___________

Jeongguk mindent elmesél a lánynak, amiről lemaradt, míg nem volt magánál. A Vezérnek kezd elmenni az esze, csak hadakozik a tényekkel, nem hajlandó beletörődni a veszteségébe és abba, hogy nem is egy, hanem kapásból két embere is elárulta. Szinte óránként próbálkozik bejutni Hanahoz, beszélni akar vele, de Seokjin nem engedi be. Ezért Jeongguk is hálás, mert még nincs elég ereje ahhoz, hogy megölje A Vezért.

- Szóval együtt csináljuk? - kérdezi a lány, Jeongguk értetlenül néz rá. - Én akartam megölni A Vezért.

- Ó, átengedhetem neked ezt a kiváltságot.

- Ez kedves tőled - próbál valami mosoly-félét az arcára erőltetni, hátha megnyeri vele a fiú hajlandóságát. Eddig semmi és hallgat Rainára, nem erőlteti a dolgot.

Seokjin idő közben bekopog, Hana örül, amiért a bizalmas társa megúszta egy-két enyhébb égési sérüléssel és a homlokán lévő kötés sem tűnik olyan vészesnek. A Gyalogról kérdez, Seokjin bizonytalanul megrázza a fejét.

- Nem tudom, mikor szeretne bejönni hozzád.

- Itt vagyok - a kellemesen mély hang volt az első, ami megnyugtatta valamelyest Hanat, mikor közéjük került. A Gyalog ugyan azon a hangon beszél most is, bedugja a fejét az ajtón és le sem tagadhatná, mennyire megkönnyebbül, hogy a lány végre magánál van. Persze tudott róla, de látni más. Ahogy az oldaláról el nem mozduló Jeongguk is hatással van A Gyalogra, nem éppen pozitív értelemben. - Hogy érzed magad? Azon kívül, hogy... - nem fejezi be a mondatot, a pillantása azért elárulja, mire gondol. Hana bekötött lábát nem fedi takaró, panaszkodott a meleg miatt.

- Már sokkal jobban - nyugtatja meg a lány a társát, s bár az ajtónál álló fiúk nem láthatják, rászorít Jeongguk kezére. Szereti érezni, hogy mellette van. - A sérüléseid hogy vannak?

- Én egész könnyen meg úsztam, ezzel ne törődj! - mondja ezt a fiú, közben majd' szétveti az öröm, amiért Hana érdeklődik. - Azt sajnálom, hogy nem értem előbb oda - bár abban közel sem biztos, lett-e volna esélye szembe szállni két társával is, akik külön-külön kegyetlenek, együtt még rosszabbak. Fegyver ellen késsel menni? Ha csak nem golyóálló, nem biztos, hogy élne.

- Oda? Úgy érted, hozzám?

- Igen, hozzád - A Gyalog még a levegőt is bent tartja, mert rémlik neki, hogy Hana még beszélt hozzá, mielőtt elájult. - Én hoztalak le a tetőtérről és... - a szavak megint cserbenhagyják, Seokjin kisegíti.

- A Gyalog talált rád, ő hozott el ide is, mert nekem Jeonggukot kellett cipelnem.

Hall egy halk Ó!-t, ez jobban fáj neki bármi másnál.

- Nem emlékszem, sajnálom. Arra igen, hogy valaki megtalált, de se arcot, se hangot nem tudok hozzá kötni - a lány hangjából is süt, mennyire bűntudata van, amiért pont a megmentőjére nem emlékszik, A Gyalog viszont úgy érzi, menten megfullad a szobában ennyi ember között. - Köszönöm, hogy értem jöttél és kihoztál onnan!

- Igen, köszönjük! - teszi hozzá Jeongguk, valamivel kedvesebben szólal meg, mint a legutóbbi néhány alkalommal, mikor szót váltott A Gyaloggal.

