Ahogy Akutagawa ott guggolt Atsushi mellett a kanapénál magát sem vette észre. Hosszan figyelte a fiatalt. Korábban sosem volt ennyire közel hozzá. Nem is engedte volna neki hogy ilyet tegyen. De úgy érezte most.... ki kell(?) használnia ezt a lehetőséget hogy jobban szemügyre vegye a fiatal fiút. Ismét eszében volt az az álomkép. Hiába próbálta elfelejteni nem ment. Nem volt képes véglegesen törölni azt a néhány képkockát. Hiába bízott abban hogy nem fog belövetkezni. Újra és újra eszébe jutott. És furcsán zsibbasztotta mellkasát.

Nem hitte volna hogy egyszer lehet közöttük másmilyen viszony mint ellenségek. De már egyértelműnek tűnt hogy a tigrisfiú már nem tekint rá úgy mint régebben. Megváltozott. Közelebb lépett hozzá. Figyelt rá. Tegnap este is és úgy mosolygott rá mint korábban még soha.

- "Miért figyelt rám? Chuuya sanra is figyelt.... de.... rám.... rám akkor jobban.... még ki is mondta.... és... mosolygott.... sosem.... még korábban sosem... nézett így rám... nem értem őt... miért... viselkedik máshogy most? Tudnom kell! Miért? Mi történt vele?"

Ismeretlen de mégis egyszer mintha már érzett melegség járta körbe ahogy visszaemlékezett arra a mosolyra. Megint látni akarta. Amit csak neki adott az este. Egyedül neki. Senki más nem láthatta csak ő. Azt ahogy annyira kedvesen beszélt vele... és figyelt rá. Mire észrevette volna keze már magától mozdult és óvatosan érintette meg az alvó fiú arcát. Csak bőrének tapintása rántotta ki a kábulatból. Illetve az hogy ezzel elkezdte felébreszteni. Egyből felegyenesedett és mire Atsushi kinyitotta szemeit már a konyhában volt.

- "Mégis mit művelek? Nem lett volna szabad! Felkeltettem!.... Mármint... ez volt a feladatom amit Chuuya san adott... de... nem ÍGY?! Nem ennyire.... ennyire... gyengéden...."

Óvatosan pillantott a kanapé irányába és remélte, hogy a tigris nem vett észre semmit abból, ami történt. Kicsit kómásan ébredt a fiatalabb, talán értetlenül is. Hiszen nem is vette észre, hogy annyira elálmosodott volna, hogy elszunnyadjon. Nyújtózott egyet, ahogy felült a kanapén. De egyből utána feltűnt neki egy kis bizsergés. Megérintette a pontot ahol korábban a sárkány is.

- Felebredtél? - hallotta a konyhából mire oda is kapta a fejét a hangra.

Látta hogy Akutagawa visszajött és hogy látványosan nem akar ránézni. Mikor felé fordult még a szeme sarkából figyelte őt, de amit találkozott arra az ezredmásodpercre a tekintetük elkapta pillantasát nem is nézett rá vissza. De a fiatal nem tudta levenni róla a szemét. Furcsán feszült volt a testtartása. Még érezte a bizsergést a bőrén ujjai alatt hiszen még nem engedte el. Felismerte hogy valaki megérintette őt míg aludt.

- Akutagawa... te az előbb...

Nem fejezte be a mondatot. Direkt vagy véletlen, de több befejezést is adott azzal a csenddel. Nem merte befejezni. Nem is tudta melyik végét is tegye oda lezárásnak. "Te ébresztettél fel?" "Te itt voltál?" "Mikor jöttél vissza?" "Te M-megérintettél?" Igazából ezt az utolsót akarta leginkább tudni. Hogy a sárkány azért ilyen feszült mert az imént még mellette volt és megsimította az arcát? Meg akarta kérdezni mégsem merte kiejteni azt az egy szót.

De nem is kellett. A csend elég volt ahhoz hogy Akutagawa is befejezze a mondatot. Úgy ahogy szerinte Jinko lezárta volna. És mivel még mindig erősen kalapált a mellkasában valami amit nem tudott megmagyarázni magának így hasonlóan gondolkodott. Már bánta hogy megszólította egyből azután hogy felébredt.

Nem kellett volna de attol tartott mikor látta hogy észrevette a tigris az érintesenek nyomát összeköti vele a dolgot. Ezért akarta elterelni a figyelmét. Mégis csak még jobban felhívta rá. Mintha direkt meg akarta volna mutatni a tigrisnek ki miatt zsibbad most az arca. És a gondolatai amikben még mindig Jinko volt a főszereplő nem engedték másképp reagálni.

Ujjai amivel megsimította a fiatal bőrét megrándultak. Füle hegye pedig bevörösödött. Csak remélte hogy a tigris ezeken nem veszi észre és hogy nem gondolnak egy dologra.

De Atsushi látta. Látta azt az apró mozdulatot és látta a fehér bőréhez képes világító vörösséget a sárkány fülén. Ennyi éppen elég volt ahhoz hogy összerakja a dolgokat. És maga is belepirult a felismerésbe hogy igen is Akutagawa ott volt mellette pillanatokkal korábban és megérintette, figyelte őt míg aludt.

...

Mindeközben a két idősebb egykori partner és rivális sikeresen eltévedt a kis falvacskában néhány sarok alatt. Ez mondjuk annak volt köszönhető, hogy: 1. Nem nézték meg, hogy pontosan merre van az a bolt amihez indultak. 2. A másik jelenléte miatt nem figyeltek oda az útra amin haladtak. És 3. Titkon folyamatosan egymást bámulták remélve, hogy a másiknak nem tűnik fel... Régen nem sétáltak már így egymás mellett ezért kihasználva a lehetőséget kicsit feltérképezték a másik változásait.

Bár nem most találkoztak először az óta, hogy Dazai elhagyta a maffiát, a korábbi találkozásaik alkalmával a munka miatt nem figyeltek ilyesmire. De most más volt a helyzet. Amíg Osamu a táblákat figyelte hátha talál valami iránymutatót, vagy utcanevet, hogy kiderítse merre vannak... Chuuya végigpásztázta a magasabbat. Idegesen konstatálta, hogy mennyit nőtt ennyi idő alatt és, hogy szerinte még az óta sem fejezte be ezt a vérlázító tevékenységet. De azt is látta hogy máshogyan mozog mint régen.

- "Lehet, hogy kevesebbszer sérül meg? Régen mindig húzta valamelyik lábát vagy gipszben járt, esetenként fájt neki a levegővétel is ha úgy találták el. Annyira szeretett volna megdögleni. Mégsem sikerült még neki? Atsushi azt mondta, hogy még most is próbál meghalni néha... De ezek szerin, amikor harcol nem akarja szántszándékal lelövetni magát? Máshogyan öltözködik mint régen... ezek a világosabb színek... mikor először megláttam olyan ismeretlennek tűnt... mintha egy teljesen másik ember lenne... de... aztán megszólalt... Mintha ugyan olyan lett volna. És a tegnap esti kis húzása is arról árulkodik hogy nem vitték el és cserélték ki az ufók míg nem láttam... Lehet csak az idő de... most mintha még a haja és a szeme is világosabbnak tűnne... régen... sokkal mélyebb volt a tekintete... mintha mindent amit tud amögé a néha már vérvörösen izzó szemek mögé rejtené... Most... inkább karamell... és a gesztenye közötti színű a szeme... a haja is világosabb... korai őszülés vagy csak a napfény hatása? De gondolom az is segít hogy nem áztatja vérbe mindig... Olyan furcsa... most... puhábbnak is tűnik... régen olyan.... érdes volt a hajának tapintása... most... finomabbnak tűnik...-"

- Mit csinálsz Chuuya?

