Esti mese

A kövér, kerek sajtképű hold, sápadtan szórta fényét a saját fénnyel, élettel és lüktetéssel rendelkező Francia fővárosra.

A diadalív lapos tetején egy páros lóbálta a lábát, miközben az alant mozgó alakokat, figyelték.

Katica a maga részéről csak bámulta az éjszakai élet lusta lüktetését, s magában mintha egy dalocskát dúdolt volna némán. Testével enyhén hátradőlt, kezeivel hátul megtámasztotta magát.

Rajongva szerelmes társa mellette ült és perecbe hajlított lábain nyugtatta a karjait. Zöld szemeivel álmodozva figyelte a társát, míg a képe el nem mosódott előtte, s emlékek vették át a helyét.

Szívét melegség öntötte el az érzéstől.

Női hang, kacagás és kellemes légkör sejlett föl.

A saját szobája régen nem volt akkora, mint egy tornaterem. Kicsi volt akárcsak ő maga. Az ágyán nyitott könyv hevert, mesét követelt az alvás előtt. A hosszú szőke hajú nő, kinek nevetése kristálytiszta csengettyűk hangját idézte lelkében, leült mellé az ágyra. Súlyától enyhén besüppedt a fehér lepedős matrac.

Hálóingje körbeúszta lágy, kecses alakját. Hosszú szőke haja laza fonatban követte fejének a mozdulatait, sugárzón széles mosolya csak neki szólt.

– Csak még egyet! Léééééégyszi! – követelte a csepp fiúcska, aki alig lehetett négy éves. Aprócska gyöngysor fogacskái hézagosan helyezkedtek el folyton nevető szájában, és csillogó zöld szemeit bizakodón villogtatta az édesanyjára. Annak keze sebesen indult meg, elkapta a kis kezeslábasba bújtatott testet és gyengéden a matracra lökve kutatta fel a legérzékenyebb pontjait, hogy visító nevetést csaljon elő belőle. A szoba megtelt a kínzásnak alávetett pizsamatöltelék sikoltozásával, legalábbis amíg bírták szusszal. Utána felnőtt s gyermek egyaránt vetődött az ágyra, hogy levegőért kapkodjon.

A pici csillogó szemű fiúcska álmatagon sóhajtott föl.

– Ha felnövök, feleségül foglak venni, és minden este mesét olvasol nekem, utána meg csiklandozni fogsz – jelentette ki magabiztosan a plafonra ragasztott kis foszforeszkáló csillagokat bámulva.

A nő némán nevetett az abszurd vágyálomra, de nem tudta elvenni a mellette szuszogó örömét azzal, hogy ha felnő már nem így fogja látni a dolgot.

Belement a játékba, de egyben szerette volna az igazat is elmesélni neki.

– Hát persze, hogy így lesz kiscicám – nevette beleegyezően, és megborzolta a kis szőke buksiját is.

A gondolat azonban nem hagyta nyugodni a nőt. – De tudod egyszer jön majd valaki, aki iránt sokkal de sokkal többet fogsz ám érezni.

– Haha, olyan biztosan nem lesz!

– Pedig nekem elhiheted, hogy majd találkozni fogsz valakivel, aki elvarázsol téged – bökött aprót a csodálkozó nózira a puha fehér ujjaival, s szélesen rámosolygott.

– Kicsoda?

– Egy lány!

– Egy lány? Bleee... a lányok hülyék! – nyújtotta ki a nyelvét borzongva, amitől az anyukája megint hallatta azt a csilingelő nevetést, és végigsimított a kisfiú apró homlokán.

– Ugye tudod, hogy én is lány vagyok?

Adrien elkerekedett szemmel mérte végig az ágyán elterülő anyaszolgát, aki mindig ott volt ha kellett, ölelő karjaiba zárta, szeretetteljesen borzolgatta meg a haját, puszival gyógyította a sérüléseket és csodálatos dolgokra volt képes.

– Te különleges vagy – morogta duzzogva, s hanyatt vetette magát. Anyukája ugyanolyan csillogó zöld árnyalatú szemekkel nézte a kis elterült testet.

– Ez a lány nem olyan lesz, mint a többi. Ő különleges lesz és ezt te is tudni fogod. Ha ránézel a nap fényesebben fog sütni rád, még akkor is ha felhős az ég. Ha rá gondolsz a szíved átmelegszik és hevesebben ver. Az egész világgal képes volnál szembeszállni, ha úgy kívánná. Ő lesz a te hölgyed, és te az ő kiscicája leszel, nem az enyém.

A kisfiú tátott szájjal hallgatta az átszellemült mesét, s a végén nagyot sóhajtott.

– Ez annyira klasszul hangzik – ásította elnyújtva a mondandóját. A nő hosszú karcsú ujjai ráfonódtak, majd összekulcsolódtak az apró pufók kisgyermek ujjacskákkal.

– Az is lesz, majd meglátod.

– De mi van, ha ő nem akar majd engem? – nézett föl aggódón a kisfiú. Szőke kis szemöldöke hullámosodott a homlokán a gondolattól.

Emilie nehezen állta meg, hogy ne nevessen föl a látványtól. Akár egy kóbor kiscica, és az egyberészes, elöl cipzáros macskakosztümnek beillő pizsama sem nagyon segített a komolyságát megőrizni.

– Hát – felelte elgondolkozva, s egyik ujját az ajkához tartotta, hogy nagyon mély merengést színleljen. – Ha kedves vagy vele, elhalmozod bókokkal, vicces dolgokat mondasz, és támogatod őt, biztos vagyok benne, hogy megnyered a szívét magadnak, és akkor ő lesz a te hölgyed.

A nő magabiztosan bólintott, és újra végigsimított a homlokán, majd megborzolta a haját...

Fekete Macska szőke bozontját kócosra borzolta a szél a Diadalív tetején. Nem tudta honnan tört rá az emlékkép, ahogy arra sem emlékezett, hogy elhomályosult látását okozó könnyei mikor törtek utat maguknak az arcát végigszántva, hogy hangos koppanásuk fölkeltse egy bizonyos hölgy figyelmét.

Katica nem tudta szótlanul hagyni az öntudatlanul sírdogáló Macska látványát. Közelebb húzódott hozzá, s hátulról szorosan magához ölelte a partnerét. Ujjai bizalmasan simogatták a fiú mellkasát és beletúrt a szőke sörénybe is.

– Miért sírsz kiscicám? Meséld el!

***

Ez a történet úgy adta magát. Másra sem tudtam gondolni, mint arra hogy vajon milyen lehetett Adrien előző élete? Soha nem volt szülinapja tartva és a házat sem hagyhatta el. Miért? Hisz az édesanyja kronológiai szempontból kb csak egy éve tűnt el...

Miért van ennyire elfogadva a dolog?

és milyen anya aki bezárja a gyerekét, nem viszi közösségbe és soha nem tartja a születésnapját?

valaminek még lappangania kell a háttérben.. vagy piszok szervezetlen ez a szál...

Mindenesetre én szeretek magam elé képzelni egy ilyen Emilie-t.

-megint megtaláltalak

- hogy csinálod ezt?

- Ez bizalmas információ !

- Anyaaa? (nem is értem miért a kérdőjel)

*

Szóval remélem tetszett az elképzelésem erre a témára <3

Találkozunk holnap a következő szösszenettel.

Remélem nem feledkezel meg róla, hogy HNori1 nál is éppen most töltődött fel a legfrissebb fejezet, ugyanerre a témára <3