Carlos és a csapattársa még mindig interjút adtak. Amíg vártam rájuk, úgy döntöttem, felfrissítem egy kicsit a sminkemet. A felkentem egy kis ajakápolót és púdert az arcomra, így biztos lehetek benne, hogy nem lesz annyira látható a pirosságuk.

Amikor meghallottam, hogy az interjú véget ért, azonnal visszatettem a cuccaimat a táskámba és becsuktam. Javítottam a hajamon és a kinézetemen, hogy magabiztosabb legyek. Nem tudtam, miért remeg még mindig a kezem, és, hogy a pulzusom miért nem akar megnyugodni. Annyira ideges voltam, hogy még a hideg verejték is kijött a hátamból.

És ekkor felém fordultak. Ahogy megláttam a fiatalembert Sainz mellett, leesett az állkapcsom. A fejemben elkezdtem játszani George Michael Careless whisper című dalát, a szívem felfordult. Ez a gyönyörű, piros versenyruhába öltözött, jól edzett , rózsaszín bézs bőrű férfi azonnal felkeltette a figyelmemet. Nem tudtam, miért vonzódom hozzá annyira, de a megjelenése nyomot hagyott az elmémben.

Mindkét sofőr közelebb jött. Most lehetőségem nyílt sokkal közelebbről látni a férfit. Éles állkapcsa, tiszta borotvált szakálla, telt rózsaszín ajka és mély zöldeskék szeme volt. Tele voltak boldogsággal, reménnyel, életvággyal.

- Lissa, hadd mutassam be csapattársamat, Charles Leclercet - mondta Carlos lelkesen.

- Lissa Bernardi - nyújtottam kezet a fiatalembernek. - Örülök, hogy találkoztunk, Lord Perceval!

Olyan hülyén éreztem magam, amikor a Carlos által használt becenéven szólítottam, de már késő volt, hogy visszavonjam a szavaimat.

- Enyém az öröm! - fogta meg a kezem és megcsókolta a kézfejem.

Amikor az ajkai hozzáértek a bőrömhöz, azonnal borzongást éreztem az egész testemben. A szívem egy ütemet kihagyott, amikor felemelte a fejét és szélesen elmosolyodott, felfedve a szintiszta fehér fogait és két aranyos kis gödröcskéjét mindkét orcáján. Ó, azok a gödröcskék!

Egy pillanatra mindketten elveszítettük a szemünk felett az uralmat. Elragadtatottan bámult rám, ahogy még soha senki. Nem tudtam levenni a szemem az arcáról. Isteni szép vagy ördögien jóképű, nem tudtam megállapítani, de mindketten egymást néztünk anélkül, hogy megmozdultunk volna, nem beszéltünk, vagy akár levegőt sem vettünk.

- Srácok, minden rendben? - hallottam meg Carlos hangját és ezzel visszaszippantott a valóságba.

- Igen... Szóval, mi szél fújt erre, Bernardi kisasszony? - kérdezte hirtelen Charles.

Mindketten olaszul beszéltek velem, amitől különlegesnek éreztem magam és ez lehetővé tette, hogy könnyebben kommunikáljak velük.

- Üzlet... - válaszoltam határozottan.

- Egyébként csörög a telefonod, Lissa - vágott bele a beszélgetésbe Carlos.

Annyira megdöbbentett Leclerc megjelenése, hogy nem hallottam a telefonom csörgését. Akkor jöttem rá, mikor néhány üzenet vibrálása megrázta a zsebemet.

- Egy pillanat, kérem! - mondtam és elővettem, miközben beszélgetőtársaim értetlenül néztek egymásra

Anyámtól érkezett üzenetem aki az interjúról kérdezett. Gyorsan válaszoltam, hogy egy óra múlva Bolognában találkozunk, majd visszamentem a fiúkhoz.

- Sajnálom srácok, de most mennem kellene. - mondtam szomorúan.

- De nem mondtad el nekünk, miért vagy... - próbálta mondani Charles.

- Sajnálom, most tényleg mennem kell. - szakítottam félbe. - Majd találkozunk Bahreinben.

- Ott leszel? - Leclerc hangja úgy hangzott, mintha pozitív válaszomat remélné.

- Hát persze, Lord Perceval! - kacsintottam és búcsúzóul intettem. - Viszlát, Carlos!

Hátat fordítottam új ismerőseimnek és a garázs kijárata felé rohantam.

- Hamupipőke, egyébként hívhatsz "Smooth Operatornak"! - hallottam a távolból a spanyol akcentusát.

Válasz nélkül felnevettem és tovább sétáltam a versenypályán az autómig.

♢♢♢

Egy óra múlva elértem a szüleim bolognai házát, ahol anyukám várt rám egy csésze forró kávéval. Spontán módon, mint mindig, úgy döntöttünk, hogy viszünk egy kis csomagocskát és elvezetünk kedvenc keresztanyámhoz - a nénikémhez, akit mindannyian Nonna Ludovikának hívtunk. Capri szigetén élt, de az a nyolc órás út sem volt akadály számunkra.

