Reggel Akutagawa hamarabb kelt fel. De nem azért mert így tervezte. Felriadt, mert álmodott. Méghozzá olyat, amire nem számított mikor az éjjel lehunyta a szemét. Álmában ott állt megint a tigris mögött a konyhában. Ismét úgy, mint mikor korábban vacsorát főzött nekik. De mintha már lezajlott volna a beszélgetés kettejük között. Már megkóstolta mit főzött a tigris. Nem ugyanazt érezte mellette, mint korábban az este folyamán. Nem megvetéssel tekintett a fiatalra, hanem kíváncsisággal, érdeklődéssel, és egyfajta bizsergő érzéssel.

Mintha nem is saját maga lett volna az, aki ott áll. Pedig ő volt az, hiszen látta magát az ablak tükrében. Valahogy megint mögé keveredett a tigrisnek. Mintha természetes lett volna, hogy ott van, mikor a fiatal főz. És ez alkalommal meg merte tenni azokat, amiket a valóságban csak elképzelt. Nagyon közel lépett a fiatalabbhoz. Aki akkor nem rémült meg a közelségétől tudta, hogy ott van és nem ellenkezett a folytatás miatt. Akutagawa keze Jinko hasára csúszott. És teljesen hozzá simult, hátulról ahogy átkarolta. Olyannyira, hogy a tigris feneke az ágyékához ért. Átölelte a fiút és belecsókolt a nyakába. Amitől a másik felsóhajtott. De mintha hátrébb billentette volna a súlypontját, hogy közelebb simulhasson a sárkányhoz. Tartotta a nyakát egy újabb csókért, amit mikor megkapott hangosabban élvezte ki.

Erre riadt fel. Emiatt a nyögés miatt, amit még mindig hallott a fülében és érződött rajta, hogy Jinko élvezte. Jól esett neki. Ahogyan az is, hogy úgy átölelte és magához fogta. Azt tette Jinko-val, amit egykor Dazai san tett meg vele. De azt nem értette, hogy miért álmodott ilyenről.

Patakokban folyt a víz fekete hajúról, ahogy felült az ágyban. Két kézzel szorította a takarót, mint aki kapaszkodik abba is. És mintha csak emiatt a fogódzó miatt tudott volna felébredni a rémálomból. De ahogy elengedte és a tenyerébe nézett még szinte érezte, ahogy megérintette ellenségét. És hallotta, ahogyan a fiú felsóhajtott a csóktól. Mindenre annyira tisztán emlékezett mintha valóban megtörtént volna.

Még az ajkai is bizseregtek attól az emlékképtől, ahogy egy pillanattal korábban még a fehér hajú bőrén siklottak. Pedig nem is történt meg igazán, csak nagyon valóságosnak látszott az az álomkép. Megérintette az ajkait. Puha eddig ismeretlen tapintást érzett rajta. Tényleg olyan érzés volt mintha valóban megtette volna. A fejét fogta szégyenében, mert nem értette miért képzelt ilyet Jinko-ról.

Mellette Chuuya az ágy másik felére húzódva még az igazak álmát aludta. Nem segíthetett neki. De nem is akarta ilyennel zavarni mostani mentorát és barátját. Egyszer azért mert nem rá tartozott. Másszor pedig mert nem akarta, hogy megtudja. Senki sem tudhatja meg hogy ilyen álma volt a tigrissel. És azt sem hogy a forróság, ami elöntötte közben az nem múlt el.

Inkább kimászott az ágyból és a fürdőszoba felé igyekezett. Le akart tusolni, mert zavarta az álom miatti izzadság a testén. Ahogyan a gondolataiba égett kép is, ahogy átöleli a fiút. Úgy volt vele lemossa a gyalázatot. Mert ezt a képzelgést annak tartotta.

Valahányszor belegondolt megint felugrott előtte ez a kép és ilyenkor meg kellett ráznia a fejét, hogy visszatérjenek gondolatai a normális kerékvágásba. Ahhoz képest, hogy mennyire nem szeretett fürdeni most sokáig állt a forró víz alatt. Támaszkodott a falhoz és próbálta kiütni a retinájába égett képet. De ettől függetlenül tudni akarta, hogy miért volt az az álom? Miért ott állt mögötte? És elképzelt olyan dolgokat, amiket vele tett meg a kötéses egykoron? Vajon ezért büntették meg az álmai? Nem talált rá választ.

Egyetlen elmélete volt, csupán ami igaz lehetett, de még ebben sem volt biztos. Amiatt hogy este visszaemlékezett pár percig a múltra és arra mi történt közötte és Dazai között felszakadt egy két beforrtnak hitt seb. A tudatalattija pedig ezeket a régi leporolt emlékeket összekötötte a valósággal és azzal, hogy Jinko ott volt vele. Megcsúfolták őt saját álmai, amiért egy fokkal közelebb engedte a tigrist magához. Tudta, hogy nem kellett volna, de most a fiatal annyival kedvesebben bánt vele. Nem tudta hogyan kezelje a viselkedésének ezt a változását.

El akarta felejteni a dolgot. Tisztán akart látni és nem Jinko-ra akarta fecsérelni a gondolatait. Még mindenki más aludt a házban így más elfoglaltságot kellett találnia. Keresett elő papírt hogy összeírja, mire van szükségük, hogy ne kelljen minden nap boltba járniuk. És megnézte, hogy merre van egyáltalán kereskedés, piac vagy bármilyen vásárlásra alkalmas hely a környéken. Elvégre egy kis félre eső településen tartózkodtak és hiába volt hétköznap nem bízott abban, hogy mindig nyitva lesz minden.

Miután megvolt ezzel le is jegyezte az útvonalakat. Elmentette a térképről a képeket is hogy a leggyorsabb úton megtalálják a helyeket. Mert nem bízott Dazai tájékozódási képességében. Feltette magában a kérdést is hogy miért éppen őt küldte el vele Chuuya san vásárolni. De rá kellett jönnie, hogy így lesz a legjobb.

Hiszen ha Dazai és Atsushi mennek, ketten akkor biztosan a fiatalnak kellett volna fizetnie. Mert Dazai "elfelejtette" magával vinni a tárcáját. Amit Chuuya nem akart, mert érezte, hogy Jinko-nak van a legkevesebb fizetése. Ha Atsushi Akutagawa-val megy, együtt akkor nagy eséllyel egymásnak esnek útközben. És ugyanez igaz ha Chuuya meg Dazai-al együtt. Chuuya mehetett volna a tigrissel vagy a sárkánnyal is ketten de Aku érezte oka van arra, hogy a vörös kettesben akar maradni a fehérrel. Lehet, kérdezi, akar tőle néhány dolgot arról, hogy Dazai milyen mostanában.

Tudta, hogy beszélni akar majd vele a kötésesről, hiszen tegnap elkotyogta a fiatal Dazai titkát arról, hogy igen is beszédtéma elég gyakran a vörös. Chuuya pedig biztosan ki akarja deríteni mit, csinál egykori partnere, amiért róla mesél jelenlegi tanítványának.

