-Luna, ébredj!- szólt hozzám Henry. Egy kis cellaszerűségben voltunk.
-Hol vagyunk?- kérdeztem. Egy kellemes dallamot hallotam. Ismertem, és mindenki aki a stúdióban dolgozott. Az a lány énekelte, aki Susiet ölte meg. Valószínűleg itt élt.
-Ismerem ezt a dallamot.- mondtam.
-Mindenki ismeri itt.- válaszolt, és folytatta:
-Kik vagytok, miért vagytok itt?
-Itt dolgoztunk valamikor.- válaszolt Henry helyettem.
-Engem Lunának hívnak, ő meg a testvérem, Henry.-
Folytattam.
-Őszintén nem emlékszek a nevedre.- nézett Henryre.
-De a tiéd dereng, mintha Joey említette volna. Engem csak Alicenak szólítanak.
Joey miért nem említette Henryt? Haragszot volna rá?
-Miért zártál be minket?- kérdeztem.
-Ez egy zsarnok, veszélyes világ. Hogy bízhatnánk bárkiben?
-Igaza van, Luna.- mondta Henry nekem.
-Sajnos csak egy ágyunk van. Valakinek a földön kell aludni.
Tudtam, hogy Henry fog a földön aludni.
-Legyél te az ágyon.- mondta Henry.
-Hát jó, tudom hogy velem szemben makacs vagy.- válaszoltam, majd az ágyra feküdtem.

Másnap

Henry még aludt. Biztos vigyázott rám, egész éjszaka. Ő sem bízik akárkiben. Addig néztem Alicet. A falat festette.
-Tudom, hogy nézel engem. Kicsit ijesztő...- szólalt meg Alice.
-Összefirkálod a falat...
-Mint mindannyian. Valaki így üzen másoknak az életéről. Nem érintkezhetsz sokáig tintával. Visszaránthat. Így találkoztam Tommal.
-Tom az a Boris? Miért nevezed Tomnak?
-Csak erre reagál.
-Tudod ki találta ki Borist?
-Azt válaszolnám, hogy Joey, de ha így kérdezed, akkor nem tudom.
-Pedig én.
-Mutatnék valamit.- szólalt meg hirtelen Alice, majd a cellához ment.
-Jártam a felsőbb szinteken. És ezt találtam.- folytatta.
Elővett egy üveget. Szélei fával, és kábellel volt körbevéve.
-Ezen keresztül rejtett üzeneteket lehet látni. Az egész stúdió tele van ezekkel a szövegekkel.
-Elvehetem?
-Persze. Tied lehet.
Igaza volt. Üzenetek voltak mindenhol.
-Vezethetnek valahova?- kérdeztem.
-Nem hiszem. Már követtem. Nem jutottam sehova.
Közben Henry is felébredt.
-Sokáig aludtam?-kérdezte.
-Hát eléggé. Ennyire féltesz?
-Természetesen. Gondolj bele, milyen lehet elhagyni egy testvért húsz évre.
-Ti egyébként hogy kerültök a stúdióba?- kérdezte Alice.
-Én nem voltam egy éves se, mikor Henry családja rám talált. Henry ekkor három éves volt. Megismerte Joeyt, és építettek egy stúdiót. Ez a stúdió amiben most vagyunk. Én is velük dolgoztam, grafikusként. Egyszer egy karamellaszínű hajú lány jött hozzám, és elvitt. Rájöttem, hogy nem a földön élek, hanem Azulban egy másik világban. Majd amikor visszajöttem, húsz évig távol voltam.- meséltem. Henry folytatta a sajátjával:
-Én huszonegy éves voltam, mikor Luna eltűnt. Napokig
gyötört a gondolat, hogy nem látom viszont. Végül elmentem a stúdióból. Családot alapítottam, majd egy nap Joey küldött egy levelet, hogy nézzem meg a stúdiót. És most itt vagyok.
-Érdekes történet.
-Alice...kérlek engedj ki minket.- kérte Henry.
-Tom szerint veszélyes vagy.
-Henry nem veszélyes. Még nálam is ártatlanabb.- védtem.
-Én is így gondolom. Menjetek aludni.

