A Vezér dél körül ér vissza, egymaga sétál végig a folyosón és ügyet sem vet Az Áldozat bosszús tekintetére. Csak akkor méltatja figyelemre, mikor behívja magához az irodába. Ebéd közben A Megtorló két narancsot is elém tesz. Nem utasít arra, hogy mindent egyek meg most, ezért a narancsokkal együtt térek vissza a szobámba.

Kyungra gondolok, a tetőn is ezt csináltam, miközben a felhőket figyeltem. Elin gondját viseli, vigyáz rá. Feltűnt a hiányom? Érzékeli, hogy Elin van mellette és nem én?

A Szépfiú lép be a szobámba egy szó nélkül, tiszta ágyneműhuzatot tesz le az asztalomra. A szeme sarkából figyel, de nyilván még meg van sértve, amiért múltkor kizavartam. Ő is a társam, akármennyire furcsa. A fiú maga a fesztelen fiatalság és a buja ígéretek megtestesítője, pusztán a tekintetéből leszűröm, legszívesebben mit csinálna. Nem csak velem, hanem bármilyen nőneművel. Úgy tűnik, ez az életvitel nem elégíti ki kellően a szükségleteit.

- Mikor voltál együtt utoljára valakivel? - szegezi nekem a kérdést, neki dől az asztal szélének. - Mert én már baromi régen.

- Ez nem tartozik rád.

- Jézusom, hagyjuk már ezt! Mi bajod lesz, ha elmondod?

- És az neked miért lenne jobb, ha tudnád?

- Hátha sorstársak vagyunk, kedvesem - mondja nem törődően, holott le sír róla, mennyire zavarja a helyzete. Viccesnek találom, nehezen tudom emiatt komolyan venni őt. Mit tud, amiért olyan nagy szüksége van rá A Vezérnek? - A férfiakat szereted?

- Igen.

- Ez megnyugtató. Ha épp nincs más programod, szívesen csatlakoznék hozzád a semmittevésben. Rég voltam hölgy társaságában, de ígérem, egy ujjal sem érek hozzád.

- Még ha akarnám, akkor sem tehetnéd.

Emlékeztetem A Vezér szavaira, a behozott tilalomra, ami mindenkire vonatkozik. Megkönnyebbüléssel tölt el, mert úgy tűnik, betartják az utasításokat, így ezzel sem lesz gond. Nekem nem fog nehezemre esni.

A Szépfiú benyúl a nadrágja zsebébe, egy össze hajtogatott rejtvény újságot vesz elő és fejtegetni kezd. Nem kezdeményez további beszélgetést, csak élvezi a társaságom. Én viszont egy idő után megunom a csöndet.

- Kérdezhetek? - a hangom érzelemmentes, nem akarom kimutatni, mennyire szeretnék válaszokat kapni. Bizonytalan, vajon készségesen felelne-e rájuk vagy inkább itt hagyna, hogy kikerülje a kérdéseimet.

- Mi lenne, ha összedolgoznánk? Tudod, kis csapatmunka a későbbi akciókra készülve. Te felteszel egy kérdést, aztán én is és talán végre sikerül kitölteni ezt a nyavalyás feladványt.

Csodálkozva meredek rá, azt hittem, ő is ki fogja használni a lehetőséget és faggatni akar majd. Meglehet, nem mindenki kíváncsi rám annyira, mint A Vezér.

- Hölgyeké az elsőbbség - mosolyog rám.

- Önszántadból vagy itt?

Csücsörít, a lap sarkát kezdi satírozni, végül bólint.

- Igen, maximálisan. A Joker és A Stratéga hoztak el A Vezérhez, valami hasonló kiképzést kaptam, mint amilyet te is fogsz. Bár engem nem fenyegettek a halállal, tisztában voltam a lehetőségeimmel.

- Tehát, ha akarnál, kisétálhatnál innen anélkül, hogy bármi...?

- Ezt tartogasd a következő körre! Csatornázás, mederbe terelés más szóval. N a harmadik, l az utolsó és...

- Kanalizáció.

Elismerően felvonja a szemöldökét, beírja a hiányzó betűket. Kitölt még pár üres sort és oszlopot.

- A kérdésedre visszatérve, nem. Azért nekem sem lenne olyan egyszerű elmennem innen. Szerencse, hogy nem is akarok. Régebben nem voltak ilyen szigorú szabályok ezt illetően, viszont egyre több az áruló és A Vezér szeret óvatos lenni. Ráadásul túl sokat tudok, túl hasznos vagyok és A Vezér elismeri a képességeimet, amiket sokszor be is tud vetni, mikor az erőszak nem bizonyul elégnek - sejtelmesen újra a keresztrejtvényre néz. A következő feladványra nem tudok rögtön felelni. A Megtorló sétál el a szobám előtt egy dobozzal a kezében.

A Szépfiú végül magától rájön a megfejtésre, nem vár tőlem további segítséget.

- Mit követtél el először? Úgy értem, ami bűncselekménynek számított - ha tőlem megkérdezte A Vezér, bizonyára tőlük is.

- Tizennyolc évesen fegyverrel raboltam ki egy boltot. Nem voltam egyedül, A Joker is velem volt.

- A Joker korábban csatlakozott a...

- Igen, de te nem szereted betartani a szabályokat? Egyszer te kérdezel, egyszer én. Ahj! - leteszi a tollat, a figyelmét teljesen nekem szenteli. Úgy teszek, mintha nem látnám, mikor huzamosabb ideig szemügyre veszi a melleimet. - Ami itt történik bent velünk, nem olyan bonyolult. Figyelj, nagy szarban vagy, az tény. Szinte kivétel nélkül mind megsérültünk az első közös akciónk során. Nehezen hangolódtunk egymásra, hiába gyakoroltunk hónapokon keresztül. A kudarc néha akkor jön, mikor az ember nem számít rá és mi nagyon meg voltunk győződve arról, hogy profik vagyunk. Senki sem kezdi profiként.

