Egy rövid előszóban figyelmeztetlek, hogy szerezz be pár zsepit és némi alibit, hogy miért rázkódsz magadban, különben valami rohamra fognak gyanakodni...a hörgés és egyéb sikoltozó hangok félrevezetőek lehetnek a külső szemlélőnek.

Továbbá az evés és ivás életveszélyt okozhat olvasás közben!

***

Marinette csak állt és szájtátva figyelte az előtte elterülő panorámát. A dombokkal ölelt, fákkal megtűzdelt kis tavat, melynek sekély vize mellett lecuccoltak alig pár perce, amikor a lányokkal megérkeztek. Szólni sem tudott a döbbenettől, hogy őt – ŐT – ki tudták cibálni a szobájából, az utcából, sőt a városból.

Ezen kattogott az agya már az uticéljuknál a vonatról leszállva, kisvároson végigmenetelve, a hátán a felpakolt túrahátizsákkal, a vasútállomáson körülnézve a kopasz peronokon – ahol a tűző napban remegett a láthatár. A vonat mosdójából az ülőhelyére dülöngélve sem járt más abban a csinos kis fejében.

– Lássuk csak! – summázta fennhangon az eddig érlelgetett gondolatait. – Tejfehér bőröm van! A naptól rákvörösre égek pillanatok alatt. A környék összes rovarja lájkolni fogja a jelenlétemet. Ki ezért, ki azért. Az apraja a külső tulajdonságaimra – értsd a plakát fehér bőröm lesz az erdőben az új találkahelyük. A nagyja pedig a belső tulajdonságaim – vagyis a vérem – miatt fog preferálni. Pedig azt jobb szeretem a testemen belül tárolni... Így vagy úgy, de a környék rovarpopulációja a szívébe fog zárni semmi perc alatt. Megfelelően summáztam az érzelmeimet?

Barátnője megcsillantotta barnás bőre alól elővillanó fehér fogsorát.

– Túltolod csajszi, túltolod.

Marinette a tenyerébe temette a homlokát. Hogy is kezdődött ez a rémálom?

*-o-*

– Ke-kemping? – kérdezett vissza, s meglehetősen ostobán pislogott a széke támláját ölelgetve. Meglehet megfordult a vöröses hajzuhatag tulajdonosa fejében, hogy barátnője elméjének mankókra van szüksége, ahogy a fekete copfok között is az a gondolat formálódott, hogy a szobában valakinek a kelleténél kevesebb fogaskereke üzemel a fejében.

Marinette ugyanis életében nem járt még a természet lágy, vadnak nevezett részén, ahol a csillagos ég, a legközelebbi civilizáció kilométerekre leledzett, stb.

– Kezdjük ott, hogy nincs áram, a szúnyogok megesznek, a szükségleteimet nem tudom megfelelően higiénikusan lerendezni, a szúnyogok megesznek, fogalmam sincs mit lehet ott csinálni, á és ne feledjük, hogy a szúnyogok megesznek!

Alya csak mosolygott rá azzal a nagyon idegesítő és tudálékos mosolyával, amit annyira utált, mert a végén mindig neki származott baja belőle.

– Nyugi van kis csaj, én cserkészkedtem, és az apukám mindenre megtanított, amire szükségünk lehet az alatt a két nap alatt, egy hétvégét csak túlélsz a varrógéped meg a díszesen kivilágított Agreste oltárod nélkül – biccentett az egyáltalán nem kicicomázott, LED füzérrel körbefuttatott plakátokon, amiket a kékes fekete hajú hosszú és kemény gyűjtőmunkával szerzett be és plakátolt ki a szobájában.

– De én nem akarok ötödik kerék lenni, hiszen Ninoval kettesben is tölthetnéd ezt az időt – nyávogta védekezőn, belekapaszkodva abba az utolsó szalmaszálba, amit még kijátszhatott a kegyetlen barátnővel szemben.

– Jaj nehogy azt hidd, hogy vele megyünk – kacarászott zavartan, ami egyáltalán nem rá vallott. – Már lebeszéltem a csajokkal, hogy csapunk egy csajos estét a természetben. Csak szuka parti lesz – vigyorodott el sokat sejtetőn, s megvonogatta a szemöldökét is.

– Anyu – kiáltotta Marinette hosszan elhúzva a végét, mire őse bedugta a fejét a padlásfeljáró résén át és kérdő tekintettel várta a vonyítás okát. – Van nekünk olyanunk itthon, hogy sátor? – artikulálta bután, mivel ő nem találkozott még vele sehol, nem jelenti, hogy az anyukájának a zegzugaiban nincs elrejtve egy példány belőle. Ám annak el sem kellett merengenie kérdésen, hogy tudja a választ, azonnal felelt.

– Nem drágám. A pékség minden erőnket kiveszi, tudod, hogy nincs megállás – itt kisebb nevetéssel mentegette magát. Mintha nem tudta volna a kislánya, hogy apu és ő éjjel nappal dolgoznak. – Csak nem táborozni készültök? - firtatta.

– Én csalom a csajt, de elég nehéz eset – felelte egyből segítőkész barátnő.

– Ó drágám, Marinette soha nem volt táborozni. Mióta felfutott a pékség egyszerűen nincs időnk ilyesmire – temette fél arcát a tenyerébe, ahogy szokta, ha aggodalmaskodik.

Az egy szem csemetéje szemrehányó pillantásai nem lehettek elég elrettentőek, mert órákon belül a pályaudvaron találta magát, azt kérdezgetve, hogy a fenébe sikerült őt idáig elráncigálni. A hátán egy túrazsák a környék összes rovarirtójával megtömve, fürdőruha, törölköző, és kutyafuttában felkapott holmik társaságában. Tikky meg valahol mélyen megsértődve és elbújva lapult ebben a káoszos elegyben, mert annyira kiborult a flakonos, pumpás, kenhető és aeroszolos gyilokszerszámok seregétől. (lévén hogy ő is valami bogárféleség vagy mi a szösz...)

Szóval ott álltak a kellemesen fodrozódó víz mellett, ahol az iménti eszmecsere lezajlott.

– Hol találtad ezt a meseszép helyet? – ámult el a tó és a dombok ölelkezését bámulva Marinette. A válasz rejtelmes mosoly volt.