Kétségtelen, a fiú szíve épp összetörik. Azt hitte, az a pillanat elég lesz, hogy Hana oda hívja maga mellé az ágyhoz, megfogja a kezét és a nevén hívja, akárcsak a többi társát. Talán ez az, ami még hiányzik. Igen, ezt nem árulta el magáról és minden bizonnyal sok mindenen változtatna.

- A nevem Taehyung - mondja ki és azt reméli, azonnal megérzi azt, amire vár. - Kim Taehyung.

- Nahát, nagyon szép neved van! Illik hozzád - még egy törés keletkezik Taehyung szívén. Nem ezt szerette volna hallani.

- A Kim vezetéknév elég gyakori - szúrja közbe nevetve Raina. - Ez a Parkra is igaz, de egy jó személyazonosság-váltásra tökéletes. Jimin örülne. - hogy mi? Taehyung a lány felé kapja a fejét, a hangja irányába. Ezt mire vélje? Miről van szó és miért nem tudja összerakni a kirakós darabkáit?

- Jimin biztosan örül, hogy te is felvetted az ő jelentéktelen, tucat vezetéknevét - Raina erre szórakozottan oldalba böki Seokjint, de Taehyung nem képes a dolog vicces oldalát nézni.

Egyáltalán nem is találja humorosnak. Mielőtt megkérdezhetné, mi a fene folyik itt, Raina megtalálja őt a sötétben és ráfog a kezére, mintha először üdvözölni akarná.

- A te nevedet eddig nem tudtam, de örülök, hogy nem kell a fedőneveden hívjalak. Az annyira személytelenül hangzik. Én Park Raina vagyok, A Szépfiú, Park Jimin menyasszonya.

Taehyung ledermed, még kezet rázni sem képes Rainával. Sőt, hátra lép, tisztes távolból próbálja kivenni a lány arcát. Rémlik neki, mikor Sung-Ho házához mentek, hogy a társa tett egy megjegyzést, de azt hitte, csak viccelt. Hogy csupán bosszantani akarta Sung-Ho-t, provokálni. De mit keres Raina az ő oldalukon, miután megölték az apját? Erre eddig nem gondolt. Nem ért semmit. Nem tudja kibogozni a szálakat. Azt viszont tudja, miért kell ilyen vakságban lenniük és ez felbosszantja. Ez is, meg konkrétan minden, amit az elmúlt percekben megtudott. Válaszokat akar. Hana nem emlékszik, hogy megmentette. A neve sem számít, nem látják benne azt, amire vágyott, hogy lássák. És Raina... A lány, aki befogadta őket, segít nekik, ellátja a sebeiket, Jimin menyasszonya. De hiszen Jimin meghalt!

- Taehyung? Jól vagy? - ez Hana. Csak nem azok a kérdések hagyják el a száját, amikre a fiú vár. „Nem ülsz ide mellém?" „Megfognád a kezem?" „Te is vártál rám?" Ezeket akarja hallani, Hana viszont egyiket sem mondja.

- Kimegyek levegőzni - ennyit bír kinyögni.

Hana él. Jimin meghalt. De meg akart házasodni, eljegyezte Rainát. Raina a menyasszonya, de nem házasodtak össze. Nem házasodhatnak már össze, mert Jimin halott. Hana nem emlékszik rá. Jeongguk. Meg fog őrülni. Jeongguk ott ül Hana mellett, miatta van sötét a szobában.

Taehyung kinyitja az ajtót, fél lábbal már kint áll a folyosón. Aztán a benne felgyülemlett harag, csalódottság és bánat győz. Kinyújtja a kezét, majd egy mozdulattal felkapcsolja a villanyt, mielőtt becsapná maga mögött az ajtót.

___________

Jeongguk el akarja rántani magát tőlem, de nem engedem. Felszisszenek a fájdalomtól, ahogy erőlködöm, Seokjin segít és nem engedi Jeonggukot elfutni. Raina kétségbeesik, nyúlna a villany után, de rákiabálok, ezért inkább a falhoz lapul, onnan figyeli az eseményeket. Jeongguk küzd Seokjin ellen is, próbál takarásban lenni.

