Pokolian ideges voltam, ahogy ott ültem az Ózon Hotel éttermében és a második lehetséges Nagy őt vártam. Megmondtam Zalánnak, hogy engem hagyjon ki ebből a hülyeségből, de nagyon úgy tűnt, hogy a kérésem süket fülekre talált. A ceremónia előtt pár órával leszervezett nekem két randit, két teljesen ismeretlen emberrel. Komolyan ki az, aki egy hét alatt megismer valakit és totál belehabarodik? Mégis ki lenne olyan hülye, hogy hazaküld valaki olyat, akit már megismert és megkedvelt egy idegen miatt? Én biztos nem voltam ekkora marha.

Az első randipartner amúgy nagyon szimpatikusnak tűnt, de konkrétan tudomást se vettem róla. 30 éves volt, szőke hajú, kék szemű és hentesként dolgozott egy áruházláncban. Az első pár percben még próbált velem beszélgetni, de aztán csak ültünk egymással szemben, néma csendben és számoltuk a másodperceket. Végül a férfi bocsánatot kért és távozott én pedig nem tudtam sajnálni. Idióta volt ő is, hogy reménykedett.

– Persze még késsél is, remélem, el sem jössz – gúnyolódtam, amikor a következő lovagom lassan negyed órája késett.

Ekkor azonban két kéz takarta el a szememet, mire rémülten felkiáltottam és a felgyülemlett düh egyszerűen kirobbant belőlem.

– Nézd kurvára feleslegesen vagy itt oké? Nem vagyok egy idióta, hogy téged válaszalak a srácok helyett. Egy hét alatt az ember meg sem ismeri a másikat, szóval kár a gőzért. Azt ajánlom, most azonnal menj el, mert per pillanat udvarias társalgásra sem futja tőlem. Az előző férfi 20 percig bírta aztán szinte könyörgött, hogy had menjen el. Szerintem a ceremónián sem vesz részt! Ahogy te sem, ha rajtam múlik!

– Van egy olyan érzésem, hogy előnnyel indulok szerencsétlen taggal szemben – hangzott a magabiztos felelet egy ismerős hangon.

– Igor? – kaptam fel a fejem, mire elvette a kezét a szemem elől.

Valóban ő volt az. Ott állt előttem tetőtől talpig feketében, szexi félmosollyal az arcán, majd kitárta felém a karját. Boldogan ugrottam a nyakába, lábammal átkulcsoltam a derekát és mélyen a nyakába fúrtam a fejem.

– Ezek szerint hiányoztam? – kérdezte nevetve. – Bár nem mondom azt, hogy zavar – szorított magához egy pillanatra.

– Túl hamar leléptél – motyogtam egyre mélyebbre fúrva a fejemet.

– A rangsorod hazazavart – jegyezte meg, mire dühösen felmordultam. – Miért vagy ilyen feszült? Na, várj, majd megmasszírozlak – ajánlotta fel. – Ahogy elnézem a srácok nem igazán törődtek a nyugalmaddal.

Igor jelenléte üdítően hatott rám. Mint a napsütés egy viharos esős nap után. Rögtön színesebnek láttam mindent, ahogy újra felvettük a fonalat és beszélgetve megebédeltünk. Igor még azt is elérte, hogy szívből felnevessek, pedig az a szív folyamatosan vérzett. Vérzett, mert Brúnót el kellett engednem, de itt volt Igor, aki mellett esélyem volt, ha nem is a szerelemre, de egy könnyed kapcsolatra igen. Szerelemről szó sem lehetett, a szívem hű volt Brúnóhoz és biztos voltam benne, hogy a műsor után fel fogom keresni. Ha korábban szerelmet vallok, itt akarna maradni, ezt pedig nem engedhettem meg. Nem akartam, hogy bűntudata legyen és nem akartam, hogy tudja kihallgattam a beszélgetését kétszer is. Így hát semmibe vettem azt, amit a műsor elején Krisztiánnak ígértem, hogy ha szerelmes leszek, akkor azt elmondom.

– Tudod nem gondoltam volna, hogy valaha látlak még – szólalt meg Igor.

– Értsem úgy, hogy nem kerestél volna fel? – könyököltem az asztalra és a tenyerembe fektettem az álam.

– Rondítsak bele a párkapcsolatodba? – hajolt felém, mire mosolyogva megcsóváltam a fejem.

– Köszönöm, hogy itt vagy – suttogtam. – El se tudod képzelni mennyire szükségem van most rád.

– Elmondod mi a baj? – fogta meg a kezem és megcirógatta a kézfejemet.

