogyan lettetek jóban?

- Ha túl leszünk ezen. Szabaduljunk meg Namjoontól, találjunk magunknak egy helyet. Most erre koncentráljunk. Sok minden van, amiről még beszélnünk kell, de kicsit ráérünk vele – Jeongguk beleszúrja a villáját az egyik banánkarikába. – Igazad volt, szinte semmit nem tudsz rólam. Nem várhatom el, hogy így bízz meg bennem. Legyünk túl a rabláson és az összes kérdésedre válaszolok.

Nem érzem a banán ízét, félre is rakom a tányéromat és megkísérlek felállni. Reggel óta nem voltam talpon, fáj a derekam és a fenekem is zsibbad a sok fekvéstől.

- Mit csinálsz?

- Átmegyek Taehyunghoz. Nem tudom, érdekel-e téged egyáltalán, de vele nem igazán foglalkozik senki. Talán nem ártana, ha beszélnék vele - Jeongguk vonakodva bólint, tudom, mennyire nem tetszik neki ez, viszont megérti. Attól még, hogy ő nincs jóban a társával, én még törődhetek vele. Ha nem én, ki más tenné meg? - Seokjin az ő társa is volt, neki is segített. És tulajdonképpen Taehyung a légynek sem ártott, mégis szinte ki van közösítve...

- Oké, Hana, felfogtam. Elkísérlek.

- Inkább aludj egyet, fáradtnak tűnsz.

Jeongguk a megégett karja miatt több pihenést érdemelne, de elég ritka, mikor tényleg hagyja magát és alszik. Rendszerint akkor, ha én is elalszom, vagy mellettem feküdhet, de az ágy szűkös kettőnknek. Megvárom, amíg befészkeli magát a párnák és takarók közé, majd kimegyek a folyosóra és megkeresem Taehyung szobáját. Seokjinnel osztozott, de mióta ő meghalt, ki sem dugja az orrát onnan, csak ha Namjoon akar egyeztetni valamit. Máskülönben rám sem néz.

Kopogok, bentről nem érkezik válasz.

- Taehyung, én vagyok az, Hana.

Pár másodperc múlva ajtót nyit, szinte látom a nagy kérdőjelet a feje fölött.

- Baj van? - a tekintete meglágyul kicsit, szemügyre veszi az állapotom. A lábam még mindig be van kötve, a felsőm viszont elrejti a mellkasomon lévő kötést. Valamivel erősebbnek tűnhetek, viszont nem vagyok a toppon.

- Bejöhetek? Gondoltam, beszélgethetnénk.

Kitárja nekem az ajtót, aztán be is csukja utánam rögtön. Sietve megigazítja az ágyát, párnákat tesz a falhoz és be is takar, amint leülök. A gondoskodása jól esik, Taehyung mindig figyelmes és óvatos. Azon kívül, mikor Namjoon parancsára ölt, nem láttam agresszívnek soha.

- Elmondod, mi bánt? Látom, hogy magad alatt vagy és nem kell ezt a terhet egyedül cipelned - mondom, a kezemet még az ölemben tartom. Szívesen megfognám az övét, hogy tényleg érezze, nincs egyedül és velem megbeszélheti, ami nyomja a lelkét, de úgy látom, arra még nem állna készen. Úgyhogy csak várok.

- Szeretném, ha a rablásban te nem vennél részt, Hana. Sokkal nyugodtabb lennék akkor.

- Jeongguk karja megsérült, szükség van rám is.

- Nem, nem érted... - észreveszem az idegességét, még a sapkáját is lerántja a fejéről és az anyagát babrálja, hogy levezesse a feszültségét. - Láttalak majdnem meghalni. Ahogy cipeltelek le a lépcsőkön, azt kívántam, bár gyorsabb lehetnék. Nem vagyok vallásos, de imádkoztam, pedig nem hiszek. Mindenképpen azt akartam, hogy élj és ez egy újabb lehetőség lenne a halálra. Nem bírnám elviselni.

Ezeket a szavakat hallottam Jeongguk szájából, kicsit máshogy. Ami elbizonytalanít és ijesztő, az a hangjából áradó kétségbeesés és a szeméből sugárzó vágyakozás. Megismerem ezt a tekintetet, Jeongguk is így szokott rám nézni.

- Tae... - hát mégis rossz ötlet volt átjönnöm? Nem. Akkor is támogatásra van szüksége. - Vigyázni fogok magamra. Megígérem.

- És aztán elmentek? Ez a terv, ugye? - egyre idegesebb lesz, de a szomorúsága sokkal inkább érezhető. Ez aggasztja ennyire? Emiatt nem képes rám nézni, ha a szobámban van? Taehyung érzései ilyen mélyek lennének? - Mondd, hogy nem fogsz itt hagyni mindezek után!

- Már nagyon régóta tervezzük ezt - ezzel beismerem, mit tűztünk ki célul Jeonggukkal. - Új életet szeretnénk kezdeni, bár tiszta lapot nem kapunk hozzá. Ne haragudj, amiért...?

- Miért? Hogy annyi mindent tettem érted és te képes lennél hátra hagyni? Reményt adtál nekem, Hana - felpattan az ágyról, a hajába túrva fordul felém. Arcára kiülnek az érzelmei és egyik sem pozitív. - Most elveszed tőlem.

Ledobom magamra a takaróját, felállok. Összeszorítom a fogaimat, mert a combom lüktet és túl gyorsan akartam megfogni a kezét, ő viszont elrántja tőlem magát.