Meglátom a karját. Kötés fedi, ami alatta van, számomra rejtély. De nyilván az a lényeg, különben nem akarna elmenekülni előlem. Ő érte voltunk sötétben, Taehyung pedig az eddigi elővigyázatosságukat egy pillanat alatt tönkretette. Jeongguk még nem állt erre készen.

- Sajnálom! - kiabálom el magam, amire végül abba hagyja a küzdelmet, de nem néz rám. - Bár úgy tehetnék, mintha nem látnám! De végül is, nem látok semmit a kötésen kívül. Tegyek úgy, mint aki azt sem látja? Becsukom a szemem, ha attól jobb neked.

- Ez másodfokú égési sérülés, Hana - a hangja megfáradt, arcát Seokjin vállába temeti és még mindig igyekszik elrejteni magát. - Úgy kellett az ujjaidra simítanom az enyémeket, mert nem tudom használni a jobb karom. Az idegek is sérültek, mikor lezuhantam a lépcsőkről, beverhettem valahová a... nem is tudom, nem emlékszem, hogy volt...

Elakad a lélegzetem, nem is a ténytől, sokkal inkább a hangjából áradó letargiától. Jobban megnézve látom, hogy a jobb karja csak úgy lóg a teste mellett. Másodfokú égési sérülésnél a bőr mélyebb rétegei is sérülnek. Tudná mozgatni a karját, ha pusztán ezzel a sérüléssel megúszta volna.

- Nem is érzed? - a kérdés maga bugyuta, a válasz egyértelmű. A hallgatása is megerősít. Nem érzi a jobb karját.

Raina oda megy Seokjinhez, lefejti róla Jeonggukot, akit aztán visszaültet a székébe, majd ők távoznak. A villany égve marad.

- Fogd meg a kezem! - kérem, mire így tesz, de csak a bal kezével. - Miért nem akartad, hogy tudjam?

- Jobb kezes vagyok. A fegyvert, a kanalat, a tollat abba fogom. A kezedet is szeretném...

- Akkor rajta!

Végig az arcára kiülő gyötrelmet nézem, ahogy a bal kezével megfogja a másikat, felemeli az enyém mellé és tényleg, szó szerint belesimítja az ujjait az enyémekbe. Gyengének tűnik, összetörtnek. Értem az okát. A jobb kezével védte magát, védett mindenkit. Most nem képes rá.

- Ne haragudj rám, Hana! - kéri, megint a könnyeivel küzd. - Ne haragudj, amiért nem tudtalak megmenteni.

- Nézz rám! - ezt nem bírom hallgatni, sajog a lelkem tőle. – Azt kérem, nézz rám!

Most egy picit erősebbé válhatnék nála, lehetnék én a pajzsa. Mindketten megsérültünk, de míg én valószínűleg bármiféle maradandó sérülés nélkül meg úsztam, Jeongguk talán soha nem lesz képes újra használni a karját. Nekem kell őt támogatnom, neki van rá jobban szüksége.

- Életben vagyok. Te is élsz. Akárhogy is, de kijutottunk onnan. Tudod, mit jelent ez?

Megrázza a fejét.

- Szabadok vagyunk.

Seokjin, Taehyung, Raina és Jeongguk mellettem vannak. Mi vagyunk öten A Vezér ellen. Az ő hatalma felettünk abban a pillanatban semmivé foszlott, hogy a terve kitudódott, az árulók pedig eldöntötték, mit fognak tenni. A Vezéren kívül senki sem lenne képes ártani a jelenlévőknek, ellenben őt mindenki szívesen látná holtan. Nincsenek büntetés opciók, se Egyes szoba, vagy bezártság. Biztonságos helyre kerültünk.