Nem is tudom hol kezdjem... Igyekszem felevelíteni a történteket...
Még lenne egy órám, de szabad óra van most. Az álltalános iskolás osztálytársaim az udvaron beszélnek vagy a szabad teremben elfoglalják magukat. Szóval egyenlőre jól telik az óra. Én egyenlőre kint vagyok az udvaron, friss levegőt szívok, hogy jobban legyek, a sok feszültség... A Stressz... Lefáraszt.
Kint lehettem tizenöt perce vagy nem is tudom dulakodást hallok meg. Benézek az iskola épületébe és az emeleten hallom a nyitott ajtón keresztül, hogy Bakugou ismételten Midoriyára támadott. Sóhajtok majd felrohanok éppen a falhoz nyomja a fiút aki emiatt levegőt se mer venni. Elegem van. Ellököm a magabiztos szőkét erre a zöldhajú levegőhöz jutva fel is sóhajt.
-Megint te? -kapom a morgós mondatot az idősebbik fiútól.
-Hagyd öt végre békén! Nem ártott neked semmit.
-A jelenléte frusztrál. És az, hogy állandóannaz utamban van. Wrahh... Nyomorult Deku!-förmed a zöldhajúra.
-És ezért halálra kell félemlíteni? -értetlenkedem.
-Ne üsd bele az orrod Fruska! -morogja rám a szőke egyik haverja.
-Hagyd csak, vele is van egy kis elintézni valóm! -emeli rám Bakugou a kezeit. Vigyorogva közelít én pedig falhoz préselődök. -Mi ez a nagy szíved aranybogár. Miért kell neked állandóan beleütni mindenbe az orrodat?
-Hogy megmentsek mindenkit, helyetted is-mosoly ül az arcomra. Biztos nem akar embereket bántani, ha ő is hős akar lenni.
-Tch. Inkább magadat mentenéd... -vigyora továbbra se ül el. Markaiba apró robbanások kezdenek megjelenni.
-Kacchan! Ne tedd! -szólal föl hangosabban mellettem Midoriya.
-Ne keverd bele magadat te is Deku!-morogja a fiú és teli vigyorral az arcán célozz meg engem. Ez megőrült?... Megakar ölni? Mit művel? A barátai izgatottan nézik végig. Macskafüleim mégjobban lekonyulnak a kendőm alatt. Szemeimet összezárom, egész testem remegni kezd. A fiú egy pillanatra megtorpan majd a célzást elrontja és a fejem helyett a hasamat találja el. Felordítok egy pillanatra és összeesek. Könnybelábadnak a szemeim. El sem hiszem, hogy ennyire barom ez a fiú... Elködösül a látásom, alig kapok levegőt.
Látom ahhogy a fiú nevetve távozik, Midoriya meg lefagyva néz engem. Alig látok, tulajdonképpen azt se tudom már mi történik velem. Még megérzem a fiú pillanatnyi hangulatingadozását. Szóval meg is bánta amit tett... Mit tehetnék most ezek után? Innentől minden homályos...

Barátaim nevetve hagyják ott a terem végében a lányt velem együtt. Csalódtam magamba, nem is hiszem el, hogy ezt tettem. Mégis mi a franc ütött beléd Katsuki te idióta. Remélem bocsánatot tudok majd tőle kérni... Valamikor... Elváltunk egymástól a barátaimmal. Hazafelé vettem az írányt. Már lelkileg készülök a büntetésemre ami súlytani fog engem a tetteim után. Nem várom a holnapot. Egyáltalán nem várom. Lenne még egy órám, de a hacacáré miatt el fog maradni.

Másnap a suliba betérve kissé üres hangulatú tömeg fogadott. Aggodalom és félelem csillog mindenki szemébe. De nem is rajtam van a tekintetük hanem mindenkin. Nem értem. A teremhez érve haverom szólít le.
-Bakugou, nem hiszed el ezek után mit tett a lány.
-Már megint róla van szó? Mondjad. -morgom vissza neki.
-A nyomozóknak azt mondta befenyítette egy tűzképességű csávó aki rosszat akart tőle. Ő nemet mondott erre és támadást kapott tőle. -suttogja - Nem köpött be. Megvédett téged. -meghökkenésem a válasz erre. Mivel érdemeltem ezt ki?
-Köszönöm, hogy értesítettél, dee...
-Segítettem nekik. Megbántam amit tettem és a lelkiismeretem segítséghez vitt.
-Köszönöm. -együttérzően bólintok majd bemegyek a terembe ahhol az osztályfőnökünk az eljárást ilyen esetekben meséli ismételten. Már unalmas monoton szöveg lassan elaltat mindenkit. Midoriya szomorúan nézi az osztályfőnököt. Ismerem annyira, hogy nem köp, főleg, hogy a lány sem akarná ezt.