__________

Jeongguk nem tud aludni. Nyomasztja a társának és egyben barátjának elvesztése, a saját érzései, amikhez Hananak köze van és a holnapi rablás is aggasztja. Nem bírja lehunyni a szemeit, főleg azért, mert az áruló, a gyilkos köztük van és a lány szobájától jó pár méter elválasztja. Külsős nem juthatott be ide. Ahhoz szükség lenne egy árulóra. Sung-Ho szerint van is közöttük egy, de Jeongguk sem tudja eldönteni, kire gyanakodhatna. Ha az a valaki oda menne, megpróbálná megölni Hanat, talán elkésne és nem tudná megmenteni időben. Pár figyelmetlen perc a részükről egy életbe került.

Jól emlékszik arra, miről beszélgetett Jiminnel, mikor a társa a büntetése után magához tért. Direkt nem akarta, hogy a fiú sok energiát pazaroljon, de Jimin hajthatatlan volt.

- Mit kerestél a szobájában?

- Csak beszélgettünk.

A szó szoros értelmében ez nem igaz, mert engedte Hananak azt is, hogy megérintse a hátát. Jimin vagy A Megtorló szokta lekezelni a sérüléseit, néha ő saját magának, de senki mást nem szokott a háta közelébe engedni. Túl sok kérdést vetnek fel a sérülései. Azt viszont nem bánta, mikor Hana kérdezett.

- Veszélybe sodrod ezzel - Jimin csak nagy erőlködés árán volt képes beszélni, aludnia kellett volna. - Utáltad. Az feltűnt, hogy valami megváltozott, direkt figyeltelek, de reméltem, hogy ilyen messzire nem mész.

- Pont neked kellene az érzelmeimről magyarázkodnom? Én sem értem, mi történik.

- Egy frászt nem - kis szünet után Jimin hangja nem több suttogásnál. - Tudod a nevét, igaz? Elmondta?

Jeongguk vonakodva bólint.

- Hogy hívják?

- Hana.

Jimin elismerően bólintott egy aprót.

- Szép név, illik hozzá. Viszont tényleg az életetekkel játszotok.

- Ahogy valaki más a tiéddel?

Erre mindketten elhallgattak, átmeneti csend telepedett rájuk. Jeongguk tudta, mi más jár Jimin fejében. A fiú a szerelmére gondolt.

- Elbaszott egy szabályt alkotott A Vezér. Hát nem nevetséges? - ami azt illeti, Jeongguknak cseppet sem volt kedve nevetni. - Előbb A Megtorló és én, aztán te. Mindhármunk a szerelem miatt fog elpatkolni.

- Rémesen negatív vagy, mikor fájdalmaid vannak. Szerelemről pedig a magad nevében beszélj.

- Aha, hát persze - Jimin arckifejezése megváltozott, eltűnt róla az egy pillanattal korábbi derű. - Itt és most meg kell ígérned nekem egy fontos dolgot!

Jeongguk tudta jól, hogy a társa komolyan beszélt. Amit megtett Hanaért, az nem is tette kérdésessé a dolgot, ő is komolyan vette a szavait.

- Ha valami történne velem, védd meg Rainát! Mielőtt azzal jössz, hogy „Ugyan, nem fog történni semmi.", nézd meg, hol vagyunk. A Vezér egyre kiszámíthatatlanabb, közülünk valakinek meg kezd elpattanni az agya. Mégis ki az az idióta, aki aktákat lop abból a kurva szekrényből?

- De hisz Raina elment.

- Akkor keresd meg! Előbb vagy utóbb elválnak útjaink A Vezérrel, teljesen mindegy, milyen körülmények között. Mikor ez megtörténik, keresd meg Rainát és ne engedd, hogy bármi baja essen!

Jeongguk megígérte ezt a társának, csak azt nem tudta előre megmondani, mikor fog ez bekövetkezni.

