Az utolsó hét már csak az utazásról szólt. A héten 2-2 napot fogok eltölteni a srácokkal külön-külön majd szombaton közösen, töltjük a napot, vasárnap pedig döntök. Semmi porcikám nem kívánta az utazást, de nem táncolhattam vissza. Én voltam a főszereplő, a srácok pedig megérdemelték, hogy legalább megpróbáljam jól érezni magam.

– Hé, jól vagy? – ült le mellém Peti.

Már a repülőn ültünk, ami egészen New Yorkig fog minket elrepíteni. Az úticélunk nem véletlenül New York, bár Petinek nem mondtam el, de már ezt az utat akkor elkezdtem szervezni, amikor tudomást szereztem a Poe őrületéről. Bár nem január volt, szerintem jó buli lesz éjjel beosonni a temetőbe és eljutni abba a másik világba. Mert másokkal ellentétben én nem vettem be, hogy Reynolds csak egy átlagos hétköznapi pasas volt, aki kijárt a sírhoz. Valaminek kellett ott lennie és alig vártam, hogy kiderítsem.

– Persze – mosolyogtam rá. – Végre elszabadulunk az országból, jobban nem is lehetnék!

– Miért küldted haza Brúnót? – szegezte nekem a kérdést.

Erősen az ajkamba haraptam és elkaptam róla a tekintetem. Az utaskísérő szólt, hogy csatoljuk be magunkat, mert hamarosan felszállunk. Így tettem, majd megragadtam a karfát és szorosan behunytam a szemem. Nem ez volt az első repülésem, de attól még nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé a repülőn való utazás. Az elmúlt pár évben megfordultam már Londonban, Dubaiban – a félreértések elkerülése végett, egyáltalán nem azért, amire mindenki gondolni szokott, engem a rengeget finom étel vonzott – valamint minden évben elmentem egy hétre Skopelosra. Skopelos volt az én mentsváram és hittem, hogy ha Donna megtalálta ott a boldogságot a Mamma Miában, akkor nekem is sikerülni fog.

– Figyelj, nem kell válaszolnod, ha nem akarsz és nem a saját helyünket kérdőjelezem meg, de Gáborral azt hittük Brúnót választod – fürkészte az arcomat kitartóan. – Valamiért kétlem, hogy Igor ekkora hatással lenne rád, hogy eldobtad azt, ami közted és Brúnó közt volt. Az, amit érted tett, a kisfilm alatt…

– Elég – szóltam rá. – Nem tudsz, semmiről szóval kérlek, ne mondj semmit!

– Nem tudok, mert nem mondasz el semmit – válaszolta.

– Jó ég! Nem veled fogom ezt megbeszélni oké? – pislogtam a plafon felé nehogy elsírjam magam. – A szívemért kéne küzdened nem? Erre játszod itt a megértő legjobb barátot és arra kérsz, meséljek arról, hogy miért engedtem el Brúnót. Ez abszurd – ráztam meg a fejem.

– Küzdjek olyanért, ami már másnál van? – kérdezte csendesen, mire döbbenten eltátottam a szám és felé fordultam.

– Peti…

– Hagyd csak – legyintett halvány mosollyal az arcán. – A vívásban jó vagyok, de a szívért folytatott küzdelmekben mindig alul maradok.

Hát… nem mondanám, hogy valami fantasztikusan indult az utolsó mindent eldöntő hetem, de hátha még javíthatunk rajta.

Nincs megfelelő szó arra, hogy mit éreztem, amikor a repülő ablakán kipillantva megpillantottam a hatalmas felhőkarcolókat. A Nagy Alma ott magasodott alattam és alig vártam, hogy felfedezzem. Most még egészen aprónak tűnt, de tudtam, amint landolunk a város ott fog felém magasodni büszkén. Mert valljuk be volt mire büszkének lennie, egyszerűen csodálatos volt, minden részével együtt. Az orromat megcsapta Peti illata, ahogy közelebb dőlt hozzám, hogy ő is ki lásson az ablakon. A szemem sarkából rápillantottam majd a tekintetem végigsiklott az arcán és a krémszínű pulcsiba bújtatott testén.

