Ezennel kezdetét veszi az adventi kalendárium, amit már hónapokkal ezelőtt beharangoztunk nektek HNori1 val. Nála már megjelent az első történet. Ha kihagytátok volna, feltétlenül pótoljátok be, mert mostantól felváltva jelenik meg nála és nálam egy egy történet, egészen karácsonyig. Reméljük, hogy kedvetekre való boldog, humoros, meghitt és letargikus gondolataink egyaránt sikert aratnak az olvasói körökben. A visszajelzéseket nagyon szépen köszönjük, bezsebeljük, ajéndékként.

Ezt a párosítást Any_1997 től kaptam. Elsőként reagált, megkapja a magáét érte :D

***

A divatikon szőkeség még mindig nem tudott napirendre térni azon történések felett, amik nemrégiben sodorták magukkal olyan mélyen, mintha csak egy föld alatt vágtázó folyó ragadta volna el, hogy aztán sziklától szikláig csapva őt, egy nyugalmas helyen vesse őt felszínre. Zöld szemei kitartón vizslatták azt a tenyérnyi tárgyat, aminek erőteljes gyömbéres illata és hófehér cukormáza olyan csodát rejtettek, amire álmában sem gondolt volna.

Egy szerelmi vallomást.

Egy szerelmi vallomás tőle – az imádottjától –, amit valójában nem is neki szánt, hanem valaki másnak, de az ügy bonyolult mivolta ebben rejlett, mert az a valaki szintén ő volt. Eme infót elég nehezen dolgozta fel a természetes szőke, modell agyacskájával.

Na de, hogy ne zavarodjunk bele, kezdjük az elején a dolgokat.

*

Macska a torkában dobogó szívvel várta az ő bogárkáját arra a találkára, amit már jó előre lebeszéltek. Miután az a jó lelkű partnere egyszer kihúzta volt belőle, az ünnepeit – a születésnapjával és minden különleges alkalommal egyetemben – minden alkalommal magányosan bezárkózva tölti- A lány így elérzékenyült és előzékenyen ajánlotta fel, hogy a karácsony előtti estét töltsék el egy kellemes közös beszélgetéssel. Ezzel kívánta megkönnyíteni a fiúnak a keserves ünneplést. 

Szóval Macska majd kiugrott a bőréből, úgy örült ennek a váratlan fordulatnak, s már jó előre rendre végigjárta a várost és tanulmányozta különböző látószögekből a kilátást, hogy a lehető legtökéletesebb látvány táruljon majd eléjük.

Gondosan megkereste a pontot, ahonnan tökéletesen látszik a Champs-Élysées, vagyis az Avenue des Champs-Élysées a francia főváros, Párizs legismertebb és legelőkelőbb sugárútja ami ilyenkor a legszebb mesébe varázsolja az arra járókat. Arról nem is beszélve, hogy az a város tengelye. 70 méter széles, hossza a Concorde tértől a Diadalívig 1910 méter. Az útpálya 2x4 sávos és két oldalát sétányok szegélyezik, melyeket gondosan metszett fasorok osztanak két részre. Ezeken a fasorokon ezen időszakban ezer és ezer izzó kacskaringózik ragyogó fényárba vonva ezzel a terebélyes lombkoronákat. A sétányokon végeláthatatlan bódék állnak, és finom illatok szállnak messzire az édességes, forralt boros és pecsenyés standok közül. A látvány is mennyei, de 3D ben élvezni az igazi. Ettől eltekintve Adrien nem akart feltűnést kelteni, és elvegyülni a tömegben, mert abból nem lett volna édes-kettes. Nemes egyszerűen két párnát, egy közösnek szánt pokrócot és némi forró italt készített az ominózus bámészkodó tetőre, majd széles mosollyal tette csípőre a kezét, hogy megcsodálja a végeredményt.

Tökéletesen elégedett volt a művével.