A fiú felkel az ágyából, kimegy a folyosóra és célirányosan megindul a Hana szobájához. Mezítláb sétál odáig, hangtalanul. Megáll a csukott ajtó előtt, ami kulcsra van zárva. Megkérte még a vacsora után, mielőtt elvonultak volna, hogy ne hagyja nyitva az ajtaját még véletlenül se. Zárjon ki mindenkit, tegye a lehető legnehezebbé a hozzáférhetőséget. Bár ő maga mondta egy alkoholmámoros estén, mennyire nem lenne akadály az itt lévőknek egy zárt ajtó, azzal akkor leginkább saját magára célzott.

Megáll a sötétben, hallgatózik. Hallja a csövekben zúgó vizet, a folyosón lévő radiátor kattogását. Fűtenek, épp ideje volt már. Ez rögtön egy ürügyként szolgálhatna neki, hogy bekopogjon a lányhoz. Nem fázik? Elég neki az az egy takaró? Hozzon neki még egyet? Amire még kíváncsi lenne, vajon Hana szenved rémálmoktól? Álmatlanul forgolódik, ahogyan ő is tette, mielőtt ide jött volna?

Fülel, halk neszezést hall. Bentről jön, mintha léptek zaja lenne. Közelebb megy az ajtóhoz, farkasszemet néz vele a sötétben. Megérzi őt, a lányt az ajtó mögött. Nem először jött el hozzá az éjszaka közepén, de ez az első alkalom, hogy ilyen erősen érzi a jelenlétét. Neki dönti a homlokát az ajtónak, komolyan kezd kétségbeesni az érzései miatt. Mindez tiltva van nekik, nem is gondolt rá, hogy idáig fajul a benne lassan épülő vonzalom a lány iránt.

- Jeongguk - hallja a nevét, közelről és nagyon halkan. Egy vékony ajtó választja el őket egymástól. A fiú lehunyja a szemét, próbál belegondolni, mibe sodorná magukat, ha engedne a kísértésnek. Megkérné a lányt, hogy nyissa ki neki az ajtót, bemehetne hozzá, megérinthetné. Engedné neki a lány, tudja. Mindketten tudják és nem csak neki rémisztő ez. Hisz gyűlölettel kezdődött mindez közöttük.

- Hana - a kulcs mozdul a zárban, a fiú mély levegőt vesz és kimondja: - Ne engedj be!

Az ajtó zárva marad. A fiú viaskodik magával, jót és rosszat vet össze, válaszokat keres a kérdéseire. Hiába, szinte minden egyértelmű a számára. Megérzi, mikor távolodik a lány az ajtótól. Csak azt nem tudja, mindeközben, hogy ő vágyakozik az egyik társa iránt, valaki a sötétből figyeli őt, mint egy vadász a prédáját.

___________

-*-*-

Háborgó gyomorral ébredek, a pár óra alvás megteszi a hatását és szédelegve megyek ki a fürdőszobába. Még nincs elég lélekjelenlétem ahhoz, hogy felmérjem, milyen nap van. Megmosom az arcomat hideg vízzel, tükörbe nézek és rögtön beugrik: a második rablásom napja. Majd eszembe jut az éjszakai találkozásom Jeonggukkal. Szokatlan érzés nehezedik a mellkasomra, a fülemben cseng a nevem a szájából, ahogy halkan, puhán kimondta.

Lenézek a csap szélén lévő ollóra. Bizseregnek az ujjaim, kézbe akarom venni. Megteszem, egyből A Gyalog jut eszembe róla. Ami másnak hétköznapi háztartási eszköz, az neki fegyver. Az én kezemben vajon mi lehet belőle? Képes lennék átszúrni valakinek a torkát vele?

- A Vezér megbeszélést szeretne tartani a mai rablásról - A Stratéga monoton, száraz hangja ijeszt meg, kis híján leejtem az ollót. - Tudtál aludni?

- Fogjuk rá.

- Az kevés. Van kávé a konyhában.

Ott hagy, nem pazarol rám több szót a kelleténél, nem igényli a társaságom, nem érdeklem ennél jobban. Megint lenézek a kezemben lévő ollóra és felidéződik bennem a múltkori gondolat, ami miatt nem mertem használni: anya szerette befonni a hajam. Legalábbis ezzel hitegetem magam, miközben soha, egyszer sem fonta be. Nem jelentettem neki annyit, hogy megtegye.