– Kérlek, ne add fel – suttogtam, mire összevonta a szemöldökét és rám pillantott. – Sokat jelentesz nekem – tettem hozzá és az ujjaimmal megérintettem a medált, amit azóta nem vettem le, hogy nekem adta. – Tudom, hogy önzőség a részemről ezt kérni tőled, de veled éreztem magam a legelevenebbnek mióta itt vagyunk. Nem tudok ígérni semmit, de, talán megpróbálhatnánk, ha te is szeretnéd és…

– Fogd be – suttogta, mire becsuktam a szám és megszeppenten vártam a következő lépését.

Peti tekintete, mint a nyári szellő simogatása úgy siklott végig az arcomon majd megfogta az ölemben nyugvó kezemet és a szemembe nézett.

– Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveiket. Hamarosan megkezdjük a leszállást – hallatszott az utasítás.

Peti sóhajtva elhúzódott majd becsatoltuk magunkat és vártuk a landolást. Az izgalom egyre csak nőtt a gyomromban, ahogy földet értünk és, amint kigyulladtak a fények, az emberek egyszerre pattantak fel és kezdtek el tolakodni a kijárat felé. Természetesen Peti és én se maradtunk a fenekünkön, szorosan egymás mellett törtünk előre, hogy minél előbb megpillanthassuk a várost. A gépünk a John F Kennedy repülőtéren landolt a város délkeleti részén. Miután megkaptuk a csomagjainkat Petivel béreltünk egy kocsit és csak ámultam milyen tökéletesen beszélte a nyelvet. Én se panaszkodhattam, de rólam lerítt, hogy magyar voltam nem úgy, mint Petiről. Peti tökéletesen hozta az amcsi szerepet.

– Nem mintha panaszkodnék, de a műsornak honnan van ennyi pénze? – kérdezte Peti, amikor elfoglalta a helyét a volán mögött. – Nem hiába nem jártam még New Yorkban, egy repülőjegy nagyon nem olcsó ide.

– Zokszó nélkül teljesítették a kérésemet, szóval biztos van miből finanszírozni – vontam meg a vállam és becsatoltam magam. – Na, gyerünk, amcsi szépfiú fedezzük fel ezt a csodást.

– Sokkal jobb lenne, ha olyan magabiztos lennék, mint Kevin McCallister – sóhajtott fel, de beindított a motort.

Nos egy kicsit talán mellé lőttünk ezzel a bérelt autó dologgal. Én nem is értem, hogy miért gondoltuk azt, hogy gördülékenyen fog menni minden úgy, mint a filmekben. Mármint a filmekben nem igazán láttunk olyat, hogy az érkezése pillanatában másfél órás dugóba keveredik a főszereplő. Nekünk természetesen sikerült kifognunk, de már nem mehettünk vissza, hogy autó helyett tömeg közlekedjünk, meg hát kocsival sokkal könnyebb volt cipelni a csomagokat.

Egyébként Magyarország és New York között 6 óra időeltolódás volt, amit a szervezetem meg is érzett egy kicsit, de próbáltam figyelmen kívül hagyni. Majdnem 16 órát utaztunk a repülőn, a fenekem az szétment és azt se tudtam, hogy hány óra volt, de fűtött a vágy és az izgalom, mert hát basszus itt voltunk New Yorkban! Vétek lett volna egy hotelszobában alvással eltölteni ezt az időt. A kedvemet még az se szegte, hogy csak araszolva tudtunk haladni, mert legalább várost tudtunk nézni és közben meg tudtuk beszélni, hogy mit akarunk mindenképpen látni. A Central Park abszolút fent volt a listánkon valamint az én titkos listámon Baltimore. Oda 3 óra volt az út, tehát úgy kellett ügyeskednem, hogy időben el tudjunk indulni, hogy másnapra visszaérjünk a gép indulására. Feszített tempó lesz az biztos, de talán megoldhatjuk tömegközlekedéssel, hogy ne Petinek kelljen vezetnie vagy nekem.