– Ajánlották! Na jó lányok, kezdjünk el kipakolni – harsant az utasítás, s láss csodát Alya képes volt perceken belül felverni egy sátrat, kifeszíteni a ponyvát, a madzagokat lecövekelni. Míg a többiek csak tátott szájjal figyelték, hogy alakul a kezei alatt az éjjeli menedék. Mylene félénken megjegyezte, hogy fél a sötétben, s már látott is hozzá, hogy a megfelelő helyen a magával hozott kis kétszemélyes sátrat felhúzza. Mint kiderült ő sokszor volt már az apukájával kempingezni, s némán ültek a víz mellett a természetet élvezve egy-egy bögre forró kávét szürcsölgetve. Próbáltak horgászni is, de amikor lejutottak odáig, megsajnálták szegény halat és úgy döntöttek inkább a hozott elemózsiát fogyasztják. A titokzatos beajánlója is ő volt ezen véres mészárszéknek, ahol Marinette spontán elvérzésre volt felkészülve. Ezen elképzelésén mindenki jót derült, miközben rendezgették a dolgaikat, egyengették a kis vásznakat, s miután Alya és Mylene gyorsan kész lettek, elmentek egy halom száraz gallyat szedni a tábortűzhöz, amit az itt ott talált nagyobb kövekkel körbepakoltak, s ami köré látványosan félkör ívben felállították a sátrakat.

Itt kezdődik el az az égés sorozat, amely nem a környező fákat perzselte fel, hanem egy bizonyos táborozó szívét.

Marinette engedelmeskedett, mikor ráparancsoltak, hogy a sátrak mellett kinevezett helyen gyújtson tüzet a már odahordott száraz fűcsomóval, gallyakkal és a gyufával.

– No problémó – tisztelgett, s próbálta pozitívan felfogni a dolgot. Hiszen egy pék lánya. Nem állnak tőle távol a forró dolgok. Itt egy nyálcsöppenésnyi ideig elméjébe furakodott egy bizonyos szőke srác emlékképe, majd összekapta magát és gyufával a száraz fűcsomók alá gyújtott.

Percekkel később halk szitkozódás hallatszott a sátraktól biztos távolságban füstölgő Marinette irányából. A lány vörös ábrázattal gyújtott meg újabb és újabb szálakat, amik hatalmas füsttel toldották meg a már egyébként is hatalmasat. A több leégett gyufaszál a kupacban hevert leégve, s a lány bizsergő ujjakkal, hosszas köhögéssel szentségelt egy újabbat, amikor a kezéből gyengéden vette el egy feketére festett körmös kéz a gyújtószerszámot. Ijedten kapta föl a fejét mikor realizálta, hogy a lányok egyike sem festette ki a körmeit ilyen depresszív árnyalattal. Száját nyitva felejtette mikor tekintete összetalálkozott egy szelíden mosolygó Lukával. Agya egy percre kihagyhatott, mert a következő pillanatban már apró lángnyelvek bújtak elő az egymásra helyezett ágacskák kusza rakásából.

– Így – mondta mi sem természetesebb mosollyal, s a kék szemekbe bámult. – Jól vagy?

– J-jól vagy – nyögte Marinette kábultan, s a gitár virtuóz ismét szelíden nevetett.

– Vicces vagy Marinette.

A lány észbe kapva húzódott el az egyre melegebbé váló, kövekkel körbepakolt miniatűr máglyarakás mellől. Luka követte a mozdulatát, amit tágra kerekedő szemmel vett észre, s további hátrálással, seggre üléssel, majd a sátor falának lapulásával reagált le. Luka színezett hajvégei látványosan követték feje mozdulatát, mikor a lány után hajolt, térdelt és kúszott.

Marinette egyre hevesebben dobogó szívvel, riadtan figyelte a közöttük fogyó távolságot. Agya lekapcsolt és kitágult pupillákkal dermedt meg, ahogy a már megfigyelt kéz az arcához közelít.

A hangszere kezelésétől cserzett ujjaival enyhén megdörzsölte a lány jobb orcáját, majd elégedett mosollyal állt föl otthagyva az összevissza kalimpáló szívű, zavarodott tinédzsert.

– Kormos volt az arcod – mondta természetesen, s elkapta a nyakába csimpaszkodó húgát, aki az éledező tábortűz mellé dobta gally hozományát, majd a testvérének ugrott heves örömében.

– Luka, hát megjöttetek? – kiáltotta vidáman a párducos ruganyosságú lány, s egy hatalmas ölelés után elengedte a bátyját.

– Bizony. Leparkoltam anyu tragacsával – mutatott hüvelykjével a háta mögé, s Marinette elnézve megállapította, hogy abban az irányban valóban ott van a zenetanárnő platós járműve, néhány mozgolódó fiúval a hátuljában. Messziről megismerte az osztálytársait, s pillantásával megkereste Alyát, aki éppen tőlük tartott vissza a lányok sátortábora felé.

– A fiúk úgy döntöttek, hogy nem hagynak minket a veszélyes vadonban táborozni – kacarászta negédesen, válaszolva ezzel Marinette "csajos este, mi?" kérdő tekintetére.

– Én vezettem – jelentette ki büszkén Luka, s a földre helyezett tokból komótosan előhalászta akusztikus gitárját, hogy az éledező tűz mellé telepedve húronként finomra hangolja azt.

Ezalatt megérkeztek a fiúk is a kocsitól. Nino, nyomában Ivannel lepacsizott a csajokkal, s magához ölelte a barátnőjét.

– Csövi, mindenkinek! Na mizu?

– Végre megjöttetek – nevetett Mylene a megérkező barátját kedvesen megcirógatva. – Már aggódtam merre maradtok eddig. Azt hittem hamarabb itt lesztek mint mi.

– Jöttünk mi, de az egyik mellékúton elment a GPS és rossz útra kanyarodtunk. Utána sokáig nem tudtunk visszafordulni – közölte Nathaniel a magával hozott hátizsákot ledobva, s unottan megborzolta a haját. – És én ezért hagytam otthon a mappámat – sóhajtotta.

– Ne kamuzd, hogy nincs a tasidban pótfüzet, úgy sem hisszük el! – morrant rá Alix, és elvette tőle a sátort, hogy elkezdhesse a többi mellé felhúzni. A fiú idegesen felnevetett.

– Túl jól ismersz. Tényleg dobtam be egy kis jegyzetfüzetet – vallotta be, s kényesen visszaegyengette vörös haját az egyik szeme elé.

Luka kedélyesen egy farönknek támaszkodva hangolt tovább. Húrjai egybeolvadtak s együtt rezegtek a természettel.

