Brúnó, Peti és Gábor feloszthatták egymás között, hogy ki melyik napra akar randit szervezni. Gábor elsőként csapott le a péntekre, Brúnó vitte a szombatot, Petinek így a csütörtök maradt. Csakhogy a csütörtöki randi nem úgy alakult, ahogy elterveztük, vagyis ahogy eltervezte. Egy jótékonysági eseményre mentünk volna az este, előtte együtt töltöttük az egész napot, nagyokat sétáltunk az erdőben, felmentünk a kilátóba, majd amikor visszamentünk a villába, hogy lefürödjünk és csinos ruhát húzzunk, megtörtént a baj. Peti a fürdőszobában egy hatalmasat esett, beverte a fejét és agyrázkódása lett. Az orvos szigorú ágy nyugalmat írt neki elő, a fájdalomcsillapítók mellett így jótékonykodás helyett nassolva filmeztünk a szobájában és lestem minden kívánságát. Leginkább én filmeztem, ő az idő nagy részében aludt a fájdalomcsillapítók miatt, amikor pedig ébren volt folyton bocsánatot kért, amiért elrontotta az esténket. Próbált egyezkedni Zalánnal, hogy a randit bepótolhassuk valamikor máskor, de Zalán kijelentette, hogy tartogassa az energiáját a medálceremóniára és imádkozzon, hogy tovább juthat.
A péntekem viszont Gáboré volt és előre izgultam, hogy vajon mit találhatott ki. A kapcsolatunk még mindig nem volt tökéletes a Jocival történtek miatt, de már nem volt velem fagyos és bíztam benne, hogy a randink során elásunk minden csatabárdot és csak egymásra tudunk koncentrálni.
– Megmutatod az éttermedet? – kérdeztem izgatottan, amikor beültem mellé a kocsiba. – Annyiszor elsétáltam már előtte, de sose mentem be – magyaráztam.
– Miért nem?
– Drágaság? – sandítottam rá, mire elnevette magát.
– A jó kaját mindig meg kell fizetni. De te most ingyen eheted – paskolta meg a térdemet.
– Szóval az éttermedbe megyünk? – csillant fel a tekintetem. – Istenem annyira várom, hogy megkóstoljam az igazi és utánozhatatlan Tasi Gábor fogásokat.
– Nem oda megyünk – sóhajtott fel, mint, akinek már az is fájdalmat okoz, hogy csalódást kell okoznia. – De bármikor főzök neked! Ha megengednék, hogy rendesen bevegyem a konyhát!
– Nem engedi?
– Nem – morogta. – Ne szóljak bele a munkájába és a többi baromság. Körbe pisilte a területét rendesen.
– Már akartam neked mondani, hogy én… én nem tudok teljes szívből haragudni rá. Nem helyesen cselekedett ez tény, de jóval a kapcsolatunk előtt történt és…
– Nem kell magyarázkodnod – fogta meg a kezemet és egy csókot lehelt a kézfejemre.
– Említett valamit, hogy elmondtad-e nekem. Most azt mutatod meg? – kérdeztem óvatosan.
– Igen, pontosan azt – válaszolta hosszas hallgatás után, de ennél többet nem mondott.
Nem faggattam, beértem a csenddel, ami várakozástól izzott.

Az utunk Veresegyházára vezetett a Váci Mihály Művelődési Központba. A hely nem volt számomra ismeretlen, párszor már volt itt fellépésem és gyakran megfordultam a Veres1színházban is. A színházban azért, mert egy időben kavartam az egyik színésszel és minden áron le akartam nyűgözni azzal, hogy megnéztem a darabokat, amikben szerepelt. Nekem is jót tett a kikapcsolódás és neki is, amiért Istenítettem. Aztán elváltak útjaink.
Gábor leparkolt az egyik szabad parkolóhelyre, majd kipattant és váltott pár szót Alexanderrel, aki biccentett és egy mappával a kezében előre sietett és eltűnt a bejárat mögött. Miközben azzal vesződtem, hogy visszavegyem a szandálomat, az embereket figyeltem, akik kisgyerekek kezét fogva sétáltak a bejárat felé. Némelyik szülőnél ruhazsákok voltak, amiből arra következtettem, hogy gyerekek fognak fellépni. Gábor kinyitotta nekem az ajtót én pedig nem túl kecsesen kiszálltam a kocsiból és mosolyogva belekaroltam.