Miután elfoglaltuk a szállásunkat és letettük a csomagjainkat Petivel felülkerekedtünk, hogy a nyakunkba vegyük a Central Parkot. A szállásunk a park közelében volt így gyalog indultunk meg és nagyon hamar mi is egyek voltunk a turisták között.

– Arra gondoltam, hogy este elmehetnénk valamilyen puccos helyre vacsorázni. Kiöltöznénk meg minden – jegyezte meg Peti és a vállamat átkarolva magához vont.

– Hm, igazán kecsegtető, de nekem más terveim vannak. New York csak a bázisunk, éjjel máshol leszünk – vallottam be és rávigyorogtam.

– Mit terveztél?

– Ne már Peti. New Yorkba vagyunk – noszogattam, hogy erőltesse meg egy kicsit az agyát.

– Brooklyn? – tippelt. – Vagy megnézzük a Juliardot? Várj, megvan! Empire State Bulding?

– Neem! Peti!

– De nem tudom Betti – nevette el magát és megállt. – Oké van még egy tippem, de az túl őrült ötlet lenne – forgatta meg a szemét.

– Bírom az őrült ötleteket – karoltam át a nyakát.

– Baltimore – suttogta behunyva a szemét.

– Baltimore – erősítettem meg. – Tudod, mennyire fanatikus vagyok, ha olyan dolgokról van szó, amiket imádok. Nem csak a sorozatoknál van így, hanem a könyveknél is és basszus én be akarok jutni abba a kriptába.

– Őrült vagy – nevetett fel Peti és az arcomat két keze közé fogva megcsókolt. – Istenem, de imádlak – vigyorgott folyamatosan csókolva. – Induljunk most azonnal, majd kiveszünk ott egy szobát, el se hiszem, hogy láthatom Edgar sírját! El se tudod képzelni mennyit jelent ez nekem! Mióta ismerem, arról álmodok, hogy egy napon belebújhassak a szerepébe. Az az ember tele van rejtéllyel és titkokkal – hadarta én pedig nevetve hallgattam.

– Örülök, hogy ennyire lelkesedsz, de már beleéltem magam a romantikus biciklizésbe a Central Parkban – néztem rá kiskutya szemekkel.

– Akkor indulás – vigyorgott rám és összefűzve az ujjainkat átsiettünk a zebrán.

A Central Park hatalmas volt és a rászánt egy óra helyett az egész napot ott töltöttük. Annyira magába szippantott minket a rengeteg zöld, hogy eszünkbe sem jutott az idő múlása. Már sötétedett, amikor feleszméltünk, addigra mindketten eléggé elfáradtunk és csak hevertünk a fűben bámulva a naplementét.

– Meg kéne indulnunk – törte meg a csendet Peti miközben szórakozottan piszkálta a hajamat.

– Azt hiszem elszámoltam magam, eleve Baltimorba kellett volna mennünk csak New York annyira csodálatos és annyira hatalmas. Egy nap lehetetlen felfedezni – sóhajtottam fel és felnéztem Petire.

– Ez a 2 nap semmire sem elég – értett egyet. – Figyelj nem gond, ha kihagyjuk Poe síremlékét. Menjünk vissza a Hotelbe és lazuljunk – ajánlotta fel.

– De annyira lelkes voltál – ültem fel. – Azért választottam New Yorkot, hogy elmenjünk Baltimorba.

– Tudom, de vissza fogunk még ide jönni. Vagy így vagy úgy, de visszajövünk – mosolygott rám.

– Komolyan nem gond? – kérdeztem hallkan.

Peti mosolyogva két keze közé fogta az arcomat és a homlokomnak döntötte a homlokát. Pár pillanatig így maradtunk aztán hosszasan megcsókolt.

– Nem gond. Mindketten fáradtak vagyunk, rendeljünk vacsorát a szobába és csak élvezzük egymást társaságát – suttogta én pedig mosolyogva bólintottam.