A Megtorlóval indul a reggelem, türelmes és nem esik nehezére többször is elmagyarázni ugyanazt. Krav magát tanít, azt mondja, neki ez az erőssége. Nem hallottam még erről a sportról, arra számítottam, hogy különböző eszközöket vetünk be, de A Megtorló rávilágított arra, mennyire nem érdemes vesződni semmivel. A puszta kezemmel is ártalmatlanná tehetek valakit és eddig az ő módszere tűnik a legkevésbé erőszakosnak. Legalábbis a mérgekhez, a tűzhöz, a fegyverekhez és a késekhez képest. Egy óra után megenged tíz perc szünetet. Kifújom magam, leülök egy zsámolyra és nagyokat kortyolok a vizemből.

- Gyorsan tanulsz, hamar ráéreztél a mozdulatokra - mondja elismerősen és ő az első, aki ténylegesen meg is dicsér valamiért. - Kicsit kapkodsz ugyan, de ez majd a gyakorlatok alatt elmúlik. Reméljük.

- Gondolom, a kapkodás ebben a munkában soha nem vezet célra.

- Valahogy úgy. Ha mégis, akkor sokkal több vér folyik a kelleténél és az nekünk nem létszükséglet.

- Senkinek sem az. Vagy akadnak kivételek? - itt egy társam arca lebeg a szemem előtt, már a puszta gondolatától is kiver a víz. Mintha A Megtorló tudná, kire gondolok, komoly arccal bólint.

- Mindig vannak kivételek.

Lejár a pihenő, újból egymással szemben állunk és gyakoroljuk a mozdulatokat. A Megtorló a korábban gyengébbre sikerült részeket veszi át velem újra, s míg nekem izzadtság gyöngyözik a homlokomon, ő még csak nem is liheg. Szemügyre veszem széles, izmos vállait. Remek formában van, kétség sem férhet hozzá, hogy bárkit simán a padlóra küldhetne.

- Neked a harcművészet az irányod? Úgy, mint Az Áldozatnak a lövés, A Gyalognak meg az éles tárgyak.

- Igen, többnyire olyan munkákra vállalkozom önként, amiknél biztosan van közelharc. Jobban szeretem a két kezemmel, tisztán elintézni a dolgokat.

- Kevesebb vért eredményez.

- Pontosan.

- Honnan tudod, melyek a neked való munkák? – kérdezem, A Megtorló vállat von.

- Ismerem már annyira a partnereket, hogy tudjam, kinél mi a szokás. Egy olyan, aki inkább verekedni küldi az embereit, illegális harcokon nyeri a pénze nagy részét, nem fog holmi fegyverekkel vesződni.

Kétszer is megismétlünk egy mozdulatsort, a másodiknál sikerül kitérnem a támadása elől.

- Ügyes.

Újabb dicséret, aminek hallatán egyszerre érzem magam feldobva és padlóra küldve. Felötlik a szemem előtt Kyung, aki a kerekesszékéhez van nőve, nem képes semmiféle alapvető önellátásra. Ő nem tudna kitérni támadások elől, nem tudná megállítani a guruló kerekesszékét sem. Teljesen védtelen. Egyedül Elin vigyáz rá most.

A testtartásom megváltozik, ez feltűnik A Megtorlónak is.

- Mi jár a fejedben? - az ő vesztesége is fájdalmas, Kyung legalább életben van és jól van, ahhoz képest, amennyire jól lehet. A Megtorló elveszítette a szerelmét.

Önvédelemre tanít, elviseli A Vezér utasításait, az egyik társát, akinek talán köze van a szeretett nő halálához, vagy legalább ismeri az elkövetőt, de nem mondja el, ki lehet az. Életeket vesz el parancsra, miközben megfosztották egytől, a legfontosabbtól. Ahogy nézem őt, felismerem a részvét és a sajnálat érzését. Az előttem álló férfit egykor nagyon szerették. Ő is nagyon szeretett és szeret is valakit. Kész lenne utána menni, meghalni azért, hogy vele lehessen. A veszteség mindenki számára relatív, mindenki számára más-más súllyal rendelkezik bizonyos személy vagy dolog elvesztése. Én hozzá képest szerencsés vagyok.