– Mondtam már, hogy milyen jól nézel ki? – kérdeztem, mire elvigyorodott.
– Elfelejtetted megemlíteni – válaszolta és a tekintete végig vándorolt a világoskék ruhába bújtatott testemen.
Fogalmam sem volt róla, hogy mit kéne felvennem és ez az egyetlen volt olyan, ami nem volt túl kirívó, de nem is volt igénytelen. Gábor azt mondta legyek csinos, de ne túl csinos és ez a kék ruha, a buggyos ujjával pont tökéletes volt. Elindultunk a bejárat felé, menet közben Gábor odaköszönt pár embernek, de engem senkinek sem mutatott be. Bevallom egy kicsit bántott, mivel úgy tűnt Gábor nem csak távoli ismerősöknek köszönt oda, hanem olyanoknak, akikkel a hétköznapokban napi szinten beszélt.
– Ne haragudj – sandított rám, mikor észrevette a megbántott arcomat. – Büszkén mondanám, hogy a barátnőm vagy, de amíg tart a műsor nem villognék vele!
– Persze megértem – fújtattam megkönnyebbülten. – Már azt hittem szégyellsz, mert fiatalabb vagyok.
– Fiatalabb és dögösebb mindenkinél!
– Ejha, Tasi Gábor csak nem nyíltan flörtöl velem? – böktem oldalba vigyorogva.
– Ezek tények – mutatott rám és a szeme vidáman csillogott, ahogy szorosan magához vont és megcsókolt.
Ekkor már nem is volt értelme bemutatnia, hogy a barátnője vagyok, a csók mindent elmondott. Őszintén jó érzés volt belegondolni abba, hogy akár a barátnője is lehetnék. Az egész rajtam állt csak.
– Gábor – hallottam ekkor egy kisé rideg hölgy hangját.
Azonnal elhúzódtam Gábortól, és mint, akit rajta kaptak valami rosszaságon megszeppenten az idős hölgyre néztem, aki egy úrba volt belekarolva. Egyikük se nézett rám valami boldogan, amitől a gyomrom görcsbe ugrott.
– Anyu, apu – mosolygott rájuk figyelmen kívül hagyva a feszült pillantásukat.
Mosolyogva odalépett az édes anyjához megpuszilta és megölelte, majd kezet fogott az apjával, aztán felém nyújtotta a kezét. Vettem egy mély levegőt, megfogtam a kezét ő pedig maga mellé húzott és átkarolta a derekamat. Őszintén megvallva nem készültem fel rá, hogy megismerkedjek Gábor szüleivel. Ha nagyiját mutatja be semmi akadálya, Peti nagymamája is imádni való volt, na, de a szülők.
– Anyu, apu had mutassam be Németh Bettit. Betti ők itt a szüleim.
– Nagyon örv… - kezdtem, de nem tudtam befejezni.
– Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – szakított félbe az édesanyja, mire a mosoly az arcomra fagyott.
– Anya megkértelek, hogy ne viselkedj így – komorult el Gábor. – Legalább ma ne!
– Megkérném a kedves hozzátartozókat és vendéket, hogy foglalják el a helyüket a nagyteremben! Hamarosan kezdünk – hangzott fel a hangszórókból egy csilingelő női hang.
Gábor elkapta a tekintetét az anyjáról, megfogta a kezem és maga után húzott a kétszárnyú ajtó felé. Némán követtem, de nem bírtam megállni, hogy ne pillantsak hátra a vállam felett. Kár volt. Gábor szülei ellenséges tekintetekkel meredtek rám.
– Nem túl jó első benyomás – motyogtam.
– Annyira sajnálom! A szüleim túlságosan is merevek – fordult felém. – De kérlek, ne írj le miattuk!
– Csak nem értem, hogy mit tettem – húztam el a szám. – Az a baj, hogy zenélek? Hogy a nevem egybeépült a balhé szóval? Vagy, hogy egy műsorban ismertük meg egymást?
