Ebéd után Bercivel úgy döntöttünk, hogy körbe sétáljuk a birtokot. Ő örökmozgó volt, nekem pedig jólesett egy ebéd utáni séta a fák hűvösében.

– Miért jelentkeztél? – kérdeztem kíváncsian.

– Ez most biztos nyálasnak fog hangzani és azonnal elküldsz melegebb éghajlatra, de abban a pillanatban megtetszettél, amikor megláttalak a forgatáson – vonta meg a vállát. – Tele voltál energiával, mindenkivel kedves voltál és ez megfogott. Amikor hallottam a híreket, hogy mivel vádolnak a védelmedre keltem, ahogy sokan mások is – mosolygott rám.

– Köszönöm – suttogtam majd elkaptam a tekintetem és a fák között átszűrődő nap sugarait kezdtem figyelni.

Általában imádtam beszélgetni, konkrétan be nem állt a szám, de most egyszerűen nem tudtam, hogy mit mondjak. Itt volt ez a fiatal energikus srác, akivel rengeteg közös témánk kellett volna, hogy legyen, mert ugyanannyi idősek voltunk, de nem tudtam mit felhozni. Végül megkérdeztem, hogy miért kezdett el táncolni és erről beszélgettünk abban az egy órában, valamint arról, hogy én mikor kezdtem el zenélni és miért. Ez idő alatt körbejártuk a tavat, láttunk mókusokat, majd visszamentünk a házhoz.

Brúnót nem is kellett keresnem, azonnal kiszúrtam, hogy egy focilabdával a kezében kihívó mosollyal az arcán közeledett felém.

– Az értékes órát arra akarod szánni, hogy megtaníts focizni? – kérdeztem szórakozottan.

– Én a pályán ismerkedek – kacsintott rám. – Nem ártana valami kényelmesebb öltözet – szemlélte meg a ruhámat és a szandálomat. – Bár nem lenne ellenemre a látvány, ha repülne a szoknya és megmutatnád, mi van alatta.

– Vigyázz a szádra – figyelmeztettem mosolyogva majd felsiettem a lépcsőn, hogy felvegyek valami kényelmeset.

Az emeleten egyenesen belebotlottam Bálintba, aki a könyvespolc előtt ácsorogva elmélyülten olvasgatta a könyvek gerincét. Bálint a kérdések megválaszolásával a középmezőnyben tudhatta magát. Aranyos férfi volt, professzorként dolgozott az egyetemen.

– Ó helló – köszöntem zavartan.

– Szia, milyenek a randik?

– Egész jók – válaszoltam. – Most megyek át öltözni, Brúnó meg akar tanítani, focizni.

– Nem gondolod, hogy marhaság a szerint listázni minket, hogy ki mennyire ismer? – támaszkodott a polcnak.

– Nem én írom a szabályokat – vontam meg a vállam.

Hogy a fenébe küldhetném el őt anélkül, hogy megtudná, hogyan juthatok a szobámba?

– Akkor én most megyek – intettem és elindultam a folyosón majd benyitottam a legutolsó ajtón bízva abban, hogy nem Bálint szobájába mentem be, mert akkor biztosan lebuktam volna.

Szerencsére nem Bálint szobája volt, hanem Gáboré, aki most döbbenten nézett fel rám.

– Segíthetek? – kérdezte.

– Csend – szóltam rá és pár perc várakozás után kikémleltem az ajtón.

– Valamelyik zaklatott? – állt meg közvetlen mögöttem. – A kis taknyos?

– Milyen taknyos? Dehogy, senki sem zaklatott – sziszegtem, majd vettem egy mély levegőt és szembe fordultam vele.

– Akkor csak engem akartál látni?

– Bálint pont a szobám ajtaja előtt állt, de az igazából nem ajtó, hanem könyvespolc és Zalán figyelmeztetett, hogy tartsam titokba, mert nem lehet zárni – magyaráztam.

