Február 23. - A szezon előtti tesztek első napja

A szezon előtti teszt első napjának kora reggelén érkeztem meg a bahreini repülőtérre. Vasseur személyi asszisztense hibázott és nem foglalta le időben a jegyeimet, így két órát kellett utaznom Olaszországból Londonba, hogy átszállhassak a repülőre ami Bahreinbe visz. Ez összesen kilenc órányi repülést jelentett egymagamban.

A gépem leszállásának pillanatában a kapu kijáratához rohantam, azzal a szándékkal, hogy én legyek az első utas a járatunkról, aki elhagyta a repülőteret. Siettem, hogy elérjem a szállodát, otthagyjam a poggyászomat, majd induljak a pályára. De a poggyászfelelősök meghiúsították a tervemet.

Majdnem harminc percet kellett várnom a csomagtér mellett, hogy átvegyem a bőröndjeimet. Még az az idegesítő gyerek a gép utolsó soraiból, előttem kapta meg a csomagjait. Talán a hosszan tartó most meghalsz tekintetem miatt dugta ki a nyelvét az a kis huncut „Viszlát".

Amikor elvettem a poggyászomat, már elkéstem az első munkanapomról. Még arra sem volt időm, hogy elmenjek a szállodába és otthagyjam a holmimat. Beszálltam az első ingyenes taxiba a légi terminál előtt és közvetlenül a pályára mentem.

Harminc perccel a tesztprogram kezdete előtt megérkeztem a két majdnem akkora bőröndömmel, mint én. A hosszú utazás miatt kimerülten, nem volt erőm izgulni a közelgő munkanap miatt.

Magam mögött húzva a csomagokat, a pálya bejáratához kúsztam. Nagy fém forgókapuk voltak, amelyek a következő akadályom voltak a „Ferrari" épülete felé vezető úton. Odamentem a személyzeti- lányokhoz míg ők kérdő pillantást vetettek rám. Az egyik felvonta a szemöldökét, majd én is így tettem. Sokan voltak, akik a nyakukon vagy a kezükben viseltek bérletet. Aztán rájöttem, miért néz így rám. Mivel nem volt bérletem.

Talán azért, mert „majdnem alkalmazott" voltam, ezért senki nem adott nekem belépőkártyát a pályagáthoz.

- Kisasszony miért áll itt így? - kérdezte a lány.

- Hogyan? - válaszoltam élesen.

- Derekadra tett kézzel és gonosz tekintettel. - mondta. - Ha be akarsz jutni, mutasd meg az igazolványod és menj.

- Tulajdonképpen nékem semmim sincs. - mosolyodtam el zavartan. - De nagyon hálás lennék, ha kinyitná nekem a forgóajtót. Késésben vagyok a munkából... Megint.

- Kisasszony, sajnálom, de ezt nem tehetem - rázta a fejét a nőci. - Ide csak belépőkártyával rendelkezők léphettek be.

- De kérem, esküszöm, hogy itt dolgozom - húztam elő a pénztárcámból a kártyámat. - Lám, még repülőjegyet is foglaltak a nevemre a „Scuderia Ferrari"-tól.

- Bocsánat, de ezek a szabályok. - vont vállat a lány. - Most kérem, lépjen vissza, mert vannak, akik tényleg itt dolgoznak.

Felsóhajtottam és szomorúan lehajtottam a fejem. Lehet, hogy a nagynéném nem jósolt helyesen a kávéból. Esélyem sem volt megszerezni álmaim állását.

Ekkor egy ismerős hangot hallottam, amitől azonnal megfordultam.

- Kételkedsz abban, hogy itt dolgozik? - kérdezte Charles a lánytól és széles mosollyal nézett rám. - Szia Hamupipőke! Elvesztetted a cipődet?

- Elveszíthetem az állásomat, ha nem megyek el hamarosan ezek mellett a forgókapuk mellett - forgattam meg a szemem.

