___________

Ne csináld, ne csináld, ne csináld!

Jeongguk minden egyes ütés után ezt ismétli magában, kiabál a belső késztetésnek majdnem engedelmeskedő önmagának, hogy maradjon veszteg. Egy a gyomrába, még egy az arcába és egy harmadik a veséjéhez, amitől felmordul, de nem mutat több fájdalmat. A Vezér hátra pillant a mögötte lévő falra, amin a büntetések opciói vannak kifüggesztve.

- Nem tartom elégnek ezt a módszert, egy verés után is újból képes lenne akár azonnal szembe szegülni a parancsaimnak - higgadt, túlságosan is az. Ugyanakkor elégedett, látta rajta Jeongguk, mikor visszaértek a rablásból. - Folytasd, ájulásig! - utasítja A Megtorlót, aki A Szépfiút helyettesíti ennél az opciónál. Mivel ő már nincs közöttük, A Joker pedig olyan feladatot kapott, amitől Jeongguk legszívesebben üvöltene és neki menne A Vezérnek is. A Stratéga elvonult a szobájába, A Gyalog pedig a lány mellett van, felügyeli A Joker tevékenykedését. - Utána, ha magához tért, a G opció legyen a következő.

A fiú kezd meggyőződni róla, hogy vezérének lassan elmegy a maradék esze is. Amit művel, őrültség. Tudja a szabályokat, tisztában van vele, mennyit szegett meg ez idáig és néhányról szerencsére senki más nem tud, Hanat kivéve. Ha tudomást szereznének róla, már mind a ketten halottak lennének, követhetnék Jimin odaátra. De vészesen közel van egy újabb időpont, egy veszélyes kiiktatás és oda mennie kell. Ilyen állapotban viszont egyenesen megöletné magát.

Mielőtt A Megtorló bevinné az utolsó ütést, Jeongguk visszagondol arra, ami a bankban történt. Felidézi, mit is érzett, mikor a férfi rálőtt a lányra. Beszívja a levegőt, megfeszíti az izmait és küzd, nem engedi, hogy a fájdalom leterítse. Elhomályosul előtte a szoba, érzi a saját vére ízét a szájában.

Kell tíz perc, amíg magához tér, de addigra már egy nagy vödör víz fölé hajol, a felsőtestét elölről kitámasztották, kezeit hátra kötözték. Nagyon jól tudja, miből áll a G opció. Nem ő alkalmazza helyettesítésben sem, de látta már, ahogy A Megtorló végrehajtja. Ott a végzetesség volt a határ, nem hagyhatta életben azt, akire ez a büntetés várt és eddig két régi partnert küldtek így a másvilágra.

- Ne haljon meg! Ötször húsz másodperc. Kezdheted!

A Vezér biztosra megy, ki fogja fárasztani és éreztetni akarja vele, hogy megérdemli. Jeongguk eddig akárhányszor büntetésben részesült, felfogta a tettét és beismerte. Most nem teszi, ezért van itt. Ezért nyomja le A Megtorló a fejét a vízbe és tartja ott erőnek erejével. Nem mintha Jeongguk küzdene. Vagy kibírja az ötször húsz másodpercet, vagy elkezd vizet nyelni és szép lassan megfullad. Tehát nincs más választása, mivel élni akar. Tervei vannak. Távoliak, de annál inkább kezdenek kikristályosodni.

A Megtorló a hajánál fogva rántja ki a fejét a vízből, addig szívja tele a tüdejét levegővel, amíg teheti. Két lebukás között öt másodpercnyi különbség van. Még három...kettő...egy...

___________

A fertőtlenítő szaga ismerős, hányinger kerülget tőle. A testem jó párszor összerándul, de ezen kívül nem érzek semmit, egészen addig, míg egy tű a bal karomba nem hatol. Azután minden lángba borul, olyan szintű fájdalom kínoz, hogy hang sem jön ki a torkomon, csak néma sikolyra telik.

- Kizárt, hogy ezt adta A Vezér utasításba! - A Gyalog tiltakozó hangját hallom közvetlen mellőlem.

Hol van Jeongguk?