Rántotta ki gondolatai közül az alacsonyabbat a másik. Chuuya nem figyelt a tetteire és mikor az egyik tábláról Osamu letörölte a port hogy kiderüljön mi áll rajta, mivel előrehajolt Chuuya megfogta egyik tintcsét, hogy kiderítse tényleg más lett e a tapintása? Ezzel Dazai-t is meglepte. Nem is kicsit. És egyből kiszaladt a száján a kérdés.

A vörös érezte, hogy nagyon ingoványos talajra lépett ezért gyorsan kellett cselekednie. És ösztönösen elfedte tettét valami mással. A tincset  amit megérintett. Megszorította és kicsit megtépte. Amíg a barna feljajdult a fájdalomtól gyorsan elengedte egy zsebkendőbe kezdte törölgetni kezét mintha koszos lenne de valójában csak összegyűrte az anyagot. Olyan gyors volt Osamu észre sem vette, hogy a zsebkendő az után került elő, hogy megérintette őt az alacsonyabb.

- Leszart valami madár, bocs ha letakaritottam rólad. - felelte morogva.

Majd egy közeli kukába dobta a lényegében használatlan zsebkendőt. A jelenet elég megyőző volt ahhoz, hogy a barna elhigyje, amit mondott neki a másik. Közben saját zavarát is feldolgozta, mivel engedett egy pillanatig felülkerekednie a kíváncsiságának. Megbánta, hogy ennyit gondolkodott rajta ilyen rövid idő alatt. De megnyugtatta a tény, hogy a magasabb tényleg nem vette észre mi történt.

A haját piszkálta ahol meg lett tépve. És a fejbőrét masszírozta, hogy elmulassza a fájdalmat. Azon csodálkozott, hogy nem vette észre ő hamarabb, hogy találat érte. Meg azon, hogy Chuuya meglátta rajta. Ezek szerint lehet figyelte őt előtte? Ha igen mennyi ideje? Csak akkor pillantott rá mikor alacsonyabb helyzetbe került? Vagy már előtte is? Mivel fogta meg a figyelmét? Megint fog majd rá nézni? Ezek a gondoltaok keringtek a fejében.

Szerette volna ha figyelmét ismét megszerzi magának... akár csak egy rövid időre is. És bár innentől kezdve Chuuya volt az aki jobban arra koncentrált, hogy vagy a bolthoz vagy vissza a házhoz találják meg az utat, feltűnően nem akart ránézni megint a barnára.

Ezzel szemben Osamu minden figyelmét neki adta, remélve, hogy azok az égszínkék szemek megint megállapodnak rajta akár csak egy pillanatra is. Nem tagadta maga előt... csak mindenki másnak, hogy még igen is táplál az apróság iránt valamit.... de túlságosan nagy volt a büszkesége ahhoz, hogy ezt nyiltan kimondja neki. Azt akarta, hogy Chuuya kezdeményezzen és kérje vissza magát Osamu kapcsolatába. De.... annyira azért nem vakította el a múlt és az emlékek, hogy elhigyje ez meg fog történni... Chuuya túl makacs ehhez... Túllépett rajta.

Valahogyan mégis rá kellett vennie, hogy adjon neki még egy esélyt... Azt már belátta a tegnap esti cselekedete nem volt éppen a legjobb ötlet, amit tehetett. Csak elgurult nála valami és megpróbált úgy hatni rá ahogyan régen tette. De Chuuya megváltozott. Ő is megváltozott. A kapcsolatuk... és az érzéseik is. Minden... még az is, hogy hogyan állnak a világhoz. Ebben a változatosan hullámzó tengerben kellett elkapnia Chuuya-nak egy olyan részét ami remélhetőleg még (vagy inkább már) nem gyűlöli... vagy ha már gyűlölte túltette magát az utálaton, esetleg megbocsájtott neki.

- Ugyan miért is tetted volna....

Suttogta orra alatt ahogyan kicsit lemaradt a vörös mögött. De mivel annak elég jó füle van ezt meghallva visszafordult fejjel hozzá.

- Mit tettem volna?

Osamu megtorpant, mikor észlelte, hogy Chuuya meghallotta őt. Emiatt a vörös is megállt és már nem csak félszemmel pillantott hátra hanem teljes testével fordult felé. A lendülettől tincsei kicsit meglobbantak és míg visszahelyezkedtek korábbi pózukba bekeretezték Chuuya arcát. Kék szemei felvillanva nyugodtak meg Osamu-n akinek teljesükt a kérése, hogy nézzen ismét rá a vörös. És kicsit el is kábult attól ahogyan ezt megtette.

Elakadt egy pillanatra a szava, de félve attól, hogy a csend miatt nem fog tovább ránézni az alacsonyabb, összeszedte magát. Kezei kicsit megremegtek, de tudta ideje gondolkodva válaszolnia. Különben sosem fogja visszaszerezni azt, akit oly meggondolatlanul eldobott magától évekkel korábban. És akkor még nem is sejtette mennyire fog neki ez később fájni még. Ostoba volt akkor. Most ügyesen kellett felelnie.

- Megbocsájtani...

- Mi?

- Ez az amit "miért is tettél volna meg"...

- Nem értelek Dazai miről-

-Azok után amit tettem.... ugyan miért is bocsájtottál volna meg nekem?

- Da...Osamu?

Chuuya nyelvén megakadt a mondat. Nem tudta  mit kérdezzen, mit feleljen erre. Az ahogyan ránézett a barna... fájdalmasabb volt mint bármi, amit korábban látott a szemeiben. Tekintete abban a pillanatban élettelen volt, de nem úgy mint régen. Nem az a tekintet volt amitől néha még ő is megrémült. Nem... most egy őszintén meghalni kívánó férfi nézett rá. Valaki aki jelenleg azt kéri az univerzumtól, hogy tegye őt a föld alá.

- Sajnálom Chuuya....

- Dazai?

- Sajnálom amit tettem... sajnálom.... amiket mondtam... a tegnapit is... de.... főleg amiket 4 évvel ezelőtt mondtam... tettem... nem volt jogom ahhoz hogy így bánjak veled. Nem volt jogom ahhoz hogy összetörjelek.... eldobjalak téged.

Chuuya torkát szorította valami. Egy érzés ami kezdett eluralkodni rajta. Egyelőre nem tudta eldönteni sírni akar vagy nevetni. Üvölteni, tombolni, elfutni, vagy éppen Dazai-hoz futni és nagyon megverni. Magában nyugtatásképpen elmormolt néhány nyomdatintát nem tűrő káromkodást. És csak utána szűrte ki ajkai között azt a kérdést amire akarta tudni a választ.