Ryuu maga is felvetett néhány elméletet... Viszont hiába sikerült arra az időre megfeledkeznie az álomról, amikor végzett a felkészüléssel és nem tudott más fele gondolkodni, már nem menekülhetett. Éppen megint eszébe jutottak volna a dolgok, ha nem nyílt volna ki a lenti hálószoba ajtaja. Dazai addigra jött ki a szobából és még visszatekintett a bent alvó fiatalra.

Az éjszaka folyamán Atsushi-t olyan álmok ringatták, amiben futott vagy mozgott. Kellemes álmai voltak ugyan, de ettől meg kicsit többet forgott az ágyban, mint általában. Sőt még egyszer úgy is viselkedett, mint az alvó kismacskák szoktak, mozgatta a végtagjait mintha négykézláb futna.

Dazai-t viszont ennyi átfordulás már nem hagyta aludni. Egyébként is elszokott már attól, hogy valaki feküdjön mellette. Pláne nem olyan, aki ilyen aktívan álmodik. Chuuya csinált ugyan ilyeneket mikor rémálmai voltak meg egyszer mikor ő is áldott-influenzás* lett. [*Magyarázat az előzménytörténetben: A Szitkok mögött.] De ezek is évekkel ezelőtt történtek már nem tudott így aludni valaki mellett.

Ellenben, mikor közelebb feküdt a fiatalabbhoz és megérintette a homlokát csak ellenőrzésképpen hogy nem e betegedett meg, az végre megnyugodott. Ezt azonnal észrevette a kötéses is. Eredetileg csak meg akarta nézni, hogy lázas e, a fiú bár erre más jel nem utalt, csupán biztos akart lenni benne, hogy jól van. Mikor megnyugtatta magát elmosolyodott és onnantól a kis tigris felé fordulva feküdt, és hogy ne kezdjen el megint forogni megfogta a kezét. A módszer bevált. És egészen reggelig maradtak így kézen fogva.

Mikor felébredt és kimászott a fiú mellől amaz nem ébredt fel rá. Elég mélyen aludt ahhoz, hogy nehezen lehessen csak felkelteni. Igazából Dazai sem akart még kikelni. De megszomjazott így kénytelen volt elhagyni a hálót. Miután becsukta az ajtót mosolygott, hogy még álmában is ilyen nagy hatással van a fiatalra.

Ez a mosoly volt az ami Ryuu-t felhúzta. Azonnal észrevette, hogy a tigris miatt mosolyog a kötéses és ismét féltékeny lett a fiatalra. Nem tetszett neki hogy Dazai ennyivel jobban kedveli Jinko-t. Nem tett semmit, amivel kiérdemelte volna, akkor miért van jobb helyen, mint ő?

Bár már túltette nagyjából magát azokon az időkön és nem vágyott ugyan oda vissza, de azt szerette volna továbbra is ha Dazai legalább emberszámba veszi. Nem tűnt túl nagy kérésnek. De azok után, amiken ők ketten keresztül mentek nagy szakadék volt az a kis kérés Akutagawa részéről. És belül félt, hogy sosem lesz elég erős ahhoz, hogy hidat építsen rá.

Mikor Dazai becsukta maga mögött az ajtót látta, hogy Akutagawa ott áll a konyhában a pultnál. És azt is látta a szemében, hogy nem tetszik neki Jinko jelenléte. Ezt nem titkolta el senki elől sem. Osamu is tudta volt tanítványa hogyan érez az új kedvence iránt. De most még fáradt volt ahhoz, hogy gonoszkodjon a sárkánnyal.

- Egy másik korán kelő pacsirta? - szólította meg - Nem voltál régen ilyen.

- Ennyire talán nem, de nem voltam hétalvó, sem mint egyesek.

- Ezt rám vagy Sushikára érted? - mutatott előbb magára aztán az ajtóra, aminek a másik felén békésen szundított a tigris.

- Egyikőtökre sem gondoltam. Csak kijelentettem - fordította el a tekintetét a kötéses felől.

- Valóban? Már rám sem gondolsz?

- Ha így lenne, olyan lennék, mint Chuuya san.

Akutagawa most füllentett. Mert tegnap este Chuuya elmondta neki mik történtek, míg kettesben hagyták Ryuu-t a tigrissel. Chuuya megkérte Aku-t ha Dazai kérdezne róla bármit, mondja neki, hogy tényleg elengedte. Hogy nem gondol rá már többet. És ne mondja el neki, hogy részegen hogyan könyörög néha a sárkánynak, hogy had hívja fel a szemét áruló társát.

Akutagawa tudta kérlelés nélkül is hogy ezt kell tennie. Nem akarta elárulni azt az embert, aki megmentette.

Emiatt is válaszolt így és látta a kötéses arcán hogy nem erre a válaszra számított. Meg azt is tudta, hogy mivel rá sosem gondolt Dazai egy társként, így azzal nagyobb fájdalmat tud okozni neki ha, felhozza Chuuya-t aki már túltette magát rajta.

És elérte célját. Osamu azért kérdezett vissza hogy szórakozzon a fiatalabbal. Tudta, hogy neki még fontos. Annak ellenére, amit tett vele. Szerette volna a tegnapi után kicsit fontosnak érezni magát. De csak felnyílt a seb amit Chuuya okozott neki.

Abban reménykedett, hogy hátha csak megjátszotta magát a kis vörös és még van esély az újrakezdésre. Hogy ha eleget küzd, még visszajuthat abba a kényelmes kis fészekbe amit Nakahara Chuuya szíve biztosított egykoron neki. De ha még Akutagawa is azt mondja, hogy nem gondol rá... akkor tényleg igaznak kell lennie... Nem úgy képezte ki a fiatalabbat, hogy merjen hazudni neki. Ezért hitt a szavainak. De nem akarta ezeket a válaszokat.

Tudta, hogy akkor évekkel ezelőtt rengeteg hibát követett el. Remélte azzal, hogy otthagyta a maffiát és most már segít az embereknek, megbocsájtást nyerhet... valakitől... bárkitől... pont ahogyan Odasaku kérte és tanácsolta neki.... De ez nem mossa el az összes mocskot, amit tett. Elmenekült akkor minden következményt maga mögött hagyva. De nem tűntek el. És most Chuuya ezeket a bűnöket leporolta, hogy szemmel láthatóak legyenek.

- Dazai san? - vette észre a sárkány hogy elsötétült a magasabb arca.

- Tudta, hogy miért. De azt nem akarta, hogy emiatt rásózza az összes feladatot, amit ma meg kell csinálniuk. Letette a tollat, amivel összeírta a bevásárló listát és közelebb ment a barnához.

- Csak fáradt vagyok. Főzhettél volna egy kávét, ha már felkeltél ennyivel hamarabb. - terelte el gyorsan a témát a nyilvánvalóról.

- Főztem volna, de még nem voltunk bevásárolni így nincs még miből.

- Igaz... - ismerte el, hogy ha már legalább egy éve nem volt itt senki, akkor biztosan nem hagyott kávét sem valamelyik szekrény mélyén. - Látom írtál listát a bevásárláshoz.

- Csak felírtam azokat, amiket tegnap mondott Chuuya san hogy mindenképpen vegyünk. De azt nem írtam fel még, hogy nektek mi kell?

