Egy ágyban feküdtem. Egy fehér, fertőtlenítő szagú teremben. Meleget éreztem a kezemnél. Henry fogta a kezem, közben a semmibe bámult.
-Henry?
-Luna?- kérdezett vissza. Feltápászkodtam. Kicsit szédültem.
-Hol vagyok?- kérdeztem ismét. Erre megölelt. Nem értettem.
-Kómába estél két hónapja. Most a kórházban vagyunk. Azthittem sose látlak.- hadarta egyre jobban szorítva. Lassan már megfulladtam lelógó hajától, és ölelésétől.
-Hol van Alice? És Tom? Sammy és a többiek?
-Sajnos nem tudom kikről beszélsz. Magadra hagyjalak?
-Várj, mennyi éves vagyok?
-Tizennyolc mindjárt. Nem emlékszel?
-Értem. Kérlek hagyj magamra. És hívd Joeyt.
-Rendben. Ahogy akarod.- ment el Henry. Elővettem a kardom. Ezek szerint amíg kómába estem, megálmodtam a jövőt. De ez meg is történt, csak újra kezdem és mindenki ugyanolyan, mint maradt. Tehát Henry ugyanúgy halhatatlan, mint én.
Már értettem. Allison és Tom itt még nincsen a stúdióban. Sammy meg most jön hamarosan.

Tehát újrakezdtem...