Szóval... Így kerültem be a Maffiába. Eleinte sok dolgom nem volt, inkább segítkeztem a főnöknek és hallgatóztam meg mi történik a külvilágban és néha feljött hozzánk az a fiú is aki idehozott. Volt valami fura vörös hajú fiú is kb mindig az irodába de nagyon rideg és hideg volt. Nem nagyon beszélt és szinte mindig gyülöletes volt az Aurája. Eleinte féltem, de rájöttem, hogy nem fog bántani. Beszélni sokáig nem is beszélt hozzám. Tulajdonképpen... Addig a pontig amíg a maffia nem akart ügynöküknek bevetni. Ő volt a tanítóm.
Most lehettem 14 éves... A kalapos nem bánt velem kesztyűs kézzel, gyorsan be akartak engem sorozni a vörös szerint. De miért?... Aztán jött egy lány. Egy kicsit arra a fiúra hasonlító lány aki idehozott... Mornogot valamit a Maszkja alatt azt ezentúl minden ködös...

...Az Irodában...
Jelenleg a lányom kimentéséről van érkezet. Bár erről senki sem tud, hogy a lányom... Tulajdonképpen Dazain és Atsushin kívül senki sem tud a múltamról. Elvégre csak az igazgató tudja, hogy volt maffiózók vagyunk. A francba is már. Nem akarok visszatekinteni arra a gyászos mú- Chuuya... Chuuyán kívül szinte semmi nem volt jó. Apum... Megrázom a fejem próbálok koncentrálni a tervre ami ki sem alakult még, mert senkinek nincs semmi ötlete.
-Mi ez a Punciság kérem? Egy társunk húgáról van szó! -szólalok fel. Elszóltam magam. Atsushi feláll.
-A Maffia ha nem is figságba, de akkor is akaratán kívül sorozták be. Ezt láthatni az intézkedéseiken. Szóval ha nem hozzuk ki onnan... El is vesztheti az életét. Kérem vissza rég elveszett húgomat! -ezzel mindenki ledöbbenve néz a fiúra. Elsöbbrészt azért, mert sose volt ennyire bátor, hogy felszólaljon, csak akkor ha kapott szót, de az se volt ennyire összeszedett. Másodrészt.
-Hogy kerülhetett hozzájuk a húgod?-szólal meg ledöbbenve az orvosnő.
-Azt magam sem tudom. -mondja szomorúan a fehérhajú. Büszkeséggel tölt el az, hogy a fogadott fiam ennyire felbátorodott.
Mindenki ismét nagy gondolkodásba lépett, majd az Igazgató Rampohoz lépett.
-Rampo-san.
-Szolgálaton kívül vagyok. -szólal fel kalapja alól. Szokásosan lustálkodik mind mindig.
-Rampo-san. Segíts nekük kérlek. -szólal meg mellettem az aranyhajú szemüveges.
-Rampo-san! -kétségbeesetten szólal meg Atsushi is.
-Még több információra lenne szükségünk -szólal meg a szalmakalapos szőke kölyök Kenji. Normálisan felül Rampo.
-Miért mennénk a vesztüngbe egy lányért aki az se biztos, hogy kínok közt tartják?-morogja a smaragzöldszemű. -Nyomozóiroda vagyunk és nem Árvamentők társulata. -felhúztam magam pont annyira, hogy az akaratomat a fiúra eröltessem. Az akaratlanul is de felvette a szemüvegét és végignézte az eddigi információkat.
-Valószínüleg ugyan olyan maffia tagnak tartják, mint a többit. Egy dolgot kivéve. Valakinek akinek eddig nem tudtuk képességét képes másokra nem a személyiségéhez megfelelelő cselekedeteket elvégeztetni vele. Vagyis tulajdonképpen hipnózist bevetni. Előfordulhat az is, hogy ez egy maffiás vagyis bármelyikünkre ráéröltetheti akaratát. -nyelek egy nagyot. - Esélyünk csak akkor a legnagyobb amikor a lány civilbe van és megy haza. Valószínűleg, mint Kyoukába is belé is nyomkövetőt ültettek szóval egy jelzavarónak mindenképpen kell addig amíg Yosano nem intézkedik a kis ketyere kapcsán. Ennyit tudok segíteni.
-Köszönjük Rampo. -mondja egyszerre mindenki. Megfájdult a fejem. Leülök a székembe. Szédülök.
-Valahogy meg kell tudnunk, hogy néz ki civilbe. Te és Ai ismeritek a legjobban. Kémkedjetek a lány után. Kérlek. -szólal meg Kunikida.
-Rendben van! -mondja a fiam. Én csak bólogatok rá. Vajon mi lesz még itt?

