Kint most úgy éreztem, hogy figyelnek. Bár ez nem meglepő, pont emiatt vagyunk itt. Próbáltam látszatba kerülni, ami sikerült is.
- Ahuhu, csak nem a keresett készítő testvére? - szált le valami sötét, Héliára hasonlító micsoda.
- Kire gondolsz? - kérdeztem vakmerő gondolatokkal. Féltem, hogy megtámad. De nem így történt.
- Örülök, hogy látlak. Tudom, azt hiszed bántani foglak. De nem ezért jöttem. Csak egy kérésem lenne. De nem bántalak. Legalábbis egyenlőre... - ült le a fűbe. Kicsit távolabb mentem. Éreztem, hogy mögöttem mindenki aggódik az "egyenlőre" szó miatt.
- Mi lenne?
- Semmiség. Csak egy rajz a testvéredtől.
- Henrytől?
- Tőle. Méghozzá az a szárnyas micsodának, akinek az alternatívája vagyok, az első vázlatát.
- Hélia.
- Pontosan. Ide hozod!
- És ha nem tudom, vagy nem akarom?
-AKKOR NEM LÁTOD TÖBBÉ A TESTVÉRED!!!!!!!! - ugrott rám, de szerencsére észbe kaptam, és csak egy kicsit karmolta meg a szemem.
- Deva, most! - kiabáltam. Deva gyorsba be is zárta, de a lény sólyomként akart kijutni.
- Remek. Megoldottuk. - kentem el a kevés vért az arcomon.
- Nem hiszek az egy szememnek, ez működik! - nyugodott meg Zafíra.
- Nos, a madaraknak kalitkában a helyük. - mondtam, és nagyon megnyugodtam. De nem sokáig.
- Deva, tényleg idő múlva megszűnik a ketrec? - kérdeztem.
- Bizony. Sajnos. De eddig is fejlődni kellet. - válaszolt.
- Hát akkor hova rakjuk? - néztem szét. Ezen mindenki elgondolkodott.
- Azt hiszem, tudom. - válaszolt kis idő után Leana.
- Ugye a Vég. Most semmi sincsen ott. Oda bedobhatnánk. - folytatta.
- Nem rossz ötlet. Akkor menjünk is. - mondtam, és indultam is.

- Nos Deva, megtennéd? - kérdeztem tőle. Erre csak odasétált, és beleirányította a ketrecet az ajtóba, majd az eltűnt.
- Végeztünk. Leana, van abból a botból még? - kérdeztem.
- Persze, de több nem lesz. A Végből vannak. - mondta, majd fogott eggyet, megtörte, és Alkonyatnál voltunk.
- Nagyszerű. Végeztetek? - kérdezte Alkonyat.
- Hát, szerintem igen. -  válaszoltam. Majd Devára néztem.
- Két mágiád van, nemde?, mi a másik? - kérdeztem.
- Hát, tudok új ismerősöket előre jelezni számodra. - válaszolt.
- Tényleg? mondanál nekem? - mosolyogtam.
- Persze. - kezdett gondolkodni.
- Úgyérzem, majd egy fontos munkaeseményen látni fogsz egy tizenhárom-forma lányt, aki a legnépszerűbb árvaházból szökött ki. Be fogod fogadni. - mondta Deva.
- Hu, ez... eléggé furcsa gondolat. - nevettem kínosan, bár igaza lehetett. Sose bírtam az árva gyerekeket tétlenül nézni. Magamra emlékeztetett.
- Nos, akkor gondolom, mennél vissza. - gondolkodott hangosan.
- Hát, eléggé. - mondtam.
- Akkor viszlát! - ölelt meg Deva. Azt hiszem megszeretett. Majd már vissza is tértem.
- Hélia! - kaptam oda, de láttam, hogy Végzettel társalog.
- Ó, megjöttél! - köszönt Végzet.
- Aha. Szóltál bárkinek? - kérdeztem.
- Hát, Henry keresett, neki megmondtam.
- Akkor most mit csináljak?
- Talán pihenj. Elég fáradt lehetsz. - jött be Henry.
- Te is itt vagy? - kérdeztem.
- Persze. Örülök, hogy a szemeden kívűl, más nem történt. - folytatta.
- Igaz. Nyugalom, nem fáj. - raktam hozzá.
- Remélem begyógyul a nyitás előtt. Fontos szereped lesz. - mondta, röpke mosollyal az arcán.
- Mégis milyen fontos?
- Az Joey titka.

Na, utolsó elötti rész!!

Az utolsó is inkább különrész.
De mint mondtam, lesz 2. rész!
Készüljetek egy extrém folytatásra.