Én pedig azt tettem. Beszéltem neki az érzéseimről, őszintén elmondtam, hogy szerelmes voltam Brúnóba, mert nem akartam, hogy Igor téves következtetéseket vonjon le, amikor őt választom a legvégén. Így, hogy felbukkant biztos voltam benne, hogy Igort választom, mert vele szabad voltam és nem féltem attól, hogy megsebzem, ha a varázs elmúlik. Gábor és Peti teljesen mások voltak, tudtam, ha mellettük döntök, abból komoly kapcsolat lesz és szerelem nélkül én nem tudtam belekezdeni egy kapcsolatba. Nem lett volna fer, hogy mellettük fekszek, de közben másra gondolok.

– Biztos, hogy nem akarod őt bent tartani? – kérdezte Igor csendesen. – Az ember a szerelemről nem mondhat le ilyen könnyedén!

– Akkor igen, ha ezzel megmented a munkahelyét – mosolyodtam el szomorúan.

– Az csak foci – horkantott fel, mire erősen az ajkamba haraptam.

Pár hete még én is úgy gondoltam, hogy az csak foci. Ha nem sikerül, nem dől össze a világ, de mikor hallottam Brúnó őszinte fájdalmát, hogy esetleg ki tehetik a csapatból minden átértékelődött. A foci az is ugyanolyan munka volt, mint bármi más. Ugyan nem kellett egy irodai székben gubbasztani, sem pedig a szalag mellett állva alkatrészeket összerakni, de ugyanannyi, ha nem több erőfeszítést tett bele a focista is. Lehet őket piszkálni, amiért egy labdát kergetnek, de tudom, hogy Brúnó mennyit edz és, hogy miket kell elviselnie annak érdekében, hogy a legjobb legyen.

Szándékosan választottam olyan ruhát, ami tökéletesen tükrözte a hangulatomat. Egy egyszerű szürke garbós darab volt, ami a bokámig ért és mindenhol rám simult. A szettemet egy vékony övvel dobtam fel, lábamra pedig egy papucsot húztam, a hajamat pedig csak hagytam kiengedve. Semmi kedvem nem volt a mai ceremóniához, főleg mert pontosan tudtam pár percen belül az életem is olyan szürke lesz, mint a ruhám.

Mikor kiléptem a könyvespolc mögül Brúnóba botlottam, aki a nyakkendőjét igazgatva sietett lefelé. Majdnem egymásnak ütköztünk, elkapta a derekamat és halvány mosollyal az arcán lenézett rám.

– Szia – köszönt csendesen és a fülem mögé tűrt egy tincset.

– Szia – köszöntem vissza és a karjára csúsztattam a kezem.

Az ujjaim alatt csak úgy dagadt a bicepsze, ahogy közelebb vont magához és az ajkával finoman súrolta az ajkamat. Behunytam a szemem és átadtam magam a csókjának, karomat a nyaka köré fontam és elmélyítettem a csókunkat. Brúnó belesóhajtott az ajkamba, majd finoman eltolt magától és a homlokomnak döntötte a homlokát.

– Később folytatjuk. Mit szólnál egy gyertyafényes piknikhez a tóparton? Csak te és én a nagy hajrá előtt – mosolygott rám csillogó szemekkel.

Összezavarodva meredtem rá. Hát nem elmegy? Nem akar hazamenni?

– Ne már kis Napidéző. Miért titkolnánk tovább? – értette félre a pillantásomat Brúnó.

– Brúnó – kezdtem egy mély levegőt véve.

– Idő van – ordította Zalán.

– Majd később elmondod – hajolt hozzám Brúnó egy gyors csókra, majd elengedett és lesietett a lépcsőn. – Vagy, amikor szeretnéd. Rengeteg időnk van – kiáltotta vissza.

Kábultan ragadtam meg a korlátot és próbáltam nem elájulni. Brúnó szavai teljesen mást bizonyítottak, mint amit korábban gondoltam. Engem választott! Alexanderre meredtem és leszarva azt, hogy forgatott a nyakába vetettem magam.

– Na – suttogta a hátamat dörzsölgetve. – Kicsilány ne csináld ezt, még dönthetsz másképp.

– Engem választott ugye? – nyögtem ki a nyakába fúrva a fejemet.

– Nem lenne szabad elmondanom, de igen. Téged választott!

– Istenem – zokogtam fel. – Most mégis mit tegyek? Ha bent tartom, akkor kirakják a válogatottból! De, ha elküldöm, azt fogja gondolni, hogy elárultam! Hogy a szerelmünk nem létezett – szorítottam a mellkasomra a kezem és elléptem Alexandertől.

– Mennünk kell Betti – sóhajtott fel pár pillanattal később.

