Raina este jön be hozzánk, vacsorát hoz és megkéri Jeonggukot, hogy menjen ki a szoba elé, mert beszélni szeretne vele. Látom, mikor rám pillant, innen tudom, nekem is közöm van a dologhoz, de először Jeongguk az, akivel megosztja. Neki látok a rizsnek és összekeverem a currys szósszal, ami ínycsiklandozó, viszont nem sok étvágyam van. Nem tetszett Raina tekintete, rosszat sejtetett. Eszek pár falatot, a többit meghagyom Jeongguknak. Hamarosan visszatér hozzám, egyből észreveszem a változást rajta.

- Baj van? - el kell mennünk? Raina ezt akarta elmondani?

Vissza fekszik mellém, leteszi a tálcát a földre és az ép karjával segít a másiknak, hogy a lehető legszorosabban át tudjon ölelni, amennyire a sérüléseink ezt engedik. Belecsókol a hajamba, ajkait a halántékomon nyugtatja és érzem a remegését, a reszkető lélegzetvételeit.

- Jeongguk, mi történt?

Elmondja, kettőnk közül pedig ebben a pillanatban ő az erősebb. Én összetörök. Hát ezért nem jött be Seokjin a nap folyamán. Ezért nem felelt Raina, mikor megkérdeztem tőle, hol van a társunk. Mintha meg sem hallotta volna a kérdésem.

- Azt kérte Rainától, hogy csak akkor szóljon, ha sötétedésig nem érne vissza.

- Nem szólt, mikor elment.

- Megpróbáltad volna megállítani.

Valóban, de kénytelen vagyok beismerni, hogy akkor megakadályoztam volna a céljában. Area már biztosan várta őt.

__________

Min Yoongi egy farakás mellett áll, arcát lángok fényei festik narancssárgára és vörösre, tenyere izzad, de nem a hőtől. Ideges. Fel tudna robbanni, talán meg is akar semmisülni. Nézi, ahogy a barátja, a bolond, hűséges barátjának a teste hamuvá ég a máglyán. Nem akarja így felfogni, azonban az élet körforgása mellett nem tud csak úgy elmenni: ez a büntetése. Szórakozásból vett el egy életet, hát az élet is elvett egy számára fontosat tőle.

Gondolkodik, mereng. Mi is tartotta össze őket ennyire? Miért érzi mindennél nagyobb veszteségnek Hoseok halálát? Az árulásuk közös volt, amivel csak az életüket akarták megmenteni, ahogy a tűz iránti szenvedélyük is. Ő tanította meg a férfit a legmegfelelőbb és leglátványosabb tüzek rakására, neki kellett néha ráparancsolnia, mikor a társát elragadták az indulatok és nem volt képes leállni. Tudott hatni rá és ez fordítva is igaz volt. Mindig számíthattak egymásra. Ha valami olyan dolog történt, amit rá akartak gyanúsítani a társára, elég volt egy pillantást vetnie rá és megállapította, jogos-e a vád, vagy sem. Két kivételes eset azonban akadt. Hoseoknak semmi köze nem volt A Szépfiú halálához, sem az aktákhoz. Minden más gyanúsítás helytálló volt. Sosem akarták volna holtan látni a társukat.

Seokjin testét ott hagyta a háznál, nem érdekli, mi lesz vele, vagy ki talál rá. Ez nem az ő gondja. Az már inkább, hogyan szabaduljon meg az új csapatától és tűnjön el a pénzével minél hamarabb. Nem tud megbízni bennük, Hoseok nélkül pedig kizárt, hogy ennyi emberrel szövetkezzen. Akkor már az egyedüllétet választja és meghúzza magát. A pénze úgyis szinte élete végéig elég lesz neki, ha meg elfogyna idő közben, meg fogja oldani. Nem izgul az élet miatt, ezt a filozófiát Hoseoktól tanulta.

- Fejben valami kurvára kisiklott nálad, haver - mondja a lobogó tűzben lassan elégő testnek. - De a zsenit egy hajszál választja el az őrülttől és Isten látja lelkem, fogalmam sincs, te melyik is voltál pontosan. Nem mintha számítana.