-*-*-

A konyhába megyek, kávét töltök magamnak és muszáj lenne megtudnom, hogy készíti A Stratéga, mert ez tényleg finom. Müzliszeletet bontok meg és a pultnak támaszkodva leerőltetem a torkomon. Nincs étvágyam, de ennem kell. Energia nélkül a koncentrációm sem lesz a csúcson, márpedig szükségem van rá. Mindenkinek szüksége van a másik koncentrációjára is.

A társaim egyenként érkeznek meg utánam, A Vezér kivételével mind meglepetten néznek, mikor meglátják a hajam. A Gyalog megáll mellettem, nem törődve azzal, hogy nem akarok ránézni sem. Befejezem a müzlimet és a kávét is, ráérősen elmosom magam után a bögrét.

- Mikor vágtad le? - Jeongguk érkezik meg a másik oldalamra, könyöke súrolja az enyémet, mialatt kibont egy dobozos tejet és ráhúz.

- Reggel.

- Legalább a copfodnál fogva már nem fognak elkapni.

- Senkinek sem hagyom, hogy elkapjon. Csak ha én is akarom.

A fiú szemében megcsillan valami, odébb megy, egyenesen a konyha legtávolabbi sarkába. A pillanatnyi szórakozottságomat beárnyékolja A Vezér érkezése. Roppant idegesnek tűnik és remélem, nem fog beszélni A Szépfiú haláláról.

- A helyzet az, hogy a partnereink közül ketten is ugyan azt a bankot szemelték ki maguknak mára. A felállás eszerint a következő lesz: A Gyalog A Futóval megy egy autóval, de csak akkor mehetnek be, ha Az Áldozat és A Joker már elvégezték az alapvető teendőket. Túszokat nem ejtünk, csak addig, amíg ki nem pakoljuk a bankot, a dolgozókat egy helyre tereljük, nem hagyunk ki senkit - megnyomja az utolsó pár szót, féloldalasan rápillant Jeonggukra. - A Stratéga feladata, hogy ellehetetlenítse a partnerek menekülését. A terv elsődlegesen a miénk volt, ezért ott teszünk keresztbe nekik, ahol a legnehezebb a megoldás kivitelezése. Az összes járműnek égnie kell és azt akarom, hogy a rendőröknek maradjon hozzáférése a bank bejárataihoz. A lehető leggyorsabban kell cselekedni, erre pedig A Futó lesz a kijelölt emberünk.

- Tessék? - szól közbe Jeongguk, mindenki egy emberként fordul először felé, aztán felém. A Gyalog megfeszül mellettem. - Ezt hogy érted? Mire jelölöd ki?

- A harmadik emeleten lévő széf kiürítésére. Neki kell felmennie oda, kiiktatni azokat, akik útba kerülnek és kifosztani a széfet - A Vezér ezután közvetlenül hozzám intézi a szavait. - Kis széfről van szó, egy irodában fogod megtalálni. Papírok vannak benne, amikre szükségem van. De tudni akarom, hogyan teljesítesz egy magad élesben. Múltkor csapattal végezted a munkát, most jut egy kis magánakció is.

Jeonggukra nézek, aki dühösnek tűnik, nem érti, miért van igazán szükség erre. A Vezér megint kockáztat azzal, hogy olyan rablásnál vár tőlem egyéni teljesítményt, ahol nehezített pálya van a partnerek közbeavatkozása miatt. Nem csupán a biztonságiőrökkel és a rendőrökkel kell megbirkóznom, hanem olyan emberekkel is, akik immár ellenségként tekintenek ránk. És fogalmam sincs, az pontosan hány főt jelent.

- Mi lenne, ha valaki hátulról fedezné? - veti fel A Megtorló. - Nem lenne jó taktikai szempontból sem, ha még egy embert veszítenénk és A Futó gyorsasága nem hanyagolható szempont a nagy rablásnál.