Nem álltam készen, de elindultam lefelé a lépcsőn és gyorsan megtöröltem a szememet. Döntöttem, Brúnót haza küldöm, de amint ezt megtettem utána szaladok és mindent megmagyarázok. Nem akartam, hogy rossz érzésekkel távozzon, azt szerettem volna, ha tudja minden pillanatunk igaz volt. Akartam, hogy tudja szerelmes voltam belé. Végig sétáltam a járdán majd megálltam Zalán mellett és a srácok felé fordultam. Pár hete még 19-en álltak itt, most pedig már csak hárman. Egyenként végignéztem az arcokon, először Gábort vettem szemügyre, majd Petit és végül Brúnóra néztem. Az arca tökéletesen nyugodt volt, a szeme várakozástól csillogott. Hogy tudott ilyen nyugodt lenni mikor feladta az álmait miattam?

– Elérkeztünk a harmadik medálceremóniához, ami más, mint az eddigiek. Ti azért vagytok most itt, mert elnyertétek a Betti szívéhez vezető lakatot és kulcsot, ám a szívét közületek csak ketten nyerhetik el, de mégis 3 fővel indítjuk a jövőhetet. A mai nap folyamán Betti két randin is részt vett, 2 olyan férfivel, akik mindent elkövettek, hogy úgy elvarázsolják Bettit, hogy a ti helyetek bizonytalanná váljon. De akkor érkezzenek is az urak. Balogh Ottó – szólította az első randipartneremet.

Csak egy gyors sziára futotta tőlem és láttam, hogy a velem szemben álló férfiak válla ellazult. Biztonságban voltak.

– Valamint érkezzen az a férfi, aki már lakott-e falak között. Valkusz Igor – mondta Zalán.

Igor győztes mosollyal az arcán bukkant fel, lazán odaintett a srácoknak, aztán mellém lépett a derekamra csúsztatta a kezét és két oldalt arcon csókolt. Egy pillanatra behunytam a szemem és megpróbáltam Igorból erőt meríteni.

– A jelen lévő urak közül, az egyikük biztosan beköltözik a villába, ám mielőtt Betti döntést hozna, tekintsünk meg egy összefoglalót. Kezdjük Tasi Gáborral – fordult Zalán a kivetítő felé és elindította a felvételt.

Teljesen ledöbbentem, mert erre egyáltalán nem számítottam. A korábbi évadokban nem volt arra példa, hogy ilyen videókat vágtak volna össze százszorosan megnehezítve a döntést. A videók alatt azok a dalok szóltak, amiket én magam párosítottam a srácokhoz. Gábor videója alatt végig mosoly játszott az ajkamon, de kicsit megdöbbentem, hogy mennyire különböztünk. Sosem gondoltam bele, hogy festhetünk kívülről, igazából nem is törődtem vele, de eléggé szembe ötlő volt a köztünk lévő korkülönbség. A második felvétel rólam és Petiről szólt, ekkor jó párszor felkuncogtam főleg, amikor a bulizó részhez értünk, vagy, amikor a nagyijánál megkergetett a tyúk és hemperegtünk a szalmában.

Aztán következett az a felvétel, amit a legjobban mégis a legkevésbé vártam. A nyílt szerelmi vallomásom. Nem gondoltam volna, hogy Zalán fel fogja használni a dalokat, de sejthettem volna. Mégsem tudtam azzal foglalkozni, hogy most lebuktattam magam, mert zokogtam. Már az első percben ömleni kezdtek a könnyeim, mert basszus annyira tökéletesek voltunk. Még a felvételen keresztül is látszódott mennyire boldogok voltunk és az idő előre haladtával egyre jobban megismertük egymást. Az utolsó képkockát láva elakadt a lélegzetem. A felvétel kintről készült Brúnó és én a sátorban térdeltünk egymással szemben, majd megcsókoltuk egymást és én eldőltem a hálózsákon magammal húzva őt is. Ezzel ért véget a kisfilm. Kavargó érzelmekkel néztem Brúnóra, aki maga előtt összekulcsolt kézzel állt, lehajtott fejjel, majd felpillantott rám és elmosolyodott. Az ő szemei is könnyben úsztak.

– Nos, érzelmes pillanatoknak lehettünk szemtanúi. Betti arra kérlek, hozd meg a döntésedet.

Észre se vettem a szavait, csak Brúnót figyeltem, aki visszanézett rám és a mosolya egyre szélesedett minél tovább szemeztünk. Szeretlek – tátogtam felé, mire a mellkasára szorította a kezét és rám kacsintott.

– Betti – szólított meg Zalán.

