Bár nagyon lassan haladtam vele idő hijján, imádtam ezzel foglalkozni :3

Nyáron jutott eszünkbe, hogy egy újabb miraculous hetet csapjunk itt nektek iskolakezdésre... aztán elvitt minket az ár és meggyűlt a bajunk a magánélet mellett vele ...és csak csúszott, csúszott... Lili739 - ez a te kérésed volt, remélem tetszeni fog. ( a sorrend felborult, az lőjük, ami kész van XDD )

***

Mindent összevetve Gabriel Agreste nem volt az a fajta ember, aki elveszítette volna a fontos dolgait. Így amikor zuhanyozás után, nedves hajjal, a hozzátartozó méltósággal előlépdelt a fürdőszobájából, nyomában a gomolygó gőzzel, s realizálta, hogy a megvetett ágyára gondosan lepakolt dolgain egy kövér macska fekszik királyi tartásba, hirtelen eldurrant az agya.

Még nedvesen szanaszét álló haja majdhogy az égnek állt a sokktól, akkut allergiája azon nyomban kiújult, így heveny tüsszögőroham közepette igyekezett a távolból elhessenteni az illetéktelen behatolót a szobájából azon nyíláson keresztül, mely tárva nyitva várta az önként érkezőket a szoba makulátlanul és kényesen tiszta belsejébe. A gondot csak tetézte, hogy a nyavalyás éjsötét jószág nyakörvébe akadt a méltán híres divat tervező féltett brossa annak vad hempergése közepette. De hát mit tehet szerencsétlen jószág arról, hogy éppen odasütött be a legjobb szögben a nap, s a hívogatóan tiszta környezet nem ám csak holmi cingár frissen mosott csávóknak dukál? Kijár a csavargásban megfáradt jószágoknak is. A puccos kiegészítőről nem is beszélve, amit a mancsaival piszkálva remek játékszernek könyvelhetett el a már említett macska.

Az ékszer gazdájának így megmaradt a lélegzet visszafojtott káromkodás, az állat által totál álszentnek titulált ciccegés, s a behatoló azonnali gondolatban kivégzése kizsigerelése, merthogy minden gyanús mozdulat kockázatos opcióvá vált. Gabriel frissen zuhanyzott, de már érezte, hogy talpig úszik a verítékben. Ha a jószág lelép a brossal, lőttek az alteregójának, a tervnek, a hullaélesztésnek, a kívánságnak, a boldog családegyesítésnek, mindennek. Ilyen egyszerűen nem történhet meg.

A férfi a macskáról el nem véve a szemét féloldalasan odabotorkált a szekrényéhez, s vakon kihalászott belőle egy alsógatyát, hogy legalábbis ne törölközővel a derekán kelljen a jószágot a szobában kergetnie, vagy ami még rosszabb, a menet közben leeső anyag híján egy szál fa.... khm semmiben libbenne ide oda. Megborzongott. Távol állt tőle az ilyen futkározás, főképp ily módon, de a lelki szemei előtt már meg is jelent, ahogy a dö... cicus lenyeli az ő féltett talizmánját. Mélyet sóhajtott hát és a nadrágját is magára húzta, s még be sem pattintotta az első gombot, máris jött az első instant szívroham, mivel a macska – aki eddig lusta pillantásokkal méltatta őt – kéjesen nyújtózott egy nagyot. Főszereplőnk nagyot nyelt, s araszolva közeledett az állat felé, tartva a legrosszabbaktól. Tüsszögött vagy kettőt, s lenyelt egy harmadikat ijedten, mikor a betolakodó ijedten rándult össze. Még a szemüvege is a földre esett a mozdulattól. Kit érdekel, úgyis csak dizájnos kiegészítő miatt viseli. A tekintély mindenekelőtt ugyebár. De ez az állat itt telibe rakja az ő tekintélyét, sőt mi több magasról tesz rá. Hisz ha tudná kivel áll szembe, eleve a szobát se közelítette volna meg.

– Na megálj csak – motyogta magában, s hirtelen felindulásból elhatározta, hogy akumatizálni fogja a macskát, sőt az összes macskát. Ezen gondolata mellőzött már minden realizmust, de elnézzük neki, mert már megtelt az agya az allergiától a sok takonnyal, s ettől mellesleg hülye gondolatai szoktak támadni az embernek, nemhogy annak akinek az a munkája, hogy kitaláljon dolgokat.

Szóval agyhalál állt be a rendszerben noh.