Gábor a homlokát ráncolva nézett le rám, a szemében aggodalom csillant, én pedig álltam a tekintetét. Azt mondta, hogy nem szorulok megmentésre, be akartam neki bizonyítani, hogy ez így is volt.

– De nekem most elmondtad – suttogta és a karjával szó szerint ketrecbe zárt.

– Mert benned megbízok – suttogtam vissza.

– Nem is ismersz.

Ezeket a szavakat szinte az ajkaminak mondta, én pedig egész testemben megremegtem a vágytól, ami futótűzként járta át a testemet. Karom a mellkasára csúszott, ő pedig átölelte a derekamat és magához szorított. Tekintetem végigsiklott a karját borító tetkókon, majd a szemébe néztem és megnyaltam az ajkam. Már majdnem megcsókolt, amikor meghallottam Brúnó hangját.

– Mennem kell – mondtam rekedten és kicsusszantam a karjaiból majd sietve a szobámba mentem és átöltöztem.

Gábor perzselő tekintetét még akkor is magamon éreztem, amikor odarohantam Brúnóhoz és bocsánat kérően átöleltem.

– Már azt hittem megijedtél – mondta szórakozottan.

– Ne haragudj, feltartottak – húztam el a szám és a bűntudat a szívembe mart.

– Vigasztal a tudat, hogy hajnalban az enyém vagy!

Rámosolyogtam, majd lófarokba kötöttem a hajamat és elvettem tőle a labdát, amit aztán letettem a földre és belerúgtam. Brúnó könnyedén megállította majd visszapasszolta nekem. Felemeltem a lábam, hogy megállítsam a labdát, de az könnyedén tovább suhant a lábam alatt. Szorosan behunytam a szemem, amikor Brúnó elnevette magát.

– Mi lenne, ha kezdetnek megpróbálnál kapura lőni?

– Úgy, hogy te vagy a kapus? – néztem rá a vesztesek nyugalmával.

– Akarsz te, lenni?

– Igen – vágtam rá magabiztosan.

Brúnó vigyorogva engedte át a terepet, én pedig beálltam a kapuba és harcra készen vártam az első labdát. Csúfos kudarcot vallottam, bárhogy ugrottam, vetődtem, csúsztam Brúnó mindannyiszor gond nélkül berúgta a labdát. Azt hittem kímélni fog, de tévedtem. Úgy játszott, mintha egy profival állt volna szembe és közben jókat szórakozott a szerencsétlenkedésemen.

– Bírod még?

– Kegyetlen vagy – vádoltam meg levegő után kapkodva.

– Váltsunk kosárra? – kérdezte a palánk felé pillantva.

– Kosarazni még inkább nem tudok – fintorogtam.

– De könnyebben megtanítható a technika – vágta rá majd felkapta a focilabdát és a fészerhez kocogott, majd eltűnt bent és nem sokkal később visszajött egy kosárlabdával. – Gyere ide a 3 pontos vonalhoz – fogta meg a karomat és a fehér félkör alakú vonal mögé húzott. – A kosárban, ha innen sikerült bedobnod az 3 pontot ér, ha ezen a vonalon belül vagy az 2 pontot.

– És, ha a pálya másik végéből dobok be? – pillantottam hátra rá.

– Akkor király vagy – nézett a szemembe. – Kosaraztál már?

– Utoljára középiskolában, de kiállítottak, mert nekimentem egy srácnak, aki elesett és eltört a keze – magyaráztam és a kezembe forgatva a labdát megpróbáltam Zac Efron lenni és az ujjamon pörgetni a labdát.

Mikor ez nem sikerült csalódottan morogtam és a kosárra néztem, aztán felugrottam, meglendítettem a karomat és eldobtam a labdát, de a lendületem túl kicsi volt és még csak a palánkot sem értem el.

– Várj, segítek – nevetett fel és elszaladt a labdáért, majd mögém lépett, a kezembe tette a labdát és hátulról átkarolt.

– Szóval ezért váltottál kosárra – kuncogtam fel és hátra pillantottam rá.