- Nos, örülnöd kell, hogy ma elkéstem - vigyorgott. - Ez a második alkalom, hogy segítek bejutni.

Ekkor a fiatalember a személyzeti lányhoz fordult és elmosolyodott.

- Velem van - mondta és megfogta a kezem. - Együtt megyünk.

Mielőtt reagálhattam volna, Leclerc a forgókapuhoz húzott és testét szorosan a hátamhoz szorította. Éreztem minden részét. Kezei szilárdan tartották a vállaimat és éreztem menta leheletét a nyakamon. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam abban a testtartásban, amiben voltunk. De az érintése és a parfümjének illata olyan jó volt, hogy libabőrös lett az egész testem. Lassan és egyhangúan haladtunk át a forgókapukon, mintha egész életünkben együtt mozogtunk volna. Nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen.

Aztán hallottam egy kamera kattanását és visszatértem a valóságba. Láttam a közelben egy férfit fényképezőgéppel, aki megfordult és ránk irányította a fényképezőgépét. Azonnal arrébb ugrottam, mielőtt lekapott volna minket ebben a megalkuvó testhelyzetben.

Charleshoz fordultam. Hála Istennek, hogy a személyzet felhívta a figyelmét a bőröndjeimre, így neki kellet cipelnie és így a paparazziknak nem volt alkalmuk képet készíteni rólunk. A szívverésem még mindig gyors volt és alig kaptam levegőt, amikor csapattársam közeledett felém.

- Mégis mit hoztál magaddal? - kérdezte tőlem. - Ezek olyan nehezek.

- Nos, egy egész hétig itt kell maradnom - válaszoltam és kihúztam a csomagomat erős kezeiből. - És hogy merészelsz ilyen közel jönni hozzám? Megőrültél?! Ez itt az első napom és te azt akarod ,hogy egyben az utolsó is legyen?!

- Bocsánat, de csak így lehetett egy belépőkártyával áthaladni. - mondta rezzenéstelenül. - Tulajdonképpen neked miért nincs?

- Senki sem küldött. - válaszoltam.

- El kellett volna vinned a „Ferrari" főhadiszállásáról - vigyorgott.

- Senki nem mondta nekem. - ráztam meg a fejem.

- Nem kérdezted meg Vasseur asszisztensét. - suttogta Leclerc.

- Hogyhogy nem jutott eszembe, hogy felhívjalak segítségért?! - mondtam ironikusan. - Ó, igen! Mert nem tudtam a számodat.

- Nos, megadhatom, de nem vagyok benne biztos, hogy segít. - nevetett Charles és felbukkantak édes gödröcskéi.

- Tudod, Charles, nagyon értékelem a veled való kis beszélgetést, de már elég fáradt vagyok a továbbiakhoz. - vágtam el a nevetését gyorsan. - A főnökünk asszisztense, aki közben rám vár, elfelejtett lefoglalni egy korábbi repülőjegyet és ma tíz órát kellett utaznom. A farizmom megmerevedett a sok üléstől.

- Tetszik hogy, ilyen okosan hívtad a fenekedet. - kuncogott Leclercem.

Halk nevetését hallgatni és gyönyörű arcát nézni olyan volt, mint egy lelki gyógyulás. Könnyű mosoly suhant át az ajkamon, de próbáltam leplezni. Tudta, hogy jól néz ki és használta is, lassan átvette az irányítást az elmém felett.

Csalódottan megráztam a fejem, és felvettem a csomagomat. Megpróbáltam elmenni, de Charles megállított.

- Várj, majd én viszem őket neked. - mondta.

- Nem, inkább menj el nélkülem a motorhomeba. - bizonygattam. - Követni foglak egészen odafelé.

- Nem hagyhatom, hogy te cipeld ezt az egészet. - erősködött és kihúzta a kezemből az egyik bőröndöt. - Most pedig követhetsz, ahova akarsz.