Már csak egyetlen lépésre volt a szépen megvetett és letakart ágytól, mire a macska kényelmesen felállt, s az inzultálásból – na meg a prüszkölő idegesítő fasziból – elege lévén, egyetlen kecses szökkenéssel ugrott az ablakpárkányra, hogy onnan egy bosszús farokrándítás kíséretében lenézőn visszapillantson a fehér hajúra, aki megszakította a sziesztáját.

Gabriel Agreste ekkor kapta majdnem a második szívrohamát az elmúlt percek hatására. Az ő féltve őrzött brossa ugyanis nemhogy kiakadt volna a fekete állat nyakörvéből és az ágyra esett volna, hanem gondosan kitervelt rablás áldozata lett. Sápadtan ugrott az ablakhoz, hogy az első emeletről kivetődő után nézzen, de már csak annak lehetett tanúja ahogy az elriszálja magát a kiálló keskeny peremen a következő szoba ablaka felé. Divatgurunk vetett egy gyors pillantást az udvaron támadt mozgásra, de lamentálni rajta már nem volt idő, mert a ház rohamosan fogyott a kiszemelt állat előtt, s a végében terebélyes fa kínálgatta magát a susogó lombokkal. Mintha csak arra várna, hogy egy bizonyos tolvaj macska a gallyak közé vesse magát.

Rövid szitkozódás (és még néhány tüsszögés) közepette, két méterről beleugrott a mamuszába és kivergődött a szobájából, hogy ráeszméljen a következő szobában nem nyithatók az ablakok, így tehetetlen dühvel, szinte már könnyezve nézte végig, ahogy a cica elilleg a nyakába ragadt zsákmány értékéről mit sem tudva. Nincs más esély, kívülről kell elkapnia. Szélsebesen csattogott l e a lépcsőn, az utolsó fokokat átugorva, az éppen ajtót nyitó Nathaliet majdnem fellökve, s az érkező ijedten szétrebbenő fiatalok csodálkozó pillantásával mi sem törődve. Csak az volt fontos, hogy még az előtt visszaszerezze a brossát, hogy az állat eliszkol vele.

– Mi történt? – csodálkozott az asszisztense a távozó főnöke után, aki csak annyit lihegett neki, hogy „elvitte a macska" Elsőre nem is értette a szóviccet, lévén, hogy a főnöke nem a humoráról volt híres. Így kénytelen volt belátni, hogy ha Gabriel Agreste mamuszban, gombolatlanul lobogó ingben és borzas hajjal elszáguld mellette, az bizony vérre megy, és helye sincs a humornak a dologban. Aggódó pillantást vetett az érkező Marinette-re és Alya-ra, majd otthagyta őket az ajtóban és Gabriel után szaladt, hogy segítségére legyen a szűkös időkben. A lányok csodálkozva meredtek egymásra, majd a futóbolondok után néztek.

– Ez mi volt?

– Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Alya, s megbökte barátnőjét, mert akihez jöttek, épp lefelé lejtett a lépcsőn a tőle már elvárható lágy mosoly kíséretében.

– Hali! – lépett a már nyitott ajtóhoz, hogy betessékelje őket, majd szemöldök ráncolva nézzen körül. – Nathalie hová lett?

A lányok értetlen arccal meredtek jobbra, ahol is eltűnni látták a nőt.

– Izé. Elszaladt – közölte Marinette félszegen. Adrien a homlokát ráncolta.

– Ez biztos?

– Igen – nyomatékosította meg Alya, majd hozzátette. – Követte a szélvészként száguldozó félig felöltözött apádat, aki majdnem fellökött minket úgy rohant el mellettünk.

A szöszi hangosan felnevetett mikor maga elé képzelte a jelenetet, ám a lányok megrökönyödött arcát látva be kellett látnia, hogy nem vicceltek. Tétován nézett körül az udvaron s tanácstalan tekintetét látva a lányok abba az irányba mutattak, amerre a felnőttek elviharzottak épp egy perccel ezelőtt.

– Mégis mi történt?

– Valamit elvitt valami macska – emlékezett Alya. – Fontos lehetett, ha apád ennyire kikelt miatta magából.

– Az biztos – motyogta a szőke és ő is megindult utánuk, hogy kiderítse a különös káosz okát. A vendégei összenéztek, Alya egy baljós vigyorral meglóbálta a telefonját, majd mindketten a nyomukba szegődtek.

Gabriel ezalatt a két méter magasan, peckesen sétáló állatot követte kívülről, fohászkodva annak lepottyanásáért. Ha már így alakulna, némi extra imát is mormolt fennhangon, ogy a merészsége jutalma némi nyak szegés legyen. Sajnálatára azonban bosszús pillantásokon kívül mást nem vetett rá a macska, nemhogy saját magát. Nathalie futva érkezett az akkorra már erősen verejtékező férfioz.