– Bevallom volt egy kis hátsó szándékom – mosolyodott el és mélyen a szemembe nézett. – A lábaidat tedd vállszélességbe – suttogta mire nagyobb terpeszt csináltam. – A lábfejed előre nézzen, a tested kicsit dőljön előre, de ne nagyon, most pedig rogyaszd be a térdedet, de ne nagyon. Jó – suttogta a fülembe és a keze a csuklómra csúszott. – Bal vagy jobbkezes vagy?

– Jobb.

– És az is a dobókezed? – kérdezte csendesen én pedig felsóhajtottam, amikor az ajka finoman súrolta az arcomat.

– Nem tudom – nyögtem ki.

– Csak nem elvonja valami a figyelmedet? – kérdezte szórakozottan és apró csókot lehelt a fülem mögé.

– Most, hogy mondod – sóhajtottam fel és nekidőltem a mellkasának, a kezemből pedig kiesett a labda majd pattogva elgurult.

– Rossz tanítvány vagy, nem a feladatra koncentrálsz – szidott le.

Türelmemet vesztve fordultam felé, karom a nyaka köré fonódott és az ajkammal lecsaptam az ajkára. Brúnó szorosan átölelt és mohón viszonozta a csókomat, majd addig tolt, míg a hátam egy fának nem ütközött. A fa kérge durván belevájt a hátamba, de nem érdekelt, egyre szorosabban húztam magamhoz, ujjaim belegabalyodtak a dús hajába és finoman meghúzták.

– Lejárt az idő – kiáltott oda Alexander, megtörve a pillanatot.

– Mi? – ráztam meg a fejem és elhúzódtam Brúnótól, majd Alexanderre meredtem, aki szánakozva megvonta a vállát.

– Bocs, de Zalán a fejemet veszi, ha nem szólok időben.

Sóhajtva elhúzódtam Brúnótól, akinek a szemem jókedvűen csillogott, ajka pedig a csókomtól volt duzzadt. Engedve a késztetésnek végig húztam az ujjam az ajkán majd elindultam a ház felé. Menet közben felkaptam a kosárlabdát majd vigyorogva megfordultam.

– Hé – kiáltottam oda Brúnónak, majd eldobtam a labdát, ami csont nélkül beletalált a kosárba. – Talán nekem is voltak hátsó szándékaim – kacsintottam rá, ő pedig döbbenten elnevette magát.

Jókedvűen mentem be a házba, hogy megkeressem Igort a következő randipartneremet. A konyhában találtam rá, éppen egy kosárba pakolt bele mindenféle finomságot.

– Hová megyünk? – kérdeztem mellé lépve és bekaptam egy szem szőlőt.

– Mentem, ami menthető – pillantott rám a szeme sarkából.

– Meg akarsz szökni?

– Dehogy, nem vagyok az a fajta, aki harc nélkül elmegy. Csak kicsit nehezebb dolgom lesz, ha már valaki belopta magát a szívedbe – billentette oldalra a fejét.

– Ez egy ilyen műsor. Nem fókuszálhatok csak egy emberre – néztem a szemébe.

– Persze tudom – biccentett. – De azért remélem nem haragszol meg, ha azt mondom, nem tetszik, hogy ilyen könnyedén adod magad. Engedve a pillanatnyi vágynak.

– Akkor is ezt mondanád, ha téged csókoltalak volna meg?

– Természetesen nem – vigyorodott el. – Mehetünk?

– Naná!

Miközben az erdő felé tartottunk Igor elmesélte, hogy amíg én randiztam ő bejárta a környéket és akkor bukkant rá arra a helyre, ahová most vinni fog. Tetszett ez a titokzatosság, az pedig még jobban, amikor a kezemet fogva vagy éppen a derekamat megragadva segített át a nagyobb köveken és görcsökön.

– Viszel a Zónához? – kérdeztem szórakozottan.

– Hová? – sandított rám értetlenül.

– Nem mondták még neked, hogy hasonlítasz Ben Barnesre?