- Mesélj a... - a lányról. Így szeretném befejezni a mondatot, de Az Áldozat félbeszakít. Felénk sétál, feszes tartása elárulja, hogy komoly okból van itt, nem csupán a saját szórakoztatása miatt jött.

Biccent A Megtorlónak, mire ő egy futó kézfeltartással jelzi, mindjárt visszajön. Távolabb mennek tőlem, nem hallom, mit beszélnek. Látni viszont jól látom, ahogy A Megtorló döbbenten hátra hőköl, vet rám egy gyors pillantást és az arcáról leolvasom, valami nincs rendben. A beszélgetésük végén mindketten elém lépnek, úgy érzem magam, mintha egy bűnömről kellene színt vallanom.

- Menj, tusolj le és öltözz át! Harminc perc múlva a társalgóban találkozunk. Szívhatsz egy kis friss levegőt - az utolsó mondat hallatán gyermeki naivságról teszek tanúbizonyságot. Felkapom a fejem rá, még a boldog felsóhajtás is megvan. Felfogom a szavakat, az örömöm pillanatok alatt elpárolog és A Megtorló ideges arckifejezése végképp elhessegeti a szabadság kósza gondolatát.

- Hová visztek?

Az Áldozat nem válaszol a kérdésemre és A Megtorló is inkább visszaküld a szobámba. Senki mással nem találkoztam, amíg össze nem készülődtem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem félek. Az ismeretlentől szinte mindenki fél. Ebben a helyzetben nincs olyan lehetőség, ami kecsegtető lenne. Egyszer, egyetlen egyszer megfordul a fejemben, hogy mégis elengednek. Ahogy meglátom őket a társalgóban, már meg is szidom magam, amiért efféle hiú ábrándokat dédelgettem.

Az Áldozat, A Gyalog és A Megtorló állnak A Vezér körül. A Szépfiú pont beér, mikor átlépem a küszöböt. Nem látom A Jokert és A Stratégát sem. Mindenkin ugyan az a fekete ruha van, ami rajtam is, csak nálam nincsenek fegyverek. Náluk viszont vannak. Az Áldozatnál két maroklőfegyver, a hátára erősítve pedig...

- Az egy mesterlövész puska - segít ki A Vezér. - Barrett M95. Szeretnéd esetleg kézbe venni?

- Nem! - vágom rá egyből, Az Áldozat pislogás nélkül mered rám, lenne ötletem, mire gondolhat.

- A másik kettő Glock 35. Ezekről is megkapod hamarosan az ismertetőket - vagyis tényleg nem engednek el. Kár volt eljátszanom a gondolatával is. - Elmegyünk kicsit kirándulni. Az itteni falak után szerintem jót fog tenni a kinti mozgás.

Ránézek A Gyalogra, aki metsző pillantással méregeti A Vezért. Mi a fene folyik itt?

- Kitaláltad már? - súgja a fülembe A Szépfiú. - Biztosan nem. Különben nem lennél ennyire nyugodt.

- Induljunk, sok a dolgunk még az este! - A Vezér kettőt tapsol, megigazítja a kabátját és ő megy elől, mindenki más utána.

Fegyverek. Ennyi társ egy helyen és A Vezér után kell mennünk. Hana, ennyire nem lehetsz bolond! Halogattam a beismerést, holott már a szobámban felvetődött bennem a gondolat. Remegni kezd a szám, nem tudok szavakat formálni. A tenyerem izzad, egy tapodtat sem mozdulok. A Gyalog torpan meg és néz vissza rám, alig két lépésnyire van tőlem. Előtte Az Áldozat szintén így tesz, kettőnket figyeli.

- Jönnöd kell! – mondja A Gyalog, ezzel megerősítve bennem a tényeket. - Nem te vagy az egyetlen, akit váratlanul ért ez. A Vezér döntése volt.