– Persze – mondtam és felé fordultam. – Az első medált Igor kapja, nem örültem, hogy kiesett és kapva kapok az alkalmon, hogy visszahozhatom – magyaráztam és felfűztem a medált a bőrszíjra majd mosolyogva megpusziltam aztán a srácok felé fordultam.

– Én – kezdtem és a tekintetem ide-oda járkált hármójuk között. – Rengeteget gondolkodtam az elmúlt pár órában. Mind a hárman rengeteg mindent adtatok nekem és mindhárman nagyon fontosak lettetek nekem. Nektek köszönhetem, hogy ez a villa olyanná vált, mint egy mesebeli hely. Tündérmese volt, minden pillanata, de a valóságot nem lehet örökké kiszorítani – suttogtam és Brúnóra pillantottam, mire összevonta a szemöldökét. – Azok, akik a maradék két medált kapják – csuklott el a hangom, majd nyeltem egy nagyot és szorosan behunytam a szemem. – Az Gábor és Peti – nyögtem ki.

– Mi? – suttogta mellettem Zalán döbbenten.

A testem megremegett a visszatartott sírástól majd kinyitottam a szemem és Brúnót kerestem a tekintetemmel, de már csak a távolodó hátát láttam. Dühösen szelte át a gyepet, majd eltűnt a szemem elől én pedig összeomlottam. Gábor és Peti csodálkozva néztek össze majd Gábor hozzám lépett és megérintette a karomat.

– Most kérlek ne – suttogtam elhúzódva az érintése elől. – Vegyétek el a medált – motyogtam és elindultam a szökőkút felé.

Addig ott álltam, míg Brúnó fel nem bukkant egy sporttáskával a vállán. Azzal se foglalkozott, hogy át öltözzön, a haja kusza volt, ajka keskeny vonallá préselődött össze, ahogy lesietett a lépcsőn, majd amikor észrevett megtorpant.

– Brúnó – kezdtem és tettem felé egy lépést.

Úgy tántorodott hátra mintha megütöttem volna, szemében düh és fájdalom csillant, ahogy végig mért majd kikerült és bevágta a táskát a csomagtartóba.

– Brúnó kérlek – próbálkoztam a könnyeimet nyelve.

– Mit akarnál mondani? – kérdezte hidegen. – Szeretlek, de nem annyira, hogy itt maradj? Szeretlek, de csak játszottam veled? Szeretlek, de hazudtam mikor azt mondtam szeretlek? – mért végig dühösen. – Ugyan mit tudnál nekem mondani, ami bármin is változtatna?

– Betti – hallottam a nevemet, mire Brúnó mögém pillantott aztán vissza rám a válaszomat várva.

– Tudod meg sem kéne lepődnem. A kezdetektől fogva Igort akartad, de amikor kiesett jó voltam én baleknak. Petivel ugyanolyanok vagytok, Gábor pedig betölti az életedben azt a szerepet, amit az apádnak kellett volna. Esélyem sem volt soha – nevetett fel keserűen. – Remélem meg lesz a kellő nézettségetek!

– Brúnó!

– Nem érdekel Betti! – csattant fel majd idegesen beletúrt a hajába és behunyta a szemét. – Baszki igazából kurvára érdekel, de már az fáj, ha a hangodat hallom. Nincs semmi, amivel ezt meg tudnád magyarázni, még, ha igaz is volt – nyitotta ki a szemét és a könnyes szemeit az enyémbe fúrta. – Kérlek!

A fejemet rázva tettem felé egy lépést, majd megtorpantam és sírva néztem, ahogy bepattant a kocsiba és elment. De nem csak ő ment el, magával vitte a szívemet is.

– Mi ez az egész? – kérdezte Zalán megállva mellettem. – Te teljesen megbolondultál?

– Az öcséd nem mondott semmit?

– Mit kellett volna mondania? – támadt rám idegesen.

– Neked meg mi bajod? – hőköltem hátra, mert rendesen megijesztett a kitörése.

– Végre egyszer az életben lett volna egy olyan évad, ami olyan lett volna, mint egy tündérmese. Igazi, teljesen valóságos, váratlan csavarok nélkül. Megkedveltem azt a gyereket és kurvára látom, hogy szerelmes vagy belé! Akkor mégis mi a pokolért küldted el? – ordította le a fejemet.

– Mert, ha nem teszem az edzője kirakja a csapatból – ordítottam vissza. – Nem magamra gondoltam, hanem rá, de nem hagyta, hogy megmagyarázzam! Annyira összetörtem – zokogtam fel majd indulatosan megdörzsöltem az arcomat és Alexanderre meredtem. – Te vagy a Tűzmadaram és ezen nem változtat az, hogy elmentél. Mindig is te voltál és te is maradsz és mindent meg fogok magyarázni. Ígérem!