- Akkor egészítsük ki az a felsorolást. - nyújtotta a kezét érte amibe Aku engedelmesen átadta a papírt. - Hmm... A kis tökmag tényleg gondolt mindenre, ami a takarításhoz kellhet. - vette szemügyre a felírt dolgokat.

- Azt mondta ezeket nem találta mikor körbejárta a házat tegnap.

- Felkészült. Tényleg komolyan veszi a takarítást... Éppen, mint régen...

- Akutagawa látta, hogy megint elmerengene a múltban ezért inkább visszalépett a tollért és azt is Dazai kezébe nyomta, hogy inkább írja fel, ha nekik is kell valami, amit nem kellene elfelejteni. Ezt meg is tette és modorálta magát abból a szempontból, hogy nem csak annyit írt fel hogy "rákkonzerv". Helyette inkább olyan dolgokat írt amiket Atsushi szokott venni mikor vásárolni megy és látja a szatyrait mikor Kyouka-val hazaviszik azokat.

Aku végig nézte miket ír fel a lapra és látta, hogy nem a saját szükségleteit vette figyelembe. Tudta, hogy miért. És kicsit meg is lepődött rajta. De aztán csak magában morgott amiatt, hogy Jinko az egyetlen, akire így odafigyel.

Nem sokkal később, miután Dazai is felöltözött és valamilyen frizurába borzolt a kócos tincseiből, indultak el a vásárlásra. Sokáig szótlanul haladtak egymás mellett, de nem is volt nagyon miről beszélniük egymással. Először a piacra látogattak el, hogy frissebb alapanyagokat tudjanak beszerezni. Egyesével járták végig az árusokat. De a főzni nem igen tudó Osamu nem tudott kiigazodni a helyen. Akutagawa viszont magabiztosan szemlélte a kínált termékeket.

Dazai-nak nosztalgia érzést keltett a jelenet. Volt régen is hogy ők ketten jártak bevásárolni. Egész kicsi korától Akutagawa ment vele mikor Chuuya elküldte boltba. És igazából ő szedte össze a holmikat. Osamu csak tolta a kosarat meg fizetett aztán a pénztárban.

Később mikor már Dazai lecserélte Chuuya-t rá akkor is volt, hogy együtt mentek. Ryuu pedig mint engedelmes "feleség" kiképezte magát arra, hogy ellássa a párját, hogy neki ne kelljen semmivel sem foglalkoznia. Azokban az időkben Osamu el volt kényeztetve. De mégsem érezte magát jól közben.

Most ezekre az időkre emlékezett és mivel eszébe jutott volt tanítványa kedvenc csemegéje. Az egyik árustól míg Aku nem figyelt vett egy adag édes fügét. Óvatosan csúsztatta bele Abba a szatyorba amit Ryuu fogott így nem is vette észre a fekete egészen addig, míg mást is el akart tenni. Csodálkozott mikor észrevette. De ahogy felnézett a magasra az láthatóan kerülte a szemkontaktust.

Ryuu pedig nem értette mire volt ez így hirtelen? Mikor régen sem tett nagyon ilyeneket legalábbis ok nélkül. Nézte egy darabig egykori párját és kereste a szavakat, amivel rákérdezhet erre. Kicsit már neki is nosztalgiája volt ettől az egésztől. Éppen emiatt is bizonytalanodott el annyira. De már visszafelé indultak a ház irányába így meg, mert szólalni.

- Dazai san...

- Igen? - kérdezett vissza, de még mindig nem nézett rá.

- Miért? - csak ennyit tudott mondani.

- Mit miért?

- Miért teszed, amit teszel? Nem tudlak megérteni...

- Melyik részére gondolsz?

- Mindegyikre. Egyszer azt érezni melletted, hogy senki sem számít neked. Máskor bizonyos embereket magad elé helyezel. úgy teszel, mint aki gyűlöli Chuuya sant. De aztán megcsókolod. Ölelgeted, a tigrist majd megrémiszted, mikor nem számít rá. Nem veszel, engem emberszámba majd megajándékozol. Miért? Miért csinálsz ilyeneket?

Osamu lassított a léptein, ahogy hallgatta a maga elé bámuló fiatalabbat. Így felsorolva az egymással ellentétes tetteit tényleg nem sok értelem volt bennük. Aku látta, hogy elgondolkodott a hallottakon ezért inkább nem beszélt többet. Várta hátha értelmes magyarázattal áll majd elő.

A kötéses pedig tényleg szerette volna megmagyarázni a dolgot. Néha maga is úgy érezte, hogy a kiszámíthatatlansága már a felelőtlenség határait súrolta. A tegnapi nap sok minden történt, ami miatt most máshogyan viselkedett, mint általában. A vonatúton zavarba hozta a fehérhajút és ide érkezve nem tett máshogyan a vörössel sem. Chuuya irányába tett megnyilvánulásai kezdetben csak szívatásból történtek. De később komolyabban akart vele beszélni. És jól esett neki megint megcsókolni őt.

Az ahogyan Atsushi-val bánt miután már megérkeztek az inkább csak Chuuya féltékennyé tevése miatt volt. Csak a fiatal mivel még nem tette magát túl a kabinban történteken ezért máshogyan reagált rá. Sőt lehet nem is esett le, hogy Dazai-nak nincsenek komoly szándékai. Csak Chuuya idegeit akarta húzni.

Ami viszont Akutagawa-t illeti... Nehezen küzdötte le a régi szokásait. És igazából nem tudta miért, de rossz érzés töltötte el akárhányszor találkozott a sárkánnyal. Eleinte azt hitte, azért mert csalódnia kellett a fiúban. Nem tudta olyanra képezni amilyenre akarta. De később rájött, hogy ez nem Aku hibája, hanem az övé, amiért nem volt jó mentora.

Mostanra pedig ráeszmélt, hogy a bűntudata mardossa őt, belülről amiért tönkretette. De ez nagyon sokára ért meg benne. Mivel évekig tekintett eszközként a fiúra. Így fel sem fogta, hogy miért érzi magát rosszul mellette. Tudta, hogy egy csomag fügével nem fogja tudni jóvátenni mindazt, amit vele tett egykoron. De annak kicsit örült, hogy Ryuu észrevette, hogy most kedvesebben akart vele bánni, mint ezelőtt.

Mégsem volt képes egyetlen egy értelmes szót sem megformázni ajkain. Egészen visszaértek már a házhoz. Elvesztegette az idejét a magyarázatra. De ha megállt volna sem lett volna képes választ adni Aku-nak a kérdésére. Mert magának sem tudta volna ezt könnyen megtenni.

...

Atsushi talán az ajtó csukódására kelhetett fel mikor Osamu és Akutagawa elindultak vásárolni. Kicsit még kómásan ült fel az ágyban. Meglepte, hogy Dazai úgy kelt fel, hogy nem neki kellett keltegetnie. Felöltözött és a fürdőben rendbe szedte magát. Majd mivel nem talált semmi reggelinek valót, lévén hogy tegnap Chuuya-val ketten tüntették el az utolsó falatokat is a vacsorából, felment az emeletre megnézni, hogy ébren van e már az említett.