- Bízom benne, hogy meg fogja tudni oldani. Még valami, amiről ne feledkezzetek meg - ennél a pontnál már elképzelni sem tudom, mi jöhet. - Nincs mentés. Ha valaki megsebesül, elkapják vagy meghal, ott marad.

-*-*-

Ugyan abban az autóban ülök, amivel a legelső bevetésre is mentem. A Gyalog úgy markolja a kormányt, mintha ember lenne és meg akarná fojtani. A sötétített ablakon bámulok kifelé, számolom vissza a perceket, mikor a bankhoz érünk. A pulzusom az egekben van, az adrenalin szintem ingázik és hol félek, hol úgy érzem, nem akadályozhat meg semmi a mai nap sikerességében.

- Tudtad, hogy tele vannak veled a hírek? - A Gyalog töri meg a közöttünk lévő csendet, de ez még mindig nem az, amit hallani akarok tőle. - Úgy emlegetned téged...

- Kérdezd meg!

- Mit?

- Hogy érdekel-e.

A Gyalog megint az utat kezdi figyelni, nem próbálkozik további beszélgetéssel. Az igazság az, nagyon is érdekel, mit beszélnek rólam az emberek, viszont nem kell, hogy számítson. Nem tudják, ki vagyok és szeretném, ha ez így is maradna.

Nem tudok úgy nézni A Gyalogra, hogy közben ne lássam A Szépfiú, Jimin összetört arcát, a vérrel borított testét és aztán ne éljem újra azokat a perceket, amíg a holtteste mellett voltam. Innentől magamban már hívhatom a valódi nevén. Igenis megtisztelhetem őt azzal, hogy nem egy kitalált fedőnevet használok, mikor rá gondolok.

Lehetetlennek tűnik, hogy ne keltsünk feltűnést. Miután szétváltunk a konyhában, mindenki abba az irányba ment, amerre A Vezér küldte. Nem láttam Jeonggukot sem azóta, csak A Gyalog szolgáltat nekem társaságot. Bent úgyis külön utakon folytatjuk, neki más feladata van. Ismétlem A Vezér szavait, ahogy leírta azt a kis széfet, amit meg kell találnom. Nem hagyatkozhatok másra, csak saját magamra és a gyorsaságomra. Izzadt tenyeremet beletörlöm a nadrágomba, előveszem a sapkát és a maszkot a kesztyűtartóból. Leparkolunk, közvetlen a bank előtt.

Látom, mikor Jeongguk és A Joker bemennek a bankba. Hamarosan kitör a pánik, de senki sem jön ki az ajtón, mert nem tehetik. Várunk, az idegszálaim pattanásig feszülnek, várok egy figyelmeztető lövésre vagy a rendőrautók szirénáira, de nem hallok semmit. A Gyalognál lévő jeladó csipogni kezd, ez jelzi azt, hogy végeztek a dolgozók és az ügyfelek elzárásával, itt az ideje bemennünk.

- Hol van a többi autó? A Vezér azt mondta, két ellenséges csapat is ezt a bankot fogja kirabolni.

- Valószínűleg olyanok jönnek, akik nem autóval érkeznek.

- Hanem? - mint minden alkalommal, mikor az életem is a tét, kitapintom a csizmámba rejtett kést.

- Ne foglalkozz ezzel! A feladatodra koncentrálj és ne kímélj senkit, aki téged sem szándékozik! Ha az életedet vennék, légy te a gyorsabb és vedd el az övékét!

Ennyi a tanácsa, de nincs is szükségem többre. Kiszállunk az autóból, berohanunk az épületbe és kezdetét veszi a versenyfutás az idővel. A Gyalog egyenesen A Stratégához megy, aki higgadtan pakolja a pénzt egy nagy táskába. Mellettük Jeongguk fegyvert fog egy idősebb férfi fejéhez, szintén milliókat kényszerít ki tőle és még épp látom, ahogy a férfi kezében megcsillan egy kulcscsomó. A lépcsők felé szaladok, hallom a fogságban lévő emberek kétségbeesett hangjait. Kettesével, majd hármasával szedem a lépcsőfokokat.

