Valamelyik alkalommal mikor végeztem a mosakodással felöltözöm a fürdőből kitérve Deku hangját hallom meg ahhogy a lebegőcsajszival és a pápaszemmel beszél.
-Azt mondod, hogy az a cuki cica egy volt osztálytársad volt? - értetlenkedik a barnahajú lány. A sötétkékhajú szemüvegét feltolja.
-De honnan tudta, hol voltunk? -morogja a szenüveges
-Nem tudom. Még nem tudtam vele beszélni. Kórházba még mindig ápolják és nem ébredt fel. -mondja szomorúan a zöldhajú. Én csak meghökkenve hallgatózok a falnak támaszkodva. Deku felém pillant, mert a faltól még kilóg a hajam és a vállam, majd így szól. - Kazue gondolom meghallotta a tervet és a helyszínt és segíteni szeretett volna Kacchannak. Meg szerette volna védeni mint... -elnyeli a mondat végét.
-Mint? -néz fel a kékszemű. Zöldszemű sóhajt.
-Nem fontos. Nem számít ez most. -csönd telepedik. Én igazán jól tudom, hogy mire gondol Deku. Inkább bemegyek a szobámba. Készülődök a lefekvéshez de a fejemből a lányt nem tudom kizárni. Minden nap egyre jobban fáj az, hogy azóta nem tudtam kijavítani a hibámat amit vétettem... És most ráment egy újabb... Ha akkor nem kergetem el, nem esett volna baja, ahhogy All Mightnak sem. Mit tettem már megint... Egy rossz döntésem és az egész romokban. Lehajtom a párnára a fejem, de álom nem megy szemeimre. Eszembejut Kazue ahhogy a földön fekszik segítségre szorulva én pedig nevetve otthagyom. Belemarkolok a párnába és szívverésem az egekben. Hírtelen ülésben vagyok az ágyon és lihegek. Próbálok megnyugodni.
-El kell mennem hozzá.... -mondom magamelé.

Másnap sem voltam valami jól. Felszakadtak a rég elnyomott sebek és egész nap ez zavart. Nagyon órára sem koncentráltam és ezt a tanárok nagyrésze is észrevette. Pár megkérdezte, hogy minden rendben van-e velem, de mindig az volt a válaszom erre, hogy persze. Péntek délután van, úgy tudom hétvégére se engednek haza. Most lesz edzés. Átöltözöm a testnevelés egyenruhámba majd kifáradok az udvarra. Továbbra sincs változás. A gondolataim nincsenek az órán így a teljesítményem sem olyan fényes. Az osztályfőnököm ezt meg id jegyezte amire az én válaszom egy vállrándulás volt a szokásos stílusomban. A feketehajú erre csak sóhajt majd folytatja az órát.
A napom nem a legjobban zárult. Befáradva a hosszú aggodalommal teli napom után a szobámba elnyomott érzéseim mégjobban a határait feszegeti. Miért zavar ennyire még mindig az a lány, és hogy mit tett velem? Hogy amelett, hogy rosszat kapott tőlem engem... Védelmez mint ha a védő angyalom lenne? Miért csinálja vagy csinálta ezt? Nem értem...
Másnap reggel korán kelek. Szombat van. Legszivesebben ilyenkor mindenki jó sokáig alszik még, de én úgy érzem van fontosabb dolgom is a pihenésnél.
Felöltözöm és egész gyorsan elhagyom az épületet. Vonatra szállok és indulok a célom felé. Célom nem más mint az a kórház ahhol elméletileg kómában fekszik a régről ismert leányzó... De csak elméletileg. Portához érve kérésemre a válasz az volt, hogy tegnap hagyta el a kórházat. Ismét elszalasztottam egy lehetőséget... Felmorgok. Ellököm magamat az asztaltól majd az ajtó felé veszem az írányt. Meglátom azt az ismerős alakot velem szembem, egy pillanatra megfagyom. Egyszer csak a lány ijedten hátat fordít és elrohanna. Utána kapok, de nem érem el.
-Kazue! -utánaszólok, de a lány továbbra sem áll meg. Utána indulok utattörve magamnak, de a lányt lassan elveszítem szemelöl.
-KAZUE! Várj! Kérlek! Állj meg! -a lány felém fordul, de még mindig tovább hátrál.
-Sajnálom... Nem tehetem... -hírtelen denevérré alakul és felrepül. Utána meredek lihegve. Egy hírtelen kapott ötlettel majdnem embereket sebesítek meg. Markaimban az ugráshoz megfelelő robbanás készülne, de észreveszem magam. Lehajtom a fejem, majd hátat fordítok, erőm megnyugszik.