– Ah. Hali – cuccolt le melléjük az az eszméletlen mosolyú szőke, akinek a jelenlététől Marinette hirtelen úgy érezte, hogy megint közelebb ül a tűzhöz, vagy menten elolvad és belefolyik a tóba.

Mire mindenki lepakolt, sátort állított és a tűz mellé telepedett, már a létszám tíznél a sátrak száma ötnél járt.

– A-azt hiszem lemegyek megmosdok – mutatott rá Marinette, hogy még mindig korom lepi a kezeit, s feltehetőleg az arcát is, ahol Luka megsimította.

Kocsonya lábakkal ereszkedett le a dokk mellett a vízhez, de egy csúszós talajra lépve ügyetlen kalimpálással csobbant bele a vízbe. Szeretett volna elsüllyedni szégyenében, amikor minden szem rá szegeződött. Halk nevetést is vélt hallani. Ijedten pillantott a szőkére, de szerencsére nem felőle jött a hang.

– Me-megyek átöltözök – nyögte akadozva, és betocsogott a sátorba, amit Alya elsőnek állított fel. Extra fehérneművel ugyan nem készült. Tervei szerint este kimosta, s reggelre megszáradt volna. Dünnyögve túrta elő a fürdőruháját, amit barátnője pakolt be neki míg ő készített pár szendvicset. Bosszúsan állapította meg, hogy a lehető legkisebb darabot sikerült megtalálni, amit csakis a tetőjén barnulgatáshoz mert használni, ahol rejtve volt az idegen szemek elöl. Most már bizonyos volt benne, hogy ezt az egészet ő találta ki, és kivitelezte - rókát megszégyenítő ravaszsággal.

– Ugye nincs harag? – kukkantott be Alya a résen, amit a cipzár lehúzásával nyert. Marinette mérgesen nézett rá. Megkímélhette volna magát a megaláztatásoktól, ha nem hallgat rá, és a megérzései szerint otthon marad a szobája biztonságos falain belül.

– Ne húzd fel az agyam-- morogta míg nekifogott átvedleni a vizes gönceiből a rózsaszín bikinijébe. Úgyis tervezett egyet pocsolni, és a többiek hangjából ítélve ők is erre a döntésre jutottak. – Hagyj haldokolni, ne kukkold ahogy öltözök...

– Alya, hol tudnám átváltani a fürdőszerkót? – kérdezte Adrien félénken, s az elvetemült perszóna az imént maga mögött hagyott sátorra mutatott. – Ide cuccolhatsz be. Már felosztottuk a sátrakat, de  itt még találsz egy üres helyet. Tetszeni fog. - ígérte alamuszin.

– Ó, ezer hála. Nagyon izgulok, mert még sose kempingeztem azelőtt – mosolygott a szőke s lehajolt, hogy lehúzza a cipzárt az ajtón. Abban a pillanatban egy vizes gombóc csapódott az arcának.

– Azt mondtam hagyj békén! – harsant Marinette sikolya, s Alya kirobbanó röhögéssel jutalmazta a jelenetet. Megfizethetetlen volt az az arc, amit Marinette vágott a sátor feltáruló résén át, ahogy reflexből vágta Adrienhez az első keze ügyébe akadó dolgot... az imént levetett vizes bugyiját. Osztálytársaik erre a jelenetre már fel sem figyeltek, őrjöngve gázoltak a tóba, az előkerült röplabdát passzolgatva a random összeverbuválódott majd kettéosztódott csapat között. Mindez alá Luka hangulatos gitárpengetése szolgáltatta a háttér vokált.

Adrien sűrű elnézést hebegve farolt vissza, s az arcába toccsanó fehérnemű emlékével látványosan pirosodni kezdett. A vászon túloldalán pedig valami sípját vesztett gumiállatka vergődhetett, legalábbis a hangokból ítélve.

Alya a könnyeivel fulladozva kárált, s becuccolt abba a vászonkunyhóba, amit Nino ügyeskedett össze a közös alvást tervezgetve. Ott még hosszan vonyított és hörgött a felrémlő emlékek hatására, majd megjelent narancssárga bikinijében és csatlakozott a tóban játszadozókhoz.

A sátorból cékla lila fejjel tolatott elő Marinette, aki azzal a szándékkal hagyta el a menedékét, hogy a vízhez érve belefojtsa magát, megelőzendő a további öngyulladást, amit Adrien körül produkált.

Kifelé jöttében Adrien nagyot nyelve állapította meg, hogy a lány feneke tökéletesen kerek, és piszok jól áll neki a rózsaszín, csupazsinór, megkötős bikini.

No-de. Tinihormonjairól elterelve a figyelmet ideges köhögéssel reagálta le a hebegve bocsánatot kérő lány ideges elvonulását.

– É-én sajnálom – mondta neki, majd elvonult az üresen hagyott fedezékbe a motyójával, hogy véghez vigye eredeti szándékát.

Marinette a vizet elérve fel tudott volna robbanni a bosszúságtól. Nem akart beképzelt lenni és túl sokat feltételezni magáról, de mintha Luka lopva fölnézett volna dúdolgatott szólama mellől, hogy végigmérje őt a kis megkötős bikiniben. Jó ég, miért épp ezt tette be Alya, mikor mondta, hogy ott az úszódressze a felső fiókban? Sőt, amint hazaér beszerez egy burkinit.

Az önelégült ábrázatát észrevéve lett volna néhány tippje, hogy miért. Fölötlött benne, hogy odamegy és addig szorongatja a nyakát, amíg nem issza ki a tó vizét, de ha emberölésért lecsukják nyilván nem jön össze álmai pasijával és lőttek a hörcsögöknek is. Inkább mély lélegzetet vett és hirtelen felindulásból ráöltötte a nyelvét.

Adrien csendben lecuccolt s nekilátott a motyójából előcibálni a fürdőgatyát. Közben halk köhögésre lett figyelmes, és bár el volt foglalva a maga dolgával, nem tudta figyelmen kívül hagyni az utána következő tüsszögést.

Meredten figyelte a sarokba vetett táskát, s a megbökte az oldalsó zsebet, ami látványosan mocorogni kezdett.

– Előbb a sok büdös rovarirtó, most meg bökdösöl is? Kezdem azt hinni, hogy valami bajod van velem – sipákolta a táska s az anyagán keresztül egy piros labdafejű kis jószág nézett vele farkasszemet. Első másodpercben fölvillanó bosszúságát lerázva ijedten meredt Adrienre, aki épp azon volt, hogy a meztelen alfelét eltakarja a kezébe akadó holmival. -A-Adrien?