- Megmondta, ha kezd magához térni, be kell adnom neki - ez A Joker. Többet nem képes felfogni az agyam, mert a fájdalom maga alá terít és megint elájulok.

-*-*-

Nem nyitom ki a szemeimet, mikor újból felébredek. A fájdalom tompa, kisugárzik a felkaromba is és a lábaimba, de elviselhető. Valami nyikorog mellettem, rájövök, hogy egy szék és nem vagyok egyedül, felügyelnek. Nem akarom, hogy megint beadja A Joker azt az injekciót, amitől mintha felgyújtottak volna, úgy fájt mindenem. A kórházi pályafutásom alatt még nem találkoztam olyasfajta vakcinával, ami ilyen mellékhatást okozott volna.

- Tudom, hogy ébren vagy - A Gyalog az, ő ül az ágyam mellett. - Ez a büntetés nem szerepelt a listánkon, A Vezér elhamarkodottan, idegesen döntött. Az injekció, amit kaptál, elvonta a fájdalomcsillapítót a szervezetedből, miután A Joker ellátta a sebedet, viszont nem varrta össze. A Vezér azt akarta, hogy szenvedj, amiért kudarcot vallottál. Magas lázad van, emiatt is lehetsz sokkal fáradtabb. Persze a sérülésed is alaposan elvesz az energiádból, de fel fogsz épülni.

A szám nem mozdul. Tudni szeretném, mi van a társammal, mi lett az ő sorsa azután, hogy három parancsot is megszegett: elhagyta a kijelölt helyét, segített a feladatomban és nem hagyott ott. Mert elhozott, azért fekszem csak itt, semmi másért. Megmentette az életemet.

- Sajnálom, amiért ezt kellett kiállnod. Nem a te hibád, amiért a széf eleve üres volt. Megelőztek minket, beolvadtak a dolgozók közé és még azelőtt elvitték, ami benne volt, hogy mi egyáltalán oda értünk volna.

- Minek kellett volna...benne lennie? - én vizes zsebkendővel törölgettem Jimin száját, mikor felrepedt és kiszáradt. A Gyalog ezt nem teszi meg értem. Óvatosan megnyalom előbb az alsó, majd a felső ajkamat. Vízre lenne szükségem, szomjas vagyok. – Milyen papírok?

- Néhány kivonatnak, illetve engedélyeknek és számlaszámoknak. Egy kis köteg papír, de sokat jelent A Vezérnek.

- Akkor kapja be!

- Hm - A Gyalog hangja mosolyról árulkodik. - Elég harcias vagy. Úgy tűnik, gyorsabban gyógyulsz, mint hittem volna.

- Hol van Az Áldozat? - majdnem a nevén hívom, még időben ráharapok a nyelvemre. - Őt is...?

- Megbüntette, igen. Ő közel sem volt annyira szerencsés, mint te. Esélytelen, hogy a holnapi akcióban részt vehessen, de A Vezért ez nem fogja érdekelni, akkor is elküldi.

Vagyis nagyobb az esélye, hogy meghal bevetés közben a sérülései miatt? Kezd rohadtul elegem lenni ebből. Az életemet mentette meg, az a seggfej pedig kockáztatja az övét én miattam.

- Hívd ide A Vezért!

- Nem jó ötlet.

Erre kipattannak a szemeim, összeszorítom a fogaimat a fájdalomtól, mikor felülök és megragadom A Gyalogot a pólója nyakánál fogva.

- Azt mondtam, hívd ide!

Elengedem, hadd menjen. Úgy néz rám, mint aki szellemet lát, nem tudja hová tenni az indulatokat és őszintén szólva, magasról teszek rá. Hamarosan A Vezérrel tér vissza, nekem pedig minden makacsságomat és haragomat össze kell szednem. Nem esik nehezemre.

- Ahogy látom, egész jó színben vagy - a hangjából nem tudom kivenni, bánja-e, hogy élve lát vagy sem.

- Gondolom a társam már kevésbé. A Gyalog elmondta, mi a terved holnapra.

- Milyen kedves A Gyalogtól, hogy beavat a dolgokba, amikhez semmi közöd - szúrósan az említettre néz. - És?

- És azt szeretném kérni, hogy engem küldj Az Áldozat helyett.