Későre jár az idő. Kimegyünk a kis magánbevetésre Atsushival és reménykedünk, hogy majd nem bukunk le.
-Az se lehetetlen, hogy az egyik titkos járatot használja. Vagy egy sikátorban öltözik át mint Akutagawa testvére. -Szólal meg mellettem a fehérhajú.
-Figyeljünk. Hátha megtaláljuk. -felnézek az égre. Hallok valamit. Halvány morgás. Összeszükülnek a szemeim, majd egy halvány üres Aurát megláttam. Figyel? - Atsushi fordul meg és fuss. -Látom, hogy az Aura vele a tárgy is közeledik.-FUSS! -ordítok a fiamra majd ellököm. Egy Szikladarab volt két felé ugrottunk. Nekem szabad utam van közelebb menni, de a fehérhajú még így is fájdalmasan felordít. Beverhette a fejét amikor ellöktem. Mindegy, van most fontosabb dolgom is. Az pedig a társam... -De rég mondtam rád, hogy társam. -mosolyodok el, majd macskába alakulok. Látom, hogy a fiú nem is nagyon vett észre minket. Csak... Tombol? De miért? A vöröshajú amikor észrevett engem kicsit megfagy. Nagyon ijesztő. Nem látom az íriszét és elvan torzulva az arca... Emberré alakulok.
-Chuuya! -szólok fel hozzá de erre csak egy hangos morgás a válasz.- Mi a baj? Mi történt? -a fiú erre csak még magasabbra repült, majd elengedte magát és zuhanórepülésbe csapódik egy távolabbi sikátorba. A földetérés az egész körzet megérezte hatalmas földrengésnek. Alig állok meg a lábaimon. Elindulok a sikátor felé ahhol ezalatt a fiú a képességével küszködik. Nem is akart megtámadni minket. Továbbra is ijesztően morog. Folyik a vér a szájából. Meg fog halni, ha Dazai nem segít rajta. Könnybelábad a szemem. Közelebb mennék hozzá de a fiú energia lökete visszalök a sikátor szájához. Ismételten próbálkozom a szenvedő fiúhoz menni. Sikerült. Megfogom a csuklóját az egyik kezemmel a másikkal pedig az arcához érek. Könnyes az arca. Szeméből már vér kezd folyni. Mit tehetnék? A fiú ismételten ellökne. Mintha vigyázni akarna rám. -Bírd ki... -suttogom neki. Hangom kezd elcsuklani, könnyeim elszabadulva gurulnak a föld felé. A fiú morog és szenved. Nem tudom mi történik, olyan gyorsan az események. Elszabadulnak érzéseim és kétségbeesetten az ajkaira tapasztom az enyéimet. Minden szeretetemet a fiú írányába irányítom. A vörös erre csak meghökken. Egyenlőre nem történik semmi. Ha el is veszítem... Legalább tudja, hogy szeretem. Morgása abbamarad. Hozzábújok a fiú mellkasához. Készülök megtartani ha a fiú elájulna. De ez nem következik be. Válasza az, hogy visszacsókol. Nem tudom mi történik, csak érzem, hogy Aurája egyre jobban gyengül. A fiú kezeit egyszer csak a csípőmön érzem. Átkarolt. Könnyeim ismét elszabadulnak. El sem hiszem, hogy le tudtam őt nyugtani. Lassan elengedem a csókból és a gyönyörű égszínkék szemeibe nézek. Mosoly ül az arcomra. Ismételten megsimítom a fiú arcát.
-Szóval nem hagytál el -suttogja berekedt hangon.
-Egy percig sem akartalak. -suttogom neki. A fiú mellkasára helyezem a fejem. Hallom ahhogy szuszog, szíve hevesen ver. - Sajnálom... -suttogom. A fiú erre csak mégjobban magához húzott. Lassan megnyugszom. A fiú a hátamat simogatja macskafüleim felemelkednek a lapulásból. Régóta elöször, de dorombolni kezdek.

-Lekéstél a balhéról baka! -hallom meg a távolba címzett mondatát a vörösnek. A bézskabátos csak mosolyogva néz ránk. Dazai az.
-Úgy látom nincs is itt már dolgom. -hallom mosollyal teli hangját. -Szép estét! -elsétáll. A vörös továbbra is engem ölel. Majdnem elalszom a karjai közt.