Már megint az a fránya bugyi.

A feje gőzölögni kezdett.

– Azt épp le, vagy felvenni készülsz? – szemtelenkedett Plagg kárörvendően legyezgetve magát a farkával. A társa hangját hallva, ugyanis előkukkantott a rejtekéből, amit Adrien gondosan a sátor másik felében hajtott egymásra.

– Te is itt vagy, büdös zokni? – mordult föl a bosszúsnak látszó kis piros kwami, akivel már találkozott azelőtt. A találó becenevet hallva jól ismeri is az ő bűzös kis labdafejűjét.

– Ömm.. – tiltakozott Adrien zavartan az ellen, hogy két szemtanú jelenlétében vegye el a kis rózsaszín csipke szegélyes fehérneműt az Agreste koronaékszerek elől. A kwamik azonban nem zavartatták magukat, tovább becézgették egymást.

– Én a gazdám közelében vagyok Cukorborsó. Veled ellentétben – mutatott rá Plagg a tényre.

– Mégis hova kellett volna bújnom? A fürdőruhájába? – csattant föl a kis piros, amire kárörvendő kuncogást kapott válaszul, majd hogy lehervassza róla a mosolyt, hozzátette. – Te talán a gatyájába fogsz bújni, amikor elkészül? - mutatott Adrienre. - Nah, azt megnézem!

Adrien elő megdöbbenéséböl fölocsúdva, próbálta követni a társalgás menetét.

– Egy kwami. A katica kwami. Katica kwamija. Katica itt van. Katica, méghozzá fürdőruhában.

– Kölyök! Kihallatszanak a gondolataid! – figyelmeztette őt a társa aggodalmas pillantást vetve a lassan nyálcsorgásra vetemedő tinédzser felé. - Eeeew, és a nyálad is tartsd odaben!

– Adrien kérlek térj észhez! Neked nem lenne szabad erről tudnod! – kérlelte Tikky a fiút ijedten, mikor rájött, hogy az végig odafigyelt a beszélgetésükre.

– Tikky, ha jól emlékszem! – mosolygott kínosan feszengve Adrien. A kis lény bólintott. – Öm. Hidd el kezet fognék vagy ilyesmi, de...

– Ahh – riadt meg Tikky végre felmérve a helyzetet és izzó színnel hussant vissza a zsák zsebébe. – Annyira sajnálom – makogta ki az anyag mögül, ami tompította a kis hangját.

– Nem gond – felelte sebtében Adrien s gyorsan magára kapta a gatyáját, mielőtt valaki benyit a sátorba és szembe találja magát a nagy kerek világítóan fehér teliholddal, amit a fenekeként képzelt el.

Marinette depressziósan bugyborékolt egy ideig a vízbe, enyhén határozatlan önfulladási szándékkal, ám a többiek jókedve lassacskán átragadt rá és beszállt a játékba. Önfeledten paskolták a fehér labdát a képzeletbeli háló fölött egyik térfélnek kinevezett ponttól a másikig.

Hangos kurjantások, és biztatások harsantak, majd hirtelen Ivan a nyakába kapta a barátnőjét, amiből egyenesen következett, hogy lovasharcba keresnek kihívókat. Alya pillanatok alatt termett a meglepetésében ellenkezni sem tudó Nino nyakában, aki meglepően jó kondiban volt, mióta a teknős talizmán ideiglenes őrzőjévé avanzsált. Rose az ajkát harapdálta s mentegetőzve menekült el a durva harc elől. Juleka egy pillanatig tétován állt meg, majd inkább ő is csatlakozott barátnőjéhez, aki inkább leült a tűz mellé melegedni. Alixban fellángolt a versenyszellem, de Nathaniel leintette, hogy rámutasson ő nemigen van abban a kondícióban, hogy a nyakába vegye a vérmesen ugráló leányzót. Az, erre a gondolatra merészen csobbant be a vízbe, s már úgy jött föl, hogy a zavart vörös hajú fiú shortból kilógó combjait szorongatta a nyakában. Marinette idegesen felnevetett és próbált eltávolodni a párosoktól. Testével véletlenül nekiütközött a háta mögött állónak, aki biztató mosollyal ragadta meg a derekát, hogy a nyakába emelje az apró termetű lányt.

– Luka, mit csi...Aah – sikkantott föl ijedten Marinette, amikor könnyedén a levegőbe emelte a tőlük csak néhány évvel idősebb zenész gyerek. Meleg kezei a derekát nagyon határozottan markolták, s meglepően derűsen hunyorgott rá.

– Gyere kislány, nyomjuk le őket – nevette karcos hangon és a lánnyal a nyakában, odatipegett a másik három párhoz. Az Alix Nathaniel páros elég bizarrul festett a vékony fehér fiúval a lovas ingatag pozíciójában. De az alatta izgatottan fészkelődő Alix látványa mindent megmagyarázott. Ivan és Mylene ehhez képest inkább csak nyugalmas és derűs tekintettel figyelték a többieket, míg az Alya Nino páros többnyire sejtelmes mosollyal követték az alakuló történetet.

A kékes fekete hajú lánynak izzottak a combjai attól, ahogy Luka nap hevítette bőréhez simult az eddig tóban hűtött altestével. Kis híja volt, hogy sikoltva nem ugrott le a nyakából attól, hogy az biztatóan rámarkolt az ő hűvös combjaira. Zavarában, és abbeli félelmében, hogy hamarost földet – esetünkben – vizet fog, reflexből markolt bele a zenész türkizre színezett fekete hajtincseibe. Amint realizálta cselekedetét lesandított az éppen fölleső kérdő szempárba. Pillantása kellemesen összefonódott a zöldes árnyalatú, könnyedén csillogó szemekkel, majd arcát zavart pír lepte el. Szólni egyikük sem tudott, mivel mindkettejükre rátört a helyzetkomikum, ahogy a nap forralta és víz hűtötte testük egymásnak nyomódott. Belső kínlódásukból a cunamiként érkező Alix-Nath páros szakította ki őket. Fellökési szándékuk nyilvánvaló volt, bár a lány nyakában ülő vörös hajú meglehetősen ingatagnak látszott. Ezt használta ki Marinette, amikor a neki ütődő gyenge fiúval dulakodni kezdett. Nem sokat kellett rajta löknie, hogy az a vízbe essen majd azt köpdösve bukkanjon felszínre. Ennyi élmény elég is volt neki a csoportos harcokból. Bár partnere még folytatta volna, a fiú vizet fújtatva csörtetett a partra, hogy csatlakozzon a közben jólesőn sütkérező lányok közé, akik kétfelé csúszva adtak neki helyet a valahonnan odavonszolt hosszú fatörzsön.