Hátat fordított nekem és elment. Körülnéztem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem hívtuk-e fel magunkra a figyelmet. Charles olyan gyorsan ment, hogy azonnal követnem kellett, ha nem akartam eltévedni.

Elértük a „Ferrari" motorhome-ot. Charles felhívta az asszisztensét - Andreát, hogy vigye el a poggyászomat, majd elindultunk a garázsba. Leclerc után futottam, aki gyorsan haladt előttem, integetve a közelünkben elhaladóknak. Mielőtt bementünk volna a garázsba, felém fordult és tetőtől talpig szemügyre vett

- Hol van az egyenruhád? - kérdezte.

- Nekem nincs - sóhajtottam. - Egyébként hova lettek a bőröndjeim? Abban legalább van egy „Ferrari" sapkám.

- Elvitték őket valahová , ahol soha nem találod meg őket. - kacsintott rám Charles.

- Jó humorérzék. - mondtam ironikusan. - Nem szeretem!

Néhányan megjelentek a garázsból, és vezetéknevén szólították a beszélgetőpartneremet. Leclerc felsóhajtott és gyorsan levette a kabátját.

- Tessék! - nyújtotta át nekem. - Ezt vedd fel, ha nem akarsz az alkalmazottak feketelistájára kerülni.

- De ez kétszer akkora mint én. - kiáltottam a piros márkás kabátra nézve.

- Csak vedd fel, később visszahozod nekem! - erősködött a férfi. - Siess!

Még mindig megdöbbentem, de követtem a parancsát. Aztán a garázsba mentünk, ahol Carlos már a kocsijában ült. Már csak néhány perc van hátra az első pályára lépésig.

Charles odalépett csapattársához és köszönésképpen összecsapták a tenyerüket. Követtem és intettem Sainznak, aki ismeretlen okból annyira megörült, annak hogy lát , hogy azonnal kiugrott a kocsiból és egy nagy barátságos ölelésben részesített.

Megdöbbentem, a garázsban mindenki megdöbbent, még Charles is tátott szájjal távozott. Carlos azonban nem bánta. Felemelte sisakja védőszemüvegét és így szólt:

- Örülök, hogy újra látlak, Hamupipőke.

- Innentől ez a becenevem? - kérdeztem és felvontam a szemöldököm.

- Hát a múlt héten te is elszöktél, mint ő. - nevetett a pilóta. - Megváltoztathatjuk, ha nem tetszik.

- Inkább gondolkozz rajta, Smooth operátor - mosolyogtam egy kicsit.

- Lissa, mennünk kellene! - szakította félbe a beszélgetésünket Charles.

- Elnézést, hallottad a főnököt! - nevettem és búcsút intettem neki. - Később találkozunk!

Carlos bólintott, és visszaszállt a kocsiba, én pedig Charles-lal a box falához sétáltam. Frederik Vasseur és Laurent Mekies között foglaltunk helyet, aki franciául kezdett beszélni Leclerc-kel. Kicsit figyelmen kívül hagyva éreztem magam, mivel az igazgatók közül senki sem üdvözölt. Aztán felraktam a fejhallgatómat, napszemüvegemet és az előttünk lévő nagy képernyőket bámultam.

A tesztelés első része jól sikerült. Carlos 72 kört tett meg a legjobb idővel és a csapat elégedett volt az eredményével. Volt egy füzetem, ahová minden hibáját vagy jó mozdulatát felírtam. Már megrajzoltam a pályát és feljegyeztem minden alkalommal azt az időt amit éppen elért. Nap első felének végén minden információ a birtokomban van az autó viselkedéséről a pályán és Carlos vezetési stílusáról.

Az egy órás ebédszünet bejelentése után Charles és én felálltunk a helyünkről és elindultunk a motorhome felé. Csendben sétáltunk mígnem hirtelen megtorpant és felém fordult.