♢♢♢

Majdnem 23 óra volt, amikor megérkeztünk a kikötővárosba. Még egy órát autóztam, hogy elérjem a végállomást. A hosszú autós és kompos utazásunkat a szigeten keresztanyám házánál fejeztük be.

Nonna Ludovika a késői óra ellenére szeretettel fogadta unokahúgát és unokáját. Egyedül lakott a nagymamám régi házában, vigyázott rá, miután nagyapám Bolognába költözött közel az üzlethez és a lányához. Keresztanya mindig örült, ha vendégei voltak, főleg ha én és anyám voltunk azok. Azonnal készített nekünk Paninit és forró tejet vacsorára.

Evés közben Nonna Ludovika összekészítette a szobáinkat és a beszélgetések, gyors pletykálkodások után sikerült lefeküdnünk.

♢♢♢

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a felkelő Nap fénye beszűrődött a szobámba a nagy franciaablakon keresztül. Kinyitottam a szemem, és elégedetten elmosolyodtam a látványtól. A régi szobámban voltam, aminek mediterrán stílusa volt, fehér falai voltak. Világoskék takarók, elefántcsont szinű párnák és az ablakok mellett ugyanolyan színű kanapé volt a szobában. Ránéztem a tölgyfa éjjeliszekrényen hagyott telefonomra és megláttam az időt - 8:30.

Kimentem a konyhába és észrevettem, hogy anyám és Nonna Ludovika már a teraszon reggelizik. - köszöntem nekik, majd visszamentem a konyhába. Miközben főztem magamnak egy kávét, fütyülni kezdtem a dalt, ami eszembe jutott, amikor tegnap megláttam Charlest. Nem tudtam miért, de ez a zene nem ment ki a fejemből egész éjjel-nappal fütyültem. Állandóan a tiszta szemeire gondoltam, a tekintetére, a kezemhez tapadó puha ajkakra és a gyönyörű angyalarcára. Miért is csókolt kezet?! Ez olyan régimódi. Nem vagyunk a 18. században. Igen, így határozottan nyomot hagyott a fejemben. De kíváncsi voltam, hogy ez volt a szándéka, vagy ez szimplán csak az ő viselkedési módja.

Miután elkészült az italom, kimentem a teraszra, leültem az asztalhoz anyámmal és a nagynénémmel, még mindig fütyültem a dalt.

- Sophia, mi ez a dallam? - kérdezte Nonna.

- Egy dal, amit tegnap majdnem tízszer hallgattunk a kocsiban - válaszolta anyukám és gyanakvó pillantást vetett rám. - Nem tudom, miért kezdte el hirtelen kedvelni. Ez egy új dolog számomra.

- Ez jazz - mondtam és megvontam a vállam. - Rajongok érte.

- Van még valami, amit imádsz és mi nem tudunk róla? - tette fel a következő kérdést Ludovika.

Megdermedtem és döbbenten néztem a nagynénémre. A nő elmosolyodott, és felvonta a szemöldökét.

- Nem, nincs mit mondanom. - mondtam zavartan és kortyoltam egyet a kávémból.

- Biztos vagy benne? - tette hozzá anyám. - Kicsit zavartnak tűnsz tegnap óta.

- Nos, csak fáradt vagyok. - válaszoltam könnyed mosollyal.

Mindkét nő egymásra nézett, és felhorkant. Hátradőltem a székemben és bámultam a kilátást. A gyönyörű kék ​​tenger hullámait nézegetve, a nap fénye alatt ragyogva, lassan egy házi Amaretti kekszbe haraptam. Anyám és nagynéném a meleg napsütéses időről beszéltek ami itt volt Capriban, majd a világ krónikáiról kezdtek beszélgetni. Alig figyeltem a párbeszédükre.

Aztán spontán újra eszembe jutott Charles csillogó kék-zöld szeme. Olyan tiszták voltak, a tekintete - olyan gyengéd. Átnézve rajtuk az emberek láthatták gyönyörű, ártatlan lelkét.

Dühömben, gondolataim miatt, odadobtam a kekszet az előttem lévő tányérhoz, és élesen így szóltam:

- Hölgyeim, szeretnék kérdezni valamit!

Abbahagyták a beszédet és felháborodva néztek rám. Mély lélegzetett vettem és hitetlenkedve megráztam a fejem.

- Nektek volt már olyan, hogy most találkoztál életedben először valakivel, de mégis olyan mintha már régóta ismernéd? - kérdeztem meg

- Egyszer-kétszer megtörtént velem - válaszolta elgondolkodva anyám.

- Miért kérdezed ezt tőlünk? - húzta fel a szemöldökét a nagynéném és vigyorgott. - Találkoztál valakivel?

- Istenem, nem! - kiáltottam és próbáltam leplezni zavaromat. - Egy barátról...

- Tudod mit... - mondta, és megmozgatta az ujjait. - Add ide a poharad!

- Ne gyere megint ezzel, Nonna! - forgattam meg a szemem.

- Ugyan, tudod, hogy szeretem csinálni! - könyörgött Ludovika.

