Az ajtó hangosan csapódik ki, s ront be rajta egy fiatal fiú. Egy kínos mosollyal pillant osztályára,látja barátja arcát aki sóhajtva csapja fejbe magát, míg a mellette ülő lány egy édes mosollyal próbálja megnyugtatni az egyáltalán nem ideges Keikát.

-Elnézést tanárnő.-mondja, mire dühösen a táblára mutat jobb kezével, míg a másikkal -amiben a krétát tartja- felé nyújtja. Keika érti a célzást, felsóhajt majd lassan a táblához sétál. Kezébe fogja a krétát, majd elgondolkozva nézi a matek feladatot a táblán. Egy ideig elgondolkozva mereng a feladat megoldásán. Felsóhajt, majd hirtelen összecsapja két kezét. Vigyorogva kezd el a táblára firkálgatni, majd mikor készen lett arrébb ment, hogy mindenki láthassa művét. A tanárnő arca még komorabbá vált, ha most a kezében lett volna a kréta biztos, hogy hozzá vágná. Osztálytársai hangos nevetésbe kezdenek ám tanárnőjük szúrós pillantása rájuk bőven elég volt ahhoz, hogy azonnal elhallgassanak.

-Szóval, ajánlom You-kun, hogy ezúttal valami jó érvvel áll elő a késésed okáért. -a kék hajú fiú, idegesen harapja be alsó ajkát, jobb kezével festett kék hajába túr. Gondolatai ezerrel cikáznak elméjében, s mint a fogaskerekek próbálnak összeállni. Végül az igazság elmondásánál áll meg. Minden bizonyára nem fog hinni neki.

-Haha ez egy vicces történet tanárnő. Tudja, reggel kivételesen időben keltem, viszont útközben összefutottam egy sráccal aki ilyen izéket lőtt ki a kezéből amivel a túlvilágra küldött egy szellem csajt aki az életében egy gyilkos volt. A srác valami féle főpap.-a tanár hangosan felsóhajt, Keika pedig helyére ül, tudja már, hogy tanára ilyenkor próbál lenyugodni és feldolgozni az imént hallottakat, mint ilyenkor mindig.

-Látom You-kun, hogy a fantáziád még mindig nagy.-az osztály hangos nevetésbe kezd, ami a későt is egy kínos, halk nevetésre készteti. Tudta, hogy ez lesz de jobb, mint hazudni, még ha hihetetlennek is tűnik.

-De komolyan tanárnő. Ráadásul tudja milyen bunkó volt? Ch, a tekintete meg olyan rideg volt, az arca meg hulla fehér. -a tanár már legszívesebben fejbe csapná magát, végül aztán egy mély levegőt véve folytatja az órát nem törődve a késővel aki cuccait pakolgatja ki táskájából.

***

-Komolyan, Keika... Mi volt az a sztori a késéseddel kapcsolatban?-kérdezi bal oldalán ülő osztálytársa. Kínosa nevetésbe kezd, kezét tarkójára teszi.

-Csak az igazság.-feleli lazán hára dőlve székével.-Furcsa volt... Hófehér haja volt és szürke szemei.-az ablakon kinézve emlekez vissza furcsa külsejére, viselkedesére mígnem barátja kinem zökkenti belőle.

-Tényleg furcsa. Biztos külföldi. Hogyan futottatok össze?-kérdezi kíváncsian, amitől Keika akaratlanul is -bár halványan de- elmosolyodott.

-Hát, éppen kulcsrazártam az ajtót amikor egy hangos kiáltást hallottam és....

Sietve zártam be az ajtót, ám ahogy mindig most is volt valami ami megakadályozott az utamban. Hangos kiáltást hallottam, egy nőét bizonyára magas hangjából kifolyólag. Lábaim maguktól mozogtak a kétségbeesett hang irányába, fogalmam sem volt merre tartok, csak is az jár fejemben, hogy segítenem kell neki. Végül egy sikátorban kötöttem ki. Fogalmam sincs mit látok, vagy hogy mi folyik itt, de nagyon úgy tűnik, hogy a lány segítségre szorul. Kihasználom, hogy még nem vettek észre, s a semmiből a lány elé ugrok, szorosan behunyt szemekkel, de az ütés amit a lányra mert volna nem érkezett el. Félve nyitom ki szemeimet, amik aztán tágra nyílnak ahogy azonnal a srác szürke tekintetével találkozik az enyém. Amikor ide értem nem néztem meg ellenségem, most pedig volt egy kis alkalmam rá. Tekintete rideg, pontosan illik hajához amik olyan fehérek, mint a frissen hullott hó. Külföldi lenne?

