– Nos? – kérdezte Zalán, amikor 11 óra körül kimentett a férfiak gyűrűjéből és beterelt egy szobába, hogy beszélgetni tudjunk.

– Nehéz lesz dönteni – ismertem be. – Vannak, akiket bombabiztosnak gondolok, róluk nem is kétség, hogy maradni fognak, de a többségbe bizonytalan vagyok. Mindenkiben van valami érdekes.

– Kik azok, akik biztosan nem folytathatják? – kérdezte.

– Gondolkodhatok rajta?

– Hát persze.

Leültem a kényelmes ágyra, ami hamarosan lehet valamelyiküknek a szobája lesz és a gondolataimba merülve elterültem rajta. A plafont bámulva játszottam vissza az este történteket és próbáltam kiszűrni azokat, akik nem igazán keltették fel az érdeklődésemet. Az volt a baj, hogy tényleg mindenkiben volt valami érdekes és biztos voltam benne, hogy a felszín megkapargatása után mindenkit megkedveltem volna, de erre nem volt lehetőségem. Aki most nem nyűgözött le annak mennie kellett.

– Krisztiánnak tavaly azt tanácsoltam, hogy képzelje maga elé a könyveit, amiket írt, hogy melyiket mennyire imádta és párosítson hozzá embereket – szólalt meg Zalán.

– Hasonlítsam őket a dalaimhoz? – kérdeztem és, ahogy eszembe jutott a legelső dalom azonnal megjelent előttem Joci arca. – Nem, azok a dalok másnak szólnak – ráztam meg a fejem azonnal és ezzel próbáltam meg elűzni Joci arcát is.

– Rendben. Nem muszáj ezt a taktikát alkalmaznod.

Az ajkamba harapva ránéztem, majd felálltam, kinyitottam az ajtót és a nappali felé pillantottam. Mindenki odabent volt és jókedvűen beszélgettek egymással, egyelőre nyoma sem volt a feszültségnek, talán annak köszönhetően, hogy bár a férfiak heves vérmérsékletűek voltak, amilyen gyorsan megharagudtak olyan gyorsan túl is lendületek egy összetűzésen. Pillantásom azokra vándorolt, akiknek jelenlétét biztosnak véltem és annyira nézelődtem, hogy észre se vettem, hogy Igor visszanéz rám. Mikor a tekintetünk találkozott, rám kacsintott. Mosolyogva intettem és visszacsuktam az ajtót.

– Ti férfiak is szoktátok látni a nőket ragyogni? Mármint, ha van egy személy, vagy több személy az olyan nektek is mintha ragyogna, mindenki más pedig szürke lenne?

– Nem pontosan értem, hogy mire akarsz kilyukadni – ráncolta össze a homlokát.

– Mindegy – legyintettem és a homlokomra tapasztottam a kezem. – Nem gondoltam volna, hogy már most ilyen nehéz lesz. Nagyon válogatós vagyok – magyaráztam.

– Igen a menedzsered említette, hogy készüljek fel a hét végére már meg is lesz a Nagy Ő – veregette meg a vállamat. – Készen állsz?

– Készen – biccentettem és követtem ki a szobából, de a fal takarásában megálltam.

– Uraim, egy kis figyelmet szeretnék. Az elmúlt pár órában volt alkalmatok megismerni Bettit, ő pedig hosszas mérlegelés után meghozta a döntést. Azok, akik ma megkapják a bőrszíjat a kiválasztottak, nekik nincs más dolguk, mint kicsomagolni és felkészülni az előttük álló hétre. Az az öt ember viszont, aki nem fog kapni szíjat, nekik sajnos véget ért ez a verseny és nem küzdhetnek tovább Betti szívéért. De akkor érkezzen is a főszereplő, aki átadja nektek a bent maradást jelentő bőrszíjat.

Taps kíséretében odasétáltam Zalán mellé majd rámosolyogtam a férfiakra.