– Mit vitt el?

Főnöke pillantásra sem méltatta, s úgy lehelt választ is, mintha attól félne ha kimondja akkor elvész a féltett tárgy.

– A brosst.

Beosztottja arcára pánik ült, ahogy eltátogta a hallott szót. Az egyszerűen nem lehet, hogy kerülhet ehhez az állathoz a bross, amit a gazdája mindig magánál tart?

Az események főszereplője ekkor elérte a ház végét, megcsillantotta orruk előtt az elrabolt kincset, s kecsesen átlendült a közeli fa ágai közé. Gabriel először átkozta, majd a árom tinédzser érkeztével buzgón áldotta a szerencséjét, hiszen a lombok takarásában már nem volt kivehető a zsákmány a nyakörvön.

– Mi történt? – kérdezte a szőke zilált küllemű felmenőjétől. A két felnőtt pillantást váltottak. Adriennek semmiről nem szabad tudomást szereznie. A háttérben a mobiljával kamerázó lányra csak az asszisztense reagált.

– Amennyiben ez a felvétel kikerül bármely módon a nyilvánosság elé, meg fogjuk tenni a megfelelő jogi lépéseket – sziszegte szűkre húzott szemmel. A felszólított félénken csúsztatta a zsebébe a telefonját, s még elcsípte Marinette lesújtó tekintetét. Végülis az ő idolját, s a szerelmének az apját próbálta kompromittáló dolgok elé állítani. Adrien elszántan lépett az apja mellé, aki kétségbeesetten figyelte a lombok között rejtőző állatot.

– Majd én lehozom! – ajánlotta magát, s míg egyik jelenlévő olvadozott a nemeslelkűségétől, a másik a pokolra kívánta érte.

– Nem kell! – sípolt rekedten a szülő, majd megköszörülte a torkát, hogy tekintélyt parancsolóbb képet alkosson zilált önmaga ellenére. – Nehogy bajod essen. Menjetek csak a barátaiddal és szórakozzatok – ajánlotta előzékenyen, de a fia már fel is kapaszkodott az első ágra.

– Nem tesz semmit, hamar elcsípjük ne aggódj

– Nem aggódok – hallatszott újra az erőtlen sípolás. Mielőtt Adrien keze elérte volna a felsőbb ágon ülőt, az gondolt egyet és egy íves huppanással landolt a talpán, keresztülsiklott a lent bámészkodókon és eliszkolt a hátsókert irányába. Az idősebb Agreste hirtelen nem is tudta pánikrohamot kapjon vagy megkönnyebbüljön, ám a sors válaszolt neki helyette. Marinette ugyanis önként szegődött a nyomába.

– Rajta vagyok! – kiáltotta vissza, s már tapadt is a menekülőre. Másodpercnyi föleszmélés után a hajsza többi résztvevője is követte őket.

Fürge hősünk átbújt néhány bokor alatt, megkerült egy kerti csobogót, majd a kertészlak tetején lelt menedékre, bosszús farokcsapdosások közepette. Így érték utol az üldözői.

– Komolyan mondom, nem kell segíteni! – lihegte a divatmágnás. – Biztos van jobb dolgotok is, mint itt futkározni.

– Nem tesz semmit mr. Agreste. Szívesen segítünk. – ajánlkozott Marinette előzékenyen, miközben azért pipiskedett, hogy ujjhegyével megérinthesse a sötét tolvajt. Még a nyelvét is kiöltötte buzgóságában.

– Így van apa. Ne aggódj visszaszerezzük a ... mit is?

– Csak menjetek – szűrte a fogai között a szavakat, s beleborzongott, ahogy az ázsiai vonásokkal rendelkező vékonyka lányt megemelte a fia, s így centikkel magasodva majdnem nyakon csípte az állatot, aki ezt a cseszegetést is megelégelve ismét odébb állt. Megindult a téglafal nyomvonalán némi magányban reménykedve.