Hallott már neszeket mielőtt bekopogott volna így sejtette, hogy a kalapos már ébren van. És mikor a kopogásra felelt is akkor benyitott a szobába. Chuuya ott állt a szekrény előtt és öltözködött. Pontosabban próbálta eldönteni, hogy mit vegyen fel. Nem hozott olyan holmit, ami kifejezetten takarításhoz illett volna. Ezért kellett improvizálnia. Melyik cucca lenne az, amiért legkevésbé fájna neki, hogy úgy koszolta be, ami nem jön ki belőle?

Atsushi-t meglepte az, ahogyan rányitott a maffiózóra. Chuuya ugyanis egy szál alsónadrágban állt odabenn. Azt Atsushi is tudta, hogy jó idő volt az éjszaka, de arra nem számított, hogy úgy aludt Aku mellett a vörös, hogy a felsőtestét nem takarta semmi sem. Meg szinte mást sem nagyon.

Ahogy végignézett rajta csak pislogni tudott. Nem látta még így a másikat. Megfigyelte rajta hogy sokkal izmosabb, mint amilyennek tűnt korábban. A ruhák amiket hod nem ilyennek mutatták. De azt is látta, hogy attól hogy ő a legerősebb áldott, akit ismer még nem sebezhetetlen. Mert voltak már beforrott sebek a bőrén. Egy különösen csúf az oldalán is volt azt is tovább nézte, mint kellett volna.

- Mi az? Nem láttál még embert így? - kérdezett Chuuya mikor már megunta, hogy annyira megbámulja őt a fiatal.

Atsushi egyből belepirult a kérdésbe, mert egyrészről nem vette észre magát, és az óta hogy belépett nem vette le a szemét a másik bőréről. Másrészről pedig Chuuya rátapintott a lényegre. Atsushi még nem látott senkit még félmeztelenül sem. Gyorsan elfordult, amivel csak még inkább magára vonta az alacsonyabb figyelmét. És nem tudta leplezni mennyire zavarban van.

- Bo-bocsánat!

- Ennyire azért ne gyere zavarba. Én nem Dazai vagyok, hogy így reagálj rám.

Nevette ki mikor látta, hogy ettől még inkább pirosodott. Gyorsan felvette a kiválasztott pólót magára, ami elég hosszú volt ahhoz, hogy majdnem a combjait is eltakarja és odalépett a fiúhoz. Vállára tette a kezét. Érezte, hogy még nagyon tapasztalatlan minden téren. Meg azt is hogy most először van "összezárva" másik 3 nála idősebb és valamiképp felnőttebb, de mindenképpen férfiasabb testtel rendelkező emberrel.

- Akarsz róla beszélni? - kérdezett nyugodtan.

Tudta, hogy valami zavarja a fiút, mert egyébként egyáltalán nem reagál volna így. Nem volt benne biztos, hogy Osamu áll e, a dolog mögött.

De elsődlegesen rá gondolt, mert ki más miatt lett volna zavarban mellette a fiú, ha nem Dazai miatt. Hiszen más valószínűleg nem csinált vele olyan dolgokat, mint amiket megérkezésük után tett a kötéses.

Atsushi tudta, hogy lebukott. Mégis félt beismerni, hogy igen is van valami baj. Valami nincs rendben vele. Valami megváltozott benne amióta elindultak és megérkeztek ide. Hiszen korábban bár nem volt ilyen élménye sejtette, hogy nem így reagált volna rá. De a kötésesnek elegendő volt két flörtölősebb mozdulatot tennie felé és máris olyan pánikban szenved, ami a saját identitását is befolyásolja.

Chuuya kérdését hallva előbb megfeszült majd lehorgasztotta fejét és odasétálva az ágyhoz leült rá míg ujjait tördelte bizonytalanságában. Papucsát lerúgta, hogy térdeit átölelve tudjon gubbasztani az ágy szélén.

Chuuya látta tegnap is fél szemmel hogy így ült. Tudta, hogy rátapintott a lényegre így oda telepedett mellé. Megint a vállára tette a kezét, kicsit meg is simogatta a hátát. Hogy lazítsa a helyzetet. Kicsit "csalt" is ezzel, mert észrevette, hogy másoknál is bevált a módszere. Ha egy minimálisan használja rajtuk az erejét, akkor ellazíthatja mások izmait. Ezzel azt a görcsöt is meglazítja, amivel az illető saját magát is szótlanságra kényszeríti. Ryuu-nál is sokszor segített ezzel az óta megnyílik előtte, mert biztonságot és bizalmat érez vele.

Most is segített. Atsushi is érezte, hogy a simogatás hatására kicsit könnyebben veszi a levegőt. Görnyedésbe feszült teste kicsit elernyedt, a csomó a torkában lazulni kezdett. Kezdte magában megfogalmazni a kérdést, amire remélte választ kaphat a kalapostól.

- Chuuya san... honnan tudja az ember, hogy kihez vonzódik?

Chuuya először meglepődött a kérdésen. De megértette mi lehet a baja a fiatalnak. Válláról kezét áttette Atsushi fejére. Kicsit megborzolta fehér tincseit, hogy éreztesse nem haragszik a kérdés miatt. Biztos volt benne hogy a tigris tudja milyen kapcsolat volt közte és a kötéses között. Így értette, miért mert tőle segítséget kérni most.

- Dazai jelenléte téged is elgondolkodtatott ezen?

Atsushi végre fel merte emelni a fejét és ránézett a mellette ülőre. Le is engedte a lábait. Még mindig tördelte kezeit, amiket Chuuya megfogott, hogy még inkább megnyugtassa. Sikerrel járt és a tigris is érezte, hogy az idősebb megértette mire akar kilyukadni.

- Ennyire látszik?

- Nem te vagy az első áldozata ennek a nyomoroncnak... Ne vedd magadra és főleg ne vedd komolyan, amit művel veled. Nem gondolja komolyan. Főleg nem most. Most csak engem akar féltékennyé tenni. Csak játszik veled. Ha korábban is csinált ilyeneket, akkor meg kibelezem mert-

- Nem! Mármint nem csinált... akarom, mondani... az... csak, véletlen volt... szerintem...

Az egyre elgyengülő hangból Chuuya tudta, hogy Atsushi komoly érzelmi problémával küzd. Sóhajtott egy nagyot és átölelte a fiút. Aki ettől kicsit megremegett, de megkönnyebbült is tőle.

- Nem tudom, hogy tudok e rajtad segíteni. De meghallgatlak. Jobban ismerem Dazai-t mint bárki más. Kérdezz nyugodtan és válaszolok rá. Nem fogom elmondani neki. Ígérem!

- Köszönöm Chuuya san... - egyenesedett ki megint a fiatal és összeszedte a gondolatait.

Majd elmesélte mi történt a vonat úton közöttük, és hogy azóta nem tudja, hogyan kezelje az ilyen jellegű közelségét a barnának. Chuuya érezte, hogy Atsushi nem csak amiatt van most elkeseredve, mert a mentoráról volt szó, hanem amiatt is mert párkapcsolatok terén nagyon tapasztalatlan.

- Ő az első, aki ennyire közel van hozzád? - kérdezte óvatosan - Nem voltál még párkapcsolatban előtte, ha jól gondolom?