Elbizonytalanodva néztem anyámra, aki mosolygott és bátorítóan bólintott. Nehéz sóhaj szökött ki ajkaim között, majd átadtam a csészémet Nonna Ludovikának. Elvette, felvette a napszemüvegét és elkezdte a járólapot pásztázni.

- Miért nem mondtad, hogy új állást kaptál? - kérdezte a nagynéném.

- Ezt a kávézacban láttad? - kérdeztem döbbenten

- Nem, anyukád mondta - válaszolta.

- Nos, még mindig nem vagyok biztos abban, hogy van új munkám... Tegnap azonban interjún voltam, és...

- Meg fogod kapni - szakított félbe Nonna. - Úgy látom, sok vetélytársad lesz...

- Igen - vigyorogtam. - Mi mást látsz?

- Sok utazást... - folytatta. - Nehéz lesz. Hmm... érdekes. Nagyon óvatosnak kell lenned. Nehogy valami veszélyesbe keveredj. Ne aggódj, nagy sikereket fogsz elérni, de mindig használd az eszed. Ne bízz mindenkiben olyan könnyedén, Lissa. Vannak akik csak kivülről néznek ki kedvesnek viszont belülről teljesen más emberek.

- Nonna, megijesztenek ezek a szavak. - mondtam aggódva. - Milyen veszélyes dologról beszélsz?

- Nem tudom - rázta meg a fejét, majd játékosan elmosolyodott. - Ó, úgy szeretném látni, mi fog itt történni.

- Hol, Nonna? - szinte már kiabáltam. - Kérlek mondd el!

- Nem, nem, majd meglátod - adta vissza a bögrét Ludovika. - Most pedig csinálj magadnak egy másikat, vagy mosogass el.

- Nonna, kérlek, mondd el, mit láttál a kávéban. - könyörögtem neki.

- Iszol még egy kávét? - kérdezte tőlem, mire összevontam a szemöldököm.

- Nem, megnézem az e-mailemet, hátha van valami munka - horkantottam fel.

Dühös lettem, hogy nagynéném nem akarja elmondani, mit látott a kávézacban. Megijedtem, hogy ez rossz vagy jó, de ő csak mosolygott, nézte a tengert és mormolt valamit az orra alatt.

Felálltam a székről és a konyhába indultam, de anyám megállított.

- Lissa menjünk sétálni a szigeten - mondta, majd felé fordultam. - Egész héten lesz időd dolgozni... Az életedre is szánnod kell időt.

- Anya, ez fontos. - próbáltam tiltakozni, de felnevetett.

- Drágám, semmi sem fontosabb a jól megélt életnél - mosolygott anyám. - Ugyan, apád és nagyapád egyedül hagytak itt minket a Dominikai Köztársaságba tett üzleti út miatt. Gondolod, hogy egész héten otthon maradok és takarítgatom a házat?

Sóhajtottam és elmosolyodtam.

- A munka várhat - mondtam és mindkét hölgyre kacsintottam. - Átöltözöm, aztán elmegyünk sétálni.

Aztán visszamentem a házba. A kávéscsésze aljára néztem, de nem volt semmi. Csak a barna vonalak, mint a sár.

- Lehet, hogy csak blöfföl! - suttogtam magamban.

Utána kimostam a csészét és felmentem a szobámba.

꧁✦⁂⭒✾⋆꧂

Feljegyzések: Sziasztok olvasók! Jó újra találkozni.

Kis üzenet - a következő fejezet a szezon előtti teszteket tartalmazza majd ,kezd egyre izgalmasabbá válni. Örülnék a támogatásodnak értsd: vote, komment bármi amit akarsz érezd magad szabadnak magad mikor megosztod velem a véleményedet!

Egy hét a hungaroringig! Én ott leszek és, ha minden jól sikerül posztolni fogok a helyszínről, de lehet nem háromkor, nem akarlak cserben hagyni titeket! Majd az élménybeszámoló és érkezik. És elméletileg mind a 3 nap vlogját megtaláljátok majd a tiktokomon! Úristen már nagyon várom! 😍

Vágyaim utánad fanok(tudom, hogy egyedül csak én vagyok, de legalább így nincs konkurencia) hamarosan érkezik az epilógus szóval örülhettek! A könyvet a profilomon megtaláljátok. Hát az epilógus ilyen lesz:😭

A vágyaim utánadban már bejelentettem ezért meg teszem itt is: Nem csak fordítom a könyvet hanem mint író is hozzájárulok mivel a magyar nagydíjos részeket együtt csináljuk egy collab nevében. A tervek már készen vannak és nagyon jónak ígérkezik. Mivel akkor mikor megbeszéltük ezt a collabot nem hittem, hogy magyar emberek is olvasni fogják(akkor éppen nem gondoltam a fordításra) szóval előre is bocsánat, ha nem a legszebben mutatom be az országunkat és, ha esetleg bármi is hibás lenne. 😃

Szeretlek titeket és köszönöm ,hogy elolvastátok. Találkozunk a következő fejezetben.<3

N16 és Charnni

Credits:Narrator16

Tiktok:Charnni16

Spotify:Charnni16

2023.07.14.

1685 szó