Felérek a harmadik emeletre, minden helység üres és néma. A Vezér nem mondta meg, melyik irodában találom a széfet, ezért kénytelen vagyok egyenként mindenhova benyitni. Fogy az időm, sietősen nyitogatok ki minden szekrényt, mozdítok el festményeket a falakon, hogy megleljem azt a széfet, amit minden bizonnyal jól elrejtettek a kíváncsi szemek elől. Négy irodán vagyok túl, mikor összetéveszthetetlen hang üti meg a fülem: valaki betört egy ablakot. Méghozzá nem messze tőlem. A következő pillanatban kivágódik az iroda ajtaja és egy ismeretlen férfi állja el az utam.

Ő is meglepődik, akárcsak én. Először nem tesz semmit, aztán bizonyára eljut az agyáig, hogy ellenség vagyok, én is azért jöttem, amiért ő. Tehát meg kell akadályozzon, nem kaparinthatom meg én a széf tartalmát előbb. A másodperc tört része alatt mozdulok, meg akarom kerülni az asztalt, hogy ne szoríthasson sarokba, a férfi viszont nem szórakozni jött, nem akar kergetőzni. Gyors és alapos munkát végezne, ezért előkapja a fegyverét, céloz és lő. Mellé. Levegő után kapok, próbálom minél pontosabban felidézni, mit tanított nekem Jeongguk és A Megtorló. Elég közel kell engednem magamhoz, de óvatosan, nehogy meglőjön vagy elkapjon. Felé hajigálok minden nehéz tárgyat, ami a kezem ügyébe kerül, ezzel együtt zugokat fedezek fel, ám egyik sem rejt széfet.

- Ki a franc vagy te? - a férfi erős akcentusa árulkodó, valahonnan nyugatról származhat. Egy jól irányzott dobással sikerül fejbe találnom, a váza csak a padlón törik szilánkosra. Egyetlen pillanatra kábul el, ami nekem épp elég. Oda ugrok hozzá, kicsavarom a karját, mire fájdalmában felüvölt.

A fegyvere immár az én kezemben van, súlyosabb, mint amit eddig fogtam. Nem vagyok nagyon kisegítve, az emberünk nem egy pisztollyal készült. Gondolkodás nélkül lövök a lábába, a kiáltásától megfagy a vér az ereimben. Ide fogja vonzani a társait, biztosan nem egyedül jött. A hangok alapján, ami felszűrődik, csapatostul szegülnek ellenünk és ki tudja, talán a második ellenséges csoport is úton van már ide.

- Dobd el! - szólok rá, a kezében lévő fegyverre célzok a nálam lévővel. Nem teszi, amit mondok, megint gyorsabb vagyok nála: a jobb alkarjába röpítem a golyót.

Nincs több idő, amit vesztegethetek. Az elvett fegyverrel rohanok át egy másik irodába, pörög az agyam és örülök, amiért az adrenalin miatt nem remegnek a kezeim. Lőttem. Meglőttem egy férfit, ráadásul kétszer. Nem öltem meg, csak megsebesítettem. Nem vagyok gyilkos.

Újabb kudarc, ez az iroda is üres. Hallom a lépcsőn felsiető, dübörgő lépteket, futva közelednek hozzám. Nem engedem a pániknak, hogy eluralkodjon rajtam. Meg kell tudnom csinálni, akármi is van a széfbe, nekem kell megszereznem. Ha erre képes vagyok egyedül, más is menni fog. Például az, hogy biztos, nyugodt jövőt biztosítsak az öcsémnek, amint elszabadulok A Vezértől.

Lövések dördülnek, sorozatban több is, egymás után. Aztán valami felrobban. A Stratéga akcióba lendült. Megint lövéseket hallok, átrámolom az előttem lévő szekrényt, szinte folyamatosan hátranézve a vállaim fölött. Mindig figyelnem kell, ki kerül mögém és milyen fegyverrel.