Ezúttal Alya volt résen és szegődött a nyomába, bár örömmel megnézte volna az egyensúlyukból kibillent Adrient és Marinette-et, ahogy egymás nyakába borulnak a jótékony gravitáció által. No de ez van. Gabriel egyre sápadtabban követte figyelemmel s irammal az eseményeket. Azt értette, hogy most a vörös hajú lányt kell követni, aki a kerítés tetejére felszökkenő és azon végigszaladó nemsokára néhai macskát próbálta elkapni. Nathalie megigazgatta a szemüvegét és sprintben vágódott el a szuszból kifogyó főnöke mellett, hogy az ekkor magasra ugró barna bőrű bloggert megzavarja épp csak annyira, hogy az időközben föntről levetődő állatot ne kaphassa el. Inkább a veszteség mint, a bukás. Ez volt a jelszó, s a szökevény szabadon rohant a garázs felé, ahol a résnyire nyitott kapun át bebocsátást nyert. Gabriel körbepillantott. A fia és az osztálytársa még csak most tápászkodtak föl összegabalyodott végtagjaikat kibogozva. Előtte az asszisztense sikeresen elterelte a blogger figyelmét, így ő volt az egyetlen, aki tisztában volt vele, hogy merre kell folytatni a hajszát. Szép volt Nathalie – mosolyodott el s erőt vett magán és míg a vörös hajú lány némi szóváltásba keveredett a nővel azt illetően, hogy kizökkentette az egyensúlyából és engedte meglépni a macskát, ő újra a forró nyomon járhatott.

Kihúzta magát és sietve csusszant át ő is az ajtón, amit gondosan bezárt maga mögött. Egy tüsszentés jelezte, hogy ugyanabban a légtérben tartózkodik, mint akit üldözni kezdett. A garázsban nem sűrűn járt még, lévén nemigen hagyta el a házat, s akkor is Nathalie vezetett. Másra nem merte volna bízni az életét. Most is neki köszönhette, hogy a kiszemeltje egérutat nyerhetett s a titka nem derül ki. Már csak azt a nyavalyás macskát kell megtalálni, és visszaszerezni tőle a brosst. Mintegy varázsütésre, megzörrent valami a fal mellett álló salgó polcok egyikén, feltárva ezzel a rejtőzködőt. A férfi ajka elégedett mosolyra húzódott. Innen nincs kiút.

– Cicc, cicc – szólongatta immár abban a biztos tudatban, hogy az idő neki dolgozik, de a garázsajtó kivágódott és a nyomában megjelentek a fiatalok, élénk érdeklődéssel kísérve az idősebb Agreste jelenlétét.

– Megtaláltad? – érdeklődött Adrien, mire apját kiverte a víz. A jelenlévőkkel nem törődve, amint a szeme sarkából meglátta a mozgást, már vetődött is abba az irányba, mielőtt valaki megelőzi. Ez külső szemmel így nézett ki. Gabriel nekiugrott a polcnak, rámarkolt egy kósza patkányra, – ami a Szajna közeli házaknál nem ritka – az ijedten felsípolt, így a férfi üvöltve eldobta, hirtelen megzavarodott nem tudva sírjon vagy kezet mosni szaladjon, de ekkor a macska ösztönei beindultak és a patkány után vetette magát, amire viszont Adrien reagált villámgyorsan, a többiknek csak pislogni volt idejük. No meg visszanyelni a legkevésbé sem együttérző röhögésüket. A tinédzser néhány karmolásnyommal gazdagodott ugyan, de elkapta a jószágot a fenekénél fogva, amire az apja hörögve vetette rá magát. Egy ügyes mozdulattal süllyesztette a markába a nyakörvből kilógó ékszert, s a fia kíváncsi tekintetéről tudomást sem véve a zsebébe süllyesztette, mielőtt bárki megpillantotta volna. Eközben megállás nélkül tüsszentett, hogy a boldogsága is meglegyen.

– Mi volt a...?

– Köszönöm a segítséget – állt fel Gabriel annyira elegánsan, amennyire csak a szétzilált frizurája és szanaszét álló ingje ezt megengedte neki. Kihúzta magát s peckes léptekkel vonult vissza a szobájába, hogy rendbe hozza magát, no meg újra lezuhanyozzon.

A fiatalok összenéztek, vállat vontak, s azon lamentálva, hogy mi lehetett, amit a macska elvitt, megindultak Adriennel a folyópartra, ahol már Nino remélhetőleg bestoppolta Andrét, hogy némi fagylaltot vegyenek tőle.

A nap nem telt oly békésen a városlakók számára, ugyanis egy akumatizált macska járta a várost céltalanul, míg hős párosunk útját nekm keresztezte. Azok persze kicsit sokkolva állapították meg, hogy a macskák ma meg vannak kergülve.

*** Lássuk a következőt.

*** FIGYELEM ! A hét elnevezés ellenére a sorozat kicsit csúszhat némi krízis miatt , megértéseteket mindketten megköszönjük... nehéz napokat ... heteket és hónapokat élünk éppen ***