-Megvagy húzatva?! Még is mit művelsz?!-ordít rám, rideg tekintete egyszer csak pedig kétségbeesettséget sugárzott felém amit hirtelen nem tudtam hova tenni, egyben pedig valahol ismerős volt, mintha ismerném őt. De az lehetetlen. Senkit sem ismerek -családi körben sem- akinek ilyen külseje lett volna.-Állj hátrébb!-kiabál továbbra is, de állom a sarat, egy tapodtat sem mozdulok a lány mellől. Egy kicsi mosollyal arcomon pillantok hátra rá.

-Jól vagy? Ne aggódj, nem engedem, hogy bántson.-mondom kedvesen.

-Te idióta!-nem tudtam hova rakni szavait, ám mikor a lányra nézem ő hirtelen fel áll, s egy olyan vigyor kerül arcára melyet a legnagyobb sorozat gyilkosokon sem látni. Még is ki ez a lány?  Nem volt sok időm ezen gondolkozni, egy gyengéd, még is határozott kéz érintését éreztem derekamon amik arrébb toltak, neki a sikátor falának. Félve, s szorosan hunytam be szemeimet. Miután eltelt pár másodperc, és nem történt semmi, így kíváncsian kinyitom szemeim, ám azonnal meg is lepődök, mikor az leső dolog -ismét- amit látok azok az ő szemei. Mérgesen pillant rám, két kezével pedig fejem mellett támaszkodik. Jóval magasabb, mint én amin nem kicsit zavar. Akkora, mint egy hegy!

-Ne hagyjatok figyelmen kívül!-kiáltja a lány visító hangon. Hirtelen nagy, vörös-fekete füst csap fel a semmiből. A felettem támaszkodó fiú végül eltolja magát a faltól, s szembe áll a lánnyal akinek pszichopata vigyora még a legnagyobb gyilkosokét is felülmúlja. Ijesztő! Mégis mi a franc történik itt?!

-Csukd be a szemed ha nem akarsz megvakulni.-mondja a fehér hajú fiú. Nem tudom miért mondta, de jobb választás nem híján teszem amit mond. Szorosan behunyom szemeim, ám még így is jól "láttam" valami fényes villanást. Miután eltelt egy kis idő félve nyitom ki szemem, s nagyot nyelek a látványra mely engem fogad. A lány a fiú előtt térdel, könnyes szemekkel nézi őt, könyörögni kezd neki.

-Kérlek bocsáss meg nekem! Ez nem az én hibám!

-Mit csinálsz...?-kérdezem remegve miközben közelebb lépek hozzá. Meg akarom menteni a lányt ám én még is túl gyáva vagyok hozzá. Mit kéne tennem?

-Én még élni akarok!-kiáltja a lány. Összepréselem ajkaimat de már késő volt, már nem menthetem meg.

-Magamhoz veszem földi vágyaid.-mire elérhettem volna szerte foszlott. Értetlenül bámulom a helyet ahol az előbb még ott térdel. -Ne aggódj miatta.

-Megölted?-sziszegem, s nyakkendőjénél fogva magamhoz rántom.-Hogy tehettél ilyet?!

-Már eleve halott volt. Nem engedhettem szabadon mert akkor a fény és sötétség egynlősége felborult volna. Egy Yanying mester vagyok, aki az egyenlőségre figyel. Most pedig ideje mennem.

-Nem! Válaszolj a kérdéseimre! Mi az, hogy Yanying mester? Mi  a fény és sötétség közti egyenlőség? És miért-

-Hé! Mi az ott?-mutat a hátam mögé mire kiváncsian fordulok hátra.

-Hol?-kérdezem, de nem látok semmi furcsát, így hát visszafordulok, de a furcsa idegen sehol sem volt. Hült helyén csak egy papírfecnit találtam. Felvettem, s elolvastam.

A nevem Duanmu Xi. Még biztosan találkozunk.

Hogy őszínte legyek, nem hittem volna, higy valaha tovább írom ezt xd De elhoztam, nem volt jobb dolgom :D Remélem tetszett az 1.rész,  ha igen akkor vote és komment. Nem tudom mikor lesz kövi része ennek, de most már biztosan hozni fogom. Lassan, nagyon lassan, de biztosan :D Addig is sziasztok!