- Miért?

- Chuuya?

- Ezt most miért- miért pont most? Miért nem evekkel korábban? Miért nem akkor amikor megint beleléptél az életembe? Miért nem akkor amikor azt az utolsó telefonhívást indítottad? Amibe nem szóltál bele? Miért most? Bármeddig várhattál volna! Miért pont akkor kell ezt mondanod mikor már elfelejtettelek? Ennyire szereted meggyötörni az embereket? Ennyire elvezed hogy azt hiszed hogy fájdalmat okozhatsz vele? Mond meg Dazai! Miért? Mi ütött beléd?

- Tudom nehezen hihető.... de... tényleg megbántam, hogy akkor elhagytalak... semmit nem bánok még ennyire mint ezt.... ezt az egy döntésemet...

Chuuya nem talált szavakat. Tényleg szerette volna hallani a bocsánatkérését de már évekkel ezelőtt letett arról, hogy ezt valaha is megkapja. Úgy gondolta túltette magát a dolgon. És tényleg így gondolta tegnap estig, mikor ismét ajkain érezte Dazai száját. Szidta is magát belül. Egyetlen csók nem lehet elég ahhoz hogy visszaengedje őt a szívébe. Ennél erősebbnek kell lennie.

De most amit látott. Az a megtörtség. Az a fájdalom. Valahogy érezte... nem színészkedik. Most nem... ezt nem... ezek valóban Dazai Osamu érzései. Nem az állarca mögül nevető gyereké. Nem... ezek egy tényleg tettét megbánó férfi fájdalmai. Akiről Chuuya azt hitte nincs meg Dazai-ban. De tévedett. És tudta hogy ebben most bízhat. Mégis szúrta a mellkasát, hogy 4 évet kellett várnia arra, hogy ezeket a szavakat kimondja.

- Tényleg sajnálom Chuuya....

- Látom...

- Hm? - kapta fel tekintetét Osamu aki egészen eddig csak maga elé bámult. Még arra sem érezte méltónak magát hogy Chuuya szemébe nézzen közben.

Chuuya... lehet éppen emiatt is hitte el, hogy ezt most komolyan gondolja. Hiszen tudta bárkinek a szemébe képes lenne hazudni. Az ő szemébe is. Tapasztalta is már. De így... hogy nem nézett rá míg bocsánatot kért... ez valódibbnak tűnt mintha őt figyelte volna közben.

- Látom hogy fáj... elhiszem hogy bánod...

- Chuuya?

- Elfogadom a bocsánatkérésedet....

- Ko-komolyan? Chuuya! É-én-

- De ettől még nem bocsájtok meg neked.

- Mi?

Osamu pillanatnyi eget érő boldogsága egyetlen pillanat alatt tört össze. Szinte gyorsabban mint ahogy felfogta volna az agya hogy Chuuya elfogadta a bocsánatkérését. Csak némán szájtátva pislogott a másikra. Egysuerűen nem tudta megérteni mi folyik itt.

- Ezt amit most mondtál... - Kezdett bele Chuuya a magyarázatba egy nagy sóhajtás után mert látta hogy Osamu-nak most szüksége van erre. - Ezzel több mint 4 évet késtél. Elfogadom mert végre ki bírtad mondani. De ettől függetlenül áll hogy sosem fogom megbocsájtani neked amit tettél. Túltettem magam rajta. De nem kapod meg amire vágysz. Ezúttal nem. Ezt az egyet, történjen bármi... nem adom meg neked.

- Ennyire gyűlölsz? - kerdezett vissza reményt vesztve hallkan.

- Nem... nem gyűlöklek... már annyira mint 4 éve. Annak már vége. De ha megadom neked a bocsánatot akkor olyan lesz mintha semmi sem történt volna. Ami nem igaz. És nem adom meg neked az esélyt hogy kitöröld azt ami akkor történt. Még ha a könyvbe is írod bele hogy másképp történjen... Én akkor is tudni fogom hogy nem bocsájtottam meg neked.

- Chuuya....

- Próbalkozhatsz azzal hogy jóban legyél velem. Ezt nem tiltom meg neked. De azt az egy döntésedet nem törölheted el semmivel. Ezt ne feledd!

Ismét hátat forditott a kötesenek. Lezárta a témát. Elfordult a magastól nem csak testileg de érzésileg is. Tovább sétált és mivel ismerős nevű utcára talált elindult rajta. De ahogy feltűnt hogy a kötéses nem követi visszafordult.

- Az egész nyaralást ott fogod tölteni vagy segítesz hazavinni a boltból a cuccokat?

Kiálltotta vissza és ez elég volt, hogy Osamunak meginduljon a lába. Egyszerre fájt is a mellkasa... és érzett melegséget odabenn. Fájt neki hogy sosem fogja megbocsájtani a tettét. De az megmelengedte halottnak hitt szívét hogy nem zárkozik el tőle az apróság. Nem mondta neki hogy soha többé nem akarja látni őt. Ez adott neki reményt. Még akkor is ha van amit nem tud újraírni a történelemben.

...

Némán álltak egymás mellett, nem is nagyon mertek a másikra nézni. Chuuya, Atsushinak elmondta, mit kell megcsinálniuk. Elő is vette az eszközöket, alapanyagokat. Akutagawa pedig olvasott a fiú mozdulataiból annyira, hogy tudja mit kell tennie, nem kellett beszélnie hozzá. Amint kivette a hűtőből a zöldségeket a pultra, már vitte is őket mosni és pucolni. Gyorsan reagált mindenre, azért hogy ne tudjon a fiatal beszélgetést kezdeményezni, azzal hogy megkéri valamire. Tartott attól hogy ha megint a nevén szólítja akkor olyat tesz, amit talán nem kellene. Nem akarta hallani a szájából a nevét.

Ezt Atsushi észrevette. Mármint azt hogy nem akar beszélni vele. Így nem is tervezett megszólalni. Tudta mikor kell csendben maradnia. És most nem akarta magára haragítani a sárkányt felesleges fecsegéssel. Pedig őszintén szeretett volna beszélni vele valami mélyebbről.

Tudta hogy Akutagawa nem szereti ha felesleges dolgokról beszél neki, mikor maradhatna csendben is. De gyakran érezte mellette azt hogy az a csend túl nagy. Túl kínos. Mintha az, hogy ők egy helyen vannak nem csak azért lenne furcsa mert utálják egymást. Mintha valami más is lenne olyankor a levegőben. És ezt akarta valahogy gyengíteni azzal, hogy beszélt. Most mégsem tehette.

Pedig ezúttal egészen másmilyen volt a levegő a korábbiakhoz képest. Hiszen mindketten tudták, hogy valami olyan történt, ami korábban nem. És azt is hogy a másik gondolatait jelenleg is elfoglalják. Akutagawa, mivel most mégjobban odafigyelt a fiatal mozdulataira, észrevette, hogy valahányszor felé lép az elhúzódik tőle. Figyel a jelenlétére. És azért van csöndben mert nem akar vele Akutagawa beszélni. Tudta hogy nem ostoba, de meglepte, hogy mennyire figyel most rá. Összhangban voltak egymás mozdulataival. Pedig Atsushi csak nem akart az útjában lenni. De...