Ki másé lett volna? Az Áldozat elevenen vetne bárki elé, aki a két szép szeméért végezne velem. Ez most pont kapóra jön neki. A lábaim nehezen mozdulnak, A Gyalog mellett haladok és végig tartom is ezt, amíg több emeletnyi lépcsőzés után meg nem érkezünk a parkolóházba, odáig nem vezet lift, hiába tíz emelet. Nem sok autó van, de gyanítom, hogy az a négy is mind A Vezéré, vagyis, a társaimé. A mieink.

- A Gyalog mellé ülj be! - utasít A Vezér, majd az említett fiúra néz. - Ismertesd vele a tényeket, nehogy idő előtt egy hullazsákban végezze! Ez nem az a nap.

- Hát akkor melyik lesz az? - a hangom még csak meg se remeg, nem csuklik el, ahogy felteszem ezt a kérdést. A Vezér állja a szemkontaktust.

- Nem ez.

-*-*-

A motornak alig van hangja, tökéletesen megtartja a csendet, amíg A Gyalog úgy nem dönt, hogy elkezd beavatni a részletekbe. Mindkét keze a kormányon pihen, a szemét le sem veszi az útról. Nincs jó kedvében és ebben a hangulatban osztozunk.

- Vannak partnerek, akik többé nem partnerek. A Vezér még a nagy akció előtt meg akar válni tőlük, hogy ne tehessék rá a kezüket a pénzre, mint közreműködők. A lehető legszűkebbre veszi a kört, nem sok érintett marad, mire oda érünk. Hónapokról beszélünk.

- A legszűkebb kört akkor érné el, ha velünk is végezne. Akkor aztán minden pénz az övé lenne, nem kellene osztozkodnia senkivel – A Gyalog rám néz, nem tudok olvasni a tekintetéből. – Talán tévedek?

- Ami azt illeti, nem tévedsz – mondja, különösen halkan beszél, amitől még nyugtalanabb leszek.

- Mit keresek itt? - megmarkolom az ülésemet, a biztonsági öv fojtogat. - Hiszen még semmilyen kiképzést nem végeztem el.

- A Vezér tesztelni akar. Kíváncsi, felméri az erősségeidet és a gyengeségeidet, amik leginkább éles helyzetekben jönnek elő. Valószínűleg azt is meg fogja mondani, ki mellett kell maradnod, de amíg ezt nem teszi, csak maradj mellettem. Elhoztad a kést, amit adtam?

Bólintok, kitapintom a hűvös tárgyat a bakancsom szárába rejtve.

- Ha kérdezi, mondd azt, hogy nincs nálad semmi!

- Hazudjak? És ha használnom kell?

- Arra majd ráérünk akkor gondolni. Addig bízz abban, hogy én használom a sajátjaimat.

- Miért csinálod ezt? - kérdezem, mindkét karommal átölelem magam, mert reszketek a félelemtől. - A Vezér utasításba adta a védelmemet?

- Nem, ami azt illeti, pont az ellenkezőjét kérte. Csak a legutolsó pillanatban avatkozhatunk közbe, mielőtt még nagyon késő lenne. De nem akarom, hogy meghalj. Ez az igazság. A te életed menthető, nem követtél el olyan bűnt, ami megbocsáthatatlan lenne. Ezt onnan tudom, mert látlak - ekkor felém fordul. - Nem ismerlek, csak látlak. És amilyen most a szememben vagy, az pont az ellenkezője annak, mint amilyen itt rajtad kívül mindenki más. Rengeteg embert öltem meg, összesen pedig kivégeztük már szinte fél Szöult, de remélem, hogy neked egy embert sem kell a másvilágra küldeni. Minden gyilkosság elvesz belőled valamit.

Nem tudom eldönteni, vajon csak a félelem miatt remegek még tetőtől talpig, vagy a szavai hatása váltja ezt ki belőlem. Reggel A Megtorlónak egy emberibb oldalát fedeztem fel, láttam meg. Most pedig A Gyalog az, aki többet mutat nekem. Ez lenne ő? A valódi énje?