Alix mit volt mit tenni, lehuppant melléjük halkan morogva a játék bugyuta mivoltáról. Egyetlen szóval sem jellemezve, hogy Nath esetleg a még tompán, de élő érzései miatt maradt alul Marinette-el szemben.

A Luka-nette páros rövid ujjongással örült a sikernek, majd elővigyázatosan pillantottak körbe. A fiúnak a heves csatától teljesen a szemébe ment a haja. S ügyetlenkedve próbálta félresöpörni, hogy lássa a NinoAlya kontra IvanMylene harc részleteit. Utóbbinál volt a nehézsúlyú előny, ám előbbinek már állt némi harci tapasztalat és csapatmunka a háta mögött. Ügyesen kerülgették egymást, mint két verekedni akaró macska. Borzolt kedéllyel, de játékosan ijesztgették egymást. Aztán volt egy pillanat, amikor egymásnak mentek, s azt várták volna, hogy a tank átgázol a rutinon, de nem így történt. A két lány összeakaszkodott egy pillanatra, majd Mylene a szó szoros értelmében esett hanyatt a „lova" nyakából, hatalmas csobbanással esve a vízbe. A dj- blogger duó hatalmas győzelmi üvöltést hallatott, míg ellenfelük kikászálódott a vízből, hogy a többiek mellé kuporodjanak a törölközőikkel, és kíváncsi pillantásokkal pusmogjanak össze a vízben maradt kvartettet lesve.

– Felkészültél? – szorította meg a combját Marinette-nek Luka, s föl is mosolygott a csodálkozva lenézőnek.

– Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miért nem mi estünk ki elsőnek.

A fiú őszintén felnevetett.

– Mert nagyszerű pár vagyunk – felelte kétértelműen a türkizhajú srác magabiztosan.

Marinette a füle hegyéig pirult. Ez már a sokadik olyan szólása volt a fiúnak, amit szándékosan eresztett el a füle mellett, pedig megmelengette a szívét a dolog.

Figyelmét próbálta összpontosítani a vele szemben helyezkedő párosra, akik lassan és elszántan közeledtek a derékig érő vízben.

Alya nagyon elszánt mosollyal emelte kezeit a hamarost bekövetkező kontaktusra, s barátnője is ugyanígy tett. Nino és Luka próbálták egymás mozdulatait megfigyelni, s kicsit körbejárták egymást mielőtt a roham megkezdődött volna. Alya lelkesen kapaszkodott bele Marinette kezeibe, s taszigálták egymást, hajlongtak, a fiúk alattuk pedig próbáltak korrigálni és támogatni egyszerre. Alya próbált fogást váltani, a barátnőjének a feje mögé nyúlni, majd próbált ölelkezős leborítást is bevetni, de sikertelenül. Az ember több erőt nézett volna ki belőle, s kevesebbet a kis állandóan orra bukó ügyetlen félig kínai lánykából. Aztán egyszer csak Alya és Nino a vízbe vetődtek.

Luka csodálkozással vegyes örömmel nézte a felbukkanó veszteseket. Marinette szintén hasonló csodálkozással figyelte őket, s mindketten arra gondoltak, hogy a párosuk másik tagja csinált valamit, ami a győzelemhez vezette őket.

A partról hangos taps és üdvrivalgás köszöntötte a győzteseket.

Adrien, aki közben előverekedte magát a sátorból, meglehetősen csodálkozó szemmel figyelte a csata utolsó jelenetét, majd a felemelt kézzel ünneplő emeletes párost, akik a vízben maradtak.

– Íme a tó bajnokai! – kiáltotta Alya nevetve, és Adrien felé fordult. – Nincs kedved megküzdeni a győztesekkel a címért? A fiú szokás szerint el szerénykedte volna a dolgot és előhozakodott vele, hogy neki partnere sincs, amikor a bloggerlány Juleka kezét megfogva felrántotta őt a földről és odatolta a szőke modell elé.

– Azon ne múljon. Ha jól tudom a kiscsajnak van lerendezni valója a bátyjával, így igaz?

A nyúlánk lány lenyelte a félénkségét, amint a kacsintó osztálytársára nézett, és határozottan bólintott az előtte álló szőkének.

– Így igaz. Szeretnék visszavágni neki érte – jelentette ki fals tűzzel a hangjában.

Adrien kelletlenül dörzsölte meg a tarkóját.

A kwami, akit látott a sátorban, katicabogár kwamija volt. Ez azt jelentette, hogy ő maga most közöttük van. A kérdésre, hogy miért nem ismeri fel, a kis piros lény csak kacarászott – nem beszélve a saját fekete idegesítő sajtzabálójáról, aki mérföldekkel idegesítőbb hangokat adott ki. A végén persze felvilágosították őt, hogy ez amiatt van, mert a talizmánok közvetítik a mágikus erőt az élő sejtekbe, amire azok az élő sejtek minden élőlény esetében másképp reagálnak. Akkor se ismerné fel Katicát, ha az ott állna mellette, mert a védelmező varázs felismerhetetlen aurát bocsájt ki magából. Emiatt a reakció miatt van az is, hogy minden egyes élő sejt másképp reagál a kwami varázsra, így minden egyes ember akit átváltoztat, másképp fog kinézni. A múltban volt rá példa, hogy összecserélték a talizmánokat, és úgy küzdöttek meg az átváltoztatott Julekával. Meg kell hagyni Katica akkor piszok dögösen festett a fekete szerkóban. Ám a hatalmas zöld szemek, a macskaírisszel nem voltak olyan álomszépek, mint a szelíd nefelejcskék szemek. Olyan vad volt a kisugárzása, és más. Ellentétben a szelíd de magabiztos, gyengéd és kedves Katicával, akit minden alkalommal maga elé képzelt, mikor a zuhanyzóban kellett oldania a tinédzser feszültséget a testében.