- Már miért tennék ilyet? Ez nem kívánságműsor.

Feltornázom magam még jobban, lábra állok. Nem hittem volna, hogy képes leszek erre, főleg nem úgy, hogy minden mozdulatnál felerősödnek a fájdalmaim. A Vezér elismerően néz, talán meg is dicsérne, ha nem kellene normál esetben mondjuk a rendőrségen vagy egy kórházban lennem.

- Értem a felfogásod. Azt is értem, hogy Az Áldozat szabályt szegett, de megmentette az életem és mivel nem tűnsz túl boldognak emiatt, nem lenne jó, ha holnap kapnék még egy esélyt a halálra?

- Kecsegtető ötlet. Fel fogok hatalmazni valakit, hogy öljön meg, amennyiben nem teljesíted a rád kiszabott feladatot. Így is ennyire lelkesen jelentkezel?

-*-*-

Fájdalomcsillapítókkal nyom tele A Joker, órákig alszom megszakítás nélkül. Az éjszaka közepén ébredek fel arra, hogy szomjas vagyok és egybe lehúzom az éjjeli szekrényen hagyott nagy pohár vizet. Nem elég, tudnék még inni, de nincs több. Kénytelen vagyok felkelni. A fájdalom megint tompa, néha lüktet a kötés alatt a seb, ahogy lépkedek a fürdőszobáig. Megnyitom a csapot, még egy pohár vizet megiszok, aztán megtöltöm a poharat és leteszem az ágyam mellé.

Jeongguk van olyan állapotban, hogy ellássa magát? Miért az a megérzésem, hogy nincs? És miért aggódom ennyire? Hana, ne legyél buta. Tudod, hogy miért. Tudom. Tényleg tudom, de talán nem árt úgy tenni, mintha nem tudnám. Mire magamhoz térek az érzéseimmel kapcsolatos elmélkedésből, már a szobája felé tartok. Rövideket lépek, hangtalanul vágok át a társalgón.

Az Egyes szoba ajtaja nyitva van, de a sötétben semmit sem tudok kivenni bentről. Számolom az ajtókat, elérek az övéhez. Nem gondolom át, mit csinálok, egyszerűen lenyomom a kilincset, átsurranok a résen és becsukom az ajtót magam mögött. A szoba levegője elhasználódott, ugyan annak a fertőtlenítőnek a szagát érzem és halkan, nagyon halkan apró, szakaszos lélegzetvételeket hallok. Követem a hangot, kitapogatom az ágyat magam előtt. Ahogy véletlenül megérintem a karját, felriad.

- Ssh! - nyugtatóan mindkét tenyeremet a karjára fektetem, a zihálása lelassul. - Én vagyok az... - felnyög a fájdalomtól, ahogy kinyúl hozzám és a tenyerét a számra tapasztja.

- Villany - suttogja és megértem, miért figyelmeztet. Sötét van, nem tudhajuk, van-e valaki rajtunk kívül a szobájában. Elbotorkálok a kapcsolóig, fény gyúl a szobában, de épp csak addig, míg körülnézek és vetek egy pillantást rá is. Lenyomom a kapcsolót, visszamegyek az ágyához. - A sebed hogy van?

- A Joker ellátott, egyelőre nem sokat érzek belőle. Mit tettek veled?

Jeongguk mocorog, de nem tud felülni, ahhoz túl durvák a sérülései.

- Azt, amit A Vezér szerint megérdemeltem.

- Melyik opciókat választotta?

Elmondja, hogy az A és a G opció voltak a büntetései.

- Nem bántam meg - mondja halkan, a beszédén érződik, mennyire nehezen formálja a szavakat. Tőle megspórolhatták a fájdalomcsillapítókat. - Azt, hogy megmentettelek.

A sötétben kinyúlok felé, az ujjbegyeimmel lágyan érintem csak az arcát. Tudom, mennyi sérülése van, az A opció veréssel jár és az a valaki - ha jól emlékszem, A Megtorló - nem kímélte. Reszketve fújja ki a levegőt.

- Ez jó.

