A látszat kedvéért bezárom a szobám ajtaját, még Seokjin sem kap bejárást, holott ő eddig minden este bent ült velem és megosztottuk egymással a társaságunkat. Hallom A Gyalogot is, nem erősködik a bejutásért, csak biztosít róla, hogy ha beszélgetni szeretnék, szóljak neki. A haragom iránta, amiért nem állt Jimin mellé, közel sem múlt el, de kapott egy viszonylag kedves választ és megelégedett ennyivel. Éjfél előtt megyek ki zuhanyozni, nem tudom pontosan, Jeongguk mikor jön át. Ráérősen állok a meleg víz alatt, ügyelek rá, hogy a sebemet ne érje nagyon a vízsugár. Behoztam magammal az elsősegélydobozt, a fertőtlenítő használatáig eljutok. Megáll a kezem a levegőben, a légzésem felgyorsul és tudom, miért. Tényleg tudom.

Kikukucskálok a folyosóra, Jeongguk a szobám előtt áll a falnak támaszkodva. Egymásra nézünk, látom, amint beharapja az alsó ajkát, miközben szemrevételezi, hogy csak egy törölközőt csavartam magam köré.

- Adj egy percet!

Bólint, én visszatérek a fürdőbe és igyekszem csillapítani az izgalmam, mialatt minél szárazabbra dörzsölöm a hajam és felöltözök. A pizsamám melegítőből és pólóból áll, aminek nem tudom, örülök-e vagy sem. Jeongguk mindenesetre nem tesz megjegyzést, türelmesen megvárja, amíg kinyitom az ajtót és utánam jön. Próbálom a lehető leghalkabban elfordítani a kulcsot a zárban.

Amint megfordulok, már előttem van. Két kezével a falnak támaszkodik a fejem mellett, az égősor gyér fényében is látom, milyen bűntudattal teli kifejezés ül az arcán.

- Sajnálom, amit mondtam, túlzás volt.

- Annál hatásosabbat el sem tudtam volna képzelni. Bevált.

- Sírtál, ugye? - nem felelek, kezeim felérnek az oldalához és nem tudom türtőztetni magam, muszáj hozzáérnem. - Tudom, hogy sírtál. Hana, ne akard elterelni a témát... - pedig el akarom, hogy megint felejthessek és erre ő a megoldásom. Én csókolom meg előbb, először nem csókol vissza, de aztán a falhoz présel, sikerül megpuhítanom. - Ki foglak juttatni innen. Az a tervem.

Megdermedek, az ajkaink nem érnek most össze és kell pár másodperc, amíg felfogom, mit mondott.

- Ezt mégis hogy gondolod?

Az ágyhoz húz, leültet és hátrébb lép kettőt, hogy megtartsa azt a távolságot, aminek segítségével talán kibírom és nem vetem rá magam.

- Az utolsó estén, mielőtt indulnánk Kínába, egyszerre kell a tetőtéren lennünk. Még nem tudom pontosan, hogyan oldjuk ezt meg, mivel a terv része az is, hogy látványosan úgy kell tennünk, mintha megint gyűlölnél. Eloszlatni minden gyanút magunk körül, újra felvenni a tisztes távolságot. Jó lenne, ha ismét közelebb kerülnél A Gyaloghoz, ő nem fog ellenkezni. Viselkedj úgy, mint korábban!

- Gyűlölöm, amiért nem állt Jimin mellé.

- Érthető, de ez az ő döntése volt. Nem meglepő, ugye, hogy már lassan senki nem bízik a társaiban? Lövésem sincs, ki vette el az aktákat vagy ölte meg Jimint és szerintem mindenki gyanakszik mindenkire. Seokjin egy emberre koncentrál, nem is bíznám másra ezt a feladatot.

- Mi? Kire?

Jeongguk kicsit közelebb fészkelődik hozzám, s nem tudom, hogy azért, mert jobban érezni akarom a közelségét és az illatát vagy pedig a jobb hallás érdekében, de közelebb hajolok hozzá. Vonz, nagyon is vonz és nem lesz könnyű ezt eltitkolni innentől kezdve.

- A Jokerre. Ő... Nem tudom, mennyit beszéltetek, hogy mit tudsz, de...

- A szerelme benn égett a házukban.

