Szerelmes levelek

***

– Az utóbbi időben valahogy megváltozott. Nem tudnám elmondani, hogy mi, de megváltozott – morogtam az ágyamon hanyatt vetődve, kezeimet a fejem alá húzva a szobámban halkan falatozó haspóknak.

– Na és akkor, ha megváltozott. Mit zavar az téged? – tuszkolt le egy újabb szelet tornaöltöző szagú tejterméket a hatalmasra nyitott száján át a feneketlen bendőjébe.

Utána hosszas csámcsogást majd száj nyalogatást hallatott.

Érzéketlen válaszára eltöprengtem. Tulajdonképpen miért is zavar ez engem? Nem olyan nagy cucc, hogy már egy hete hozzám sem szólt, vagy nem állt be változás a magányos étkezéseimben. Tulajdonképpen csak én érzem ezt a dolgot. Mi van ha csak beképzelem magamnak? Az, hogy egyre többet pusmog az asszisztensével csak az én fejemben létezik?

– Tudom, hogy valami nincs rendben. Ő is és Nathalie is egyre furcsábban viselkednek. Gondolod, hogy van közöttük valami? – erősködtem magamnak, mert a „beszélgetőpartnerem" közben eltűnt a szekrénybe beszerelt hűtő mélyén.

Megint.

Rápillantottam a telefonom kijelzőjére és csalódottan állapítottam meg, hogy ideje a vacsorához lefáradnom. Legalább a szakács ne dolgozzon hiába az étel elkészítésével.

Legalább neki ne okozzak csalódást.

Legurultam az ágyamról, majd keserű ízzel a szájamban megindultam lefelé a lépcsőn. Lépteim visszhangot vertek az üres falak között, és sehol senkivel nem futottam össze. Mint általában.

Különös – gondoltam. Nathalie azért itt szokott lenni, mikor éppen nem gyengélkedik. Újabban elég lestrapált szegény. 

Leérve észrevettem, hogy apám irodájának az ajtaja résnyire nyitva van.

Végül is miért ne?

Abból semmi rossz nem származhat ha rákérdezek, hogy velem eszik-e. Persze a választ már előre sejtettem. A hatalmas ajtó elé érve megköszörültem a torkom, de semmi válasz nem érkezett. Kopogtam, majd füleltem.

Semmi mocorgás, vagy a munkájára oly jellemző hang nem érkezett válaszul, pedig nagyon szerettem volna váltani vele néhány szót. Kissé összeszorult gyomorral, de határozottan léptem be az irodájába hívás nélkül, hátha csak nagyon bele van mélyedve valamibe, de a szoba teljesen üres volt.

Se apám, se Nathalie, de még a Gorilla sem voltak sehol a láthatáron.

– Különös, apa soha nem mozdul ki – merengtem hangosan.

– Akkor uccu neki, kutakodjunk! – nyávogta hirtelen a fülembe a kis sajtpusztító, amitől kis híján szívrohamot kaptam. Ijedten kaptam a mellkasomhoz, s tiltakozásra nyitottam a számat, de ő már be is hussant mellettem és nem átallott keresztüllebegni mindenféle dolgon, amit csak ért. Monitor, szekrény, asztal, szék, vagy épp a Gustav Klim stílusú festmény, ami anyámat ábrázolta. Egy ideig tetszett az aranyló mintázat és az elgondolás, de mikor utána olvastam ki is volt pontosan a fickó, inkább már morbidnak tartottam, hogy az én drága és tiszta édesanyám van rajta ábrázolva. Na persze a kép mögött lévő széf is újdonságként hatott rám. Sosem gondoltam volna, hogy apámnak rejtegetnivalója akad előttem.

Észre sem vettem, hogy mikor sétáltam közelebb a festményhez, a nőalak arcát megbűvölten tanulmányozva. Annyira hiányzott, hogy a szívem bele sajdult a látványába. Már lassan azt is elfelejtem, hogy egyáltalán létezett, hisz olyan kevés időt töltött velem a sok utazgatás és színészkedés között. Nyomorultul éreztem magam, hogy rám is ez a sors vár, de legalább már nem leszek többé ennek a szellem kastélynak a fogja.

Sóhajtottam, s elfordultam.

– Gyere Plagg, nem kellene itt lennünk – mondtam, s elindultam kifelé, de az asztal sarkára tett papírkupacon megakadt a szemem. Vagyis inkább egy szón.

A megnevezésen.

– "Drága Emilie" – olvastam összezavarodva, teljesen megfeledkezve a kárörvendő kacarászással bujkáló kwamimról. Nem tudtam egy egész pillanatig nem visszafojtani a lélegzetemet. Egyszerűen vissza kellett lépnem, hogy beleolvassak a levélbe, ami nem szólhatott annak akire én gondoltam.

– Na mi van tökfej, lefagytál? – kérdezte Plagg a fülembe rikácsolva, s ekkor összerezzentem. Valóban az elmúlt percben teljesen le voltam fagyva, s szívembe jeges kéz markolt.

– A-anya – suttogtam és akaratlanul is tovább vándoroltak szemeim a sorokon.

„ Megint felsültem. Megint közel kerültem a győzelemhez és megint tehetetlenül néztem, ahogy elveszítem minden esélyemet. Egyre elkeseredettebben vívom a csatáimat, és úgy érzem egyre kevesebb a remény, de nem akarom feladni, mert azzal elfogadnám, hogy elveszítettelek. Ha feladom, akkor halott leszel, szóval amíg a remény él, addig nem adom fel. 

Szeretlek."

