Március 04. – A quali napja

Eltelt egy hosszú hét a teszthét óta és a küzdelem véget ért. Alig vártam, hogy visszatérhessek a pályára és szembenézhessek leendő főnökeimmel, hogy bebizonyítsam nekik, milyen értékes alkalmazott vagyok. Az előszezonális tesztek harmadik napja óta a hotelszobámban tartózkodtam és stratégiai leckéket tanultam diákként egy fontos vizsga előtt. Kikapcsoltam a telefonomat és megkértem a szálloda személyzetét, hogy ne zavarjanak. Egész nap bezárva ültem a szobámba és tanultam. Csak késő esténként mentem ki egy rövid sétára a szálloda kertjébe, majd ismét visszakanyarodtam „remeteségembe".

Problémám volt az alvással, mert folyamatosan azon gondolkodtam, hogyan tartsam meg a helyem a Ferrarinál. Mekies szó szerint kirúgott a pályáról és megmondta, hol van a tényleges helyem – a szállodában. Szóval, azt tettem, amit parancsolt nekem – elolvastam az összes tananyagot, amit Vasseur asszisztense adott, megtanultam a teljes FIA szabálykönyvet és megnéztem néhány évekkel ezelőtti versenyt, hogy jobban megismerjem a helyzeteket. Olyannyira motivált voltam bebizonyítani, hogy nem a szállodában van a helyem, hanem a pályán, hogy el is kezdtem forgatókönyveket készíteni a jövőbeli versenyekre. Éjjel-nappal a Forma-1-gyel kapcsolatos gondolataimmal voltam elfoglalva.

Aztán amikor aludnom kellett volna, Charlesra és Carlosra kezdtem gondolni. Kíváncsi voltam, vajon észrevették-e a távollétemet. Valahányszor lehunytam a szemem, Leclerc szomorú pillantása jelent meg előttem  az utolsó napon, amikor láttam őt a paddockban. Esélyem sem volt még egyszer beszélni vele az tesztek után, de még Carlossal sem. Azon a napon, amikor a tesztek véget értek, a csapatfőnökök rendkívüli értekezletre hívták a versenyzőket és nem engedték, hogy kommunikáljanak velem. Miután láttam ezt a bánási módot, úgy döntöttem, hogy nem maradok ott tovább és visszamentem a szállodába.

Most szinte csapattagként készültem az első kvalifikációs napomra. A szállodai szobám tükre előtt ültem és az utolsó simításokat végeztem a megjelenésemen. A hajam már be volt fonva és egy könnyed sminket vittem fel az arcomra, ami elég volt ahhoz, hogy elfedje a szemem alatti sötét karikákat. Aztán magamra vettem Charles piros kabátját. A piros egyenruha nem is volt olyan rossz, talán megszokom, ha többet hordom.

Kikapcsoltam a tévét a szobámban, ahol a kvalifikáció előtti harmadik szabadedzést néztem élőben. Nagyon csalódott voltam csapatunk teljesítményétől és ha valaki hallani akarná a véleményemet mindent elmondanék. Miután felvettem a cipőmet és magamra fújtam egy kis parfümöt, elővettem a táskámat, kimentem a szállodából.

Bőven volt időm kiérni a pályára, így lassan a már jól ismert utcákon sétáltam a visszatérésemre gondolva. Aggódtam, de ugyanakkor izgatott is voltam. Csak azt akartam, hogy legyen egy jó félnapos munkanapom és hogy az igazgatók elégedettek legyenek velem... Ha egyáltalán szükségük van rám. Amikor elfáradtam, abbahagytam a gyaloglást és beszálltam az első taxiba ami elhaladt mellettem. 

Időben odaértem a versenypályára majd minden akadály nélkül átjutottam a kapun és büszke fejjel haladtam át a paddockon. Szerencsére a visszatérésem első része jól sikerült. Ez jó jel volt... Talán...

Miközben a Ferrari motorhomeot kerestem, hallottam, hogy valaki furcsa becenéven szólít „a kis Ferraris lány". Aztán megfordultam és megláttam azt a fickót, aki Charles-lal beszélgetett az utolsó napomon a paddockban. Kíváncsi voltam, miért fut utánam, ezért megvártam, hogy közelebb jöjjön.