Ez egy temetés, nemde? A temetésen pedig illik beszédet mondani.

- Rekviem egy árulóért? - morogja maga elé Yoongi, aztán eszébe jut egy dallam, amit még régen hallott, mielőtt megismerte volna a barátját. - Értem nem fog mondani senki.

Ez egy másodpercnél tovább nem izgatta. Énekelni kezdte a szomorú, melankolikus dalt. Rajta kívül úgysem értené meg senki, mit jelentettek a másik számára. A gyenge pontja volt. Egy nagyon is gyenge pont, amitől megfosztották és ezáltal ő is gyengévé változott.

Akkor fejezi be a dúdolást, mikor Hoseok testéből nem marad semmi. Nem oltja el a tüzet, csak belenéz, kinyújtja felé a kezét és az éjszaka elnyeli az üvöltését, ahogy a lángok nyaldosni kezdik a kezét. Egy utolsó emlék, mielőtt fogná a holmiját és elindulna. Először a pénzéért megy. És aztán hová? Addig még ráér kitalálni.

__________

1 héttel később

Namjoon egyezséget akar kötni. Átjön a szobámba, Taehyungot és Rainát is kéri, mint jelenlévők, de nem sietik el az érkezést. Kénytelen beletörődni, hogy a szava immár nem ér számunkra semmit.

Taehyung nem néz rám, amitől úgy érzem, mintha tőle is lassan megfosztanának. Egy hete kerül, talán, ha kétszer benézett hozzám és akárhányszor én szeretnék átmenni hozzá, az ajtaja csukva van. Jeongguk egyszer bedörömbölt rajta, de arra természetesen szintén nem érkezett válasz.

- Arra gondoltam, mivel az esélyeink a pénz hiánya miatt csökkentek, nem ártana összeállnunk újra - kezdi Namjoon, erre Jeongguk felmordul.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. Nincs az a pénz.

- Mihez akartok kezdeni? Munkába álltok? Csak mert amint betennétek a lábatokat valahová, miattad - bök Jeonggukra. - Azonnal letartóztatnának titeket. Azóta köröznek, hogy kiraboltad azt a boltot A Szépfiúval.

- A Szépfiú neve Jimin , bassza meg!

- Nekem lenne egy kérdésem, ettől eltérően. Még mielőtt ennél jobban belemennél a részletekbe, tudni akarok valamit - szólok közbe, nem mintha a válasza változtatna a tervünkön. Csak van egy megérzésem és kíváncsi vagyok. - Van közöd ahhoz, hogy Seokjin meghalt? Hoseok után ment, mivel az az őrült felgyújtotta a házukat és a barátnője benn égett. De te olyan furcsán bizalmasan viselkedtél Hoseokkal egy ideig, miután Jeongguk gyanússá vált számodra, hogy fel kell tennem újból a kérdést: tudsz erről valamit?

Namjoon élesen beszívja a levegőt, úgy néz rám, hogy kedvem támad átszúrni mindkét szemét egy villával.

- Először is, kellett egy új céltudatos, lojális ember, akiben megbízhattam. Az Áldozat ezt a szerepet elveszítette, mikor kimentett téged a bankból a parancsom ellenére. Én adtam engedélyt Seokjinnek arra, hogy megölje Hoseokot, ha döntő bizonyítékot szerez. Az ő dolguk nem tartozik rám és nyilván a saját feje után ment, mivel nem jött vissza. Arra gondolsz, esetleg én játszottam össze az árulókkal, miután kisemmiztek és bíztam meg őket azzal, hogy öljék meg?

- Belőled bármit kinéznék - felelem szárazon, erre megrándul az arca. - Remélem, Hoseok is meghalt.

- Az félsiker lenne.

- Micsoda?

Namjoon bólogat, hamar rájövök, hogy többet tud, mint mi.

