Sötétkék színátmenetes testhez simuló ruhában feszítettem, aminek mindkét oldala combközépig fel volt hasítva. Felül hihetetlenül gyönyörű sötétkék volt, lefelé pedig egyre világosodott és minden lépés után csillogott a fényben. Teljesen beleszerelmesedtem a ruhába és miután Zalán engedélyt adott rá a létező összes közösségi oldalon posztoltam ezt a csodás költeményt. Ez alkalommal úgy készültem a medálceremóniára, hogy tudtam kit fogok hazaküldeni.
A döntésemben nagy segítségemre volt Joci, akit a délelőtt folyamán felkerestem és kifaggattam arról, hogy miket hallott. Így esett a döntésem Leventére, akivel szinte semmilyen kapcsolatot sem tudtam kiépíteni. Csanád próbálkozott, ahogy Zsombor is, de Levente nem igazán törte magát. Őket is szerettem volna haza küldeni, hogy ne raboljuk egymás idejét, de Zalán nem engedett abból, hogy csak egy személyt küldhetek haza.
– Idő van – jött fel a lépcsőn Alexander. – Csak előtte csinálok rólad pár felvételt az ablaknál – jelentette ki, amint meglátott. – Majd utólag bevágjuk rá a hangodat és tökéletes lesz.
– Jó munkát végezel Alex – mosolyogtam rá. – És sajnálom, hogy kiakadtam rád, csak a munkádat végezed!
– El is van felejtve, de most hagy dolgozzak! Tökéletes, ahogy bevilágít a hold fénye!
Igazat adtam neki és végül nem csak a műsorhoz készített anyagot, hanem saját felhasználásra is, amiket egyből átküldött én pedig tovább küldtem Olivérnek.
– Jöttök már? – ordított fel Zalán. – Értem, hogy szerelmes vagy a ruhádba, de minket meg megesznek a szúnyogok!
Nevetve integettem le a srácoknak, majd Alexanderrel lesiettünk a lépcsőn és csak az udvarra érve lassítottam le. Pillantásom végigsiklott a csinosan kiöltözött srácokon, majd megakadt a tekintetem Brúnó csillogó szettjén. De komolyan csillogott, a nadrág és az öltöny is. Elismerően biccentettem, mire elvigyorodott. Megálltam Zalán mellett és rápillantottam a kezében lévő dobozra, amiben 5 medál lapult. Minden medálba, egy kulcs volt gravírozva, ezzel jelképzetük azt, hogy a tovább jutott 5 férfi, megkapta a kulcsot a szívemhez.
– Uraim. Elérkeztünk a következő medálceremóniához, ahol a tét nem más, mint Beatrix szívének megszerzése. Azok, akik megkapják a kulcsot esélyt kapnak, hogy továbbra is küzdjenek, hogy még jobban elvarázsoljak és bebiztosítsák a helyüket. Nem fogok hazudni, kemény hét vár azokra, akik tovább jutnak. Kétszeres energiával kell küzdeniük, ha meg akarják nyerni a versenyt és a randit Beatrixel. De akkor át is adom a szót. Lássuk, kik jutottak tovább!
– Az első medált annak a férfinak szeretném odaadni, akit a leginkább beengedtem a szívembe. Akivel a legőszintébb napomat töltöttem el, de a végére kudarcba fulladt. Tudom, hogy haragszol rám és szeretnék bocsánatot kérni tőled. Soha nem gyűjtöttem trófeákat, szeretem a hasamat ez tény, de egy pillanatig sem ez vezérelt. Kérlek, téged se vezéreljen az előítélet – néztem Gáborra. – Remélem, elfogadod a kulcsot tőlem.
Egy pillanatig azt hittem, hogy Gábor nem fog kijönni, de aztán sóhajtva rám emelte a tekintetét és elindult felém. A karkötőjére felfűztem a medált, majd szorosan átöleltem, amit ő mereven viszonzott.
– A második medál között sokat vaciláltam, szívem szerint két embert is a második helyre soroltam volna és úgy döntöttem, hogy meg is teszem, hogy ne legyen sértődés. Imádom a pillanatokat, amiket veletek tölthetek. Szóval Brúnó Peti kérlek, gyertek ide a medáltokért – nyújtottam ki mind a két kezem egy-egy medált tartva a tenyeremben.
Brúnó és Peti egyszerre értek oda hozzám, felfűztem a medálokat, aztán mind kettejüket megöleltem, Brúnót talán egy kicsit szorosabban. Az utolsó két medált Zsombornak és Csanádnak adtam, a versenytől pedig Levente búcsúzott. Ahogy korábban a többiektől tőle sem búcsúztam el külön, de amíg ott volt minden jót kívántam neki.
– Gábor beszélhetnénk? – kaptam el a kezét, amikor a villa felé indult.
– Nincs mondanivalóm Betti, most még nincs – sóhajtott fel és a válla megereszkedett.
– Több ez egyszerű féltékenységnél – suttogtam mire megfeszült a háta.
– Ahogy neked úgy nekem is van egy közös múltam Jocival, amiről nem szeretnék beszélni. Ne haragudj, most mennem kell – rázta le magáról a kezem.
Szomorúan néztem Gábor távolodó alakja után majd Brúnóra és Petire néztem, akik odaléptek hozzám.
– Először is dögös vagy – szólalt meg Brúnó, mire elmosolyodtam.
– Másodszor pedig szeretnénk meginvitálni téged egy önfeledt éjszakára – tette hozzá Peti mire kikerekedett a szemem.
– Szórakoztok velem? – röhögtem fel akaratlanul.
– Te ökör mondtam, hogy ne ezt a szót használd, most édes hármasra gondol – mordult rá Petire. – Szórakozni, piálni, jól érezni magunkat – fordult vissza felém.
– Ó abban már benne vagyok – csillant fel a tekintetem.