- "Most olyan ösztönösen... figyel rám... nem is tereli el semmi a figyelmét rólam... Máskor harc közben nincs ennyi összhang közöttünk... most... Mi járhat a fejében? Miért figyel engem ennyire? Ennyire.... megijesztettem volna? Pedig most nem is akartam... Időnként óvatosan rám pillant. Aggódik... látom a szemein, hogy aggódik... Pedig most nem is tett semmit ami miatt tartania kellene tőlem. Most.... én voltam az aki olyat tett amit nem kellett volna... Nem kellett volna megérintenem.... Miért tettem? Nem tudom. Nem értem, miért akartam megsimitani a bőrét. Sosem volt bennem ilyen késztetés. Csak megfigyeltem ahogy alszik és... vele álmodtam.... Emiatt érintettem meg... mert befészkelte magát abba az egy álomba."

Következő lépésével kimozdult abból a "táncból" amiben eddig voltak. Mert egymás felé léptek. Egymással szembe kerültek közelebb mint eddig. Atsushinak szóra nyílt a szája  de ahogy belenézet Akutagawa szemébe inkább némán eltátogta, hogy "Bocsánat!" Majd kikerülte a másikat és folytatta amibe belekezdett.

Aku utána fordult. Szinte magától. Mert nem hitte el amit látott. Jinko most tényleg mintha félt volna tőle. Kerülte a szemkontaktust. Úgy hajtotta le a fejét hogy valamennyire el tudjon bújni a másik pillantása elől a haja alá. Hiszen látta hogy megfordult. És amit Aku nem hitt el az az volt hogy Jinko arca piros lett.

- "Elpirult! Jinko e-elpirult mikor az előbb összeütköztünk! Ji-jinko zavarban van a közelségemtől?"

Még talán ajkai is eltárultak egy pillanatra mikor tudatosult benne hogy a tigris tényleg miatta pirosodott be. Atsushi is érezte hogy hosszabban figyeli őt leplezetlenül a másik. És mikor már nem bírta megállni ő is visszapillantott rá. Ryuu azonnal hátat fordított neki amint azok a naplementeszínű szemek megállapodtak az ő szürkéin.

- "Most úgy nézett vissza rám mintha.... mintha kérdezné hogy miért néztem ennyire.... Jinko.... te most.... Nem!... csak azért van zavarban mert tudja hogy megérintettem. Biztosan nem tudja miért tettem. Le-lehet azt hiszi hogy én.... NEM! Biztosan nem gondol ilyet! Csak amiatt viselkedik így mert Dazai san többször zavarba hozta és nem tudja hogyan reagálljon rám most emiatt! Nem.... az nem lehet hogy ő.... engem...."

- " Ő engem most annyira figyelt!" - kiabállta magában Atsushi mikor Akutagawa elfordult tőle.

Eddig is érezte, hogy most máshogyan figyel rá. De tudta csak azért hogy ne kelljen beszélniük. Viszont a saját gondolatai miatt egyre inkább zavarban lett. És mikor az imént összeütköztek, már nem tudta visszafogni tovább arcának pirosságát.

- "Nem értem mi ütött Akutagawa-ba? Megérintett... figyelt engem... és az óta is... Máskor képes levegőnek nézni. De most minden mozdulatomra reagál. Ennyire még sosem figyelt engem! És.... miután felébredtem elpirult... még elképzelni sem tudtam volna ilyet tőle. A fülére pirul... ez mondjuk illik hozzá... egészen... emberi lett tőle a viselkedése... Ilyen amikor nem gyűlöl valamit? Meg tudnám szokni... Elviselném ha kedvesebb lenne velem..."

Óvatosan pillantott megint a feketehajúra. Most nem őt figyelte. Elég távol voltak egymástól hogy ne kelljen annyira koncentrálnia rá. Atsushi figyelte milyen ügyesen bánik az eszközökkel. Meg is lepődött rajta. De nem tette szóvá csak figyelte. Kicsit zavarhatta az egyik hosszabb tincse ezért óvatosan a füle mögé igazította míg befejezte a folyamatot. Atsushi majdnem lebukott annyira magával ragadta a látvány csak az utolsó pillanatban kapta össze a gondolatait, hogy megint a főzésre figyeljen. Mert egy pillanattal később Akutagawa ismét fordult és meglátta volna hogy őt nézi a fiatal.

- "Nagyon otthonosan mozog a konyhában. Nem is tudtam hogy így tud főzni. Az előbb ahogy félrehajtotta a haját láttam hogy keresett valamit. Lehet az otthonában fel is tűzi hogy ne lógjon az útjába? Így annyival máshogy néz kis. De nem rossz értelemben. Akutagawa... jóképű mikor így felcsatol-.... nem... nem ettől... ő... mindig jóképű... csak eddig nem vettem észre mennyire... hiszen mindig úgy morog... de... most hogy nem csúfítják ráncok az arcát... kifejezetten... szép..."

Megrázta a fejét mikor rájött, mire gondol. Szépnek találni egy férfit... nem olyan dolog amit megengedhet most magának. Főleg nem ennél a személynél. Szidta is magát amiért ennyire elterelődtek a gondolatai. Próbált vissza-összpontosítani a főzésre hiszen már előtte rotyogott a tűzhelyen az ebédjük. És nem kellett volna odaégetnie. Mégis el-elkalandozott egy-egy pillanatra. Nem tudta kiverni a fejéből azt a képet Akutagawa-ról. Megint rá akart nézni. De mikor lopva odapillantott már nem volt ott a sárkány. Fel is kapta fejét arra hogy szem elől vesztette a másikat. Meg akart fordulni, hogy hátha kikerülte és mögötte jár valahol.

Akutagawa valóban mögötte volt de közelebb mint gondolta volna. A salátákat, köreteket, nyersen elkészített ételeket, amikkel elkészült az asztalra kezdte áthordani. És onnan viszafelejövet le akart tenni Jinko mellé egy edényt olyan alapanyaggal ami a tigrisnek kellett még a főzéshez. De ahogy az megfordult megint túl közel lettek egymáshoz. Akutagawa már a mozdulat felenél járt mikor Atsushi őt keresve megpördült. És ahogy észrevette mennyire közel van hozzá az idősebb hátrálni szeretett volna, de a konyhapult útját állta. Így került a sárkány ketrecébe.

Akutagawa már nem szakította félbe a mozdulatot, letette az edényt a pultra, ezzel még közelebb mozdulva Jinkóhoz. Aki védekezően emelte fel kezeit majdnem a magasabb mellkasához érintve mancsait. Ő nem fogta fel hirtelen, hogy a magasabb mit csinál. Teljesen máshol jártak a gondolatai. Miközben nem tudta levenni tekintetét Akutagawa ködszínű szemeiről.