- Mi az igazi neved?

Kockázatos, nehéz kérdés. Az identitása rejtve van, a fedőneve az egyetlen, amit ismerhetek. Mégis kíváncsi vagyok, hogy hívnak egy ilyen fiút, aki ennyi mindenen ment már keresztül, ennyi ember életét vette el, ilyen parancsokat követ és még ezek után is képes megvédeni valakit, akit nem ismer és talán a halált hozza rá, mert rosszkor lesz rossz helyen. Mi van, ha az útjába kerülök, ha miattam sérül meg ő vagy bárki más és A Vezér elégedetlen lesz? Őket is megbünteti, miután velem végez?

A Gyalog nem válaszol a kérdésemre. Nem teheti.

- Azt hiszem jobban tetszik, mikor beszédesebb vagy.

Erre halványan elmosolyodik, ám a mosolya rögtön el is tűnik, mikor bekanyarodunk egy mellékutcára. Az előttünk haladó fekete SUV lassít, számomra ismeretlen környékre érünk. Ez is Szöul, a város, ami az otthonom és most egyben a börtönöm is, mert nem mehetek el innen.

- Miért pont Dél-Korea? Miért pont itt raboltok, miért nem máshol? – kezdek bele, de a fiú megrázza a fejét, jelezve, hogy ennek a beszélgetésnek nincs itt az ideje.

- Majd később, ha túl leszünk ezen, elmondom.

A Gyalog benyúl a kesztyűtartóba, elővesz két maszkot és egy fekete baseball sapkát. Az utóbbit egy maszkkal együtt az ölembe ejti, szó nélkül veszem fel mindkettőt és kiengedem a hajam, hogy a lehető legtöbbet takarja az arcomból. Már így is csak a szememet lehet látni, mégis úgy érzem, teljesen felismerhető vagyok és védtelen. Leparkolunk egy családi ház előtt, a mi autóinkon kívül egy sötétkék Mercedes áll a felhajtón.

- Ne kerüld a szemkontaktust senkivel! Higgyék azt, hogy nem félsz és egy eddig rejtegetett társunk vagy. Tippelni fognak arra, mit tudsz, de maradj csöndben és csak akkor válaszolj egy kérdésre, ha A Vezér engedélyt ad rá. Az nála annyiban nyilvánul meg, hogy nem felel helyetted. Tehát akkor neked kell. A legvégén valószínűleg mindenki meghal rajtunk kívül. Tudjuk, mi ketten, hogy láttál már meghalni valakit és azt is, hogyan. Ha azt akarod, hogy A Vezér kicsit se kezdjen gyanakodni, tegyél úgy, mint aki most először lát ilyet.

Már ki kellene szállnunk. Az Áldozat türelmetlen, figyelmeztető arckifejezéssel néz az irányunkba, míg A Vezér A Szépfiúval beszélget, láthatólag teljesen nyugodtan.

- A Megtorló hol van?

- Ő a kocsiban marad, amíg A Vezér nem ad neki utasítást, hogy jöjjön be. A kabátja zsebében van egy jeladó, ha azt megnyomja, A Megtorló is utánunk jön. Gyere, mennünk kell!

- Ma meghalhatok.

- Bármelyik nap meghalhatsz, ahogy bárki más is. Ez nem a naptól függ, hanem attól, mikor jön el az ideje. A tiéd nem most jött el, ezt A Vezér is megmondta. Ha jelenleg másban nem is, ebben egyetértek vele.

Azzal kiszáll, nem húzza tovább az időt. Legyűröm a hányingert, elkapom Az Áldozat tekintetét, amivel engem figyel, le sem veszi a szemét rólam. A hátára erősített fegyver láttán alábbhagy bennem a félelem. Mesterlövész. A Gyalog a szó szoros értelmében is kardforgató, A Megtorló harcművész, A Szépfiú pedig akármit is tud, piszok jól tudhatja, ha A Vezér ennyire igényt tart rá. Meg fognak védeni. Meg kell védeniük, az utolsó pillanatban mindenképp.