Mintegy varázsszóra, ekkor landolt az oldalán a társa, aki elismerőn nézett végig a kis egymás mellé lerakott párnákon, a takarón a termoszon, s mosolyogva engedelmeskedett a kedves invitálásnak. Némán ereszkedett le a földre tett párnák egyikére és hagyta magát elvarázsolni a kilátás és igyekvő partnere által.

– Macska, ez annyira... – akadt el a szava egy pillanatra és csillogó szemmel vizslatta a morajló sétáló tömeget, majd hirtelen megtalálta a szavakat, melyek elsőre nem gördültek a nyelvére. – ...mesés. Köszönöm!

Katica csak ámult és bámult, s jólesőn lógatta le lábát a kiugró tetőgerendáról, majd megköszönte a felé nyújtott gőzölgő italt. Mindkét kezét a termosz fém kupakjából avanzsált bögre átmelegedett oldalfalára kulcsolta és hálásan szimatolt a fűszeres italba.

– Hmm? Forralt bor? Nem vagyunk ehhez túl fiatalok? – fintorgott szeplőkkel tarkított orrocskájával a maszkja alatt, de a társa a másik párna elfoglalása közepette szélesen mosolygott rá vissza megnyugtatásképpen.

– Ínycsiklandozó illata volt, és megkóstoltam, szóval nem tudtam ott hagyni – kacsintott a hölgyére vidáman. – Ha megígéred, hogy utána nem vezetsz, akkor én sem ülök volán mögé.

– Jól van nagyokos, igazad van – szólt, s belekortyolt az italba, hogy a lelkét átjáró forróság és a fűszerek íze azonnal elbódítsák. A szőke ezalatt a hátukra terítette a takarót és a kezébe vett egy másik bögrét, hogy kényelmesen elhelyezkedve ő is a kilátást méricskélje. Az alkoholos italba beleszürcsölve elsőre édes íz gurult szét a nyelvén, fahéjas, szegfűszeges álom, majd megérkezett a bor gyümölcsös aromája is. Kellemeset sóhajtott, s alig észrevehető halk dorombolást hallatott a gőzölgő pohár mellől.

– Csak nem dorombolsz Mon Chaton? – nevetett a társa könnyedén markolva a sajátját, élvezve, hogy a kezét melegen tartja az edény átmelegedett oldala. – Igazad volt, a forralt bor tényleg illik ide. Örülök, hogy elcsábultál, bár nem szoktam ilyesmit inni.

Macska nem válaszolt az ominózus kérdésre, ám elégedettsége megcsappant annyira, hogy megszakítsa a tökéletesség érzetét és elhalkuljon. A csodálatát azonban továbbra is fenntartotta, s lopva folyvást a lány felé pillantott, aki egyre álmodozóbb tekintettel figyelte a lenti sürgés forgást. A kényelmes párnák, a takaró a hátukon, a finom ital, és a legalább kétszer újratöltött csésze bőven kárpótolta Macskát az egyedül töltött karácsony estékért. Szomjasan itta a látványt és várta, hogy szívének választottja megszólaljon, de az néma maradt. Ellenben a tekintetébe egyre több felhő gyűlt. Végül csak rávette magát, hogy megkérdezze őt a lelkét nyomasztó dolgokról.

A meggypiros ajkak szétnyíltak, majd válasz nélkül egymásnak feszültek. Katica az alsó ajkába harapott, végül nagyot sóhajtott. Ujjaival türelmetlenül dobolt párat a csészéje oldalán.

– Nem tudok napirendre térni a srác felett, akibe szerelmes vagyok – sóhajtotta. – Bármit is csinálok, egyszerűen nem akar észrevenni engem és ettől már kezdek a falra mászni. – Monológját befejezve értetlenül ráncolta a homlokát, csakúgy mint a mellette ülő társa, aki a témát hallva lehangolódott kissé. Itt vannak, ketten, romantikus környezetben és borozgatnak, mire a lány előrukkol a szerelmével. Ennél faszább nem is lehetne a helyzet.