- Eltévedtél... Kislány?! – kérdezte tőlem csábító hangon és elvigyorodott.

- Minek is neveztél?! – válaszoltam és összeráncoltam a homlokomat.

- Ó, bocsánat, csak meg akartam törni a jeget közöttünk! – mondta zavartan a fiatalember.

- Nos, inkább gleccseret építettél. – horkantottam és keresztbe tettem a kezem a mellkasom előtt.

- Ne aggódj, tüzes lány , gyorsan megolvasztod őket! – nevetett hülyén és kezet nyújtott. – Egyébként Pierre vagyok... Pierre Gasly, Charles legjobb barátja és pilóta.

- Állj Állj! Tudom, hogy ki vagy! – szakítottam félbe és megráztam a kezét. – Lissa Bernardi vagyok.

- Javíts ki, ha tévedek, de nem te vagy az a lány, akinek furcsa tollkorona volt a fején? – mosolygott Pierre, még mindig a kezemet fogva.

- Ó, az a valami egész életemben üldözni fog. – mosolyogtam és hitetlenkedve ráztam a fejem.

- Emiatt nem kell szégyellned magad, "tollkirálynőként" egész jól néztél ki – kuncogott hangosan.

A közelünkben lévő emberek figyelmét felkeltette, így siettem elengedni a kezét. Az utolsó dolog, amire most szükségem volt, a nevemmel kapcsolatos találgatások voltak.

- Nos, legalább tudom, mit fogok csinálni, ha elbukok a Forma-1-es  csapatomnál.– mondtam ironikusan.

- A Ferrarinak dolgozol? – nézett végig rajtam a nagy kék szemeivel és elvigyorodott.

- Nem kell nyomozónak lenned, hogy kiderítsed. – válaszoltam.

A fiatalember zavartan nevetett, de én még csak viccet sem mondtam. Aztán Gasly összekulcsolta mélykék szemeit az enyémmel és egy pillanatra elakadt a lélegzete. Az volt az érzésem, hogy hirtelen elvesztette az eszét és a szavait. Tekintete annyira szédült, hogy nem voltam benne biztos, hogy a lelke még itt van. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam ebben a helyzetben. Aztán hallottam egy kamera kattanást és megfordultam, hogy  megláthassam az össze vissza sétálgató paparazzikat akik minket fotóztak. 

- Urm, Pierre, azt hiszem, jobb, ha most elmegyünk. – mondtam, visszahozva őt a valóságba.

- Ó, igen, igazad van! – nevetett megint hülyén. – Akarod, hogy elkísérjelek a motorhomehoz?

- Köszönöm, de visszautasítom. – mosolyogtam halkan. – El kéne mennem felkészülni a megbeszélésre. Természetesen a csapatainkhoz kell mennünk... – motyogta. – Tudod mit... Gyakrabban kellene találkoznunk, hogy elbeszélgessünk. Nagyon jó társaság vagy.

- Az vagyok, határozottan! – mosolyogtam önelégülten majd elköszöntem tőle.

Hátat fordítottam a motorhome felé vettem az irányt és még mindig a furcsa viselkedésén gondolkodtam. Útban a garázsba láttam több embert a csapatomból és köszöntöttem őket, de senki sem figyelt rám. Túl kedves voltam a tiszteletlen hozzáállásukhoz, de ezt elkönyveltem  annak, hogy még mindig én vagyok az „újonc". Ahogy Charles mondta, a pletykák gyorsan terjedtek, és talán már tudták, hogy még mindig nincs szerződésem.

Amikor elértem a boxutcát, hangos zajt hallottam ,az autókon dolgoztak.

Úgy döntöttem, hogy először bemegyek Carlos garázsába. Sok szerelő, mérnök és médiaszemélyzet volt, akik hangosan beszéltek, nevettek és időnként kiabáltak egymásnak. Többen elutasító tekintettel néztek rám, miközben lassan elhaladtam mellettük és újra elkezdődött a gunyolódás a hátam mögött.