Érezte ahogy újabb pirulási hullám terjed végig arcán. Nem tudta mi fog történni még, de tudta, most engedne szinte bármit. Elveszett Akutagawa szemeiben még úgy is hogy a sárkány nem is igazán rá nézett abban a pár pillanatban. Mellette nézett el először, az edényt figyelve hogy épségben letegye. Majd csak utána akarta fókuszát a közelebb lévő vörös arcú fiúra tenni. De még előtte észrevette hogy Jinko majdnem kifuttatja az ebédet a lábasból, így másik kezével lentebb tekerte a hőfokot alatta.

Erre az egy-két pillanatra teljesen körbezárta karjaival a tigrist. És csak ekkor vette észre mennyire is pirult bele a fiú a helyzetükbe. Elsőre csak kicsit lepte meg hogy mennyire lefagyott. Aztán ahogy egy mozdulattal elhúzódott tőle hogy menekülő utat tudjon a fehérhajúnak adni, az nem úgy reagállt mint gondolta hogy fog. Atsushi nem használta ki a lehetőséget arra hogy elmeneküljön a közeléből mint korábban. Helyette egy apró lépéssel követte őt. Mint aki azt kéri maradjon még ott... annyira közel hozzá!

- Jinko?

Lassan egy órája ez volt az első dolog amit mondott a fiúnak. De arra elég volt hogy kirántsa a kábulatból és észrevegye magát. És azt  hogy követte őt.

Atsushi pont abban a pillanatban jutott el oda hogy ujjai Akutagawa mellkasához érjenek, mikor a sárkány egy lépést hátrált tőle. Ezért követte. Mert meg akarta érinteni, az a pillanat elkapta őt annyira, hogy ki akarja próbálni milyen ha egyszerűen beledől a karjaiba a másiknak. Tudni akarta hogy elkapja e? Vagy ellöki? Ha elkapja mit mond majd erre a lépésére? Engedné neki, hogy egy pár pillanatig ott legyen? Olyan közel! Tudnia kellett! Azok után hogy Akutagawa megérintette őt, engedné neki hogy hozzá bújjon? Csak egy pillanatig?

De nem ért el odáig. Kirántotta a pillanatból őt a fekete. Ahogy ráébred arra hogy mit tett volna és hogy az előtte álló milyen értetlenül tekint rá, elszállt a bátorsága tovább menni utána.  Elhátrált tőle és átvette rajta az uralmat a pánik. Megijedt attól is hogy nekitolatott a pultnak.

- Jinko? Hé... beléd meg mi ütött?

- Bocsánat! Én... én nem is tudom... mit... mit...

A saját tetteitől ijedt meg ennyire. És egyáltalán nem tudta hogyan kezelje a helyzetet amibe csöppent. Ezért próbált kihátrálni a dologból hogy el tudjon menekülni. De valahányszor felnézett Akutagawa-ra aki nem vette le róla a szemeit, folyton ugyan azt a mellkasát szorongató érzéssel talalta magát szembe. Nem tudta hova nézzen, mégis újból és újból megállapodott szeme egy-egy pillanatra a sárkányon. Kezével a pultot fogta mert úgy érezte bármelyik pillanatban össze fog esni. Kapaszkodni akart valamibe. De ezzel sikeresen lelökte az egyik elölhagyott kést a felületről.

Rögtön utána kapott, hogy még földetésés előtt elkapja. De ezzel majdnem ő is orra bukott és kicsin múlott hogy nem vágja meg magát vagy mást. De amint becsukta a a szemeit hogy felkészüljön a becsapódásra elkapták.

Akutagawa gyorsabban reagált, hiszen nem kapkodott mint Atsushi. Két karját kapta el és tartotta meg ahogy felé esett. Atsushi-nak kipattantak a szemei mikor megérezte a fogását. Nem hitt a szemének. Nem Rashomon-t használta. Saját ujjaia fogták körbe, hogy segítse talpon maradni.

- A-Akutagawa?

- Megvagy? Minden rendben?

- É-én...

Nem tudott megszólalni. Egyébként is zavarban volt. És nem segített rajta az amerre folytatódtak az események. A sárkány segített neki két lábra állni mialatt a tigris folyamatosan a másik mellkasát bámulta. Pár pillanattal korábban még oda akart dőlni. A karjai közé akart esni. Csak egy kicsit. Csak egy pár másodpercre. Csak kipróbálni milyen ha hallgatja a másik szívverését.

És most sincs nagyon messzire ettől. Hiszen elkapta őt. És látszott azon ahogy ránézett. Érezhető volt a hangjan és mozdulatain. Most jelenleg Akutagawa aggódik a fiatalért. Beleborzongott Atsushi ebbe a gondolatba. Hiszen még sosem érezte hogy ténylegesen aggódik miatta. De most. Most egyedül rá figyel.

- Jinko jól vagy? - terelte megint magára a tigris figyelmét.

- Akutagawa... te a-aggódsz értem? - bukott ki a száján akaratlanul is a kérdés.

- Furcsán viselkedsz... - tett kitérő választ, míg félre is nézett de ettől függetlenül továbbra is fogta a fiatalabb karjait, mint aki tart attól hogy elfut. - Nem szoktál ilyen lenni...

- Bocsánat... Kicsit... szét vagyok esve... (Tényleg figyel rám... feltűnt neki a változásom....)

- Össze kell szedned magad Jinko... - folytatta a beszélgetést miközben óvatosan kivette a fiatal kezéből a kést. - Nem ilyennek ismerlek téged...

Mikor előre esett sikeresen elkapta ugyan az eszközt. De ha egy kicsit később fogja meg őt a sárkány akkor eséjes hogy Ryuu oldalában találja a kést. Most is úgy tartotta, hogy a feketehajú oldala mellett csillant meg rajta a fény. Aku kihajtogatta a nyelét Atsushi fogásából, majd ezt már Rashomon-nak adta át hogy elhelyezze a messzebb lévő mosogatóba.

De azután sem engedte el a tigris kezét hogy már nem volt benne vágóeszköz. Lassan visszacsúsztatta ujjait oda ahol korábban is fogták a fiút. Érezte, hogy fognia kell mert egyébként vagy eldől vagy elfut. És egyiket sem akarta. Látta rajta hogy valami nincsen rendben vele. Valami máson gondolkodik. Kíváncsi volt, hogy mi változtatta meg hirtelen ennyire.

- "Sosem volt még ennyire szétszórt... egy pillanattal ezelőtt még tényleg minden figyelme rám fókuszált. Még a főzéshez képest is rám figyelt jobban. Most meg... szétesett. Azután hogy összeütköztünk és már nem voltunk közvetlen egymás mellett. Amiatt engedte le a figyelmét? Vagy csak a távolság miatt már elkezdett jobban gondolkodni? Aztán.... most megleptem azzal hogy hirtelen mögé léptem. Biztosan ez okozta azt a kapkodását... Az én hibámból történt... De azt nem értem... azt amikor utánam lépett... mit akarhatott akkor tenni?"

Látta hogy Atsushi legszívesebben elfutna. De valahogy nem tudta elengedni. És ezt a Tigris is érezte. Azon ahogy fogta, egy kézzel bármit is tett mindig magabiztosan tartotta őt, hogy eszébe ne jusson elfutni a jelenetből. Éppen emiatt még most is hogy nem nézett rá óvatosan emelte fel Atsushi a tekintetét.

