2 héttel később

- A gyenge pontokra célozz, ne pazarold az energiádat!

Kétrét görnyedek az ütéstől, ami betalál a jobb oldalamhoz. Tovább rugózom a lábaimon, magam elé emelem mindkét kezem és védem az arcom. Nem ezt kellene tennem, már rég vége lehetne a menetnek, de nem tudom eldönteni, hová támadjak. Az Áldozat most nem mosolyog úgy, mint az edzés előtt tette, mikor meglátta az arcom a mai terv ismertetése után. Komoly összpontosításra utalnak ráncolt szemöldökei, ő is épp annyira beleéli magát ebbe a pár percbe, mint én.

Úgy hiszem, nem számít az ütésre, ezért előre lendülök és beviszek neki egy bal egyenest. Elhajol előlem, visszatér rögtön abba a pozícióba, ahonnan kizökkentettem. Mindkettőnkről folyik a víz, a ringbe lépés előtt még a futópadon kellett teljesítenem egy résztávos edzést. Dél körül jár az idő, szívesen ebédelnék inkább, minthogy itt kergetőzzek vele. Nem a társaságával van a gond, az egy ideje inkább elviselhető és kellemesebb. Az frusztrál, hogy simán visszaüt és nem tudom, vajon még mindig az első rablásomkor történtek miatt akar büntetni vagy úgy döntött, nem kezel lányként a ringben, nehogy visszapuhuljak.

- A lábamra tá... - megelőzöm, mielőtt befejezhetné. Teljes erőből, oldalról eltalálom a combját, amitől kissé elveszti az egyensúlyát és egy utolsót adok még neki a térdhajlatához, amitől térdre esik. - Pont így, igen.

Leengedem a kezeimet, lihegve lépek hátrébb tőle, nehogy kedve támadjon még egy rögtönzött támadáshoz. A ring szélének dőlök, teljesen elfáradtam, ezt nem is titkolom. Az Áldozat megtörli a homlokát a pólójával, amit egy mozdulattal áthúz a feje fölött és kidobja a zsámolyra, amin a vizes üvegeket hagytuk. Elém sétál, leül velem szemben törökülésbe és a kezeimért nyúl. Elkezdi letekerni róluk a fáslit, átmozgatja az ujjaimat.

- Elsőre nem is volt rossz ez - így hangzik tőle egy dicséret.

- Nem akarom tudni, milyen lesz másodjára.

- Ugyan, ennél jobb lehet.

Elnevetem magam, a fáradtságtól csak röviden. Belemerülök a gondolataimba, tekintetemet elszakítom a nyakáról, amin izzadságcsepp gördül lefelé, útja végig vezet a kulcscsontjai között, le a mellkasára és még lejjebb. Vagyis, gondolom, hogy ebben az irányban fog haladni, mert én nem nézek oda.

Mint minden edzésnél, ennél is az első rablásra gondolok. Ha akkor rendelkeztem volna ezekkel a képességekkel, bizonyára simábban megússzuk a biztonsági őröket. Nem ment minden zökkenőmentesen, de A Vezér azt mondta, nem okoztam csalódást. Megúsztam egy-két zúzódással, amiket akkor szereztem, mikor megpróbáltam kikerülni az egyik őrt, aki viszont hátra rántott a hajamnál fogva és ledobott a földre. Ráestem a könyökömre, bevertem a fejem, A Gyalog pont akkor ért oda hozzánk és egy könnyed mozdulattal megsebesítette az őrt a nyakánál. Nem vágta el, életben hagyta. Csak sikeresen elterelte a figyelmét rólam. Én nem cipeltem pénzzel teli táskákat, az A Jokerre és A Szépfiúra várt, mint feladat. Mindössze öten mentünk, Az Áldozat volt a ötödik ember. A felvázolt forgatókönyv alapján történtek a dolgok, a rablás sikeres volt és azóta nem tudok másképp tekinteni magamra. Igazi bűnöző lettem, bankrabló. Annyi szerencsém volt, hogy nem kellett ölnöm és úgy tudom, a többiek sem vették el senki életét. Az ott dolgozók elég együttműködőek lettek Az Áldozat fegyvereinek láttán. Mire kiértek a rendőrök, mi már nem voltunk ott. Gyors és tiszta akció volt, veszteségek nélkül.