Apró bizonytalan léptekkel közeledtem Carloshoz, miközben az asszisztense segítségével készült felvenni a sisakját. Félreálltam, széles izmos hátát bámultam, türelmesen várva, hogy összekészüljön. De a srác, aki segített neki, rám nézett, és fejjel biccentett az irányomba.

Aztán Sainz megfordult, és felugrott örömében, mikor meglátott. Hozzám futott és szorosan megölelt. Ezúttal nem döbbentett meg meleg fogadtatása, ellenkezőleg, viszonoztam neki az ölelést.

- Lissa hol voltál?! – kérdezte, amikor elengedtük egymást. – Megőrültünk nélküled!

- Kétlem. – horkantottam fel. – Mindenesetre később elmesélem a teljes történetet, ha több időm lesz.

- Charles már megtette. – legyintett Carlos lazán. – Nem értettem egyet Mekies döntésével. Ezt elmondtuk neki a találkozón, de senki nem hallgatott ránk.

- Ki az a „mi"? – húztam fel a szemöldököm.

- Charles és én, te hülye! - nevetett. – Ha látnád Charlest. Annyira nyomorult volt, miután eltűntél egy egész hétre.

- Azt hiszem, félreértetted. – ráztam meg a fejem

- Nem, Lissa, láttam őt. – erősködött. – Állandóan...

- Inkább foglakoz a teljesítményeddel! – szakítottam félbe, próbálva a beszélgetés tárgyát váltani. - Koncentrálj. Oké? És légy óvatos. Láttam az edzéseket, és véleményem szerint mindkét autó rossz állapotban van a tesztek után. Ezért büszke leszek rád, bárhol végzel is, csak vigyázz magadra.

- A biztonság a legfontosabb számunkra! – mondta Sainz és elmosolyodott.

- Sok sikert, Smooth Operator!

Megütögettem a vállát és elmentem. Következő állomásom a pitval előtt Charles garázsa volt, ahol az ott dolgozók még az előzőnél is ridegebbek voltak.

Közeledtem Charleshoz, aki éppen felvette a sisakját, és majdnem nekem ütközött, amikor megfordult, hogy a kocsihoz menjen. Mentegettük egymást és zavartan nevettünk. Aztán amikor Leclerc rájött, hogy ki áll előtte, felugrott az örömtől.

- Ó, Lissa, nagyon örülök, hogy itt látlak! – mondta és szorosan átölelt.

- Nem hiszem el! – válaszoltam játékosan és elengedtem. – Hogy vagy, Charles?

- Nem! Te hogy vagy? – kiáltotta. – Megpróbáltuk felhívni, de ki volt kapcsolva a telefonod, aztán elmentünk a szállodádba, de senki nem akarta megadni a szobaszámodat... Hol voltál?!

- Istenem, annyira aggódtam érted... és nagyon sajnálom, ami aznap történt. Nem kéne...

- Charles, figyelj rám! – állítottam meg és a vállára tettem a kezeimet. – Ezt Carlosnak is mondtam, most neked is elmondom. Légy óvatos és vigyázz magadra

- Hogy érted, hogy ezt mondtad Carlosnak is? – hangzott kissé sértődötten. - Láttad már...

- A garázsából jövök, de nem ez áll a beszélgetésünk középpontjában – ököllel mellbe vágtam. – Charles, kérlek, megnéztem az edzéseket, és azt hiszem, valami nincs rendben az autókkal. Kérlek, vezess gyorsan ,de óvatosan. Nem az a fontos, hogy mikor érsz a célba, hanem az, hogy élve érd el. Büszke lennék bárhol is végezné... Csak próbáljon meg az első helyen állni holnapra. Jó?

- Igen, a holnap fontosabb, mint a ma. – bólintott.

- Nem, Charles, minden nap jelentős! – mondtam élesen. – Most pedig szállj be a kocsidba, és mutasd meg ki vagy. És... találkozunk Q3 után!