– Az ki?

Igor továbbra is tanácstalanul pislogott rám én pedig legyintettem egyet. Oké nem kellett volna ilyen kis dolog miatt elszontyolodnom, de azért örültem volna, ha tudja miről beszéltem. A megváltozott hangulatomat ő is érzékelhette, mert elkapta a derekamat.

– Ha emlékeim nem csalnak, az alagsorban van egy moziszoba – suttogta a fülembe és finoman a fülem mögé tűrt egy hajtincset.

– Ez valóban így van – helyeseltem és felnéztem rá. – Mire gondolsz?

– Megismertethetnél ezzel a bizonyos színésszel és, ha tetszik, amit látok egye fene elviszelek a Zónához – ráncolta össze a homlokát és közelebb húzott magához.

– Inkább, ne hacsak nincs a tarsolyodban egy napidéző – csóváltam meg a fejem.

– Oké, nem tetszik, hogy nem értem miről beszélsz – panaszkodott mire elnevettem magam és megfogtam a kezét. – De szeretném megtudni. Minden egyes gondolatodra kíváncsi vagyok – érintette meg az arcomat.

Rámosolyogtam majd tovább sétáltunk egyre mélyebben az erdőben, hogy aztán egy tisztáson bukkanjunk ki, aminek közepén egy hatalmas fa volt, a fák között pedig egy faház.

– Ki az Isten épít ide egy ilyet? – kerekedett el a szemem majd megragadtam a kötelet és a fa törzsének vetve a lábamat elkezdtem felkapaszkodni. – Add – nyúltam a kosárért majd elvettem Igortól, aztán felálltam és körbefordultam.

– Szerintem ez amolyan vadász les lehet – állt meg mellettem Igor, majd kuncogva a háta mögé pillantott. – Naná, hogy elintéztem.

– Zavar a kamera?

Igor megvonta a vállát majd kinyitotta a kosarat kivette belőle az összehajtogatott pokrócot aztán a finomságokat is kipakolta. Lepillantottam Alexander felé, aki bosszúsan nézett fel rám. Sajnálkozva vállat vontam és letelepedtem Igorral szembe.

– Szóval Valkusz Igor. Talán Valkusz Milán rokonát tisztelhetem benned?

– Sajnálom, de ez csak névrokonság. Nem tudom elintézni, hogy találkozz vele kettesben – vonta meg a vállát sajnálkozva.

– A francba – sóhajtottam fel. – Hogy lettél hoteltulajdonos?

– Családi vállalkozás már nemzedékek óta. Eleinte csak egy kis panzió voltunk, még a dédpapám idejében, aztán egyre csak terjeszkedtünk. Nekem már csak annyi a dolgom, hogy kijuttassuk magunkat külföldre.

– Csak? – kérdeztem hitetlenkedve.

– Konkrétan a seggem alá toltak mindent, szóval igen csak!

– De legalább nem szálltál el magadtól. Nem részegített meg a pénz és a hatalom. Ez becsülendő – mosolyogtam rá. – Merre gondolkodtál?

– Egyelőre a környező országokban. Nagyon szeretnék egyet Székelyföldön, de Ausztria is gyönyörű szép.

– Egyszer elmennék oda – sóhajtottam fel. – A papa imádta a Hegyi doktor című sorozatot, a forgatási helyszíne valami gyönyörű.

– Egy szavadba kerül és elviszlek – nyúlt a kezem után és megszorította.

– Lesz rá lehetőség, hogy te szervezz randit – jegyeztem meg és elkezdtem piszkálni a csuklóján lévő bőrszíjt. – De ahhoz jól kell teljesítened – emeltem rá a tekintetem.

– És hogy haladok? – kérdezte kíváncsian.

Csak sejtelmesen rámosolyogtam és kicsomagoltam az egyik szendvicset. Amint megízleltem az első falatot kikerekedett a szemem és döbbenten Igorra meredtem.

– Szent Isten ki vagy te a szendvicsek királya?