- "Nagyon erős fogása van... de... most mégsem olyan mint korábban. Nem agresszív... csak jelzi nekem hogy tart és ne meneküljek tovább... Azt akarja hogy maradjak itt előtte.... Beszélni akar velem? Ő kezdeményezett... Nem tudom mi volt az a korábbi. Biztosan csak túlgondolom ezt az egészet... Hiszen én nem tűntem el az útjából időben. Emiatt vagyunk most itt.  Fel sem tűnt korábban hogy ennyivel magasabb mint én.... lehet csak azért mert most kicsit jobban összehúzom magam mint máskor a közelében. Ő pedig felém egyenesedik, kihúzta magát, hogy át tudjon nézni felettem...."

Abban a pár pillanatban míg nem vette észre, Atsushi végigmérte az idősebbet. De nem úgy mint máskor. Most a részletekre is figyelt. Arra hogyan áll, hogyan fogja őt, milyen aurát áraszt. És gyorsan megállapította, sosem volt még ilyen a közelében. Nem érezte azt a fenyegető jelenlétet ami miatt folyton figyelnie kellett mikor uszítja rá Rashomon-t. Nem,... most egészen mást sugárzott magából.

- "Vigyáz rám.... segített nekem... aggódik... Nem adott egyenes választ az előbb! Csak kitért... Ami azt jelenti hogy tényleg aggódik! Megérintett! Figyel! Engem figyel! Utanam is fordult korábban! Láttam! Akkor annyira nyíltan perdült körbe hogy rám tudjon nézni! Akutagawa mióta viselkedik így mellettem? Korábban egyszer sem.... nem... ez nem igaz.... ő.... Akutagawa mindig vigyáz rám.... mindig ott terem mellettem mikor a legnagyobb szükségem van rá. Nem hagy magamra... Mindig ott van velem ha valamivel nem tudok megbirkózni... Tudja hogy nem vagyok gyenge.... ezt ki is mondta... nem is egyszer... hiszen most is jelezte... Azt mondta nem ilyennek ismer engem... Figyelt rám korábban is annyira hogy tudja mire vagyok képes. Mégis segít... és vigyáz rám..."

- Most már elmondod mi bajod van Jinko?

Rántotta ki megint a kábulatból a tigrist a másik. Csak a kérdés közben nézett le rá hosszú pillanatok óta először. És meg is lepte mennyire szemmel tartotta őt a fiatal ezidő alatt. De amint találkoztak tekinteteik a tigris egyből elkapta a fejét.  Nem tudta hirtelen hogy jobbra vagy ballra nézzen és mivel kicsit megrázta ezzel a fejét Akutagawa azt hitte válaszolt a kérdésére. És nem fogja elmondani.

- Tényleg nem értem mi ütött beléd. Ennyire még sosem láttalak szétszórtnak. Jobban figyelned kellene magadra. Egy olyan személy mint te nem kellene, hogy megengedje magának az ilyen szétcsúszást...

- O-Olyan személy mint én? E-ezt hogy érted? - kiragadta az utolsó mondatot a szövegből. Tudni akarta Akutagawa milyen embernek ismeri őt? Mennyire figyelt? Kiismerte már ennyi idő alatt?

- Jinko?

- Szerinted én milyen ember vagyok? - ahogy megint felnézett rá most nem tudta visszafogni a kíváncsiságát és a szemébe akart nézni a másiknak. Őszinte választ akart tőle. Hogy úgy mondja el hogy közben a szemébe néz. Akarta még hogy úgy láthassa a ködszürke szempárt hogy nem gyűlölettel tekint rá.

- Hhh.... - sóhajtott egy nagyot és mivel az ahogy a tigris nézte furcsa volt neki ezért inkább oldalra nézett a válasz előtt. -  Valaki aki túl sokat foglalkozik azzal amit mások gondolnak róla...

- "Mondja az aki Dazai minden szavára ugrik..." - Atsushi-t elszomorította hogy nem nézett közben a szemébe. És még mindig kitér a kérdései elől. Le is hajtotta a fejét szomorúan.

- Nem kellene ennyit adnod mások veleményére Jinko. Elvégre elég erős vagy ahhoz, hogy megtehess amit akarsz. És úgy viselkedj ahogy akarsz. Csak a gyengék nem tehetik ezt meg. De te nem vagy gyenge...

- Akutagawa? - kapta fel megint a fejet és meglepetten tapasztalta hogy ezt úgy mondta a sárkany hogy közben őt nézte - "Most... ő tényleg ezt mondta? Nem tart gyengének? A-azt hittem hogy ő lenéz engem. Ne-nem tudtam hogy elismer engem!"

- Ezt akartad hallani?

- É-én.... - "Mit akartam hallani? Ezt? Nem vagyok benne biztos... mármint... de.... De ezt akartam hallani... csak nem tőle... kitől? Nem tudom... nem volt meg még akkor ez a személy... én... csak akartam valakit aki így néz rám... én..." - Köszönöm Akutagawa...

- Jinko?

A fiatal mosolygott magában, nem hitte volna hogy ezeket a szavakat éppen tőle hallja majd egyszer. Kicsit enyhült is az a feszes testtartása. Elernyedtek izmai. Jól esett neki hogy éppen ő mondta ezt neki. Kicsit még nézte maga előtt Aku mellkasát. Csak utána nézett megint a másik szemébe és mosolygott, hiszen boldog volt hogy megtudta hogyan gondol rá a sárkány.

- Ez... ez tényleg nagyon sokat jelentett nekem...

Akutagawa korábbi kérése miszerint megint akarja látni Atsushi mosolyát most teljesült. És ez alkalommal közelebbről is láthatta a fiatal boldogságát. Mégsem tudott neki úgy örülni mint korábban gondolta. Szorította a mellkasát az ahogyan a fiú felnézett rá.

És mintha ezt Atsushi is észlelte volna lassan visszaengedte a tekintetét mintha valami reménytelen dologra gondolna. Ebben a mozdulatban vett észre valamit Aku ami korábban nagyon elkerülte a figyelmét. Atsushi nyaka. A bőrén egy nagyobb vöröses folt virított. Csak elpirulása közben Atsushi bőre annyi árnyalatot változott, hogy ezzel elrejtette a foltot a szürke szempár elől.

De most, hogy meglátta nem tudott elmenni mellette. Főleg hogy nem is hitte el hogy amit lát a tigris bőrén az valóság. Bal kezével elengedte Jinko karját amit eddig is folyamatosan fogott. És óvatosan megérintette a nyakán a pontot.

- Ez.... - "Ugyan ott van mint ahol álmomban én őt..."

- Ja a folt? Nem tudom mi történt... szerintem szúnyogcsípés. Reggel már így ébredtem hogy ez itt van. Nem is éreztem az éjszaka hogy odakerült- A-Akutagawa mi-mit csinálsz?

Aku a nagy hitetlenségében közelebb hajolt a fiatalhoz. Fél kézzel amivel még mindig fogta közelebb is húzta magához az alacsonyabbat. Jobban szemügyre akarta venni, hiszen nem tűnt szúnyogcsípésnek. Inkább annak hogy valaki hosszan belecsókolt a fiú nyakaba. Pont ott ahol álmában Ryuu is tette.