- Igen... ő- vagyis NEM Nincs semmi köztem és Dazai san között nem csinált velem semmi olyat! Félre érted én-

- Atsushi semmi baj! Nyugodj meg. - vágott közbe elkapva megint a fiatal kezeit.

A fiút meglepte, hogy mennyire nyugodtan kezeli a másik a helyzetet és emiatt meg is feledkezett hirtelen a korábbi pánikról. Atsushi azért kezdett el hevesen tiltakozni, mert félt, hogy bajt csinál, ha így beszél Dazai-ról. Hiszen tudta mit jelentettek egymásnak egykoron a társak.

Dazai elmondta neki. Sok mindent tudott a kettejük kapcsolatáról. De inkább tűnt kiszínezett történetnek, amiket a kötéses talált ki, hogy a legnagyobb szerelmét emlékeibe vésse, mintsem valóságnak. De annyit megértett, hogy még mindig nagyon erős érzései vannak egykori társa felé. Még akkor is, ha ezt sosem mutatja, ki mikor találkoznak.

- Min akadtál ki ennyire Atsushi? Bocsánatot kérek, amiért félreértettem a helyzetet, de ez még nem magyarázat arra, hogy így reagálj rá...

- Chuuya san... én.... Dazai san meg fog fojtani, ha elmondom...

- De Dazai-nak nem kell megtudnia, hogy elmondtad.

A tigris ebbe belegondolt. Mástól tényleg nem kérhetett segítséget. És ha még lenne is akkor is a kalapos lenne a legjobb választása. Ezért nagyot sóhajtott és engedte felszabadulni a gondjait.

- Még mindig szeret téged...

- Mi?

- Azért ijedtem meg az imént mert még mindig szeret téged... És... nem tudom, hogy miként szakítottatok, vagy, hogy hogyan állsz hozzá de Dazai san azt hiszi, hogy te is érzel iránta valamit, mert nem égetted el azt az övet, amit a nyakadban szoktál viselni...

- Komolyan emiatt hiszi, hogy én még- De várj, ennek mi köze van az előbbihez.

- Attól tartottam, hogy ha igaza van, és most azt hiszed, hogy mi együtt vagyunk, akkor nem fogsz majd neki megbocsátani... Miattam...

- Atsushi...

- Kérlek, ne mond el neki, hogy elmondtam! Én-

- Nem kell félned. Egy szót sem szólok arról, amit itt megbeszélünk. Rendben?

- Köszönöm...

- Nincs mit. Egyébként meg, ha nagyon tudni szeretnéd, elárulom, hogy nem miattad nem fogok megbocsátani annak a tökfejnek, hanem saját maga miatt.

- Igazán nem kell ebbe beavatnod. Nincs közöm hozzá...

- Te is megnyíltál előttem Atsushi. Szeretném, ha tudnád mi folyt és folyik kettőnk között.

- Biztos vagy benne hogy el akarod mondani?

- Nyugi annyira nem leszek részletes. De szerintem egy jó példa lehet ez számodra, hogy ha egyszer kinézel magadnak majd valakit. Hogy mit tegyél meg mit ne, hogy bejuss a szívébe.

Atsushi ezt hallva kicsit elpirult, mert neki nem volt senki, akire így nézett volna. Nem gondolkodott még el azon, hogy keresnie kellene valakit, aki a párja lehet. Így zavarba hozta a gondolat, hogy egyszer tényleg kell majd ezzel is foglalkoznia. Viszont annak tényleg örült, hogy Chuuya az, aki felvilágosítja most és nem kell Dazai piszkálódásával törődnie egy ilyen beszélgetés után.

Mikor Chuuya úgy érezte a fiatalabb felkészült erre a beszélgetésre ő is nagy levegőt vett. Régen gondolt vissza utoljára az azon a napon történtekre. Már azt hitte megfakultak ezek az emlékek és remélte, hogy egyszer majd nem fogják foglalni a helyet a fejében. De így hogy felelevenítette félt sosem fogja elfelejteni azt az estét.

- Dazai elmondta neked hogyan jöttünk össze?

- Egy részét igen. - felelte óvatosan, mert érezte mostantól komolyabb mélységbe ereszkedik a beszélgetésük

- Akkor tudod milyen ostobák voltunk fiatalon.

- Nem neveznélek titeket annak... inkább... egyedinek... de.... valahol mégis romantikus a gondolat hogy Dazai san képes lett volna eldobni az életét, csak azért mert valaki más hamarabb elnyerte a szívedet....

- Elnyelték volna.... szerintem akkor .... "és azóta sem volt senki, aki olyan érzéseket váltott volna ki belőlem..." - a második felét csak gondolta a mondatának.

Nem merte bevallani milyen nagy hatással volt a gyermeki naivitására Osamu. Hamar eszébe jutott, hogy nem fejezte be a mondatot és inkább összeszedte a gondolatait, hogy el tudja neki mesélni milyen tudott lenni Dazai ha tényleg le akarta nyűgözni őt.

- Már együtt voltunk egy ideje mikor olyat tett, amit sosem fogok elfelejteni... de... jó értelemben.

- Mit csinált?

- Azt, ami hozzá képest olyan bátorságról tanúskodott, amit nem néztem volna ki belőle.... Tél volt akkor.... mardosóan fagyos hideg, és szélcsendes, szinte néma....

Yokohama külvárosától messzire egy évtizedek... pontosabban a háború óta elhagyatott egykoron katolikus egyház hívei lakta falvacskában jártak. A küldetésük szempontjából lényegtelennek tűnhet, hogy milyen istenben hittek az itt lakók mielőtt lebombázták a helyet. De a történetben igen is fontos szerepet játszott ez az egy információ.

Osamu és Chuuya azért lettek ide küldve, mert egy fegyvercsempész banda tanyázott itt. A szellemjárta településre, úgy sem mert más belépni, remek búvóhelynek számított. És hogy ez a banda konkrétan, miért maradt itt? Mert az egyetlen épület, ami a háború után megmaradt az a templom volt. Bár az oltár felett ez az épület is meg volt rongálva beesett rajta az eső és eléggé omlásveszélyesnek látszott, mégis sokan rejtőztek a belsejében. Kihasználva a régi szabályt miszerint a templomba nem vihettek az emberek fegyvert tudták, hogy itt úgy rejthetik el áruikat, hogy senki sem merné keresni őket ezen a helyen.

Mert mégis melyik idiótának jutna eszébe egy kísértetjárta város, bármikor romba dőlő templomában tárolni több tonnányi illegálisan becsempészett lőfegyvert? A válasz egyértelmű volt és a banda IQ szintjéről is sokat elárult. Mikor Chuuya-ék megérkeztek a helyszínre nem is néztek meg másik épületet. Tudták mit keresnek. És hogy kinek a feje nélkül nem fognak hazatérni.

Amiatt küldte ide Mori az ifjú végrehajtó párost, mert a banda olyan fegyvereket adott el a maffiának, amik nem működtek. Az az egy - egy prototípus, amivel bemutatták, hogy valódiak, azokat úgy helyezték el, hogy ha az átvevő random vesz ki egyet kipróbálásra, pont működőképes legyen.