- Nem akartam kétértelmű jeleket adni. Sajnálom, ha mégis összezavartalak, de olyan vagy nekem, mint egy barát, egy testvér, Taehyung és nem akarlak elveszíteni emiatt.

- Azt mondtad nekem, hogy mindegy, mennyire sérült valaki, attól még ugyan úgy szerethető, mint bárki más - megáll előttem, teljes reményvesztettségről árulkodik a tekintete. - Akkor miért nem vagy képes szeretni engem úgy, ahogy én szeretlek?

Nem tudja fékezni az érzelmeit és ez egyben jó is, de rossz is. Jó azért, mert Taehyung őszintén képes megnyílni és azt hiszem, erre nagyon szüksége volt. Ha az ember sokáig magában tartja az érzelmeit, abba előbb-utóbb beleőrül, főleg, ha látja, hogy az érzései nem találnak viszonzásra. Ő akárhányszor látott engem és Jeonggukot, minden alkalommal összetörhettem a szívét.

- Az érzéseink különbözőek. De bárcsak másképp lenne, mert megérdemled, hogy valaki ugyan így szeressen téged.

- Hana... - utánam nyúl, elkapja a kezem és kétségbeesetten a szíve fölé teszi. - Kérlek! Mi ketten...

- Jeongguk az, akivel lenni szeretnék - mondom ki, ezzel végleg összetörik. Akármennyire is fáj neki, muszáj hallania és kénytelen elfogadni. - Sokat jelentesz nekem, ez ezek után sem fog változni. De ne kérd, hogy válasszak közöttetek, mert akkor őt választanám.

Elengedem a kezét, s nem tudom eldönteni, jó ötlet-e most magára hagynom, vagy sem. Szeretne még mondani valamit, látom rajta, de ahogy neki, úgy nekem is sok volt ez. Nem akartam megbántani. Viszont látom rajta, hogy sikerült és nem tehetek már semmit. Az érzéseimen nem változtathatok és nem adhatom meg neki, amire vágyik.

- Tényleg sajnálom - megsimítom az arcát, ujjai súrolják az enyémeket, mielőtt elvenném a kezem és kimegyek a szobájából.

Nem így képzeltem el a beszélgetést. Nagyon nem.

-*-*-

Namjoon napjában többször is átjön, már kiválasztotta a helyet, a taktikát, figyelembe véve a sérüléseinket és a képességeinket. Nem nagy bankot kell rabolnunk, hanem egy kisebbet és elég távol van Raina házától. Lesz időnk lerázni a rendőrséget, ha a nyomunkba erednek.

Taehyung kerül. Úgy tűnik, az elszigeteltség a módja arra, ahogy szeretne megbirkózni az elutasítással. Nem erőltetem a beszélgetést, talán könnyebben túl lendül ezen és, ha nem is teljesen ugyan úgy, mint régen, de még lehetünk barátok. Nem szeretnék haragban elválni tőle.

- Van egy jó hírem - Namjoon kopogás nélkül jön be a szobába, Jeongguk keze épp a pólóm alatt kalandozott. - Megtaláltam Yoongit.

- Ez tényleg pompás hír, legközelebb kopogj, mielőtt közlöd - magunkra húzok egy takarót, szemeim villámokat szórnak a férfi felé. - Hol van?

- Épp a városban, de nem sokáig marad, mert vett egy repülőjegyet magának péntek délelőttre - addig még három napunk van. - San Franciscoba megy és ott már nem érnénk utol.

- Akkor még azelőtt kapjuk el, hogy felszállna a gépre. Ilyen egyszerű. De honnan tudtad meg, mire készül?

- Tudom, hogyan kell beférkőzni egy adatbázisba. Yoongi feladata volt ez az évek alatt, ez viszont nem jelenti azt, hogy ne tudnám megcsinálni. Így kutattam fel őket Hoseokkal. Elég volt ránéznem a rendőrségi adatbázisra. 

Namjoon ismerteti a rablás dátumát, Jeongguk látszólag elégedetlen, nem tetszik neki a terv.

- Aznap kell a bankba mennünk. Mielőtt jönne a pénzszállító autó. Az sem lenne rossz, ha azt pakolnánk ki az utolsó megállója után, az általában délután három körül van, addigra ér körbe azon a részén.

- Csak az egyik opciót valósítjuk meg - Jeongguk a lehető legminimálisabbra akarja csökkenteni az akciót. - Előbb Yoongi, aztán a pénzszállító. Nincs bankrablás.

Ez nem hangzik rosszul. Namjoon vita nélkül távozik, Jeongguk frusztrált sóhajjal visszadől mellém.

- Két legyet egy csapásra.

- Három. Yoongi nem csak Seokjin haláláért felelős, hanem Jimint is ő ölte meg. Minden jel rá mutat, de ha mégis fedezte Hoseokot, akkor is végzünk vele.

- Mondtam már, mennyire szexi, mikor ilyen harcias vagy? - ajkai a fülemnél járnak, beleborzongok, ahogy a keze megint felfelé indul a hasamnál. - Az élet minden lehetőségét szeretném megtapasztalni veled, amint újra biztonságban leszünk.

- Zárjuk le ezt az egészet és utána úgysem lesz más dolgunk.

A kezére teszem az enyémet, vezetem oda, ahol szeretném, ha érintene. Melegen ajánlom, hogy most ne nyisson be senki váratlanul.