- Nem bánod, hogyha megvárjuk Carlost, aztán együtt megyünk ebédelni? - kérdezte és levette a napszemüvegét.

- Én nem ebédelek, de megvárom veled Carlost- mosolyodtam el egy kicsit.

- Késő estig itt leszünk, biztos vagy benne, hogy nem akarsz velünk étkezni? - mondta Leclerc aggódó hangon. - Átbeszéljük az autót és...

- Charles, minden rendben - szakítottam félbe és a vállára tettem a kezem.

Egyetértően bólintott, de láttam, hogy a szeme szomorú lett. Nem értettem, hogy miért aggódik értem, de nagyra értékeltem. Amikor meghallottam Carlos hangját a hátam mögött, azonnal levettem a kezem Charles válláról.

- Lissa, Charles, örülök, hogy rád találtam! - mondta Sainz lélegzetvisszafojtva, amikor felénk ért. - Figyeltél engem míg a pályán voltam?

- Persze, hogy figyeltem. - mondtam és halkan elmosolyodtam. - Írtam néhány jegyzetet, hogy fejleszthesd magad. Majd megbeszéljük őket.

- Menjünk ebédelni - mondta. - Biztos vagyok benne, hogy Charles örülni fog, ha hallja a véleményedet.

- Nem akar... - próbálta magyarázni Leclerc, de valaki megzavarta a távolból.

- Miss Bernardi, ráér egy picit?

Megfordultunk, és megláttuk Vasseurt és Mekiest egy másik számomra ismeretlen férfival, aki piros Ferrari egyenruhába volt öltözve. Csapattársaimra néztem és idegesen felsóhajtottam. A szívem kihagyott egy ütemet, majd hirtelen nehéz lett a lélegzetem. Minden önbizalmam eltűnt.

- Elnézést srácok, mennem kell. - motyogtam.

- Már megint itt tartunk, Hamupipőke!- nevetett Carlos

- Cabròn, állj meg! - sziszegte Charles. - Nem látod, hogy pánikba esett? Lissa, kérlek, ne aggódj, ők jó emberek.

- Remélem hogy „békével jöttek" - horkantottam fel. - Nem szabad hagynom őket várakozni. Viszlát, srácok.

- Viszlát Hamupipőke! - mondták mindketten egyszerre.

Búcsút intettem nekik, majd felkerestem a csapatfőnököket.

- Vasseur úr, Mekies úr. - üdvözöltem őket.

- Neked mi Fred és Laurent vagyunk - mosolygott Vasseur és a mellettük álló magas indián szerzetű férfira mutatott. - Ő pedig Ravin Jain úr, a stratégiai főnök.

- Örülök, hogy megismertelek. - nyújtottam felé a kezem könnyed mosollyal és kezet ráztunk.

- Megtudtam, hogy idén a csapat tagja leszel. - mondta Ravin és mosolygott.

- Nos, megpályáztam a pozícióját, de nyilván...

- Látod, Lissa, Jain úr régóta dolgozik nálunk és te... - próbálta magyarázni Mekies.

- És én vagyok itt a nyúl, igaz? - szakítottam félbe. - Látom. Szóval nincs többé rám szüksége?

- Nem, igen... de van néhány belső szabályzatunk, amit be kell tartanunk - mosolygott Vasseur. - Mister Jain megpróbálja a lehető legtöbbet átadni Önnek az évek során szerzett tapasztalataiból.

- A teszthétvégén és az első versenyen figyeljük, hogyan teljesítesz, majd aláírjuk a szerződésedet - tette hozzá Mekies.

- De azt mondtad, hogy a hétvégén aláírjuk - tiltakoztam.

- Ez egy kompromisszumos lehetőség - szólt közbe Ravin. - Van néhány szabályunk...