Annak a napnak a megkoronázása az volt, mikor beszélhettem Elinnel. Azt mondta, Kyung jól van, nem merült bele a részletekbe és hamar le is kellett tennünk a telefont. A Vezér nem hagyott sok időt nekünk, de megnyugtatott a hívás és egy fokkal higgadtabban tudtam kezelni a rablás utáni pánikrohamomat. Azt hittem, elkerül, nem gondoltam rá. Zuhanyzás közben jött rám és addig ki sem mentem a vízsugár alól, amíg el nem múlt. Azon az estén úgy aludtam el, mint akit kiütöttek, csak másnap délelőtt tizenegy előtt ébredtem fel.

- Holnapra mi a terv? - kérdezem, miután Az Áldozat a saját kezeiről is eltávolítja a fáslit. A szemem feltéved a vállaira, részleteket látok a hátán futó hegekből. Sosem érdeklődöm, érez-e fájdalmat miattuk vagy kezeli-e valamivel a bőrét. Vékony, fehér hegek keresztezik a hátát és nem egyszer láttam már, mert az edzések után általában póló nélkül távozik. Zavartalan, nem próbálja meg rejtegetni magát.

- Van egy munkánk este, de azt hiszem, pihenőnap lesz neked. A Vezér nem adott utasításba semmit és biztosan nem kell velünk jönnöd.

- Hová mentek?

Erre eltűnik az eddigi derű a szeméből, összehajtogatja a fáslikat, nem néz a szemembe.

- Újabb partner, akitől A Vezér szeretne megválni.

A partnerek hullanak, mint a legyek. Az utóbbi időben szinte minden másnap eltakarítanak valakit az útból.

- Mikor lesz a következő...?

- Na, végeztetek mára? - A Szépfiú közeledik felénk, túlméretezett fehér pólója itt-ott a felsőtestére tapad. A tetőtéren edzett, azt mondta, nem szereti használni a csarnokot, ha nincs egyedül. - Elhúznátok végre máshová? Igényt tartanék a súlyzókra.

- És zavarban vagy, ha valaki néz? - szólok oda neki, erre a már megszokott, perverz mosolyát villantja felém. - Nem várok választ.

- Menjünk! - áll fel Az Áldozat és követem én is.

- A Vezér beszélni akar veled, az irodájában vár - A Szépfiú nem hozzám beszél, ezért magamhoz veszem az ásványvizemet és kimegyek a csarnokból, nem hallgatózok.

Összetalálkozom A Gyaloggal, kifejezéstelen arccal bámul a plafonra. Mikor észrevesz, valamivel élettel telibb lesz a tekintete. Úgy egy hete lett közös programunk, ami kimerül a tetőtéren való meditálásban. Ő legalábbis meditál, én közben elfekszem a tatamin és az eget kémlelem, amíg esetleg el nem kezd esni az eső. Az ősz közepén járunk, holnap már november van.

Lezuhanyozok, tiszta ruhát veszek fel és két sült csirkés szendvicset viszek magammal a tetőre. Ahogy haladok A Gyalog mellett, eszembe jut az ő viselkedésében is végbemenő változás. Mindannyian másképp állnak hozzám. A Stratéga nem feltétlenül keresi a társaságom, nyilván elvágtam magam nála akkor, mikor megpróbált kedves lenni velem és én lekezelően beszéltem, gúnyt űztem abból, hogy segíteni próbált. A rablás napján való viselkedése még nem jelenti azt, hogy ezt elfelejtette. Nem vettem elég komolyan. A Szépfiú szeret esténként benézni hozzám, néha egész jól el lehet vele beszélgetni. A Joker jókedvű a közelemben, még ő is megdicsért, milyen zökkenőmentesen ment minden, legalábbis ahhoz képest, ahogy történhetett volna. A Stratégával ellentétben ő szereti a társaságom, míg a másik férfi inkább csak elvisel. A Joker egyszer oda súgta, hogy szeret haragtartónak tűnni, de igazából már ő sem haragszik, majd megunja ezt a viselkedést. Nem lett szívmelengetőbb A Joker jelenléte, csak már nem ráz tőle annyira a hideg. Ő is a segítségemre sietett, mikor a biztonsági őr elkapott, csak A Gyalog gyorsabbnak bizonyult. A Megtorló nem változott. Ha esténként összefutunk a konyhában, egész jól elbeszélgetünk. A Vezér az egyetlen talán, aki változatlanul rideg, viszont törődik a hogylétemmel. Bár ez elmondható A Gyalogról is.