Hangosan röhögtünk, majd búcsúzóul intett és beugrott a kocsijába. A tekintetemet asszisztensére, Andreára fordítottam, aki gyanakodva nézett rám. Félig mosolyogtam rá, majd a pitwall felé vettem az irányt – a falhoz, ahol már Vasseur, Mekies és Jain ült.

- Mister Mekies, mister Vasseur – mondtam és felém fordultak. - Leülhetek ide?

- Hát persze, Lissa, ez a te munkahelyed. – mosolygott halkan Fred, de úgy tűnt, kollégája nem volt ezen a véleményen.

- Az lesz, ha átmegy a vizsgán. – mondta Laurent komoly hangon.

Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, és átvettem a helyemet a főstratégánál. Elmagyarázta, miről maradtam le távollétem alatt, és elmondta a mai kvalifikációra vonatkozó terveit. Még utoljára benéztem Charles garázsába, mielőtt távozni készült, majd elfoglaltam a helyemet és figyeltem.

Hirtelen megdobbant egy kicsit a szívem. Ideges lettem és erősen lélegezni kezdtem. Hideg verejték folyt a hátamon, és a kezem remegni kezdett. Ideges lettem, és valami bennem azt súgta, hogy baj lesz!

Charles kiment a garázsból, és felsorakozott a többiekhez. A kamerán keresztül láttam ,hogy elkezdett delfinezni az autója, és amikor túl erőltette egy része lerepült.

A stewardok kihirdették a piros zászlót igy kvalifikáció még el sem kezdődött. Aztán meghallottam a rádióban Charles aggódó hangját. Azt kérdezte, hogy most mi van. Nem tudta, hogy ő az oka a megszakitásnak.

Vasseurre néztem, hogy engedjen beszélni, és amikor egyetértően bólintott, feloldottam a mikrofon némítását.

- Charles, én vagyok, Lissa – mondtam, ő meg hallgatott. – Figyelj rám... Ne ess pánikba, de az autódnak elromlott egy alkatrésze. Vezess óvatosan, és a lehető leghamarabb gyere vissza a garázsba. Hallasz?

- Igen igen...

- Ne aggódj, mindent megjavítanak, és eljutunk a végsőkig! Oké?!

- Igen Uram! – válaszolta, és befejeztük a beszélgetést.

Hátra dőltem a székemen és körbe néztem. Nem voltam benne biztos, hogy az autója kibírja-e a Q3 végéig, de reménykedtem benne.

♢♢♢

Nos, mindkét pilóta eljutott a végéig. A Q3-ban mentek ki utoljára a pályára, hogy megtegyék a leggyorsabb köreiket, és megpróbálják megszerezni a pole pozíciót holnapra. Vasseur és Jain Carlos és Charles idejéről vitatkoztak, míg én a riválisunkat a RedBullt kutattam. Gyorsak voltak, az autóik olyanok voltak, mint a nyilak de a mieink nehéznek tűntek mintha homokzsák lenne bennük. Az autóinkat figyelve az volt az érzésem, hogy alig lélegzik. Leclerc és Sainz volt az első és a második, mielőtt visszaértek a garázsba, és láttam a gumik gyors romlását. Le kellett cserélnünk őket. Megfordultam, és megszámoltam a holnapi szettek mennyiségét. Nem volt elég.

- Vasseur úr, ha megengedi, elmondanám a véleményemet? – léptem oda Fredhez és kérdeztem.

- Mondjad! - mosolygott. - Mi történik?

- Kérem, mondja meg Charlesnak, hogy ne menjen ki egy második körre, ígérem, ez jó döntés – mondtam aggódó hangon.

- És ez az ötlet mire épül? – vonta fel a szemöldökét Jain.

- Nos, az autó nyilvánvalóan javításra szorul, és Max nyilvánvalóan vezetni fog – magyaráztam a képernyőkre mutatva. - Bízz bennem. A Q3 után elmondok mindent.

Fred csodálkozva nézett Ravinra, és elmosolyodott, majd bekapcsolta a mikrofonját, és felszólította Charlest, hogy szálljon ki a kocsiból. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és leraktam a fejhallgatómat. Láttam, hogy Charles mennyire frusztrált volt e parancs után.