– Köszönöm nektek, hogy eljöttetek. Mind nagyon színes egyéniségek vagytok és tényleg öröm volt veletek beszélgetni. Próbáltam egységesen, mindenkire ugyanannyi időt szánni és higgyétek el nem volt könnyű dolgom, de azon az elven vagyok, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Idén is medálceremónia lesz, csak férfiasabb változatban, ez a bőrszíj, amit oda fogok adni a szerencsés 15 embernek, a kezdete annak, hogy a legvégéig jusson. Tekintsetek rá egyfajta hídként, ami összeköt veletek – fordultam a Zalán kezében lévő doboz felé és kivettem az első fekete bőrszíjat. – Az első, akinek ezt a szíjat átadom, örülhet, hogy nem töröm meg a szettjét, valami világos darabbal. Valkusz Igor – mondtam ki a nevét.

Igor vigyorogva szelte át a nappalit, majd megállt előttem és hagyta, hogy feltegyem neki a szíjat, ami persze tökéletesen illett rá.

– Érted még a rózsaszínt is hordanám csillagom – mosolygott rám és magához húzva megpuszilta az arcomat.

– Szavadon foglak – figyelmeztettem majd megköszörültem a torkomat és újabb szíjért nyúltam. – A következő férfi, aki ezt a szíjat megkapja, kösse fel a gatyáját, mert hamarosan meg kell tömnie a hasamat – vigyorogtam Gáborra.

Gábor kivált a tömegből és elindult felém, megállt előttem, én pedig felcsatoltam a csuklójára a szíjat és rávigyorogtam.

– Második. Ilyen mély benyomást tettem rád?

– Csak szeretem a hasam – kacsintottam rá, mire elvigyorodott és megállt Igor mellett.

A szemem sarkából láttam, hogy lekezelnek és megveregetik egymás vállát, majd mindketten a többiekre néznek. Egyre bátrabban osztottam ki a szíjakat, a pillanatnyi érzelmeimre hagyatkozva. Igazából úgy álltam ide, hogy nem döntöttem el, hogy kit küldök haza, akkor ott abban a pillanatban döntöttem el, hogy végül ki lesz az az 5 ember, akik nem kapnak szíjat.

– Az utolsó férfi, aki ennek a szíjnak a birtokosa lesz nem más, mint a folyton vidám Kovács Bertalan – mondtam ki a végső szót.

Berci mosolyogva szelte át a nappalit, majd elém érve felkapott és megpörgetett. Felnevettem a lelkesedésén, és amikor letett, felcsatoltam rá a szíjat. Bercit igazából azért tartottam bent, mert akartam adni egy esélyt a velem egykorúaknak is. Nem akartam, hogy az a bélyeg is rám kerüljön, hogy apakomplexusom van, mert tőlem idősebb férfiakat tartottam csak bent. Ez a veszély leginkább Gáborral kapcsolatban fenyegetett, de tőle semmi pénzért nem váltam volna meg.

– A mezőny tehát teljessé vált, ők 15-en folytathatják a Betti szívéért való küzdelmet – mondta Zalán.

– Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek és kívánom számotokra, hogy találjátok meg a szerelmet – mosolyogtam a kiesettekre. – Ha nem gond én most elmennék lepihenni – néztem Zalánra.

– Persze menj csak – hagyta jóvá.

– Akkor, sziasztok és gratulálok – mosolyogtam a srácokra, majd elindultam a lépcső felé.

Zalán mielőtt mindenki megjött volna csendben odasúgta, hogy, ha nem szeretnék éjszakai látogatókat, akkor ne nagyon fedjem fel a titkot, hogy hogyan lehet feljutni hozzám, a toronyba. Így megvártam, míg mindenki kiment a csomagjáért és csak azután húztam ki a könyvet.

– Jó éjszakát – köszöntem el Alexandertől.

– Jó éjt – biccentett és leengedte a kamerát. – Készülj fel a kalandra – tanácsolta.

– Úgy lesz – ígértem meg és behúztam magam mögött az ajtót.

A lépcsőn felsétálva az ablakhoz mentem és a párkányra könyökölve figyeltem az erdőt és hallgattam a csendet, ami körbevett.