Hatalmas sóhajt eresztett meg végigmérve az osztálytársait. Felismerhetetlenség ide vagy oda, azért számolni még tudott. Az itt lévők mindegyike volt már áldozat, egyetlen egyet kivéve. Az az egyetlen egy felhőtlenül kacagva ujjongott egy bizonyos nagyon menő, gitár virtuóz felsőbb éves nyakában, aki bizalmasan birtokolta tenyerével a lány fehér combjait. Ettől azért akár Katica akár nem, elég vegyes érzelmek kezdtek el kavarogni a fejében. Hogy leplezze zavarát igent bólintott a bloggerinának a kérésére s megindult a víz felé, kitartóan fürkészve a már benedvesedett párost.

– Gyere! – szólt a partnerének, és a vízhez lépdelt.

– Hohó, kihívóink akadtak? – kiáltott fel Luka a testvérét és a modellgyereket meglátva.

– Még nem zártuk le a múltkorit – felelte sejtelmesen a kishúg.

A kékes hajú srác megnyalta a szája szélét, és kihívóan nézte végig, ahogy ellenfelei a vízbe gázolnak, és a jó kondiban lévő modell a nyakába kapja a testvérét.

– Ne fogd vissza magad! – javasolta, játékosan.

Marinette és Adrien feltűnően hallgattak, mindketten más miatt. A lány épp próbált úrrá lenni heves szívdobogásán, mert mióta a szőkét észrevette, csak azt látta maga előtt, hogy az mennyivel jobban néz ki, mint a legutóbbi lesifotón, amit a tengerparton kaptak le róla az egyik karibi fotózás szünetében. Ha a nyála le is csöppent volna az alatta lévőre, az szerencsére víznek sejtette volna, semmint az álmodozás folyékony megnyilvánulásának.

– Csak ügyesen! – nézett fel a szőke a rövidnadrágos szörfruhába bújt lányra, aki mosolyogva bólintott neki s a továbbiakban az ellenfelekre figyelt.

Adrien reszkető lélekkel közeledett a páros felé. Pillantását szinte vonzotta a két lazacszínű háromszög, aminek alsó szárain keresztülfutva egy zsinór tartott Marinette mellkasán, s a felső két csúcsból kiinduló további zsinórok a nyakában találkoztak szoros csomóban.

Majdnem szorosban.

A két pár egymásnak feszült. A lányok a kezüket összeakasztva próbálták a másikat kibillenteni az egyensúlyból., a fiúk pedig őket próbálták tartani, a billenéseket korrigálva.

Kézitusa, dulakodás, vízfröccsenés, erőpróba és nyögések jellemezték a csatát, majd Luka egyetlen másodpercben realizálta, ahogy a két lány felsikolt, a partnere visítva a nyakából a vízbe veti magát, s az előtte elkerekedett szemmel bámuló Adriennek vékony csíkban elered az orra vére.

A lányok egyen súlyukat vesztve vetődtek, és gáncsolták ki az alattuk talpon maradni próbálkozó fiúkat, végül kezek és lábak kusza egyvelegében, de mindannyian a tó vizében kötötte ki.

Marinette az eseményt megelőző néhány másodpercben egyre inkább érezte, hogy a bikini felsője cefetül húzza a bőrét. Ennek az volt az alapvető oka, hogy a vizes, megfeszített zsinórok elkezdtek egymáson elcsúszni, s becsípték a hátán és a nyakán a felső néhány hámréteget. Persze az ártatlan kis zsinórnak szüksége volt némi segítségre ehhez, amit egy bizonyos bloggerínától kapott meg szánt szándékkal és alattomosan a harcnak álcázott hadművelet egyik óvatlan pillanatában, aki ezt követőn elégedetten – dolga végezetten, vigyorogva vetette bele magát a tóba, hogy megadja az utolsó löketet egy másik harcnak. A partra kászálódva kiprovokálta, hogy a frissen érkezett Adrien a tett helyszínén legyen, lehetőleg permier plánban, majd leült a többiek közé, és veszettül sajnálkozott, hogy egy ilyen jellegű felvételt nem örökíthet meg az utókornak, lévén hogy tizennyolc karikás előszele van.

Megkönnyezte egy másodperc töredékéig kebelbarátnője ártatlanságát, s tudván tudta, hogy keblen melengetett kígyónak fogják kikiáltani tettéért.

De megérte!

A partról nézve egyre izgalmasabb tusa volt kibontakozóban, majd hopsz... hirtelen a kis tenyérnyi felső – ami a szemérmes tulajdonosa szerint így is többet mutatott, mint amennyit kellett volna – egy hevesebb lökést követően merészen lepattant a helyéről, nyilvánosság elé tárva az addigi 18 karikás tartalmat.

Mind a kettőt. Lévénhogy páros szervekről beszélünk.

A reakciók sorrendben a következőek voltak.

Juleka meglepetten vörösödött el, s az újabb roham kellős közepén veszítette el az egyensúlyát, mert nem akart a pórul jártnak ugrani ebben az állapotban.

Marinette hirtelen szellősebbnek érezte magát, s halálra váltan vette észre, hogy a felsőtestét immár semmi nem rejti, s az idomai közszemlére lettek bocsájtva. Fénysebességgel kapta kezeit maga elé, és egyetlen menekülési útvonalnak a csatától felkavarodott víz jótékony takarását választotta.

Adrient nemes egyszerűséggel letaglózta a meztelen igazság. Váratlanul érte a dolog, s szinte lelassult az idő körülötte, amikor a kis anyag egy csúzliszerű pattanással kamikaze ugrással vetült le az addigi helyéről. A hideg víz instant áldást kapott a szőkétől a másodperc egyetlen töredéke alatt. Egyszer azért, hogy az egyébként apró fehér halmokat látványos konrasztba redőzte. Másrészt egy ilyen forró látványra a tiniszervezete utomatikusan pumpált vért alsóbb részeibe. A lélegzet is benne rekedt, majd érezte, hogy elpattan benne valami és hirtelen nem tudta eldönteni, hogy az orrához, vagy a nadrágjához kapjon a megaláztatást megelőzőn.

Luka csak annyit érzékelt, hogy Marinette elcsúzlizott valamit, ami a periférikus látásából kiúszva, valahol a nádasba landolt. Arra is gondolt, hogy valami mini flamingó húzott el a lányokat megijesztve, hogy a bozótosban a tojásait védelmezze. Eztán ütött be a krach, hogy mindenki hanyatt – homlok dugába dőlt, s ő tehetetlenül maradt a kupac alján.

Egy másodperc béke szállt a tájra, még a varjak károgása is hallatszott.