De akkor is megrövidítették Mori-t, hiszen 300 gépfegyver helyett csak 25 volt valódi a szállítmányból. És mire kiderült a dolog már egy-néhány katonája elesett. Mori nem nézte jó szemmel az ember és pénzveszteséget, na meg azt sem hogy gúnyolódtak vele. Meg akarta őket leckéztetni ezért küldte a soukoku-t terepre.

Mire végeztek már igen besötétedett. Csak a telihold fénye sütött át a kis templom beszakadt mennyezetén, amíg még a felhők engedték. De utána is valamennyire még tudott világosságot adni. Legalábbis annyit igen hogy az ember kivehesse, hova léphet és hol fog felbukni a holttestekben.

Nem voltak benne teljesen biztosak, hogy a szervezet minden tagja benn volt-e a kápolnában? De ha el is menekült egy-egy... az emberveszteségük túl nagy hogy helyreálljanak, és megint össze merjék rúgni a port a maffiával.

A padokon, a földön és a szobrok tövében is testek hevertek. A nagyobb vértócsákat csak a vastag strapabíró szőnyeg állította meg, hogy túl messzire follyanak. A levegőt is megtöltötte a friss vér szaga. Már varrjak köröztek az épület felett. Tudni lehetett reggelre sok test meg lesz kóstolva, mert a ragadozók és a dögevők is érdeklődnek majd az illatok után.

Chuuya az utolsó testeket dobta félre míg Dazai az oltárnál állt. Felfelé nézett a tetőn tátongó lyukra. És arra hogy lassan már a telihold sem volt elég erős ahhoz, hogy átsüssön az összegyűlt felhőkön. Hófelhők voltak. Az elmúlt napokban egy kis hó sem esett. Úgy tűnt most akar nekikezdeni. Talán hogy elfedje a vért, amit a templom oldalára kentek belülről.

- Szerintem az összes test itt van. Igazán segíthettél volna ahelyett, hogy a munka mocskos részét is rám hagyod.

- Ugyan már szívem nem is kellett bekoszolnod a kezedet. Ott az erőd és a kesztyűid is védik azokat a szép ujjaidat, hogy ne legyenek véresek.

Chuuya még mindig zavarba jött, ha így beszélt hozzá Dazai. Most sem tudta megállítani, hogy el ne piruljon a szavaiban. De remélte, hogy már elég sötét van hozzá, hogy ne lássa meg a kötéses. Lassan sétált oda párjához. Látta rajta, hogy valamin nagyon elgondolkodott. Mert azután hogy kedves szavakat mondott neki megint az eget kezdte szemlélni.

- Osamu? - kérdezett óvatosan, mert nem akarta megzavarni. - Minden rendben?

- Igen... Minden a lehető legnagyobb rendben van csak elgondolkodtam kicsit egy kérdésen...

- Kérdésen?

Ismét rá tekintett a sötétben kicsit mintha izzó gesztenyebarna szemével. Még mindig magán tartotta a kötését hiába kérte már tőle Chuuya, hogy hagyja el, ha úgy is lát vele, de nem hallgatott rá, mondván ez hozzá tartozik a stílusához. Így csak egy szemmel tekintett rá. De az is valamilyen rejtelmességet sugárzott.

Kinyújtotta a kezét Chuuya felé. Volt a tenyerében valami. De olyan távolságból Chuuya nem látta mi az. Ezért fellépet ő is az emelvényre, hogy megnézze mi az. Egy karika volt a kezében. Kopott fém gyűrű, amin már nem csillant meg a fény, ha rávetült.

- Mi ez Osamu?

- Gyűrű. Itt találtam az oltáron. Évtizedek óta itt lehet.

Chuuya is kezébe vette a tárgyat és nézegetni kezdte. Majd feltűnt neki az oltáron az összegyűrt terítő is. Nem terítő volt. Annál finomabb anyag, ahogy megérintette hirtelen azt hitte elporlad ujjai között.

- Egy gyűrű és egy fátyol? Mit keresnek ezek itt?

- Egy templomban vagyunk butus. Hol máshol kellene lenniük ezeknek?

- Nem tudom, mondjuk egy menyasszonyon?

- Lehet azon voltak. Egy eljegyzett hölgyön, aki itt várta a vőlegényét. Aki talán sosem jött el. Ezért hagyta itt a fátylát és a gyűrűjét.

- Meglehet... mit akarsz velük kezdeni?

- Befejezni, amit a szegény lány nem tudott.

- Mi?

Dazai kivette Chuuya kezéből a gyűrűt. Óvatosan lesegítette a vörös bal kezéről a kesztyűjét. Aki tehetetlenül nézte a történteket. A kötéses még a fátylat is a fejére borította alacsonyabb kedvesének. Majd kicsit ő is elpirulva végigmérte menyasszonyát. Chuuya ezt is engedte, hagyta neki. Érezte mit akar csinálni a magas. De nem volt felkészülve rá emiatt nem is tudott reagálni az eseményre. Csak akkor eszmélt fel mikor Osamu az ujjára akarta húzni a gyűrűt.

- Várj! Más gyűrűjét viselni nem szerencsés!

- A gazdájának se hozott szerencsét. De majd nekünk fog. Meg aztán a lány már lehet rég nincs életben.

- De....

- Megígérem, hogy veszek neked egy sajátot is rendben? Márha szeretnéd...?

- O-Osamu?

- Nakahara Chuuya.... hozzám jönnél?

Chuuya teljesen belevörösödött a kérdésbe. Nem tudta tovább leplezni az érzéseit. Csak nézett bele abba a vágyakozó barna szembe és nem tudott felelni neki. Egy késztetéstől vezetve szabad keze megindult Osamu letakart szeme felé. Egy óvatos mozdulattal meglazította a gézt, amitől az lassan lehullott a vállára. Dazai elmosolyodott a tettén. De látta, hogy most már Chuuya is magabiztosabban áll a talajon.

- Ezt milyen válasznak vehetem?

- Annak... hogy igen....

Osamu szívéről hatalmas kő esett le. Tudta, ha tovább várakoztatja a válasszal olyan csomó lesz a torkában, ami miatt nem fog tudni megszólalni. De most megkönnyebbülhetett. Fellélegzett és gyengéden megcsókolta szerelmét. Néhány hópihe is megindult az égből mintha csak gratulálni akarna az eget befedő felhő is az ifjú párnak. Másoknak virágszirmokat szórnak az esküvőn. De nekik, akik nem mondhatóak átlagosnak hópelyhek jutottak. Osamu lassan mélyítette el az első csókjukat, mint "házastársak". Chuuya pedig viszonozta neki a csókot. Remélte, hogy az ígéretének megfelelően fog cselekedni és egyszer tényleg elveszi majd egy igazi esküvőn. Ami nem egy romos hullákkal telizsúfolt kápolnában lesz majd.

...

- Én-Én nem is tudtam, hogy ti összeházasodtatok!? - törölgette meg a szemét Atsushi a történet végére, mert elérzékenyült a hallottak után.