- Igen. Ennyit tud mindenki és Seokjin úgy sejti, vagyis biztos benne, hogy A Joker ismeri azt, aki gyújtogatott a környéken. Nem egyszer merült fel ez a kérdés közöttük, egyszer tettlegességig fajult a dolog. Seokjin rá támadt A Stratégára, amiért a srác azt mondta, nem tartoznak neki segítséggel, utána pedig Seokjin egyenesen A Jokert vádolta meg. Egy régi ügy miatt lehet, korábbról ismerik egymást ők hárman. A Vezér felhatalmazta ugyan, hogy amint sikerül rábizonyítania A Jokerre a dolgot, megölheti és nem lesz következménye, idáig ez nem jött össze.

- A Stratéga szeménél lévő vágás Seokjin műve?

- Túl közel volt hozzá A Gyalog. Elvette tőle a kését és támadott.

- Már értem, miért néz rájuk néha úgy, mintha képes lenne puszta kézzel megölni őket.

Jeongguk halványan elmosolyodik.

- Néha azt kívánom, bár megtenné. Főleg azóta, hogy A Joker beadta neked azt a semlegesítő injekciót a lőtt sebed után.

- Az A Vezér parancsa volt.

- Akkor is. Tudom, milyen egy lőtt seb, ha nincs ellátva, vagy csak hanyagul kezelik. Talán te is tudod, elvégre kórházban dolgoztál. De kanyarodjunk vissza a tervhez, mert fogytán az időnk.

Megint hátrébb ül, elégedetlenül felmordulok. Erre egy kacér, féloldalas mosollyal reagál, mire megdobom egy párnával. Jobban kellene érdekelnie, hogy szabaddá tehet. Koncentrálj, Hana!

- Mennyire félsz a magasban?

- Eddig nem volt problémám vele és legalább tíz emelet magasan vagyunk.

- Hogy állsz a vezetéssel?

- Nincs jogosítványom.

Bólint, mint aki pontosan erre a válaszra számított.

- Felhozakodtam ezzel a problémával A Vezérnek. Alapoznia kell arra is, hogy valami oknál fogva megsérülünk a rablás alatt és nem leszünk képesek kormány mögé ülni. Mivel eddig úgy néz ki, mindenkit menteni kell majd Kínában és nem hagyhatunk hátra embert, szükség lesz arra, hogy tudj vezetni. Ha netán valakivel történne valami és úgy jön ki a lépés.

- Ki fog megtanítani rá? - egyből rájövök, miről van szó. - Te leszel?

- A Gyalog és én, illetve Seokjin. Holnap délelőtt lesz az első órád A Gyaloggal. Nem jut mindenre idő, de az alapokat meg fogod tudni tanulni ennyi idő alatt is.

Szóval ezért sem lenne rossz, ha megint jóban lennék a csöndes fiúval. Le kell nyelnem az iránta érzett haragom és még azt is hagynom kell neki, hogy beszéljen. Ez idáig úgy legalább háromszor utasítottam vissza a próbálkozásait.

- Hana - a gondolataimat Jeongguk arcának közelsége szakítja meg, keze az én kezemre siklik és a szemembe néz. - Te nem fogsz velünk jönni Kínába. Mire oda érünk vagy egyáltalán elindulunk a többiekkel, már szabad leszel.

És mi lesz a bosszúmmal? Hogyan viszem véghez, ha nem lesz többé közöm hozzájuk? Lehetséges mindez egyáltalán? Nem lehet, hogy Jeongguk terve valahol hibás és még azelőtt megölnek a szökési kísérlet miatt, mielőtt kijutnék a tetőtérre?

- Téged is kivégeznek, ha ez kiderül.

- Csak a kínai rablás után tennék meg. Még két ember mínusszal már ellehetetlenítenénk A Vezér tervét. De velem nem kell foglalkoznod, én majd megoldom a többit.

- Mi van, ha nem akarom, hogy meghalj?

- Nem tervezek meghalni, mivel tettem egy ígéretet Jiminnek is.

- Miféle ígéretet?

- Rám bízta Rainát. Ha a rablás után megszabadulunk A Vezértől, meg kell keresnem őt.