– Együtt a három – suttogta összepréselt szájjal.
Mereven elmosolyodtam és leültem az egyik vörös bársonyszékre, lábamat keresztbe vetettem és az elhúzott függönyökre szegeztem a tekintetem. Nem értettem, hogy mit keresek itt. Volt egy sanda gyanúm, de hangosan nem mertem kimondani. Ha kimondom, valósággá válik, és az mindent átír.
– Betti – szólt Gábor feszengve mire felpillantottam rá.
– Nem ülsz le?
– Megígéred, hogy nem mész el? – kérdezte leguggolva elém. – Nekem most dolgom van – pillantott a színpad felé. – De nem szeretném, ha elmennél.
– Gábor mi ez az egész? – meredtem rá.
– Kérem, foglalják el a helyüket és kapcsolják ki a telefonjukat – csilingelte a női hang, mire Gábor felállt.
– Ígérem, mindent elmondok. A műsor után, csak kérlek, maradj! Maradj és, ha utána el akarsz menni, nem tartalak vissza!
Döbbenten néztem Gábor távolodó alakja után egészen addig, míg el nem tűnt az oldalsó ajtó mögött. A feszültségem csak nőtt, amikor Gábor szülei leültek közvetlen elém és bár nem néztek rám, a testtartásuk dühről árulkodott. Nem tagadom könnyek csípték a szemem és nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne pattanjak fel és rohanjak messzire. Maradtam a fenekemen, mert Gábor megkért rá. Volt valami a szemében, ami miatt nem volt szívem elmenni. Ideges voltam és kíváncsi. De leginkább kíváncsi.
Mikor a függöny meglebbent és előre jött egy fekete dresszbe öltözött nő kihúztam magam és alig vártam, hogy megtudjam milyen eseményen is voltam.
– Üdvözlök minden kedves vendéget! Köszönöm, hogy a jelenlétükkel megtisztelnek minket. A gyerekek rengeteget készültek, hogy a színpadra varázsolják a Diótörőt. Bizton állíthatom, hogy varázslatos délutánnak nézünk elébe. A darabban közreműködnek a drága apukák is, akik ugyanolyan elhivatottan próbáltak, mintha maguk is a társulat tagjai lennének. Nos, nincs más hátra, helyezkedjenek el kényelmesen és hagyják, hogy a darab elrabolja önöket meseországba – dalolta a lágy hangján, majd eltűnt a függöny mögött és a fényeket lekapcsolták a nézőtéren.
Vaksin pislogtam a szívem a torkomban dobogott és mostanra már biztosan tudtam azt, amit eddig sejtettem. Gábor apa volt, Gábornak volt egy kislánya és most együtt fognak a színpadon szerepelni. De vajon hány éves? Miért nem mondta el? Miért tartogatta eddig magában? Félt, hogy emiatt máshogy tekintek rá? Mondjuk ebben volt valami. Már most elkezdtem máshogy tekinteni rá. Ugyanis az emberről rengeteg mindent elmondott az, hogy miként nevelte a gyermekét.
– Nem tudom, mit gondoljak – suttogtam és Alexander felé sandítottam. – Biztosra veszem, hogy van egy lánya – tettem hozzá majd visszakaptam a tekintetem a színpad felé, mert a függöny elhúzódott.
A színpadon egyelőre nem volt más egy karácsonyfán és egy kandallón kívül, majd bevonultak a gyerekek. Több korú és kinézetű kislány, egy részük rózsaszín dresszben és tütüben, a másik felük pedig kékben. Egy 7 év körüli kislány viszont lila ruhában volt, ő játszotta Clarát a főszereplőt és abban a pillanatban, ahogy megláttam betáncolni biztos voltam benne, hogy ő Gábor kislánya. Előre dőltem, tekintetemet le se vettem a színpadról, a darab teljesen magával ragadott. A gyerekek nem voltak tökéletesek, de olyan varázslat lengte körbe az előadást, hogy a szívem megmelegedett. A diótörőt egy idősebb fiú játszotta, addig a pillanatig, míg meg nem történt az átváltozás. Amikor a diótörő újra herceg lett feltűntek az édesapák köztük Gábor is. Mikor a kislány Clara meglátta az apukáját felragyogott az arca és az ölelés, amit egymásnak adtak nem színdarab volt. Gyönyörű volt az utolsó tánc, az arcomon könnycseppek gördültek végig és a darab végén, amikor Gábor és a lánya egy utolsót táncoltak épp, mint a mesében felállva tapsoltam őket és nem tagadom ömlöttek a könnyeim.