Az Áldozat viszont számomra rejtély. A tetőtéren történt edzésünk óta, mikor az öcsémet használta fel ellenem ösztönzésként, szinte nyoma sincs a régi viselkedésének. Ugyan sokszor inkább csöndben van, ha beszédre kerülne a sor, a kérdéseimre válaszol és nem kenyere már megalázni az edzéseken, se máskor. Vele van a legtöbb órám, két nap kivételével az összes reggelemet vele indítom a csarnokban. Megvagyunk egymás mellett, elvisel és talán ezzel járok a legjobban. Az érzéseiről nem beszél, nem mondja ki, hogy nem gyűlöl, de az ellenkezőjét sem sugallja. Ami A Gyalogot illeti, ő nem beszél a társairól. Egyikükről sem. Van egy olyan érzésem, hogy valami történt közöttük, amiről nem tudok és nem akarják elmondani, nem áll szándékukban. A feszültség olykor érezhető a levegőben, de feltűnt, hogy csak akkor nagyon erős, mikor Az Áldozat és A Gyalog egy légtérbe kerülnek.

- Alaposan kifárasztott - még Az Áldozat edzési szokásairól való megjegyzéséből is árad az elégedetlenség. - Túlhajszol.

- Már megedződtem, nincs bajom vele.

Izmosabb lettem, sokkal jobb az állóképességem és javultak a reflexeim, rövidebb a reakcióidőm.

Leheveredünk a tatamira, felhúzom a kapucnimat a fejemre. Én is kaptam pulóvert, már nem kell Az Áldozatét hordanom. Ennek nincs olyan kellemes illata, de a sajátom és nem zavar annyira, ha beleizzadok.

- Nem az ősz a kedvenc évszakom - morogja A Gyalog, amint az első esőcseppek az arcán landolnak. - Hideg, borús és nedves. Nem szeretem.

- Nem szereted a nedves dolgokat? - erre halkan elneveti magát, osztozom a pillanatnyi jókedvében.

- A Szépfiú rossz hatással van rád.

- Tereled a témát. Talán a férfiakhoz vonzódsz?

Megszokottá váltak az effajta beszélgetéseink. Itt fent, ahol nem hallja más, olyasmik is szóba kerülnek, amiket az ember inkább a barátaival beszélne meg. Mi nem vagyunk barátok, csak társak. Ez kimondatlan és egyértelmű.

- Engem is felizgatnak a szép, nőies idomok, csak nem hangoztatom annyira, mint A Szépfiú.

Hát persze, ízig-vérig férfiak mindannyian. Pár napja A Szépfiú hangos üvöltéssel fejezte ki nemtetszését, mikor A Joker a társalgóban lévő plazmatévén nézte a pornót. Bár semmi mást nem csinált, rendesen kiborította vele a társát. És nem azért, mert azt csinálta, amit, hanem mert nélküle kezdett neki. Mielőtt megkérdőjelezhettem volna, mégis minek vagyok szemtanúja, A Vezér halkan megjegyezte, hogy mindkettő bolond valamilyen szinten és ne törődjek velük. A Megtorló simán annyit mondott, férfiak. Ennél több magyarázatra nem szorulnak a történtek.

- Volt barátnőd, mielőtt ide kerültél volna? - necces kérdés, a konkrét múltbéli dolgokról nem szoktunk ilyen nyíltan kérdezni, ezért a válaszok is többnyire elkerülnek minket.

- Nem, semmi komoly. A lányok inkább utaztak az egészséges és makulátlan fiúkra, mint egy halláskárosodott, általában összevert kortársukra.

Kyung eszerint az esélytelenek lehetőségeivel indulna, ha barátnőre vágyna?

- Attól még szerethető valaki, hogy sérült.

- Nem állítottam az ellenkezőjét - felül, az eső most már jobban zuhog, mint eddig. - Nekem nem volt szerencsém.

- Még lehet.

Valami átsuhan az arcán, aztán úgy dönt, ideje újból elterelni a beszélgetés irányát.

- Megbarátkoztál már a neveddel?

- Hát, elég furcsa, hogy mindketten egy játék bábuiról vagyunk elnevezve. De azt hiszem, kezdem megszokni.

- Ahogy hallom, hű vagy a nevedhez. A Vezér szerint nagyszerű tempókat futsz. Ez mentett meg a banknál is.

Igen, ha nem vagyok elég gyors, nem érem utol a kocsit, ami már elindult, mielőtt én is kiérhettem volna az épületből. Nem azért hagytak hátra, mert nem törődtek velem. Menniük kellett. Én cövekeltem le a biztonsági kamerák előtt. A szirénák távoli hangjaitól lódultam meg. Nem engedhettem, hogy elkapjanak és nem is kaptak el. Utolértem a SUV-ot és A Joker rántott be a hátsó ülésre, még épp időben.

- Máskor is legyen ilyen szerencsém - sóhajtok fel, elcsomagolom a szendvicsek maradékát. - Nehogy szégyent hozzak A Futó névre.