- Hol vagy? - ismerős a hang, a szívem a szokottnál is jobban meglódul.

- Itt, itt vagyok!

Mit keres a harmadikon? A Vezér utasításba adta, hogy lent kell maradnia a többiekkel.

Elmozdítok egy nagyobb paksamétát, a szekrény hátuljában pedig ekkor meglátom azt, amit keresek: ott a széf. A falba építve, szekrénnyel álcázva. Ki van vágva a bútor hátsó része és papírokkal takarták. Csakhogy nincs hozzá kódom, nem tudom, milyen számokkal tudnám kinyitni.

Jeongguk beér az irodába, megtorpan, mikor meglátja a fegyvert nálam.

- Nincs kód - hadarom, elkezdem áttúrni a papírokat. - Kóddal lehet kinyitni ezt a szart.

- Akkor keressük meg!

- Nem szabadna itt...

- Csak keresd a kódot, Hana!

Feltúrunk mindent, egyikünk sem tudja, pontosan mit kellene keresnünk. Jegyzettömböt, papírfecnit, egy szalvétát, amire ráfirkantották a kódot? Ez egy bank, az isten szerelmére! Bárhová is jegyezték fel azt a pár számot, rengeteg helyen lehet és nincs időnk mindent átkutatni.

- El az útból, amíg szépen mondom! - ijedtemben megugrok, egyből a fegyverem után kapok és az ajtóban álló férfira szegezem. Jeongguk is így tesz, elém lép és szinte teljesen kitakar a férfi elől. - Na, a hölgy bizonyára gyönyörű, ne fossz meg egy ilyen látványtól!

- Még egy lépéssel közelebb jössz...

- Akkor? Meg fogtok ölni? Tekintve, hogy tudom a kódot, elég nagy butaság lenne.

A férfi leveszi a maszkot a fejéről, mi nem teszünk így.

- Ugyan már! Én elég kedves voltam, nem? Ti viszont rosszak vagytok vendéglátásból - szülői megrovásra emlékeztet a beszéde és a hangja, mintha egy apával állnék szemben. - Nem áll szándékomban nőket bántani. Ha a hölgy leteszi a fegyvert és kimegy, lerendezhetjük fair módon is.

Nem mozdulok, Jeongguk sem. A férfi felszisszen, füttyent egyet és máris még két ember tömörül be az irodába. Ez hol lenne fair? Egy a három ellen?

- Menj! - felkapom a fejem az előttem álló fiúra, aki rezzenéstelenül továbbra is a férfit célozza. - Ne hagyd, hogy elkapjanak!

- Nem megyek... - elharapom a mondat végét, leesik, mire céloz.

Leteszem a fegyvert a földre, közel a lábához. Elvégre, a férfi nem szabta meg, hová rakjam. Megindulok a férfiak felé, elveszítem Jeongguk védelmező takarását, de még így is nagyobb biztonságban érzem magam, mintha egyáltalán nem lenne itt. Megint robbanás rázza meg az épületet, a férfiak összenéznek.

Ezt a figyelmetlen pillanatukat választom. Minden erőmet beleadom a mozdulatsorba, amivel az egyiket kigáncsolom és a fejét beleütöm a fal melletti vitrinbe. A másik viszont gyorsabb nálam, belemarkol a hajamba - ami úgy tűnik, nem elég rövid még így sem -, és magához ránt, alkarjával készül elszorítani a levegő útját, szorosan a torkomnak feszült és szembe fordít a társammal. Fuldokolok, túl erős.

- Azért ne fojtsd meg! - szól rá a maszk nélküli férfi, mire valamivel több oxigénhez jutok. - Állj félre és talán nem fogjuk megölni a társad. Bár be kell vallanom, hogy az elnevezés nagyon szívmelengető. Társak. Milyen kár, hogy akad köztetek egy áruló, aki megritkíthatja a kis családotokat.

- Tudod, ki az? - kérdezi Jeongguk, mire a férfi bólint.