Aztán négy fej buggyant a felszínre, levegőért kapva.

– Menstruálsz Agreste? – kiáltott a bloggerina a terve beteljesülésének örvendve.

– Dagyod vicces – érkezett a tompa válasz, miközben befogott orral próbálta kiűzni fejéből a retinájába égett látványt.

– Mindenki jól van? – csöpögte Juleka végignézve rajtuk. Marinette reszketve, a többieknek háttal biztosított mindenkit róla, hogy prímább már nem is lehetne a helyzete. Közben a szeme sarkából körbepislogva a környéket a hirtelen szabadságát élvező melltartó után, ami persze nem került elő. Égővörösen, és kifulladtan próbálta a légzését és a hard dobszólót játszadozó szívritmusát lecsitítani.

Luka a felszínre bukva kisöpörte a szeméből a vizet és a haját és azonnal Marinette után nézett. Meg is találta tüntetően háttal, a saját vállait kitartón ölelve. Ő nem volt aktív részese az eseményeknek, így kíváncsian lépett mellé és tette a vállára a kezét, hogy felhívja magára a figyelmét. Ezt meg is kapta, mivel a nefelejcskék szemek riadtan néztek rá, s hatalmas loccsanással ugrott odébb tőle. Egy ijedt sikolyt is megeresztett, és nyakig a vízbe bukott.

– Miért velem történnek ilyenek? – vinnyogta kitartásának a mezsgyéjén egyensúlyozva.

– Mi-minden oké? – kérdezte Luka összezavarodva.

– Persze, te csak menj és szárítkozz meg! – javasolta a lány lángoló ábrázattal. A felsőbb éves kissé habozott. Értette, hogy a lány hirtelen antiszociális állapotra tett szert, de nem értette miért. Talán mert veszítettek a csatában?

– Figyelj, én sajnálom, hogy veszí...

– Csak menj! – utasította türelmetlenül, amitől az kelletlenül indult meg kifelé a húga után. Adrien a másik srác kudarcát látva egy másodpercig csendben várakozott, majd mikor úgy érezte ideje megszólalnia, egy diszkrét köhögés keretén belül bepróbálkozott.

– Én... öm... jól vagy? – hangzott az óvatos érdeklődés visszaszipogva az imént még élénken piroslóan meginduló vérfolyamot.

A lány megrázkódott.

Nyilván azt hitte, hogy már mindenki távozott.

Eközben a part felől pusmogás hallatszott. Adrien látta, hogy a többiek összebeszélnek, nyilván felvilágosították Lukát az eseményekről, mivel hosszan és csodálkozva feléjük bámult. Látszott, hogy legszívesebben visszavetné magát a tóba, hogy mentse a neki tetsző lányt, de a már száradásnak indultak lebeszélték róla. A kedélyek, a röhögés, és a sajnálkozó hangok ülepedtével még azt is elkapta, hogy nekiállnak a hozott pillecukrokat sütögetni, és Adrienre hagyják a helyzet megoldását, ugyanis ő a legalkalmasabb ember a dologra. Vajon mire érthették ezt?

Luka ettől még nem volt teljesen meggyőzve, s csüggedten sandított a tó felé.

– Piszok mázlisták azok a halak, akik körbeússzák.

A szőke persze elcsípte az ábrándos kifejezést is, amitől végképp megértette, hogy cselekednie kell, vagy az ő elméletileg Katicabogara egy másik pasi horgára akad.

S ha már a horognál tartunk.

Kínosan pillantott le a fürdőnacijára, ami sikeresen imitálta a parton fekvő sátrak alakját, épp csak a méret volt némileg kisebb. Kínlódva köhögött, és erőlködött, de a probléma csak nem akart megoldódni. Az meg szemernyit sem segített a helyzetén, hogy néha elmélázva bámulta Marinette meztelen hátát. Már amennyi a vízben ülve még látszott belőle.

– Miért nem mész ki te is megszáradni? – sóhajtotta fáradtan a lány. Erre nem kellett sokat gondolkozni, hogy helyes válasszal rukkoljon elő.

– Nem szívesen hagynálak magadra, mivel nem tudom meddig szándékozol ott kuksolni és arra várni, hogy az a felső önszántából repüljön vissza hozzád.

– Olyan balfék vagyok – morogta halkan, s vizesen konyuló copfjai csücskéig lehangolt depresszió áradt belőle.

– Ez nem igaz, épp csak...

– Igen? – várakozott a válaszra Marinette, kitartóan bámulva ahogy a sást lengeti a szellő.

– Nos... a munkába ölt szerencsének valahol vissza kell ütnie – nevette el magát a fiú, remélve, hogy az elhintett kis beszólása meghozza a gyümölcsét. De Marinette nem reagált rá. A tó vize csak fodrozódott, s a lány vállain apró libabőr gubicsok kezdtek előteremni.

– Meg fogsz fázni – sóhajtott föl halkan Adrien.

– Te is!

Ez azért egyértelműen jelezte, hogy a lánynak nincs baj a hallásával.

Adrien nem akarta szóvá tenni, de közben észrevette, hogy a kwamik előóvakodtak a rejtekhelyükről és őket nézik. Próbáltak a lehető legfeltűnésmentesebben közel kerülni hozzájuk, így a víz alá bukva indultak meg. A szőke előtt kidugták apró fejüket a vízből, aki ügyelve, hogy a parton lévők ne vegyék észre, hogy magában beszél,kézzel és szemmozdulatokkal elmutogatta -eltátogta nekik, hogy mi a stájsz, és azok értelmesen bólogatva indultak meg a víz alatt, hogy becserkésszék a szökésben lévő ruhadarabot. Lebukásuk nyomán itt-ott buborékok emelkedtek a felszínre. Plagg pedig nem tudta megállni, hogy ne ússzon el Marinette lába mellett úgy, hogy a lehető leghosszabban súrolja azt.

A lány sikítva ugrott föl és egyensúlyát vesztve tántorodott hátrább ahol Adrien meglepetten ugrott előre és kapta el a menekülésre vetemedett lányt, aki így egyenesen a tárt karjaiba zuhant bele. A csobbanásra a társaik már fel se figyeltek, teljesen belemerültek a közös tevékenységbe.

Adrien agya felforrni készült. A lány teljes súlyával az ő mellkasának préselődve kezdte felfogni, hogy miféle szituba keveredett.

Megint.