– Ennyire jó? – érdeklődött miközben vágott magának egy darab kolbászt, aztán rám emelte a tekintetét.

– Életembe nem ettem még ilyen finomat.

– Felülmúlta Gábor rántottáját és Brúnó fánkját?

– Jó azért túlzásokba nem kell esni – böktem meg a lábammal a lábát.

– Amúgy – kezdte majd az ajkába harapott és megrázta a fejét. – Mindegy felejtsd el.

– Na, mond már – kértem. – Hé, utálom, ha valaki elkezd valamit mondani, de nem fejezi be. Annál idegőrlőbb nincs is!

– Csak azon gondolkodtam, hogy tudatosan csinálod vagy sem.

– Mit?

Igor hosszasan hallgatott és végül nem is mondott semmit, én pedig ráhagytam pedig majdnem megevett a kíváncsiság. Csendben falatoztam a szendvicsemet, majd felbontottam egy energiaitalt. Igor minden egyes mozdulatomat figyelemmel kísérte és már vártam, hogy rám szóljon, amiért energiaitalt iszok, de nem tette.

– Tudod, ha kétségek közt hagynak, akkor elkezdek kombinálni. Ha kombinálok, akkor lehetséges, hogy megharagszok, te pedig nem fogod tudni, hogy miért haragszok – figyelmeztettem. – Szóval…

– A válogatásod, ahogy minket bent tartottál. Ott van Berci a legfiatalabb, ott van Gábor a legidősebb, de a legtöbbünk mind a középmezőny. Tudatosan tetted?

– Nem árulhatok el kulisszatitkokat – vigyorogtam rá.

– És, ha azt mondanám, hogy ha kétségek közt hagysz, elkezdek kombinálni? – vetette fel.

– Ez nem érvényes – csóváltam meg a fejemet majd talpra szökkentem és alaposabban szemügyre vettem a kis erődöt.

Igor követte a példámat, mögém lépett, karját pedig a korlátra fektette. Egy ideig így álltunk csendben, majd Alexander odalent megköszörülte a torkát.

– Lejárt az idő – törtem meg a békés csendet.

– Elment az idő a sétával. Legközelebb okosabb leszek – suttogta a fülembe.

Megfordulva rámosolyogtam majd az erőd széléhez sétáltam és megszeppenten lenéztem. Az oké, hogy könnyedén feljutottam, de hogy fogok innen lemenni? Segélykérően meredtem Alexanderre, aki a kezével mutogatta, hogy forduljak, meg és úgy ereszkedjek le a kötélen, de túlságosan lebénultam.

– Minden oké?

– Persze – hazudtam és a nadrágomba töröltem az izzadt tenyeremet.

– Menjek előre? – ajánlotta fel. – És utána elkaplak, ha pottyannál.

Megszeppenten ránéztem, mire Igor elmosolyodott és finoman odébb tolt. Amíg ő könnyedén lefelé ereszkedett én a zsebembe süllyesztettem az apró szinte teljesen észrevehetetlen kamerát, amit Zalán az ilyen esetekre adott, hogy sose maradjak teljesen egyedül, majd leültem az erőd szélére és vetettem egy keresztet.

– Ha most meghalok, fehér rózsákat szeretnék a síromra, a sírkőre pedig azt a feliratot…

– Most fejezd be – szólt rám. 

Befogtam a szám és inkább azt tettem, amit kért. Megragadtam a kötelet nagy nehezen megfordultam aztán elkezdtem lefelé ereszkedni. Csak akkor nyugodtam meg, amikor Igor karja a derekam köré fonódott, akkor elengedtem a kötelet és, amint letett a földre megfordultam és szorosan átöleltem. Igor viszonozta az ölelésemet, majd a keze lecsúszott a karomon és egymásba fűzte az ujjainkat.

– Megvagy?

– Igen, de attól a fehér rózsákat szeretem – néztem a szemébe, mire elmosolyodott és egymás kezét fogva elindultunk visszafelé.