- A-Akutagawa?

Aku megsimította a foltot, érzékenynek tűnt mert Jinko összerándult őle. Kezdtek meggyengülni lábai is attól, hogy egyre közeledett felé a másik. Látta a szemeiben hogy csak a foltot nézi de mégis. Túl közel került egymáshoz a fejük.

- "Közel! Túl közel van! Mi ütött most belé? Miért érdekli ennyire az a csípés? Miért húzott közelebb? Miért hajol közelebb? Miért... mi-miért néz úgy mint- ... mint aki aggódik vagy... fél... A szeme... most más... mit jelent neki az a folt? Tudom furcsa szine van mintha- Várj! A-Akutagawa azt hiszi hogy valaki a nyakamat- attól fél hogy engem valaki- De miért félne ettől? Ő... "

Amikor Atsushi kezei fédekezően Aku szíve fölé kerültek megérezte a fiú milyen gyorsan kalapál a szárkány szíve. Ekkor kettő dolog tudatosult benne mint egy villámcsapás. Az egyik hogy most nagyon félreérthető helyzetben vannak és hogy ezt ENGEDI a sárkányak! Nem lökte el! Az előbb sem tette. Hagyja hogy Aku olyan közel mozduljon hozzá amennyire csak akar.

Ha Dazai tett volna ilyet már rég elfutott volna. De... Akutagawa mellől nem akart. Akkor nem mikor ilyeneket csinált. Csak utána mikor a saját szerencsétlensegét szégyellte. De amíg Aku dominánsan viselkedett tűrte. Sőt.... nem is zavarta hogy ilyen vele. Hiszen még be is vallotta hogy elviselné ha ilyen lenne vele máskor is. Akkor nem gondolt bele ezekbe a pillanatnyi gondolatokba. De most összeállt benne minden. És a felismerés miatt jobban pánikba esett mint eddig.

- "Ő pont olyan mint akit elképzeltem! Reggel amikor Chuuya sannal beszélgettem és kérte gondoljam ki milyen személyt akarok magam mellé! Akutagawa mindegyik kérésemet teljesitette most a listámról! Ez baj! EZ NAGYON NAGY BAJ! Nem! Nem lehet pont ő! Nem lehet éppen Akutagawa a type-m! Nem nem nem nem mem nem nem!" - A-Akutagawa....

Atsushi elcsukló remegő hangja megállította a sárkány mozdulatait amivel a bőrét simította. Ő is felismerte hogy túl sokat engedett meg magának és észrevette hogy Jinko most mégpirosabb lett mint korábban. Ahogy elmozdult tőle érezte ha elengedi most már tényleg összeesik. Mégis távolabb akart huzódni tőle. De amint ezt megtette és Atsushi fellélegzett megszédült és akaratlanul is előredőlt.

Egyenesen Akutagawa karjaiba. Közben csak arra tudott gondolni hogy most biztosan álmodik. Ez nem történhet meg a valóságban. Biztosan csak azért viselkedik így Akutagawa pont úgy ahogy a számára ideális pasi viselkednem mert álmodik. De.... ha álmodik?

- "Miért éppen Akutagawa az akivel ezt álmodom? Ennek sehogy sincsen értelme! Mármint... de... ha ez a valóság és Akutagawa tényleg így tud valam bánni. És.... nekem... ő... tetszik... J-jóképű ezt már elmondtam de.... Miért viselkedik így? Miért velem? MIÉRT pont MOST?"

- Ji-Jinko? Hé? Jól vagy?

- Nem... egy idióta vagyok....

Suttogta ahogy hallgatta Akutagawa egyre gyorsulószívverését hiszen a sárkány nem lökte el magától mikor a karjaiba esett. Meglepte ugyan de megértette hogy most miatta viselkedik ilyen furcsán a tigris. Valamit akart tenni de nem tudta mit. Meg akarta érinteni a fiú hátát hogy könnyebben tarthassa de mikor kezeit megmozdította nevetésre kapta fel a fejét.

- Chuuya san! Máris visszaértek? - vette észre a két közeledő alakot az ablakon keresztül.

- Akutagawa... - suttogott míg ő is kiegyenesedett és elengedte a sárkány törzsét.

- Igen?

- Köszönöm hogy elkaptál... és hogy vigyázol rám. - kicsit a karját fogta meg míg megköszönte.

- Jinko mi-

És a pillanatot kihasználva kicsit lentebb rántotta magához egy apró puszit nyomva a sárkány arcára. Majd elfutott és akkor vágta be maga utan a fürdőszoba aktaját amikor Dazai és Chuuya elértek a hához.

Aku ott maradt ledöbbenve és értetlenül fogva az arcát. Nem mehetett a fiú után hiszen már az ajtóban voltak a mentoraik.

- "Jinko? Te- Ez- Miért? Te-?"

- Halihó visszaértünk! - kurjantott Dazai mikor benyitott.

- Ooo finom illyatok terjengenek! - szimatolt a levegőben a kalapos - Ilyen sokáig elvoltunk?

Ahogy cipőlevétel után elindultak a konyhába lepakolni a két zacskót, Akutagawa még éppen tudta rendezni arcvonásait és a pirosságot a fülein mielőtt válaszolt volna.

- Nem éppen csak gyorsan főztünk. - felelt olyan hanggal mintha nem zakatolna még mindig nagyon erősen a szíve.

- És merre van Atsushi kun? - Kérdezett a kötéses mikor nem találta a fiatalt. Majd Akutagawa-ra nézett. - Mit csináltál vele?

- Semmit. - Rántotta meg közönnyel vállait a fekete. - A fürdőszobában van. Éppen akkor ment be mikor megérkeztetek.

- Értem. - bólintott a kalapos fejével majd körbenézett a konyhában. - Jól előrehaladtatok. Majd mi befejezzük a maradékot.

- Nocsak most engem is beengedsz a konyhába? - emlékeztette egykori társát a tegnap esti kijelentésére.

- Mosogatásra még te is alkalmas vagy. És most van elég plusz alapanyagunk ahhoz hogy újrakezdjük ha elbarmolnál valamit...

- Ha ha én is szeretlek Chuuya....

- Na hogyha így van akkor tedd hasznossá magad.

Úgy fordított hátat a barnának, hogy még éppen látta azt a kis rezzenését ami végigfutott Osamu-n. Tudta azért volt mert kimondta azt az egy szót. Tudta hogy csak a pillanat hevében történt. Meg mert illeszkedett oda az a mondat. De nem sokkal korábban kért tőle bocsánatot. És mutatta ki, hogy még vannak érzései iránta. Így annak az egy mondatnak most több jelentősége volt mint máskor ha csak így a levegőbe dobja valaki.

Erre még Aktagawa sem figyelt fel. Mással voltak elfoglalva a gondolatai. De Dazai-nak fájt, hogy ennyire lecsapta mondatát mintha semmit sem jelentene. Ő még kicsit zavarban volt amiatt, hogy kimondta, hiszen nem hitte korábban hogy még képes ezt az egy szót kiejteni úgy hogy Chuuya-nak szánja.