A boldogságom addig a pillanatig tartott, míg Gábor édesanyja hátra nem fordult felém.
– Neked nincs jogod itt lenni. A fiam és az unokám nem ilyen kislányt érdemel – mért végig elutasítóan. – Az unokámnak egy édesanyára van szüksége, nem egy gyerekre!
– Szilvia – szólt rá a férje.
– Csak fájdalmat okozna nekik. Hanna megkedveli, aztán ott hagyja őket. Nézz csak rá, sose válna jó anya belőle! – sziszegte, de egy pillanatig se próbálta elrejteni előlem a szavait.
Mintha egy hatalmasat öklöztek volna a gyomromba, a szavai elképesztően fájtak és csak megerősítettek abban milyen rossz ember vagyok. Elhagytam a kis öcsémet és elhagynám Gáborékat is. Vakon indultam meg kifelé, a könnyeimtől semmit se láttam csak mentem előre, pont a tömeggel ellentétes irányba. Már a parkolóban jártam, amikor a nevemet hallottam.
– Ne menj el – kiáltotta utánam egy kislány hangja, mire lefagytam.
– Betti kérlek – tette hozzá Gábor könyörögve.
Átöleltem saját magamat és sírva megcsóváltam a fejem. Túl sok volt ez nekem. Hirtelen viszont apró kezek öleltek át és bújtak hozzám, majd egy sokkal erősebb kar húzott magához és ölelt át mindkettőnket. Pár pillanatig csak álltam, testemet rázta a zokogás, aztán elvesztve az ellenállást szorosan Gáborhoz bújtam, egyik kezemmel őt öleltem át, a másikat Hanna köré fontam.
– Miért…
– Az anyád – nyögtem ki mire még szorosabban ölelt. – Nem akartam elmenni, annyira büszke voltam rátok, de az anyád…
– Mama gonosz! A másikat sokkal jobban szeretem – jelentette ki daccosan Hanna.
– A mama nem gonosz csak félt minket kincsem, de ezt már megbeszéltük – szólt rá Gábor, mert hát ez volt a dolga. – Van kedvetek sütizni? – kérdezte bizonytalanul.
Kinyitottam a szemem és Gáborra néztem, majd bólintottam egyet. Megkönnyebbülten sóhajtott megpuszilta a homlokomat, majd lepillantott Hannára, aki elhúzódott tőlem.
– Azt hiszem itt az ideje bemutatni titeket egymásnak – szólalt meg Gábor vidáman.
– Szia. Betti vagyok és hatalmas rajongód! Gyönyörűen táncoltál, apukád nagyon büszke lehet rád! – mosolyogtam Hannára miközben megtöröltem a szemem.
– Szia – mosolygott vissza rám izgatottan. – Ugye adsz autogrammot? Énekelsz nekem valamit? Csinálunk közös képet? A csajok a suliban el se fogják hinni, hogy találkoztunk – jött teljesen izgalomba, én pedig nevetve biztosítottam róla, hogy megteszek bármit, amitől ő boldog lesz.

A Sulyán Cukrászdába mentünk, ahol degeszre ettük magunkat sütivel. Bár nem volt valami finom, azért, mi ettünk, mert éhesek voltunk, én pedig nagyon édes szájú. A nagyi sütijének a nyomába sem ért. A kiszolgálás sem volt a legjobb, amit szóvá is tettem, de Hanna előtt nem akartam veszekedni.
Na, de akkor Hanna. Valami tüneményes kislány, okos, értelmes és nagyon gyorsan belopta magát a szívembe. Ami hatalmas nagy baj, mert annál fájdalmasabb lesz az elengedése. Próbáltam távolságot tartani, de lehetetlen volt nem imádni minden egyes szavát. Folyamatosan beszélt, egy pillanatig sem fáradt el, minden érdekelte, ami velem kapcsolatos.