– Most jön az a rész, hogy Aranyhaj enged le a hajad? – kiáltott fel hozzám Levente, mire lepillantottam a kertbe és elmosolyodtam.

– Sajnos hosszú hajjal nem szolgálhatok és atyám nagyon dühös lesz, ha itt talál téged – válaszoltam, mire elnevette magát.

– Hogy a fenébe kerültél te oda? – kérdezte kíváncsian.

– Ügyes próbálkozás – ráztam meg a fejem vigyorogva. – Ez a torony maradjon az én titkom – kacsintottam rá majd ellöktem magam a párkánytól és becsuktam az ablakot.

Miután elvégeztem az esti teendőimet, bebújtam a takaró alá és videohívást indítottam Olivérrel.

– Na, hogy ment? – kérdezte azonnal.

Naná, hogy nem aludt, hanem a stúdióban dolgozott. Ez az átka annak, ha több énekesnek is a menedzsere, mindig van valami munka és sose tud egy igazán jót pihenni.

– Egész jól – válaszoltam vigyorogva. – Képzeld még dalt is írtam – újságoltam boldogan.

– Hallani szeretném!

– Már nem emlékszem rá. A pillanat hevében történt, de végre újra éreztem a bizsergést.

– Akkor, ha másra nem is arra jó lesz ez az egész, hogy újra tudsz majd dalokat írni – mondta reménykedve.

– Szerintem nem lesz gond itt a szerelemmel sem. Hallod van egy férfi, aki eddig teljesen elkerülte a figyelmem, de akkora hatást tett rám abban a pillanatban, hogy kiszállt a kocsiból. Először azt gondoltam, hogy hűha, tisztára Damon Salvatore, de nem. Tudod, kire hasonlít?

– Kire? Kirigen tábornokra, az Éjúrra?

– Igen – csettintettem diadalittasan.

– Akkor jól fogod érezni magad – nyugtázta. – Igazából nem vagyok boldog, amiért 15 férfival össze vagy zárva.

– Meg egy rakat kamerával és itt van Zalán is. A női nemre nézve talán ez árulás lesz, de a férfiak sokkal nyugodtabban kezelik a versengést, mint a nők. Nincsen áskálódás, nincsen semmi.

– Én mindig is úgy gondoltam, hogy a ti fajtátok érthetetlen – vonta meg a vállát, majd a kamerába nézett és elvigyorodott. – Fogadok egy 10-be, hogy a hét végére összeugrasztod őket.

– Állom – vágtam rá azonnal.

– De a legfontosabbat még nem kérdeztem meg. Milyen érzés vidéken lenni?

– Egyelőre jó, még nem volt időm azon gondolkodni mit teszek, ha Mekire éhezek, bár egyet mintha láttam volna, amikor átjöttünk Gyöngyösön, de az nagyon messze van! Meglátogatsz majd? – kérdeztem hosszas csend után.

– Nem lesz neked arra időd, hogy velem foglalkozz. Bár simán megteheted, hogy az egyik randit a koncerteddel hozod össze.

– Nem rossz ötlet. Majd megkérdezem Zalánt, de ott még nem tartunk, hogy külsős randira menjünk – sóhajtottam fel. – Holnap lesz, a kérdezz, felelek, aztán délután az első 5-el, másnap délelőtt a második 5-el, úgy a harmadikkal randizok, vagyis beszélgetek – soroltam.

– Annyira sajnállak – szorította a mellkasára a kezét. – Na, de komolyra fordítva a szót vigyázz magadra. Megtettünk minden óvintézkedést, de azért legyél óvatos. Csak abban bízz meg, aki kiérdemelte azt – nézett mélyen a szemembe. – Ne beszélj senkinek a Tomival történtekről.

– Nem fogok – suttogtam.

Ezzel az ígérettel köszöntem el Olivértől, majd feltettem a telefont töltőre és egy nagyot sóhajtva a plafonra meredtem. Olivér nem ok nélkül kérte, hogy ne bízzak meg akárkiben, Tomi majdhogynem magával rántott a sötétségbe és nem hiányzott, hogy erről bárki is tudomást szerezzen.