Chuuya adott neki zsebkendőt is hogy ki tudja fújni az orrát. Azt is megvárta mielőtt válaszolt volna. Ez az emlék egyszerre volt neki az egyik legkedvesebb és egyben a legszomorúbb is. Szorította a mellkasát, hogy azért érzelemmentesen tudjon válaszolni. De rá kellett jönnie nem tud. És igazából nem is kellett neki. Atsushi nem olyan, mint mások. Nem fogja elítélni miatta.

- Nem házasodtunk össze...

- Micsoda? De hiszen-

- Annál hamarabb vége lett...

- Chuuya san?

A kalapos felállt odasétált a bőröndjéhez és az egyik belső zsebéből ahova az értékeket szokták tenni az emberek, elővett valamit. Majd visszaült a fiatal mellé az ágyra. Atsushi aggódóan figyelte, hogy mennyire megváltozott a kalapos viselkedése. Még sosem látta így. De nem szólt várta, hogy az idősebb folytassa a beszédet.

Chuuya kinyitott a tenyerét. Atsushi egyből tudta mit hozott oda megmutatni. Egy ezüstösen csillogó karikagyűrű volt nála. Még látta is hogy a belsejében egy felirat van, amin az állt "Ígérem". Atsushinak is torkán akadt a csomó, mikor kezdett összeállni benne, mi történt. Chuuya pedig nem beszelt így neki kellett megkérdeznie.

- Ez az a gyűrű?

- Nem... ez egy másik... Az, amit akkor talált már rég nincs meg. Erről is azt hittem, hogy már nem látom többé....

- Ezt hogy érted?

- Ezt a gyűrűt O... Dazai akkor adta nekem mikor elmentem Európába... a reptéren adta nekem, hogy emlékezzek rá... de... mikor visszajöttem... Ő már nem volt sehol... mikor megtudtam a lakásunkban mindent összetörtem, ami rá emlékeztetett. De ezt nem tudtam... Képtelen voltam rá, hogy ezt elpusztítsam. Így csak eldobtam. A romok között nem láttam hova esett... Nem is akartam tudni. De... Ebbe a bőröndömbe pakoltam bele a cuccaimat és otthagytam minden mást. Soha többé nem mentem vissza oda... azt hittem mindent magam mögött hagytam... Ahogyan, ő tette velem...

- De akkor miért van most nálad?

- Tegnap találtam meg. Itt volt a bőrönd alján. Lehet, ahogy eldobtam belepattant... Egész végig velem volt.... ennyi éven keresztül... mégsem vettem észre...

- Chuuya san...

- Ne mond el Dazai-nak... Nem akarom, hogy megtudja, hogy még megvan

- Nem mondok semmit arról, amit itt megbeszéltünk!

- Köszönöm Atsushi...

A fiatal fiú emiatt is elpirult kicsit. De jó érzés töltötte el hogy ennyire megbízott benne a maffia legerősebb embere. De azt is látta, hogy az álarcával ellentétben még nem tette túl magát a kötésesen. Tudta, hogy nem egyszerű a kapcsolatuk. De mégis... annyi minden után is még mindig szeretik egymást.

- Remélem, egyszer én is találok majd valakit, aki ennyire fontos lesz nekem...

- Csak ne legyen olyan, mint Dazai...

- Nem terveztem ugyan olyat keresni... - nevetett kicsit zavartan a fiatal remélve hogy oldja a feszültséget.

- És....? Van már valaki a láthatáron?

- Nincs... nem tudok róla... én... egész idáig nem is gondolkodtam ilyenen... megszoktam, hogy mindig egyedül voltam... Aztán most már, hogy az ADA befogadott olyan mintha a családom lenne... De... Senkire nem nézek úgy odabent...

- Nem is kell siettetned. Ráérsz, még van időd. De kezdő lepésnek azt formáld meg magadban, hogy milyen embert keresel majd?

- Milyen embert?

- Milyen legyen a viselkedése? Mit szeretnél? Hogyan bánjon veled? Azt szeretnéd, hogy körbeugráljon, vagy saját teret szeretsz jobban, vagy csak hogy foglalkozzon veled és vigyázzon rád? Vagy éppen azt, hogy engedje, hogy te vigyázz rá?

Atsushi elgondolkodott kicsit. Milyen embert szeretne maga mellett, ha a párja lenne. De az utolsó mondata bogarat ültetett a fülébe. Ebbe kicsit jobban belegondolt, mint más jellemzőkbe. Hiszen azt még nem tudta férfit, vagy nőt szeretne a párjának, bár azt érezte, hogy ha így reagál egyes férfiak viselkedésére, akkor ő is egy mellett fog kikötni. De azt nem tudta külsőleg milyen jegyek tetszenek neki. De az hogy figyeljen oda rá, vegye észre, ha bántja valami, ne kelljen mellette titkolnia az érzéseit, mert tudja, a másik megérti majd őt. Ezek a jegyek tetszettek neki. Szeretett volna beszélgetni valakivel hosszasan esténként. Megosztani valakivel a gondolatait. Olyan személy kezdett kialakulni benne, aki figyel rá, és ha ügyetlen, akkor vigyáz is rá. De ne kezelje gyengének, ne nézzen rá úgy, mint aki törékeny. Mert nem az. Csak néha... szeretne a gyengébbik lenni, akinek nem kell a legerősebb ellenfeleket legyőzni. Mert tudja nincs egyedül és a párja érte fog menni, ha kell az utolsó pillanatig mellette lesz és vigyáz majd rá.

- Úgy látom összeállt valaki igaz? - törte meg a csendet Chuuya, amitől a tigris kipirulva kapta fel a fejét.

- Chuuya san?

- Nagyon mosolyogtál, valaki a szemed előtt lebegett az imént?

- Nem mondanám személynek még... én... inkább csak viselkedéseket találtam... Szimpatikusnak.

Vallotta be óvatosan. Chuuya mosolygott a fiatalra. És elismerést érzett iránta. Örült annak, hogy kialakult benne valami. Valamilyen elvárás, amit majd keresni fog valakiben. Még egyszer megborzolta a haját majd felpattant mellőle.

- Hidd el, találni fogsz valakit, aki pont olyan, mint amilyennek most elképzelted. Nem kell sietned. De figyelj oda ezekre a jelekre. Mert lehet az, akinek te fogsz megtetszeni nem, meri majd kimondani, amit érez. Figyelj arra, amit a tettei sugallnak. És lehet, hamarabb találsz magadnak valakit, mint gondolnád.

- Köszönöm Chuuya san...

- Keress meg máskor is, ha szeretnél valakivel beszélni. Dazai nem jó partner ilyen elmélyüléshez.

- Rendben. Úgy lesz!

- Szuper. Akkor most kezdjünk el lent is valami takarítás jellegűt mire megérkeznek a többiek.

Úgy is lett. Takarították, amit meg tudtak csinálni a plusz tisztítószerek nélkül, amiket a másik két nyaraló tervezett beszerezni. Egészen jól haladtak mire visszaértek. Így nem tűnhetett fel a vásárlóknak, hogy elég hosszasan beszélgettek az emeleten.

Miután kipakoltak mindent a szatyrokból reggeliztek. És mind Chuuya, mind Osamu megkaphatta az életben maradáshoz szükséges kávéját. Miután megvoltak felosztották a takarítási feladatokat és mindenki a saját körébe tartozó dolgot kezdte letörölgetni, megtisztítani.