- Lissa ne aggódj, hiszünk benne, hogy sikerülni fog - mondta Fred és megkopogtatta a vállam. - Most pedig gyors menj a motorhomehoz és keressed meg az asszisztensemet,, hogy tudjon adni egy belépőkártyát, személyi igazolványt és egyenruhát.

Az orcáim vörösek lettek. Idegesen harapdáltam az ajkaimat, amikor Vasseur észrevette a ruhámat. Bólintottam és elköszöntem az igazgatóktól. Aztán lehajtott fejjel, összetört álmokkal indultam a motorhome felé.

Vasseur asszisztense várt rám a bejáratnál. Adott egy nagy Ferrari márkájú táskát, benne minden szükséges holmival, aztán elment. Egyedül maradtam a lépcső mellett, néhány haszontalan holmival a kezemben. Sóhajtottam és lesétáltam a motorhome folyosóira. A nap második felére muszáj volt felvennem az egyenruhám ,ezért úgy döntöttem, átöltözöm valahol.

Amíg a wc-t kerestem, ahol átöltözni terveztem, megláttam egy szobát amelynek nyitva volt az ajtaja. A kíváncsiságom arra késztetett, hogy besétáljak. Volt egy nagy piros pad, egy íróasztal a sarokban, egy szekrény és egy másik tükrös ajtó. Kinyitottam, és ott volt a tisztaságtól ragyogó fürdőszoba.

- Nem bánnák, ha itt átöltöznék... - suttogtam magamban, majd beléptem a fürdőszobába.

Miután átöltöztem, visszamentem a szobába, és rájöttem, hogy az ajtó, amelyen bejöttem, most zárva van. Megpróbáltam kinyitni, de be volt zárva.

Csodás, és ráadásul senkinek sem tudom a számát, hogy segítséget hívjak. Nem volt erőm kiabálni, annyira kimerült voltam.

Leültem a padra és lassan ráfeküdtem. Fájdalmat éreztem az egész testemben, majd megkönnyebbülten felsóhajtottam és lehunytam a szemem. Ó, milyen békés volt itt...

꧁✦⁂⭒✾⋆꧂

Feljegyzések: Üdv olvasók! Hálás vagyok ,hogy újra találkozunk. Itt az első fejezet a pályáról. Izgalmas tartalom következik alig várom ,hogy posztoljam. Kiváncsian várom a véleményedet a komment szekcióban.

Na szerintetek hol vagyok? Várjatok vágok be képet segítség képen.

Egy baromi nagy álmom vált valóra! Szerintetek sírtam mikor bementem? Csak, hogy tudjátok olyan ember vagyok aki már attól bőg, hogyha beleharap egy almába. Hát persze, hogy sírtam mindenki segghülyének nézet. Nem is boldogságtól hanem a sokktól ami ért ez az álmom ez az aminek élek ez az a dolog amit már csecsemőkorom óta követek és végre a részese lehetek. Az biztos, hogy a hétvégém brutális és kiszámíthatatlan lesz amit utálok. Nem csináltam táblát nem akarok dedikáltatni vagy fotótkérni én csak élvezni akarom és csak boldog akarok lenni! 💞.

A vágyaim utánad epilógusa jövő hétre várható. Ez azért merész kijelentés volt! Márcsak három jelenet van, de az utolsó baromi hosszú lesz. Az utolszóból is márcsak egy dolog hiányzik.

Majd érkezem a hungaroring élménybeszámolóval. Nem tudom mikor jön majd valamikor illetve a beígért vlogok nem biztos sőt biztos, hogy nem a hétvégén fognak kikerülni mivel nem tudom alánarrálni őket és szeretném, hogy kicsit lenyugodjanak a kedélyek, mert nem szeretném, hogy toxikus palik csesztessenek a videóim miatt, mert valamiért rám vannak függve.

Találkozunk a következő részben!

Most pedig f3 időmérő!

N16 és Charnni<3

Credits:Narrator16

Tiktok:Charnni16

Spotify:Charnni16

2023.07.21

2169 szó