Egyenlíteni szeretne ezzel az őrülten veszélyes kísérlettel? Amiért vállaltam helyette a múltkori munkát, elhozott ide és nem egyszer megkeserítette a mindennapjaimat? Ezt gondolná törlesztésnek? Meddig tartana, míg A Vezér összerakná a kirakós darabkáit? Főleg, amennyiben az áruló felfedi magát és még több olyat oszt meg rólunk, amiről nem is sejtjük, hogy tudja? Minden ellenünk játszik. És Kyung nélkül képes lennék a kinti életre? Mennyire vágyom a szabadságom után? Hisz egyedül lennék. Szó szerint annyira egyedül, mint még soha.

Jeongguk ismét tudja, mikor kell cselekednie. Az ajkai finoman hozzáérnek az enyémekhez, megvárja, amíg az ujjaim a hajában kötnek ki és óvatosan ledönt a hátamra, fölém magasodva csókol tovább. Nem felel a kérdésemre és én nem tudom, várok-e bármiféle választ.

Hosszú perceken keresztül csókolózunk. Először a pólóján keresztül, majd azalatt is érzem a hátán lévő hegeket, óriási a késztetés, hogy mindet megcsókoljam és próbáljam elhessegetni a hozzájuk kötődő rossz emlékeit.

- Vissza kell mennem a szobámba - úgy tűnik, Jeongguk az a fajta fiú, aki felvet egy dolgot, aztán újabb csókokkal akarja visszaszívni. Nyelvemet végig vezetem az alsó ajka vonalán, amitől lejjebb ereszkedik rám és szinte teljes súlyával a matracba nyom. Nem sokáig, mert hamar észreveszi, hogy így az oldalamon lévő sebre is nyomást gyakorol. - Tényleg megyek.

- Oké.

Muszáj beleegyeznem. Meg kell húznunk magunkat.

Lemászik rólam, kicsit tovább igazgatja magán a nadrágját. Az ajtóhoz megyek, amíg összeszedi magát és lassan, hang nélkül igyekszem kinyitni. Egyből feltűnik a folyosót megvilágító gyenge, pislákoló fény. Lenézek a lábam elé, a gyomrom azonnal összerándul a félelemtől, Jeongguk íze helyett a saját vérem fémes aromája kezd terjengeni a nyelvemen, ahogy a döbbenettől elharapom a szám belül.

- Jeongguk? - lehajolok, kezembe veszem az apró papírt, ami a muffin mellé van téve. Egy szál gyertya lángja világítja meg az arcom. Boldog születésnapot! Ez áll rajta, gyöngybetűkkel. - Te elmondtad valakinek, hogy születésnapom volt?

Pont beér mögém, az arca halálsápadtra válik. Benyálazza az ujjait, összecsippenti a kis lángot és immár csak a mögöttünk lévő égősornak köszönhetően látjuk egymást.

- Ne csak zárd a szobádat, hanem torlaszold is el az ajtót! - kér meg rá és kézbe veszi a papírt is. - Nem ismerem fel a kézírást.

- Úristen! - a következő sokk akkor ér, mikor felfogom, mit jelent a muffin az ajtóm előtt. Nem csupán a születésnapomat tudja az illető, aki hozta. - Mindent hallott.

-*-*-

Ha A Stratéga nem készített volna erős kávét, elaludtam volna a konyhaasztalnál. Egy szemhunyásnyit sem sikerült pihennem az éjjel, miután Jeongguk visszament a szobájába. Győzködnöm kellett, hogy menjen, mert mindenáron maradni akart, miután ő is felfogta, mit vonhat maga után a tervének kitudódása. Mikor végre sikerült rábeszélnem, megegyeztünk abban, hogy tartjuk magunkat a megbeszéltekhez: újra úgy fogunk viselkedni, mintha nem bírnánk elviselni egymást.

Mindenkivel ugyan úgy viselkedek, ahogyan korábban. Még A Stratégával is próbálok pár szót váltani, meglepetésemre érdeklődő arccal válaszolgat és megígéri, hogy vár majd egy kávé a vezetés órám után is. Persze nem hagyhatta ki a szúrós megjegyzését, miszerint ide egy bögre kávé kevés, de még egy vödör is.

A Vezér korán reggel kijött hozzánk és közölte a napirendet. Igyekszem úgy tenni, mintha nem tudnék semmiről.

- A Futónknak ma lesz az első vezetés órája - A Joker jelenik meg a konyhában, leül A Stratéga mellé. - Izgulsz? Kérsz valami nyugtató? Találok neked olyat, amitől az sem fog érdekelni, ha fejre álltok a kocsival.