-Seokjin Hoseok megölésére kért tőlem engedélyt, nem érdekelte semmi és senki azon kívül. Nem kérdezett, csak levonta a saját következtetéseit és döntött. Én viszont kérdeztem, vele ellentétben. A Stratéga, Yoongi magára vállalta az ötletgazda szerepét. Ha őt életben hagyta, a bosszúja nem sikerült valami fényesen.

Síri csend telepszik ránk, érzem, hogy rángatózik a jobb szemem.

- Fogjatok le, különben itt helyben megölöm - suttogom magam elé, mert egyszerre bosszant és taglóz le, mennyire alattomos Namjoon valójában. - Miért nem mondtad el neki?

- Mondtam már, nem kérdezte, mit tudok. És Yoongi különösen nélkülözhetetlen volt a csapatunkban, ő jutott be a biztonsági rendszerekbe.

- Kutasd fel! Ha megtalálod nekünk Yoongit, talán életben hagyunk.

Namjoon felnevet, nekem pedig igazán fogytán van a türelmem. Jeongguk tekintete ide-oda cikázik köztünk, még Taehyung érdeklődését is sikerült felkeltenünk.

- Nem. Ha megtalálom Yoongit, összeálltok egy újabb rablásra. A pénzt elosztjuk, Yoongit megölhetitek, velem pedig remélhetőleg nem sodor össze benneteket az élet újra. Mindenki megy a maga dolgára.

- Azt hiszed, csak úgy hagynánk elmenni? - lép előre Raina, szemében gyilkos ígéretek villognak. - Tudtál Jimin ártatlanságáról, hittél neki, mikor azt mondta, ártatlan, mégis hagytad, hogy félholtra verjék a társai. Annyira fent akartad tartani a látszatot, hogy jó vezér vagy, de te magad sem tudtad, mit kellene tenned. Így hát maradt a fasz méregetés, csak kár - Raina felemeli a kezét, mutató- és hüvelykujja között alig egy milliméternyi különbséget mutat. -, hogy mikropénisszel születtél. Szerencse, amiért nőtlen vagy, ezeket a géneket inkább ne örökítsd tovább.

- Gondoljátok át! Én tudom, milyen eszközöket mozdítsak a megtalálásáért. Ti mégis hol kezdenétek? - Namjoon megindul kifelé. - Az is lehet, hogy már nincs az országban.

-*-*-

Jeongguk oda-vissza járkál az ajtó és az ablak között, nem bír megülni egy helyben. Hasonlóan tennék én is, ha a combomba nem nyilallna állandóan fájdalom. Nem ártana fájdalomcsillapítót bevennem, de Raina azt tanácsolta, bírjam ki az estét vele.

- Ugye nem akarunk tényleg belemenni az egyezségébe? - áll meg Jeongguk az ágyam előtt. - Hana, arról volt szó, hogy elhúzunk innen.

- Igen, tudom. De ha tényleg Yoongi volt az ötletgazda, Seokjin hogy nyugodhatna békében? - az arca megkeményedik, aztán megenyhül. - Segített nekünk. Nem árult be minket, mellettünk állt és téged kihozott a tűzből. Nélküle nem biztos, hogy élnél.

- Szóval úgy érzed, tartozunk neki ezzel?

- A legkevesebb lenne, ha eltörölnénk Yoongit és Namjoont a föld színéről. Túl sok mindent vettek el tőlünk.

Igazat ad, látom rajta. Ugyanakkor visszakozni akar.

- Mikor élhetek végre egy nyugodtabb életet veled? - teszi fel a nagy kérdést, amire nem tudjuk a pontos választ.

- Hamarosan. Csak ezt rendezzük le. Együtt.

- Együtt. Ugye tudod, hogy ha bajod esik, meg fogok ölni valakit? Azt, aki a legközelebb lesz hozzám.

- Hé! Rainát és Taehyungot eszedbe ne jusson bántani!

Felsóhajt, leül mellém az ágyra. Hozzábújok.

- El fogunk menni innen. Mégsem úgy, ahogyan reméltem, de elmegyünk és nem jövünk vissza. Soha.

- Így lesz - magam felé fordítom az arcát, megcsókolom. - Így kell lennie.