– Mi- mióta próbálod megragadni a figyelmét? – érdeklődte barátságosan, miután lenyelte a rosszkedvét. A kedvelt személy lelkiállapota mégis egy olyan dolog, ami elég fontos ahhoz, hogy törődjön vele.

– Szeptemberben múlt két éve – hangzott a monoton felelet. Nem kellett utána számolni, napra pontosan emlékezett arra az esős iskolai napra, amikor először nézett olyan mélyen a zöld szemekbe, hogy azon menten belé szédült.

– Az sajtból is sok – kiáltott fel Macska csodálkozva.

– Hogy?

A lány értetlenül kapta fel a fejét a szokatlan mondatra, mire Macska lekonyult füllel szégyenlősen vallotta meg, hogy a kwamija néha hülye kifejezéseket tud használni, amik aztán szépen átragadnak rá. A lány álmos sóhajjal mosolyodott el a témát hallgatva.

– Mondd Chaton, neked egyébként is zöld a szemed?

– E-ez most, hogy jön ide? – lepődött meg a fiú a hirtelen témaváltáson. Azt kellett elkönyvelnie, hogy a beszélgetés annyira oldottra sikerült, hogy az ő kis bogárkája olyan vizekre evez, amiktől általában óvakodni szokott. A magánéletükre. Félénken félrepillantott és a szájához emelte a poharát, majd zavartan motyogott valamit az orra alatt.

– Eszembe jutott, hogy amikor a ruhádba bújtam, másnap ott virított a Ladyblogon a fotóm, amin zöld szemem volt. Baromi szokatlanul festett, de arról egyből eszembe jutott, vajon a tied is a kwamid teszi zölddé?

– Kikérem magamnak! Ez a szín teljes mértékig a sajátom! Azt vártam volna a tied legalább teliben kék lesz, vagy ilyesmi. De a zöld is elragadóan állt neked.

Katica arca újra elborulni látszott.

– Értem. Tehát ebben is rá emlékeztetsz – sóhajtotta a poharába, figyelmen kívül hagyva a bókokat, s egy újabbat kortyolt.

– A fiúra, aki nem hajlandó meglátni azt a csodát, ami előtte van? Meg sem érdemel téged az a lúzer – dohogta a srác, mivel meglehetősen nehezére esett a tudat, hogy ugyanazon a szemszínen kell osztoznia azzal a pancserrel, aki visszautasítja az ő bogárkája szívét és így megkeseríti az ő életét.

– Tudod mit? Igazad van – csuklott fel a lány csillogó szemmel. – A fenébe a szerelemmel!

– Igen! – dohogta csalódottan Macska, a saját gombolyag- kusza érzelmi világára gondolva.

– A fenébe azzal, hogy teperek utána és soha nem vagyok elég jó! – folytatta a gondolatmenetét Katica fellángoló érzelmekkel.

– Igen! – szólalt fel támogatólag a szőke fiú, egyúttal észrevéve a beszélgetés haladási irányát, és reménykedőn csillantak meg a szemei.

– A fenébe azzal, hogy mindig csak egy barát vagyok neki!

– Igen!

– A fenébe az egésszel, – kiáltotta, majdnem az alant sétáló emberiséget öntözve meg a jótét és felvilágosodást hozó ízletes nedűvel. – A fenébe a srácokkal! Holnaptól leszbikus vagyok! – kiáltotta önmagából kikelve, amire valahonnan idegen éljenzést hozott a hideg szél.

Macska elfehéredett a hirtelen döntést hallva. Az nem kóser, hogy neki a sor végén sem jut hely. Hát milyen világot élünk?

– Nem – nyikkant egy pár oktávval magasabban, mintha kasztrált kandúr volna, majd észbekapva megrázta a fejét. – A fenébe vele! Te ettől a pancsertól sokkal jobbat érdemelsz! – biztatta, s titkon ejtett egy könnycseppet a hirtelen fellángolt majd hamvába halt remény emlékére.

– Holnaptól nem vagyok többé a szelíd és cuki kislány, aki várja, hogy felfigyeljenek rá. Picsába vele!