- Kösz, de kihagynám.

A Gyalog is felkel, megreggelizik. Végig a konyhában maradok, kivárom, amíg csak ketten leszünk.

- Mire számítsak? - a bögrémet bámulom, de magamon érzem a tekintetét. - Kemény oktató leszel vagy nem fogsz kiabálsz velem, ha esetleg lefullasztom az autót?

- Szoktam én kiabálni? - nem vár választ. Zavartan felnézek rá, épp a zsemléjét vajazza. - Nem fogok haragudni, ha lefulladsz. Az elején mindenkivel megesik, sőt még tapasztalt sofőrökkel is.

- Mióta van jogosítványod?

- Nincsen. Engem A Megtorló tanított.

- Van itt valaki egyáltalán, aki rendesen levizsgázott? - kérdezem csodálkozva, A Gyalog bólint.

- A Jokernek és A Stratégának van jogosítványa, ahogy A Megtorlónak is. Nekem nem volt lehetőségem megcsinálni.

Ezek szerint Jeongguknak sincs? Nem említette. Őt vajon ki tanította?

- Mehetünk? - összerakja a szendvicsét, a tányért beteszi a mosogatóba. - Amíg leérünk, meg tudom enni. Használjuk ki az időt.

A bejárati ajtónál járunk, ekkor köszön ránk Jeongguk a maga megjátszott, mogorva stílusában. A Gyalog visszaköszön neki, de én úgy teszek, mintha meg se hallottam volna. Nem nézek hátra. Ha megtenném és látnám őt, biztosan az arcomra lenne írva, amit érzek. Még nem gyakoroltam be kellő képen a semleges, passzív vonásaimat, mióta nem egyszer a számban kötött ki a nyelve. Kétlem, hogy tökéletesen hoznám a várt eredményt.

Lemegyünk a parkolóházba, a lépteink visszhangoznak a tágas térben. Négy autó sorakozik egymás mellett, A Gyalog ehhez mérten négy kulcsot vesz ki a zsebéből.

- Megadom a választási lehetőséget. Melyik szimpatikus?

Mind egyforma, a színüket leszámítva. Rámutatok az egyikre, A Gyalog oda adja a kulcsát és innentől kezdve nálam az irányítás. Beülünk, elmagyarázza, hogyan állítsam be az ülést, mire figyeljek ilyenkor és ismerteti nagyjából a műszerfalon lévő mutatókat is.

- Teljesen fordítsd el a kulcsot lenyomott kuplung mellett és kezd majd el szép lassan felengedni. Érezni fogod, hol fogja meg és akkor... - mialatt beszél, teszem, amit mond és a motor bársonyos hangon búgni kezd. - És komolyan attól féltél, hogy lefulladsz?

- Kezdők szerencséje.

- Nem mindenkinek van szerencséje az életben - mondja halkan, megérzem a kezét az enyémen, ami a sebváltón pihen. Sejtem, mi következik. Csak várnom kellett és úgy tűnik, ő is várt a megfelelő időzítésre. - Sajnálom az öcsédet. Nagyon sajnálom. Azt is, hogy nem lehettél mellette.

- Nem baj, ha nem köszönöm meg?

- Dehogy. Meg sem érdemelném, hisz nem szóltunk róla.

- Tessék? - ráemelem a tekintetem, kirántom a keze alól a sajátomat. - Ezt hogy érted? Hisz A Vezér...

- Elin elmondta neki, mikor megfertőződött az öcséd. Ő pedig elmondta Az Áldozatnak, aki nekem mondta el és én szólni akartam, de...

Nem is hallom, mit mond, sípolni kezd a fülem és remeg a kezem, ahogy a kormányt szorítom. Tudták. Még Jeongguk is. Tudott róla és nem mondta el. Hiába közeledtünk egymáshoz, ő ezt a kicsit sem lényegtelen információt megtartotta magának. A Gyalognak elmondta, talán a többiek is tudtak róla. Első kézből értesült Kyung állapotáról, de én voltam az utolsó, akihez mindez eljutott.

A Gyalog befejezi a mondandóját, én bármiféle reakció nélkül fogom meg újra a sebváltót és várok, hogy tovább haladjunk az oktatással. Nem mondok semmit. Félek, ha megpróbálnék beszélni, sírva fakadnék.