Óvatosan mozgatom az ujjaimat a bőrén, elképzelem az életerős, harcias Jeonggukot, ahogy ugyan így hagyja, hogy hozzáérjek. Ez az első alkalom, mikor ténylegesen megteszem azóta, hogy megmutatta a hátát, Tudom, jól esik neki.

- Talán túlságosan is jó - teszi hozzá. Egyetlen pillanatra válok mozdulatlanná, tudatosul bennem, hogy amit csinálok, vagyis csinálunk, az itt bent tiltott. Ráadásul ő is a bosszúm mozgatórugója, az egyik oka annak, hogy sikerült összeszednem magam és idáig jutnom. Igazságos lenne, ha ez változna? Ha már nem kívánnám a halálát? Sőt, ha azt szeretném, hogy éljen?

- Megmentetted az életem. Én is megmentem a tiéd.

- Ezt hogy érted?

- Én megyek a mai bevetésre helyetted.

Hirtelen ráfog a kezemre, hallom és érzem is, hogy minden erejét összeszedve nehezedik a könyökére, közelebb hajol hozzám.

- Azt nem engedem.

- Nem te döntesz, A Vezér már engedélyt adott.

- Engedélyt? Mi van? - hamar felfogja, amit még nem mondok ki. - Te kérted?

- Ebben az állapotban nem tudnál harcolni.

- Hana, téged meglőttek. A fejedbe szálltak a gyógyszerek...

- Teljesen józan vagyok és akkor is az voltam, mikor azt kértem A Vezértől, hogy küldjön engem helyetted. Már nem tehetsz semmit. Önszántamból jelentkeztem erre.

Enyhén rászorít a csuklómra, visszahanyatlik a párnára.

- Nem azért mentettelek meg, hogy aztán megölesd magad.

- Én pedig nem tervezek meghalni. Bízol bennem?

Merész kérdés, tekintve azt, hogy áruló van közöttünk. A bizalom mindenkiben megingott az utóbbi időben.

- Igen, de azt hiszem, ez már nem csak a bizalomról szól - ezt én is így érzem. - Miért jöttél el hozzám?

- Mert tudni akartam, tényleg életben vagy-e.

- Féltesz - közli egyszerűen, a sötétben nem láthatja, hogy bólintok. - Én is féltelek. Ezért nem akarom, hogy el menj a bevetésre. Viszont A Stratégának igaza volt, olyan makacs vagy, mint egy öszvér.

- Ne próbálj meg lebeszélni!

- Látod, erről van szó - morogja mérgesen, most az ő keze találja meg az arcom. - Ne merészelj meghalni, Hana! Terveim vannak.

- Miféle terveid?

- Elmondom később.

- Ha túlélem a bevetést?

- Nincs ha. Mindenképpen túléled, csak túl fáradt vagyok, hogy most menjek bele a részletekbe. A tetőtéren foglak várni.

Nem kérdezem meg, lesz-e ereje felmenni oda. Megérintem az arcomnál lévő kézfejét, aztán elengedem és felállok az ágya mellől. Ha valaki éjszaka ellenőrzést tartana, jobb lenne, ha a helyemen lennék. Az ajtóban még megállok.

- Nem fogok meghalni - mondom elköszönésként, Jeongguk felsóhajt.

- Jó, mert különben kénytelen leszek kivégezni mindenkit, aki ott volt és nem mentett meg.

Szándékosan nem említem, hogy A Vezér valakinek parancsba fogja adni a megölésem, amennyiben nem teljesítem a rám bízott feladatot. Jobb, ha nem tudja. Azzal a gondolattal sétálok vissza a szobámba, hogy azt mondta, megölne mindenkit, ha meghalnék. Óriási a változás ahhoz képest, ahonnét indultunk. De ez nem csak rá igaz. Fogalmam sincs, mit tettem volna A Gyaloggal, ha megölték volna Jeonggukot szabályszegésért. Mondjuk ugyan azt, azzal a fegyverrel, aminek a használatára ő tanított meg. Már csak a feltételezés is pontot tesz az i-re. Olyasvalami alakult ki bennem a társam iránt, ami mindkettőnk számára különös. Ugyanakkor jó. Ugyan azt éreztem akkor, mikor hozzám ért, mint ő. Hogy jó, amit csinál. Jól esik. És szeretném, ha megtenné újra.