Macska újfent megcsóválta a fejét a szokatlan hangnem miatt és mélyen szívta be a hideg levegőt. Egy pillanatra még ő is elhitte a dolgot, hogy lehet esélye a főváros ünnepelt hősnőjénél. Lassan kiengedte a levegőt és a lány füle mögé igazított egy tincset, ami a szemébe lógott.

– Holnapra már kimegy az alkohol a szervezetedből, és másképpen fogod látni a dolgot – jegyezte meg csendesen, egyféle megalkuvó mosollyal.

A lány a kioktató hangnemre odakapta a fejét és sértődötten mérte végig kedvenc cicusát.

– Nem vagyok részeg!

– Nem is ezt mondtam!

– Még sosem voltam részeg és most is totál magamnál vagyok!

– Veszem észre – morogta a szőke beleegyezőn, s félretette a kezéből a poharat, hogy mellőzze a további alkoholizálást, ha a kedvesét neki kellene az ölében haza fuvaroznia. Bárhol is legyen az a haza.

– Te nem hiszel nekem – húzta szűkre a szemeit a lány a maszkja takarásában.

– De nem ám! – érkezett az egyetértő bólogatás.

– Azt hiszed gyáva vagyok? – hangzott el a felháborodott vádaskodás, amire Macska már tényleg nem tudott mit felelni. Most erre mi volna a megfelelő reakció? – Ne feledd, hogy kivel állsz szemben! Én vagyok a Katicabogár, aki nap mint nap néz szembe a gonosz erőkkel. Ugyan mi miatt ne mernék egy hétköznapi fiúval szembenézni?

– Hát – kóstolgatta a gondolatait Fekete Macska. – Nekem úgy fest félsz tőle, és nemrég még azt mondtad nem átlagos a srác.

– Igenis komolyan gondoltam, amit mondtam. Annyira, hogy ha volna telefon nálam, most nyomban felhívnám, hogy közöljem vele a dolgot.

Macska szélesen elvigyorodott és a háta mögé nyúlt a táskájába, ahonnan a komfortos holmikat is elővarázsolta és az ujjai között egy lapos kis készüléket pörgetett meg könnyedén. Úgy látszott, rá egyáltalán nem volt hatással a forralt bor alacsony alkoholtartalma, míg Katica fejében jócskán elindított valami érzelmi lavinát.

– Állok szolgálatára hölgyem! – nyújtotta át a saját telefonját, hogy bebizonyítsa a lány ittas voltát, és beismertesse vele, hogy nem fogja feladni az addig hőn szeretett fickót egy percig sem. Ő maga volt az, aki a legjobban meglepődött, amikor a pettyes ruhás kinyúlt a takaró alól és a billentyűzárat próbálgatta rajta.

– Pont olyan telefonod van, mint neki – emlékezett vissza rá, hogy már egyszer volt dolga egy pontosan ilyen típussal. Macska, hogy enyhítse a zavarát, elvette a lánytól a telefonját és feloldotta rajta a képernyőzárat.
- Ez csak egy régi vacak - motyogta alig érthetően. Katica egy pillanatra látta a háttérképet, ami egy összeollózott Katica montázs volt, s egyből a saját háttérképe jutott eszébe, amit hasonlóan kivitelezett. Hát tényleg odavan érte ez a bolhás dög? Álmélkodott magában egy sort.

– Inkább én kezdeményezem azt a hívást, mielőtt még félrenyomod és valaki másnak mondod meg a cudar véleményedet – kuncogott a szőke, magában jót mulatva az elképzelt helyzeten.

Katica egy pillanatra felfújta az arcát, majd lázasan kutatni kezdte az emlékeibe a megfelelő számokat.

– Három harminchattal kezdődik – vágott bele a felsorolásba

– Ezt valahogy sejtettem – nevetett fel az utasított a nyilvánvaló egyetemes országkódot hallva és engedelmesen nyomogatta a kijelzőn megjelenő numerikus részt.