Másnap

Arra ébredtem, hogy Alice a deszkát szedi a cella ajtajánál.
-Mi történt?
-Itt a Tintadémon! Menni kell!
-Henry még alszik. Majd követünk titeket.
-Biztos?
-Biztos. Rám sose támadt, pedig megtehette volna.
-Akkor viszlát!
Ébreszteni kezdtem Henryt.
-Henry! Kelj föl! Menni kel!
-Hova?- kérdezte bágyadtam.
-Jön a Tintadémon. Alice és Tom már elment.
-Akkor menjünk.
Elindultunk. Egy tintafolyóhoz érkeztünk.
Volt pár hajó. Beszáltunk az egyikbe. Elvitt egy szoba szerűségbe. Majd megakadtunk.
-Valami beleakadt a szélkerékbe.
Megnéztem. Tintacsomók voltak a gátlók. Fogtam a kardomat és lepiszkáltam.
-Luna.
Igen, Henry?
-Az mi?
Odanéztem. Egy hatalmas kéz volt. Törte az ott lévő hajókat. A miénkre pályázott.
-Szerintem menjünk.- mondtam.
Elindultunk. A kéz jött utánunk.
-Alkonyat, nem segítenél most?- kérdeztem a semmitől.
Erre megakadtunk. Odajöttem leszedni a csomókat. De a kéz nem volt ott. Továbbmentünk. Egy ház szerű építmények voltak. Középen egy bedeszkázott kapu volt. Odamentem. Erre széttörtek a deszkák. Sammy volt.
- Én mindent megtettem, de te ott hagytál rohadni!-
Kiabált. A falhoz szorított.
-Sammy, ez nem te vagy!- mondtam.
-Dehogynem. Azt mondtad szabad leszek. Most én szabadítalak meg. A fejedet a nyakadtól!
-Ez a legrosszabb poén, amit kitaláltál. Segíteni fogok, de ne bánts!
Nincs szívem bántani Sammyt. Nem ölhet meg úgysem.
Már le akart sújtani. Majd ...ne....
-HENRY!!!
Henry elém ált. Összeroskadt. A vállából ömlött a vér.
-Menj el!- szólt rám.
-Nem. Nem hagylak itt.
-Figyelj, fájna mindkettőnknek, ha előtted halnék meg. Menj el.
-Mi tör....- jött Alice Tommal. Sammy magához tért. Térdre esett. Rájött mit tett.
-MIT TETTÉL SAMMY!?!?
-Tudom. És sajnálom. Azt is hogy a sajnálat nem ér semmit. Azt is megengedném hogy megölj ezután.- sajnálta Sammy.
-Henry, kérlek ne hagyj el.-kezdtem el bőgni.
-Nem tehetek semmit. Én is veled maradnék....- kezdte, de nem fejezte be. Egy tintás kéz ért hozzám. A Tintadémon volt. Átöleltem.
-Joey, te is itt vagy?
Elkezdett olvadni. Megfogtam Henry holtestét.
-Láttad mi történt?- kérdeztem tőle. Már nem olvadt.
Majd a padlóra írni kezdett:  Erről én tehetek. Nem kellet volna Sammyre támadnom.
- Nem tehetsz róla.- szólt most Sammy.
- Én küldtem el Lunát, nem magától ment el.-folytatta.
Valakit a fülembe beszélt. Mintha Susiet hallanám.
-A testvéred már a mennyekben van. Mégis melleted lesz.
-Susie, te vagy az?- kérdeztem. Nem jött válasz. Susie halottan se mehetett a stúdióból.
-Alkonyat, kérlek segíts.- suttogtam. Alkonyat odajött.
-Baj van, Eliza?
-Henry...
-Ő kicsoda?- kérdezte Alice. Nem feleltem.
-Segítenél?
-Természetesen. Nem különleges erőtől halt meg, így könnyebb lesz.
Odament hozzám. Még mindig Henryt szorongattam.
Ujját a sebre tette, majd végig húzta. Ujja nyomán eltűnt a nyílás. Dobogást hallotam. Henry volt.
-Henry?- kérdeztem. Nem reagált semmit. Majd mozogni kezdett.
-Igen?- válaszolt.
-Hát élsz!- öleltem még szorosabban. Mindenki átölelt. Olvadni kezdtek kicsit. Sőt, még éreztem két személyt rajtunk kívül. Egyik Susie volt. Másik meg Boris.
Végül elengedtük egymást.
-Nem tudok felálni.- mondta Henry.
-Igen, az úr fél óra múlva fog csak tudni járni.- szólt erre Alkonyat.
-Addig mit csináltok velem?- kérdezte Henry.
-Joey, vigyázol Henryre?- kérdeztem. Joey bólintott, és átvette Henryt tőlem. Majd elment a falon.
-Menjünk tovább.- mondtam. Sammy inkább maradt.
Bűntudata volt. Mentem Alicel és Tommal. Egy szakadékhoz értünk. Deszkán lehetett átmenni. Elkezdtem menni. A második leszakadt alattam.
Tintába estem.
-Hát, most egyedül vagyok.
Egy újabb terembe értem. Felette terasz volt. Mellete egy szoba volt, ahol csövek voltak, és egy ajtó, amit elárasztott a tinta. Csöveket kellet találnom, hogy tovább jussak. Elindultam. Egyet találtam. Ekkor odajött a Tintadémon.
-Itt van Henry?- kérdeztem.
-Itt vagyok.-mondta a falból kimászva Henry.
-Hála az égnek, itt vagy!- öleltem meg.
-Én is örülök. Hol vannak a többiek?
-Hát én leestem. Valószínűleg, próbálnak utánam jönni.
Segítesz?
-Miben?
-Csöveket keresni.
Persze.