A cukrászda után sétálni mentünk, majd Hannát elvitték a nagyszülei. Ezúttal az édesanyja szülei jöttek és ők sokkal kedvesebben álltak hozzám. Hannával sokáig integettünk egymásnak, aztán Gábor felé fordultam, aki tétován nézett vissza rám.
– Nem tudtam mikor mondjam el. Féltem, hogy úgy ítélsz meg, hogy vele nem találkoztál.
– Egy gyermek nagy felelősség Gábor! – suttogtam.
– Tudom és azok után, hogy a bizalmadba avattál úgy éreztem nekem is ezt kell tennem. Szerettem volna, ha tudod, ha engem választasz, az csomaggal jár.
– Gábor…
– Tudom miért jöttél el a családtól és nem szeretnélek újra olyanra kényszeríteni, amit téged nem tesz boldoggá.
– Hanna nagyszerű kislány, okos, értelmes nem hinném, hogy bármi probléma lenne vele – léptem közelebb hozzá, mert piszkosul vágytam az érintésére és szerettem volna, ha megnyugszik.
– Akkor ez azt jelenti…
– Hogy megpróbálom. Nem ígérhetek semmit, de rengeteget kell gondolkodnom – néztem a szemébe. – Anyukádnak igaza van, nem biztos, hogy jó anya válna belőlem. Igen Hanna most imád, de el fog jönni a pillanat, amikor jobban megismer és már nem a kedvenc énekese leszek, hanem a nő, aki át akarja venni az édesanyja szerepét – lovaltam bele magam teljesen, de Gábor egyetlen csókjával elhallgattatott.
– Van időd ezen gondolkodni – suttogta a számba. – Én pedig tudok türelmesen várni – tette hozzá.

Mikor visszaértünk a villába elköszöntem Gábortól és az alagsor felé indultam. Edzéssel akartam levezetni a feszültséget, de aztán láttam, hogy fény szűrődik ki a moziszobából. Brúnó odabent volt és nem hittem a szememnek.
– Komolyan képes vagy nélkülem nézni? – robbant ki belőlem, amikor felismertem, hogy a Warrior Nun-t nézi.
– Csak most kezdtem el eskü – pattant fel ijedten. – Nem tudtam mikor jössz és érdekelt a folytatás. De komolyan! Csontok helyett maga Adriel?
– Biztos, hogy most kezdted? – csuktam be az ajtót és odasétálva hozzá a vászonra szegeztem a tekintetem.
– Esküszöm – nézett fel rám majd megfogta a kezem és belerántott az ölébe. – Mostantól csak az enyém vagy – suttogta.
– Igazából csak holnaptól – suttogtam a kezünket figyelve, amit egymásba fűzött. – Tűzmadár – kezdtem, mire kíváncsian oldalra billentette a fejét.
– Milyen volt a randi?
– Rossz ember lennék, ha azért nem választok valakit, mert megijedtem az anyaságtól?
– Szóval Gábor bemutatott a lányának.
– Te tudtad?
– Engem elég gyorsan a bizalmukba fogadnak az emberek. Kivéve Igor, ő tartotta a távolságot. Szóval megijedtél a gyerektől?
– Csak a vele járó felelősségtől. Hanna nagyon aranyos kislány, de félek, hogy én nem tudnék neki jó példát mutatni. Zűrös az életem nagyon.
– De ugye tudod, hogy nem kell ezen aggódnod? – fürkészte az arcomat kitartóan. – Nem kell Gábort választanod, ha nem érzel iránta semmit.
– Te vagy a Tűzmadaram – válaszoltam a mellkasára csúsztatva a kezem, mire elmosolyodott.
– Én kis szentem – kacsintott rám mire felhorkantottam.
– Drága Brúnó minden vagyok én csak szent nem – nevettem el magam és hozzá hajolva megcsókoltam.
– Ha szent nem is, de te vagy az én Napidézőm!

Mit gondoltok Betti jó anya lenne? 🤔 Szerintetek az, hogy megkedvelte Gábor lányát befolyásolni fogja őt a végső döntésben?