- Az Áldozat azt mondta, ha rajta múlna, hagyna veszni.

- Muszáj prioritást állítanunk egy-egy bevetés során. Megvan a logikája, a kivitelezése annak, mit mentünk és miért. Vagy éppen kit. Ha A Vezér azt adná utasításba, hogy a komoly sérülést szenvedett embert hagyjuk hátra, azt kellene tennünk, függetlenül attól, milyen sors vár rá.

Ha az egyik társuk haldokolna egy lövés miatt, kénytelenek lennének ott hagyni és vissza se nézni. Nehezen bírom elképzelni róluk, hogy ilyet tennének, hiába gyilkosok és veszélyes bűnözők. A csapatszellemük nyilvánvaló, érezhető. Ismerik már egymást. Társak hónapok és évek óta.

- Mióta vagy itt?

- Nagyjából két éve.

- Ki a legrégibb tag?

- A Vezér, természetesen. De, aki a legkorábban csatlakozott hozzá, az A Megtorló. Viszont nem szívesen adnék róluk felvilágosítást, mindenkinek saját döntése, mennyit akar megosztani veled magáról. Amíg úgy néz ki, átmeneti társ vagy, felesleges belevonni téged ilyen dolgokba.

Átmeneti társ. Addig nem tekinthetnek biztosnak, amíg az első akciómat nem élem túl és nem kapok nevet. Egy járulék vagyok, pótlék, amit bármikor eldobhatnak.

- Nem mesélnél az öcsédről? - ő kérdez, a szavai fájdalmat hagynak maguk után bennem. Kyung gondolatára is összeszorul a mellkasom.

- Nem akarok beszélni róla - vagyis szeretnék, csak nem vele. Látom még őt valaha? Nem lenne szabad így hozzáállnom a dolgokhoz. Megígértem magamnak, hogy kijutok innét és mindent elkövetek a bosszú érdekében, amiért ennyi időt vesznek el tőlem és Kyungtól, holott ki tudja, mennyi jár nekünk valójában. - A Gyalog ma csöndes volt.

- Csak ma? Érdekes, ő általában mindig csöndes. Hallottad beszélni?

- Egyszer - hazudom, mert A Gyalog beszélt velem a kihallgatás éjszakáján is, igaz, elég röviden.

- Nem a szavak embere. Gyűlöli a hangokat. Kivételes alkalmak esetén megszólal, de többnyire mi itt nem vagyunk elég különlegesek ehhez a megtiszteltetéshez. Ami az előzőket illeti, egy idő után könnyebb lesz. Nem mondom, hogy maradéktalanul, de bizonyos dolgokat nem fogsz ennyi érzelemmel kezelni. Talán megijesztelek ezzel, viszont igazán az első lövés öli ki az emberből az érzelmei nagy részét. Főleg akkor, ha a lövés találatot ér. Arról nem is beszélve, mikor a célpont bele is hal.

Ezt tudja jól, hisz múltkor szemtanúja volt egy ember halálának, akit előzőleg ő és a társai kínoztak meg. A Köd. Miért lehetett ez a neve a halott férfinak?

- Hány embert öltél már meg?

- Túl sokat, édesem, túl sokat ahhoz, hogy elszámoljak velük.

Azzal feláll, összehajtja a keresztrejtvényét és elindul kifelé. Nem tartom fel, nem kezdek könyörögni neki még további kérdésekért és válaszokért.

-*-*-

A Megtorló nekem hozta azt a dobozt délután. Rám vár a fürdőszobában, tele van görcsoldókkal, fájdalomcsillapítókkal, intim betétekkel és mindenfélével, amire egy nőnek bármikor szüksége lehet. Meglep, hogy még hideg gyantát is találok a doboz alján. Új fehérneműk fehér zacskóba csomagolva, kis cetli van az egyikben:

A mosókonyha egy emelettel feljebb van.

Jó tudni. Nem hátrány. Nem pakolok ki mindent, különben úgy tűnne, otthon érzem magam. Ez a hely sosem lesz az otthonom, mindegy, hogy mennyi ideig kell itt lennem. Börtön. Nincs rá jobb és találóbb kifejezés.

A Vezér azt mondta, esténként tudom meg, mi vár rám másnap. Mivel még senki nem jött erről tájékoztatni és a gyomrom kordul egyet az éhségtől, magam indulok el a konyhába. Feszültek a lépteim, mintha mindegyik lábamhoz egy-egy bot lenne kötve és nem tudnám rendesen behajlítani őket. Ez el fog múlni? Vagy a félelemmel jár együtt és mindig olyan leszek, mint egy bábú?

Egyedül vagyok a konyhában, becsukom magam után az ajtót. Nem akarok a hűtőben kutakodni, idegenek között vagyok és ezt más esetben illetlenségnek gondolnám, ahogy most is. Társak vagytok, Hana. Megmondták, hogy normálisan kell enned, különben a holnapi edzés alkalmával is tizenöt perc után kidőlsz.

Gyenge vagy és esetlen.

Az Áldozat szavai hatnak rám, ráveszem magam és benyúlok a hűtőbe. Joghurtok, egy letakart grillcsirke maradványai és tömény mennyiségű rizs a választék. Fordított sorrendben veszek magamhoz mindenből egy keveset, a lehető leghalkabban igyekszem elővenni egy tányért és evőeszközt. Furcsa ez a csönd. Nem keres senki, nem akarnak faggatózni, megfigyelni.

A joghurt eperízű.

Csak az utolsó kanálnál veszem észre, hogy folynak a könnyeim.