Fél órával később

A tinta eresztett le. Bementünk. Egy széfben voltunk.
-Ez egy óriási széf, de nincs benne semmi.- mondtam körülnézve.
-A démon ürítette ki.-mondta egy hang.
-Ki az?
-Alkonyat földi ismerőse.- válaszolt, majd előjött. Fekete haja, sárgás ruhája és egy csákányt tartott a kezében. Szarvai ugyanúgy voltak, mint Alicenak. Glóriája szarváról csüngött.
-Alkonyat ismer téged?
-Természetesen. Itt talált rám, mikor vigyázott rád. Én írtam a rejtett üzeneteket. Joey lánya vagyok, ezért vagyok ilyen. Apám a Tintadémon, ezért mindig rejtekhelyére vezetem az üzeneteket.
Elővettem az üveget. A falon egy felirat látszódott: A démon ürítette ki.
-Itt vagyok.- szólalt meg Alice.
-A Joeyhoz kell menni.- mondtam Alicenak.
-Joey nincs itt.- válaszolt Alice.
-A Tintadémonra gondol.- szólt hozzá Henry.
-Nem ajánlom.- mondta a csákányos lány.
-Miért?
-Megőrült. Alkonyat mondta.
-De oda kel menni.
-Akkor gyertek.- mondta és megfogta a kezem. Kissé olvadni kezdett, majd folytatta:
-Mindenki fogja meg egymás kezét. A falon megyünk át.
Bement a falba. Majd én is. És mindenki. Egy furcsa alagút szerű dolgon keresztül mentünk.
Hátranéztem. Henry látszólag nem lepődött meg. Majd átértünk. Első dolgom volt körülnézni.
-Ezt még soha nem láttam.- mondta Alice.
-Én már igen.- szólalt meg Henry. Egy óriási tintagép rajta egy kapuval kijárat néven. Alatta tinta volt folyóként.
-Mi nem kelhetünk át. Megvárunk titeket.- mondta Alice.
-Renben. Azt hiszem tudom, hogyan lehettek a régiek.- válaszoltam. Tomhoz léptem.
-Tom, tesztelhetek rajtad valamit?
Bólogatott. Hozzáértem. Ekezdett olvadni. Majd elengedtem. A tinta a lábán keresztül folyt vissza.
-Henry. Hozzáérnél Tomhoz?
Henry megfogta Tomot. A tinta Tomról kicsit csöpögni kezdett.
-Rájöttem.
-Mire?- kérdezte Henry.
-Már mondtam. Hogy hogyan legyenek az itt élők normálisak.
-Hogyan?
-Elmondom. De most menjünk.
Elindultunk. Egy kicsi szobába jutottunk. Középen egy kipárnázott szék volt. Körülötte animációk voltak. Egyszercsak előjött a Tintadémon a szék mögül.
Majd visszabújt. Két kéz jelent meg a széken. A Tintadémon átalakult. Földreterített. Egy másik helyen voltunk. Joey őrülten rohangált. Henry nem volt magánál. Magamtól kell leállítanom Joeyt.
-Joey, állj meg!- kiáltottam a Tintadémonnak.
Erre megállt. Rám nézett.
-Nyugalom. Luna vagyok.- öleltem meg. A tinta olvadni
kezdett róla.

Fél órával később

Végig öleltem Joeyt. Majd megszólalt.
-Sajnálom.
Odanéztem. Már a rendes Joeyt láttam.
-Mit sajnálsz?
-Hogy ezt tettem mindenkivel. A dazdagságon járt az eszem. De már értem a kockázatot.
-Már tudom, hogyan lesz mindenki normális. Hibát követtél el, de tudom hogy Sammynek igaza volt. Én vagyok a megmentőtök.
Közben Henry is felébredt.
-Joey...
-Henry! Öreg cimbora.- ölelte meg Henryt, és folytatta:
-Sajnálom hogy haragudtam, amikor elmentél.
-Semmi baj. Megszoktam, hogy senki sem ismer.
-Luna, miért nem öltél meg.- kérdezte Joey.
-Nem bántalak. Most menjünk. Sokan várnak a szabadságra...
Kimentünk. Alice és Tom már várt.