- Igen, hiszen ő mondta meg, hogy mi a tervetek a mai napra. Nincs is jobb lehetőség ennél. Előbb kiiktatni az ellenséget, mielőtt ők tehetnék meg ezt veled. Aztán...

- Áruld el az áruló nevét és a széf tartalma a tiétek.

Jeongguk üzletet ajánl, a férfi nem hajlik rá.

- Nem tehetem, túl sokba kerültek nekem ezek az információk, sok emberemet adtam értük és még nem végeztem A Vezérrel. Inkább más opciót ajánlok: ha nem mész el az útból, a lány szegényebb lesz egy tüdővel. Vagy velünk is jöhet, de vajon A Vezér megpróbálná visszaszerezni? - a férfi szeme ravaszul felcsillan. - Ha ő nem is, te valószínűleg igen. Számodra mintha értékesebb lenne. Most komolyan, állj félre!

- Ki az áruló?

- Már rájöhettetek volna, ha gondolkoznátok egy kicsit. Ó, a fenébe is! - kiált fel a férfi türelmetlenül, majd megint lövés dördül és elakad a lélegzetem. - Én szóltam, hogy menj az utamból, nem?

Az oldalamba égető fájdalom nyilall, mintha valami forrót húztak volna végig a bőrömön, jó mélyre nyomva. A golyó eltalált, a fájdalmát nehezen bírom leplezni. Küzdök az engem lefogó férfi ellen, aki ezért megint szorosabban fog, alkarja a torkomnak nyomódik, amitől felnyüszítek. Nagyon fáj, az oxigén hiányától kezdek szédülni és a seb okozta kábulat is egyre jobban elnyom. Jeonggukot nézem, akinek eltorzul az arca, üvölt róla a düh.

- Vigye csak el! - préselem ki a fogaim között, a férfi figyelme rám irányul. - Vigye azt az átkozott valamit, ami a széfben van, aztán húzzon el a büdös francba!

Ciccegve felém fordul, a fegyver csövével az állam alá nyúl és megemeli a fejem.

- Akkor meghalsz, ugye tudod? A Vezér megölne.

- Nem lesz rá oka - mondja ki Jeongguk a végszót, aztán lő. A mögöttem állót találja el, az előttem lévő férfi arcáról őszinte meglepettség sugárzik. Nincs annyi ideje, hogy meghúzza a ravaszt, mert előkapom a csizmámba rejtett kést és egyenesen a nyakát szúrom keresztül vele.

- A kódot! Ki vele! - lenyomom a földre, még nem halt meg és a szája mozgása arra enged következtetni, hogy képes lenne beszélni. Persze más kérdés és én meddig bírom még talpon.

- A kód vagy az áruló?

Nincs időm hezitálni, bármelyik pillanatban meghalhat.

- A kód.

Ördögien elmosolyodik, amitől rámarkolok a késre és már majdnem kirántom a nyakából, mikor megszólal:

- Egy-hét-hat-kettő.

Az utolsó szó után megforgatom a kést az ínak és izmok között.

- Ezt azért, mert fegyvert szegeztél a társamra.

A véres kést a ruhájába törlöm, visszadugom a csizmámba és ekkor térdre rogyok.

- Hana?! - Jeongguk felém siet, eltaszítom őt magamtól. A fájdalomtól csillagokat látok. Mennyi vért veszítettem? Mikor fogok elájulni?

- Nyisd ki a széfet!

Hallotta a számokat. A széfhez rohan, beüti a kódot, majd közvetlen utána cifra, hosszú káromkodással becsapja az ajtaját. Kiszárad a szám, csökken az adrenalin, a sokk elvonja az energiámat.

- Üres. Semmi sincs benne.

Ezek az utolsó szavak, amiket hallok, mielőtt elveszíteném az eszméletem és azzal a tudattal vetem magam a sötétségbe, hogy ennyi volt. Kudarcot vallottam, nem tudom elvinni A Vezérnek, amit kért és Jeongguk sem menthet meg. Ez volt a parancs. És még annyi időm sem maradt, hogy elköszönjek tőle. Semmire sem maradt időnk.