Mentünk Borissal. Én inkább futottam.
Hiányzott Henry. És tudtam, hogy találkozni fogok vele
hamarosan. Ennél jobb nem lehet.
A zsákutcáig futottam. Hátranéztem. Boris nem tudta tartani a tempót, tíz méterre lemaradt.
Nem tudtam, hogy ilyen gyors vagyok. Lehet a vágy miatt.
-Boris, segítesz?- kérdeztem, mire odaért.
Erre bebújt a szellőzőbe. Hallotam ahogy liheg. Szegény. Nem akartam megfuttatni.
Mentem tovább. A játékgépnél szinte téptem ki a plüssöket. Végre beértem a sötét szobába.
- Henry. Emlékszel? Itt vagyok.- mondtam, de Susie kiabálni kezdett:
-ÉN VAGYOK ALICE ANGEL!!!!
Majd még sötétebb lett. Akaratlanul hátrálni kezdtem.
Beleütköztem valakibe.
-Itt vagy, Luna...- hallotam a hátam mögött.
-Henry.- suttogtam, és átöleltem.
Világos lett. Tényleg Henry volt.
-Jól vagy?- kérdezte.
- Igen. Hiányoztál.
-Nekem is. Rajzaidnak köszönhetem, hogy emlékszem.
Ez mindig nálam van.
Elővette a rajzomat. Végzetlány volt rajta.
-Howdy, Luna.- mondta.
Tudtam, hogy Henrynél volt.
-Folyton megtörtént, amit mondott.- folytatta Henry.
-Talán, mert döntök a sorsodról. Bármilyen halhatatlan vagy, megtudnálak ölni.- válaszolt.
-Megyünk tovább?- kérdeztem.

Válasz nem várva mentünk Susie felé, a lifthez.