Atsushi a konyhában tevékenykedett miután elmosogatott és letörölte a pultot, tudta, hogy még a lenti hálót is meg kell majd szabadítania a pókhálóktól. Ryuu az emelettel kezdett. A sok kép a falon eléggé fogták a port így egészen sokáig el szöszmötölt odafenn. Míg Chuuya kitakarította a nappalit. Osamu pedig a fürdőt. Bár ezzel már egy nappal korábban is foglalkoztak kicsit így nem volt nagy feladat neki egyedül végezni a dolgot.

Néha ki-kijött a nappaliba csak hogy tudjon beszélgetni is. Mert zavarta, hogy a többiek nagyjából egy légtérben vannak, csak neki kell külön lennie tőlük. Mikor Chuuya a lépcső alatti pókokat lakoltatta ki Dazai mögé lépett és a porolóval kezdett szórakozni.

- Te mit csinálsz Idióta? - kérdezett hirtelen hátra fordulva a vörös, mikor a tomporánál megérezte a tollas eszközt.

- Segítek pókhálót irtani! - mondta lelkesen és még tervezte volna folytatni Chuuya porolását, de az szembe állt vele és mérgesen morgott rám

- Még ha ez igaz is, nem jó helyen!

- Dehogynem! Jó hely ez itt! Tiszta pókhálós lehetsz, mióta nem gondozlak megfelelően! - vigyorodott el, míg próbálta visszafogni nevetését.

- Anyád segge a pókhálós!

- Azt nem tudom... De a tiéd mindenképpen az, ha évek óta nincsen párod. Segítsek kitakarítani?

- Tudod, mit takarítsál ki így? A sajtreszelőt!

Elkezdtek civakodni és kezdett úgy tűnni eddig tartott a békés viszony az iroda és a maffia között. Atsushi nem tudta, hogy most megint összemarakodnak vagy Chuuya san fogja magát és hazamegy. De annak nem örült volna. Most nem szeretett volna kettesben maradni Dazai-al úgy, hogy még lennének kérdései, amiket nem mer a kötésetől megérdeklődni.

Az idősebbek morgását Ryuu hamar megunta és mivel már készen volt az emeleten a saját feladataival kiment a teraszra. Kívülről is az ő dolga volt lemosni az ablakokat így ahhoz kezdett hozzá. De hamar elgondolkodott a reggelen.

Az ahogyan Dazai viselkedett vele különös volt neki. Nem tudta eldönteni, hogy csak az álcája miatt cselekedett úgy. Vagy a maszk éppen akkor lehullott róla egy kis időre és komolyan gondolta a dolgokat. Ahogy be-benézett az ablakokon megfigyelte a többieket. Dazai most úgy bánt Chuuyával mint régen.

Mintha nem is nőttek volna fel. Hanem olyanok voltak egymással, mint az a két 15-16 éves fiatal, akik magukhoz vették őt meg a húgát. Csak az öltözetük változott meg. De most egy perccel sem tűntek számára idősebbnek. Még a mozdulataik is hasonlóak voltak. Látta eleget őket gyerekként civakodni.

De az is feltűnt neki, hogy Jinko is figyeli őket. Kimaradt ugyan a vitából, de megfigyelte. Érdeklődve figyelte a jelenetet. És Ryuu észrevett egy különös mosolyt a fiatalon. Abból, ahogyan kicsit elmerengve nézte az idősebbeket Aku rájött, hogy Jinko-nak is leesett már, Chuuya és Dazai koránt sem tették túl magukat egymáson.

Kicsit tovább nézte a tigrist, mint kellett volna, mert Atsushi megérezte, hogy valaki figyeli őt. Egyből Akutagawa-ra pillantott, hiszen tudta, hogy az ablakon kívül áll. Ryuu-t meglepte, hogy hirtelen felé nézett a fiú, így elkapta a tekintetét. Megint eszébe jutott az az álomkép emiatt mérgesen ment át a ház másik oldalára ahol nem láthatta őt a tigris.

Nagyon zavarta az, hogy Jinko most nem néz rá ellenségesen. Inkább kíváncsi és beszélgetni akar vele. Nem tetszett neki ez a helyzet. Jinko mindig is idegesítette. Nem akart vele jóban lenni. De egyértelmű volt, hogy a tigrisnek éppen ellenkező tervei voltak.

Egészen sokáig maradt kint. Nem csak az ablakokat mosta le, de az ereszcsatornát is kitakarította és mivel az egyik palló a teraszon meg volt lazulva azt is visszacsavarozta a helyére. A székeket is lemosta és a napernyőknek a belsejéből a pókokat kilakoltatta. Egész sok mindennel el tudta foglalni magát, hogy ne kelljen benn lennie Jinko-val egy légtérben.

- Akutagawa! - hallotta meg felettese kiáltását ezért a hang felé szedte a lábát.

- Chuuya san?

- Dazai-al még egyszer kimegyünk a boltba, mert néhány dolgot elfelejtettünk felírni tegnap este.

- Meg cigit akarsz magadnak venni, mert megint felbasztad az agyad.

- Azaz hogy inkább te voltál az és a cigivel ki fogom égetni a szemedet, ha folytatod. Akkor megint járhatsz kötésben.

- O wao.... ezek szerint tetszettem neked, amíg csak fél szemmel figyeltelek?

- Tetszettél a halál faszának Dazai! Tudod mit, nélküled megyek ki.

- Már késő megyek veled! Nem vakarsz le magadról!

- Fuuuu de pofán váglak egyszer....

- Megtehetnéd most is, de túlságosan kedvelsz.

Ezzel talán kicsit előre ivott a medve bőrére, mert amíg nem figyelt kapott egy jobbegyenest Chuuya-tól. Tényleg nem számított az ütésre ezért nem védekezett. De legalább befogta a száját. Csak értetlenül pislogva fájlalta a szeme alatti csontját, ami kezdett felduzzadni.

- Akutagawa megkérhetlek, hogy addig kezdjetek el az ebédet Atsushi-val?

- Jinko-val?

- Igen már megbeszéltem vele, de elaludt, míg mi benn veszekedtünk. A kanapén van. Keltsd fel, kérlek... De! Ne úgy....

Akutagawa nagyot sóhajtott az utolsó utasításra. Mert tudta nem keltheti Rashomon-nal fel a fiút. Bólintott. És még befejezte, amit elkezdett elrakta a szerszámokat utána ment csak be. Addigra az idősebbek elmentek. Így körbenézve megtalálta az alvó fiút a kanapén szundítani. A feje a fürdő fele volt az oldalán feküdt mintha csak az ajtót figyelte volna.

Odalépett mellé, de mikor meg akarta szólítani inkább nem tette. Így még sosem látta őt. Furcsa volt neki. Tényleg mintha azért feküdt volna, így hogy lássa ő mikor fog visszajönni azon az ajtón. Kicsit motyogott is álmában, de nem vette ki hogy mit. Leguggolt, hogy közelebb tudjon hajolni hozzá hátha, megérti mit mond. De elhallgatott. Így csak megfigyelte milyen közelről egy alvó tigris.