– Hát így állunk – sóhajtottam. Mégis anyámnak szól a levél. De miért? Miféle harcokat vívhat, amik ennyire fontosak? Mitől zuhan az öregem ennyire maga alá? Kíváncsiságomat már nem fékezhettem, sebtében átlapoztam még néhányat az előző alatt rejtőző lapokból. Úgy fest már elég régóta ezzel kúrálja magát, hogy leveleket ír elvesztett kedvesének. De miért ír folyton harcokról? Miért kéri az elnézését, a türelmét? Mindegyikben tudatja vele, hogy nagyon szereti. Úgy beszél róla, mintha csak nyaralni ment volna. És miért szorul össze egyre jobban a szívem? Mintha csak egy dermesztően hideg jeges kéz simítana végig a hátamon, úgy gyökerezik földbe a lábam meglátva a „talizmánok" szót. Torkomban hirtelen óriásira duzzad valami, s megigazítottam a pólóm nyakát, hogy szabaduljak az érzéstől.

– Az nem lehet – tátogom elakadó hangon, belsőmben hirtelen támadó szavannai szárazsággal küzdve. Szemeim egyre gyorsabban futják át a sorokat, s minden egyes elcsípett szóval nehezebbé válik a lelkem.

„talizmán"

„páva"

„megint alul maradtam"

„nem adom fel"

„vissza akarlak kapni"

„csak a talizmánok ereje segíthet"

„alagsori üvegkoporsó"

Ezen többször is átfutok. Nehezemre esik elhinni, de elérkezem az utolsó, vagyis kronológiailag az első levélhez, aminek a keltezése nemsokkal az előttre tehető, hogy Halálfej először lecsapott.

„Drága Emilie.

Nem sikerült felkutatnom sem a teremtés, sem a pusztítás erejét. Nagyon el vagyok keseredve, de nem adom fel. Mindenképpen vissza fogom csinálni a történteket, és újra egy család leszünk. A szavamat adom, hogy az életem árán is, de újra közöttünk leszel. Úgy döntöttem, hogy a páva talizmánját félreteszem, mert az ereje nem alkalmas egyéni akciókra, csak támogató jellegűre. Magamhoz vettem a széfből a lepke talizmánját és annak tulajdonosává váltam. A kwamija biztosított róla, hogy hűséges szolgám lesz és minden erejével támogatni fog a tervem megvalósításában. Segítségével előcsalogatom és megszerzem a szükséges tárgyakat. Az erő, amit ad egyszerűen felfoghatatlan, csodálatos, hihetetlen. Nem hiszem, hogy bármi az utamba állhat, de az a balsejtelem kínoz, hogy meg lesz az ára a szörnyű döntésemnek, ahogy a tiednek is megvolt a szörnyű ára. Kérlek téged, hogy ha az az erő megváltoztatna engem, emlékezz rá, hogy mindig szeretni foglak, és tiszta szívvel vetettem magam ebbe az őrületbe. Amikor visszatérsz és nem azt a férfit találod magad mellett, akibe beleszerettél, kérlek csak erre gondolj. Ha pedig hasonlómód végezném, csak engedj el. Ne kövess, ne küzdj értem. Nem akarom, hogy te is keresztülmenj mindazon, amin most nekem kell.

Az életem adnám érted.

Szerető hitvesed

Gabriel"

Soha senki nem gondolta volna , hogy az erős és érett tinédzserfiút aki titokban nap mint nap megküzd a saját apjával, néhány szerelmeslevél fogja padlóra küldeni.

Olyan levelek, amiket a címzett soha nem vehetett kézbe...

*****

Nem volt vidám. Sőt így utólag összehozhattam volna valami értelmesebbet :D De majd cska pótolva lesz egy másik párossal. Apropó ha van ötlet a ténák másféle feldolgozására minden javaslatot tárt karokkal fogadok ^_~

Hőseinknek lesznek kemény perceik, amikor a történet végére érünk. Vajon hogy fogják ezt a célközönségnek előadni?  - akik ugye a 10 év körüliek. 

Nagyon szerettem volna egy olyan történetet, amiben Marinette az érzéseiről vall... de meg kell mondanom, hogy nem szeretek ezrediknek állni egy sorban. Megfogtam szépen a vágyaim és sutba dobtam, és arra gondoltam mi lehet meglepő vagy váratlan - netán kihívás egy ilyen témában? Mert ugye egyértelmű , hogy ez egy elég laza téma.

Miért nincsenek halálfejes történetek?  Ő is főszereplő nem?. Az ő érzelmeivel mi lesz? Hiszen látványosan érzelmi mankókat kellene a hóna alá töfködni, mert alig tartja magát... gondolj bele, zsonórban a harmadik évadot nyomja le úgy , hogy egy galamb úr kaliberű faszit már vagy negyvenszer szállt meg, de az rendre elbalfaszoskodta neki folyton a dolgokat ...

Milyen csüggedt és reményvesztett lehet szegény.

Ha még nem jártál HNori1 nál , ideje megtenni a látogatásod ^__~ Ő is fincsi sztorit hozott össze erre a témára.

Na de vissza a hét öööö negyedik napjához :D

Ígérem abban nagyot alkottam és legalább 6 oldalas volt a szerkesztőben, dugig elvetemült szivatással :D 

Szerintem mindketten odatettük magunkat a következő résznél :D 

A téma a vakáció. 

Érdekességképp említem, hogy mi egész idő alatt titokban tartottuk egymás előtt a sztorinkat. A kész vázlat vagy a kész mű került megosztásra egymás között, mert baromi kíváncsiak voltunk egymástól függetlenül miket hozunk össze :D