Miután Chuuya elküldte a kötéset mosogatni hosszú néma percek következtek. Lehet amiatt mert Osamu folyamatosan szidta magát amiért megint felelőtlenül nyitotta ki a száját. Inkább most már csendben maradt. De Chuuya sem akart beszélgetni. Akutagawa pedig érezte hogy valami történt. Ők ketten sosem voltak csendben. Csak ha valami baj volt. Valamivel kellett törnie a jeget. Eszébe jutott valami.

- Chuuya san..

- Igen?

- Amikor közeledtetek a ház felé akkor hallottam hogy felnevettél. Mi volt akkor olyan vicces?

- Ide hallottad? De hiszen akkor még tök messze voltunk.

- Igen... ezért is lepett meg hogy utána sokkal kesőbb nyitottátok az ajtót mint gondoltam.

- Ami azt illeti...

...

Amikor bent voltak a boltban, amit nagy nehezen de megtaláltak Chuuya-tól elkérték a személyi igazolványát mert az  eladóhölgy nem hitte el róla hogy már felnőtt.

De nem azért mert annyira gyermeteg arca lenne. Hanem mert alacsony. Ezt ki is jelentette a 70es éveiben járó néni.

- Fiatalember én mindenkinek elkérem a személyiét aki alacsonyabb nálam egy felnőtt férfi legyen magas!

Osamu majd megfulladt a nevetéstől amíg az idős asszony kioktatta Chuuya-t mennyire fontos magánál tartania az igazolvanyait. Persze ezt a kalapos is nagyon jól tudta de a maffia embereként nem rendelkezett ilyen igazolvánnyal. Így ha suerette volna sem tudta bebizonyítani hogy elég idős a dohányzáshoz. És bár lenyegében nem volt ilyen szabály ennek ellenére a neni nem emgedte meg Chuuyának hogy fizessen.

Ezzel szemben Osamu-nak igen. Ki is fizette helyette a vásárolt alkoholt és dohányárut. Mint később kiderült persze nem a saját kártyájával hanem Chuuya zsebéből csente el egy óvatos pillanatban.

De azért engesztelésképpen beszélgetett a nénivel remélve hogy kicsit változtathat a véleményén a vörössel kapcsolatban.

Mikor már visszafele sétáltak akkor elmondta Chuuya-nak hogy mit beszélt a hölggyel miközben visszaadta a kártyáját a tulajdonosának. Az új információn kacagott fel Chuuya olyan hangosan akkor. Mégpedig azon hogy a néni elmondta Chuuya pontosan úgy néz ki mint elhunyt férje és emiatt valószínűleg akkor sem adott volna neki dohányt ha lett volna nála személyi.

- Az az idióta azert hunyt el mert nem rakta le a dohányt szóval majd én leszoktatom a barátját a dohányzásról! Tőlem biztosan nem kap!

Jelentette ki nagy hanggal a nő. Chuuya ezt akkor azért nem hallotta mert addigra már kiment az épületből. De kicsit tényleg feldobta a napját az hogy a hölgy tényleg emiatt nem akart neki adni cigit. De Dazai-nak hagyta volna hogy tüdőrákot kapjaon. Csak azért mert hasonlít a férjére.

- Látom Chuuya san nem csak a veled egykorú nők figyelmét kellted fel.

- Igen én is kezdem így gondolni. Ki tudja lehet délutan a strandon összeszedek valami lányt.

- Khg!

Egyszerre kapták fejüket a fuldokló Dazai-ra. Akinek igazából az előbbi kijelentés nem tetszett. Félrenyelte a saját nyálát a hallottakra. Nem akarta elhinni hogy Chuuya képes volt ilyet mondani. Még hogy nővel ő? Ebben az univerzumban biztosan nem. Úgy pláne nem hogy Dazai itt van. Még ha meg is próbálja keresztbe fog tenni neki hogy ne sikerüljön.

- Na mi van Dazai? Megfulladsz? Mintha azt ígérted volna Atsushinak hogy nem nyiffantod ki magad a nyaralás alatt. - veregette meg a kötéses hátát a vörös.

- Megmaradok...

- Ó szegény fejem... pedig azt hittem végre felszabadulok...

- Nincs akkora szerencsénk egyikünknek sem...

Kis kínos nevetést követően visszatértek a korábbi feladataikhoz. De már nem volt olyan nyomaszto a csend mint előtte. Akutagawa is ott merte hagyni őket. Inkább a saját gondolataival foglalkozva elvonult az emeletre. Bár legszívesebben Atsushi után ment volna hogy megkérdezze tőle mégis mit gondolt mikor magárahagyta. De ezt már nem tehette.

A kettesben maradt páros sem beszélgetett. De továbbra is a másik cselekedetein gondolkodtak. Chuuya tudta hogy Dazai az előbb azért fuldoklott mert az a mondat eljagyta a száját. Tudta hogy nem fog neki tetszeni de erre a reakcióra nem számított. Pedig csak poénnak szánta.

Osamu mégsem tudott rá poénként tekinteni. Inkább volt neki egy fenyegető lehetőség amivel Chuuya képes élni. És ha tényleg megteszi azt a lépést esélytelen lesz a csaj megölése nélkül helyet kapni a kis pukkancs mellkasában... Ki kellett talalnia valamit hogy ebben az egy hétben a lehetőséget ki tudja használni. Lehet soha többet nem jönnek el majd így együtt nyaralni. De nagyon az sem biztos hogy máshova... Sietnie kellett. Mégsem kapkodhatta el. Mert azzal el fogja Chuuya-t ilyeszteni.

És ezt Chuuya is így gondolta. Legalábbis az elfutás részér. Most már hogy biztos volt abban Dazai megpróbálja majd őt visszaszerezni meg kellett magát erősitenie. Nem engedhette vissza. Hiába melegítette fel az az egy csók. Hiába égette a kezét a zsebében a gyűrű. Hiába szorította a mellkasát az ahogyan ránézett. Hiába keltettek kellemes nosztalgia érzést az emlékek. Hiába tette túl magát rajta. Túl szorosan kötődött hozzá egyszer.

Most is hogy csak egy légtérben dolgoztak az ebéden... olyan érzése volt mint mikor egy lakásban és egy ágyon osztoztak és együtt főztek. Ha ezek a régi szokások 4 év után is még megvannak benne... hogy úgy adják egymás kezébe a tárgyakat hogy nem is figyelnek egymás mozdulataira... úgy dolgoznak hogy nem kell szavakat használniuk... Úgy ismerték a másik viselkedesét. Ösztönösen tudták mit akar a másik.

Tényleg mintha godolatot olvasnának egymás fejében. Éppen ezért érthetetlen miért tudtak mindig úgy összeveszni. Most egy külső szemlélőnek olyanok lehettek mint egy 50-60éve együtt élő házsártos házaspár. Akik évekkel ezelőtt összevesztek valamin... nem beszélnek egymással mégis együtt vannak. Nem váltak el mert mással nem tudják elképzelni az életet... csak egymással tudnak már lenni.