Gondolatai elködösödtek, ajka reszketni kezdett, a bőre minden négyzetcentimétere izzott, a torka is kiszáradt – dacára a literszám nyeldekelt tó vízének.

– Lélegezz! – hangzott a parancs, s karjaival erősen magához ölelte a lányt, nehogy elájuljon és elmerüljön a vízbe.

– Va...va...valami ho-hozzám ért – reszkette egyszerre a szituációtól és a meztelen valóságtól. A fiú halkan szitkozódott, mert nagyon is jól látta a macskatársa miféle kaján vigyorral bukott le pontosan az incidens előtt. Kezeit a lány arcára szorította és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

A rettegő kék szemek idegesen bámulták a bizakodón hunyorgó zöld szempárt.

– Figyelj! Semmi baj, az csak Plagg volt!

– M-mi?

– Nyugodj meg! Tikkyvel elindultak megkeresni a felsődet, mindjárt itt lesznek.

– D-De de még most is érzek valamit – nyögte Marinette sírós hangon, fel sem fogva, a fiú mondatainak az értelmét.

– A-az csak én vagyok – motyogta Adrien lesütött szemmel, a nadrágja ugyanis nemhogy sátrat bontott volna, még jobban és erősebben feszült rajta, mialatt a karjában mocorgó lányt ölelte. Marinette arca vérvörösen fölizzott, mikor minden egyes szó végre elérte az agysejtjeit és feldolgozta az információt. Az eddig vérvörösen izzó arca hirtelen elsápadt, szája szélének a reszketése nem állt le. 

Az első dolog amit felfogott, hogy Adrien tud Tikkyről. 

A második, hogy Plaggról is.

Ebből már éles elméjűen következtette ki a dolgokat. 

Két kwami, két hordozó, és most pontosan ketten csücsülnek nyakig a slamasztikában.

– Plagg? Te? Te vagy? – dadogta akadozva, és már előre rettegett a választól.

– Bizony, Bogárkám – vigyorodott el szélesen a szőke, hogy végre sikerült tisztázniuk a helyzetet. – Teljes életnagyságban.

A lány kétségbeesetten nyelte le a könnyeit. Megalázottan és leleplezve együtt csücsül a tóban azzal a szemtelenül jóképű sráccal, akibe már évek óta mélységesen bele van zúgva. Ugyanazzal a macskával, akit az előbbi srác miatt utasított folyamatosan el. Plusz néhány négyzet-centiméternyi anyag híján meztelenek, és a fiú úgy öleli őt, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. 

Lepillantott.

Apró fehér mellei éles kontraszttal préselődtek a napbarnított hibátlan mellkasnak. Ellenkezni akart, de helyette a feje megadóan csuklott a fiú vállára. Hosszú fárasztó napja volt, és dugig volt megaláztatással. Össze volt zavarodva, és zsongott a feje a hirtelen rázúdított információ áradattól.

– Feladom. Megtaláltál.

– Megtaláltalak, most már nem eresztelek! – jelentette ki a szőke kínosan nevetgélve. Marinette végre összeszedte az erejét, hogy megmozduljon, eltávolodjon a fiútól és a már jól megszokott módon a srác orrára tett mutatóujjal tolta távolabb magától. A másik karjával a mellkasát takarta elszántan.

– Hűtsd le magad, ha megvan az a fránya melltartó, én dobbantok. Ha még egy percig maradok, rommá égetem magam előtted, pedig már most is porig vagyok alázva.

A lány megkísérelte, hogy a szeretett zöld szemekbe nézzen, s egy pillanatra elcsodálkozott, hogy is nem vette észre eddig, hogy pontosan ugyanolyan, mint Fekete Macskáé.

– Örömmel tartom a melled helyette, csak vigyél magaddal.

– Mondd miért csinálod ezt? – borult ki hirtelen Marinette, mikor a pír újra elöntötte az arcát mindattól, amiket hirtelen az eddig közömbösen viselkedő szőke mondott neki. – Ho-ho-hogy képzeled, hogy eddig figyelembe se vettél, most meg hirtelen ilyeneket mondasz nekem.

– Viccelsz? Végre rájöttem, hogy te vagy életem szere...

– Ki ne mondd! – fojtotta a fiúba az ömlengést. Adrien látványosan meglepődött ezen, s nem értette Marinette hirtelen mitől lett mérges rá.

– Marinette Dupain-Cheng vagyok. Te pedig egy olyan személybe vagy szerelmes, aki teljesen az ellentétem. Eddig észre sem vettél. Ne-nem jöhetsz ide csak úgy, hogy belém beszéld, hogy engem szeretsz. Ez nem így működik. Normális esetben a karjaidba olvadnék és elájulnék, hogy ezt mondod. De te Katicába vagy szerelme...

Adrien hirtelen gondolattal cselekedett, amikor a lány mentegetőzését rövidre zárva, az arca két oldalára simította a kezeit és mohón préselte a száját az övéhez. Majd a meglepetést és a beállt csöndet kihasználva magához ragadta a szót.

– Szeretlek. Ismerem a hősies és bátor lelkedet, akit csak vörös maszkban tálalva mersz másoknak megmutatni. Ismerem a kedves és segítőkész és önzetlen énedet is, és mindkettő már az első pillanattól őrülten vonz magához. Az, hogy végre kiderült, hogy ez a két csodálatos fél ugyanahhoz a lányhoz tartozik, a világ legmázlistább fiújává avanzsált engem. Szóval ne mondd, hogy nem ismerlek, hogy nem mondok igazat, hogy tévedek. Amit már ezerszer elmondtam neked az én maszkom takarásában, azt most végre szemtől szembe is elmondhatom. Ne ellenkezz, fogadd végre el a szívemet, ami már ki tudja mióta hever a két személyiségednél ketté szakítva.

Marinette csodálkozva tátotta el a száját. Nefelejcskék szemei tágra nyíltak, hogy egy ilyen hosszú és mély vallomást kapott. Komolyan fontolóra vette a dolgot, s közben idegesen rágcsálta meg az alsó ajkát, végül bólintott.

– Legyen! Add nekem a szívedet mindenestől és én újra egésszé teszem.

vége.

*****

Huhh. Annyira várom, hogy mik a hozzászólások és észrevételek.

Jó lett?

Holnapra az alterntiv univerzum témára kattanunk rá... vicces sztori is van hozzá, hogy elbalfaszkodtuk majdnem az egészet...

Ne felejts el HNori1 hoz is benézni, hogy a másik történetet is elolvasd.

puszlát XD