-Szerintem egy zöldellő rét, csodálatosan fénylő nappal...Nem hiszem, hogy valaha látni fogom.
- Sajnos, félek hogy mégis.- gondoltam.
Ismét köhögni kezdett. Majd nevetni. Tudtam, mi történik ezután. Zuhanni kezdtünk.
-Tényleg azt hiszitek lophattok tőlem!? Tényleg azt hiszed hagyom!?? Nem! Ismerlek titeket és tudom, miért jöttetek!!! Gyertek vissza és adjátok vissza BORIST!!!
-Susie, szerintem nem tudod. Ha tudnád, nem akarnád a halálunkat.- mondtam neki.
-Nem érted!? Nem fogod föl!!? Kell nekem! Tudok jobbat! ELVESZEM!!! MIUTÁN MEGHALTATOK!!!!!!
És ugyanúgy lezuhantunk. Henry nem volt magánál,  Boris élesztette.
-Boris!- öleltem át, de csak annyira, hogy közben segítsen Henryn.
Sötét lett.
Majd Boris szintén eltűnt. Nem tudom Susie hogy
csinálja, de elvitte Borist.
-Henry!!- ráztam.
-Boris?- kérdezte.
-Susie ismét elvitte. De ha megfogom, nehezebben kelsz fel.
-Igaz. De most menjünk.

Végzetlány szemszöge (nem írói)

Fennakadtam a lift egy darabjára. Nehéz ilyenkor egy rajznak lenni.
-Itt hagytok?- kérdeztem, de nem hallotak. Elinultak.
-Mi!?- szólaltam meg.
-Hát jó, máshogy kell megírnom...- folytattam.
Pár perc múlva jöttek.
-Végre. Untam itt lenni. Leszedtek?- kérdeztem.
-Természetesen. Hisz te más rajz vagy.- válaszolt Luna, és leszedett.
-Most siessetek. Boris bajban van.

Fél óra múlva

Luna szemszöge

-Miért mentek visszafele, kis küldönceim?- kérdezte Susie.
-Megmentjük Borist.- válaszoltam. Erre nevetni kezdett.
-Boris nagy bajban van, szóval jobb ha siettek.- mondta.
Furcsa, de most féltem a lépcső miatt. Észrevettem, hogy a semmiben lóg. Majd csúszni kezdtem. És leestem. Majd elájultam. Éreztem, hogy valaki megfogott, és felrepített fogalmamsincs hogyan. Aztán letett. Körübelül öt perc múlva felkeltem.
-Jól vagy?- kérdezte egy furcsa lány. Szemeit haja eltakarta, és hosszú fehér ruhát viselt, pár fekete csíkkal. Az utolsó csík tintaként olvadt a padlóra. Kezei és szárnyai feketék voltak.
-Jól.- válaszoltam. Majd fel akartam állni.
-Ne, ne, pihenj csak. Sokat zuhantál.
-Ki vagy?
-Nem igazán tudom. Héliának hívnak. Sok lényt mentettem már meg. A készítőm sokat dolgozott velem. Első mondat amit hallotam, hogy ő már elszált segíteni másokon.- válaszolt, majd elővett egy lapot.
-Ez volt az első tervem.- mutatta meg. Egy szárnyas lány, ruháján két csíkkal. Fél szemét haja takarta. Lábain madárra emlékeztető karmok voltak. Alatta egy felirat: Hélia hárpia 
A lap szélén meg ez:H.S.
-Ismerem ezt a aláírást.- mondtam.
-Igazán?
-Igen. Hogyan tudtad, hogy leestem?
-Megérzés. Most úgy érzem valaki ismét esik.- válaszolt, majd elrepült. Pár perc múlva itt is volt...Henryvel.
-Henry. Jól van?
-Nyugalom. Jól van. Levetette magát, de elkaptam.- válaszolt Hélia.
Tudtam, hogy utánam megy. Ilyet senki se tenne
értem... csak ő.
-Hamarosan ő is felébred.- mondta. És folytatta:
-Téged hogy hívnak?
-Luna Stein. De nevezhetsz Lunának.
-Valahol hallotam a nevedett. És ő ki?- mutatott Henryre.
-Ő a testvérem. És azt hiszem, a készítőd is.
-Pontosan, Hélia.- szólalt meg Végzetlány Henry zsebéből.
-És ő?
-A készítő.- válaszoltam. Henry közben felébredt.
-Hélia...?- kérdezte.
-Jól vagy?- kérdezte Hélia.
-Igen, Henry, jól vagy?- kérdeztem.
-Luna? Hogy kerülsz ide?- kérdezett ismét.
-Ezt én is kérdezhetném. Eszednél vagy!? Miért ugrottál le?
-Azthittem nem látlak soha. Bocsánat.- válaszolt.
-Hélia kicsoda?
-Egy karakter. Azután rajzoltam, miután elmentél. Miután befejeztem, szóltam Joeynak a tervéről. Erre agresszív lett, én meg leléptem. Joey lehet megtalálta, és élővé.
-És most hogy megyünk el innen?- kérdeztem Héliától.
-Várj, segítek.- mondta, felemelt minket és felrepült egy ideig.
-Idáig bírtam, innen tovább kell mennetek.- tett le.
-Nembaj, az is csoda hogy elbírtál kettőnket. Köszönöm.- válaszoltam.
-Szívesen tettem.

És mentünk tovább.