Kiszállt az autóból, és a garázsban lévő emberekbe botlottam. Most meg kellett magyaráznom neki a döntésemet, és reméltem, hogy nem fog megölni.

♢♢♢

Az első három helyezett köszöntése véget ért. A „pitfal melletti csapatunk" a versenyzők sajtótájékoztatója előtt tartottunk egy kis találkozót. A főépület folyosóin voltunk, és megbeszéltük, hogyan magyarázzuk el Charlesnak a helyzetet. Carlos is velünk volt, figyelmesen hallgatta a beszélgetésünket, és terveket készített, hogyan válaszoljunk a média kérdéseire.

Ebben a pillanatban Leclerc dühösen jött hozzánk.

- Megmondaná nekem valaki ,hogy kinek a kobakjából pattant ki az csodálatos ötletet ,hogy ne menjek második gyors kört?!- kiabált.

A folyosó elhallgatott. Mindenki úgy nézett Charlesra, mint egy bikára a támadás előtt.

Szemében vad lángok égtek. Körbe néztem és hitetlenkedve ráztam a fejem. Úgy tűnt, a csapat félt válaszolni a kérdésére. Hogyan volt ez lehetséges? Még azt is megbeszéltük, hogy mit mondjunk neki, de most senkinek sem volt bátorsága megszólalni. És akkor mi van? Még mindig azt gondolták, hogy rossz a döntésem.

- Gyerünk srácok! – csapta össze a kezét. – Beszéljetek! Szeretnék gratulálni a remekmű szerzőjének!

- Akkor gratulálj! – mondtam és magabiztosan előre léptem. - Én vagyok a szerző!

- Te?! – döbbent meg. – Lissa, miért?!

-Charles azért ,mert elromlott az autód, és a gumiabroncsaid gyorsan leamortizálódtak, a magas pályahőmérséklet miatt. Esélytelen lett volna ,hogy gyorsabb kört fussál mint Verstappen. Legalább egy komplett gumi szettet megspóroltunk holnapra. Gondolkodj zöldben!

Leclerc az ajkába harapott, és lehajtotta a fejét. Hirtelen minden frusztrációja eltűnt. A feszültség csökkent a szobában, és szégyenkezve nézett fel.

- Gyorsabb tudok lenni Maxnál! – mondta Charles sértődötten.

- Akkor holnap mutasd meg a pályán! – mondtam komoly hangon.

Egy darabig engem bámult mintha egy westernfilm egyik jelenetében lennénk, miközben mindenki kíváncsian nézett minket. Leclerc bólintott, és nagyot sóhajtott.

Ebben a pillanatban megérkezett az asszisztense ,hogy elhivja az interjúkra. Végigmentek a folyosón. Mielőtt kiment volna, Charles megfordult, és a tekintetünk összetalálkozott. Kissé elmosolyodott, de én próbáltam fapofát vágni.

- Furcsa... - Carlos közelebb jött hozzám. – Mindig vitába száll a csapattagokkal a döntéseikről, de most a szokásosnál könnyebben beleegyezett, és csak elment.

- Megfelelő indokokat adtam neki, és ami a legfontosabb, az igazat mondtam neki. – válaszoltam, és egy gyors pillantást vetettem Sainzra. – Legközelebb próbálj meg támogatóbb lenni, és... Légy bátor kimondani azt amit gondolsz!

Egy szó nélkül ott hagytam Carlost. Ezeknek az embereknek szükségük volt valakire, aki erősen megszorítja a gyeplőt. De nem nekem kell ezt megtennem... Vagy mégis?

꧁✦⁂⭒✾⋆꧂

Feljegyzések: Hello olvasók! Remélem tetszett a rész. Talika kövi részben! XO
N16 és Charnni

Kint a vágyaim utánad epilógusa! Ajánlom, hogy mindenféleképpen nézzetek rá! 💕

Credits:Narrator16

Tiktok:Charnni16

Spotify:Charnni16

2023.08.11.

2269 szó