– Aztán harmincöt – emelte az ujjait a szájához a lány, mialatt Macska mókásan megjegyezte magában, hogy ez akár az ő száma is lehetne. – Végül százhuszonnégy – hangzott el a befejezés, s szemlátomást nem vette észre, hogy társa feje rohamost izzadni kezdett az utolsó számjegyek pötyögése közben.

– B-biztosan erre a számra gondoltál? – kérdezte a kijelzőt gondosan eltakarva a lány elöl, hogy az ne láthassa a „saját szám" feliratot. Minden magára adó ember amint új számot kap, azt gondosan elmenti „saját" néven az okostelefonja memóriájába, hogy ha hirtelen meg kell adnia, akkor azonnal kéznél legyen a még emlékbe nem rögzült számsor. Katica méltatlankodva nyúlt a telefonért.

– Hát persze, hogy az. Mit gondolsz a saját szerelmem számát nem tudom fejből oda- vissza? Na add ide ha már így felspanoltál!

Macskának érthető okokból nem volt kedve odaadni a készüléket, így kisebb tusa alakult ki a telóért nyúlkáló Katicabogár és az azt egyre távolabb az ellenkező irányba nyújtó Macska között. A vérmes leányzó odáig vetemedett, hogy a védtelen macskára vetette magát, s míg az a testéhez préselődő piros ruha alatt megbúvó domborzat közelségétől szenvedett(?), addig az győzedelmesen kaparintotta meg a kis eszközt.

– Há! – tette hozzá diadalittasan, majd az alatta hanyatt vágódott szőke srác lapos hasán elhelyezkedve a hívás gombra toppantott a hüvelykujjával. A készülék valami okból nem akart kicsengeni, ez alatt a hősnő meglehetőst erőltetetten próbálta tanulmányozni a szabad kezén lévő körmöknek az állapotát, megfeledkezve a csekélységről, amit a kesztyű jelenléte jelentett. A szőke elszorult torokkal várakozott, hogy végre értelmet nyerjen számára az egész eddigi színjàték.

A hangposta bejelentkezett – lévén az ember nem képes a saját számát elérni, amikor éppen önmagát hívja, nemde? Macska hallotta a saját nyúlfarknyi monológját, amit felmondott a rögzítőre, majd a halk sípszót. Elrévedt tekintetét várakozásteljesen függesztette Katicabogár arcára. Figyelte ahogy az addig titkon harapott ajkát elengedi, mély lélegzetet vesz, és...

– Na ide figyelj Agreste! – Ezen a ponton Macska egy halk nyikkanást eresztett meg a lány alatt. – Torkig vagyok vele, hogy átnézel rajtam, mintha csak az orrod előtt lebegő függöny lennék. Vedd tudomásul, hogy tovább nem várok rád, átlépek rajtad! Túl vagyok rajtad, érted? Túl. Vagyok. Rajtad. – Minden egyes szavánál megbökte a letepert Fekete Macska mellkasát, aki halkan sérelmezte a bánásmódot.

– Én úgy érzem addig nem vagy túl, amíg rajtam ülsz – motyogta az orra alatt, így szerencséjére az elnyomója nem hallotta meg a monológját, ellenben kinyújtotta a karját, hogy jelezze a beszélgetés végét. A filmekben látott sablont ismételve nyitotta szét ujjait, s ejtette a tető enyhén kavicsos fövenyére a telefont, miként a mikrofont szokták a repperek a színpadra koppantani.

A szőke nem tudott rosszallást érezni, mert éppen valami más kezdte el a hydrogénperoxidot soha nem látott fejecskéjét foglalkoztatni.

Katica a popsijával az ő hasán ülve közli az ő hangpostájával, hogy éppen túl van rajta. (Ó egek, milyen érzés volna, ha még mindig rajta lenne?) Ha már ennyitől menten a gatyájába élvez. Az oldalán a feszes combok melegétől, a mellkasán a tenyér ránehezedő súlyától, fölötte a felszabadultan és eszeveszetten mosolygó Katica látványától.

Megköszörülte a torkát és próbálta emlékeztetni magát, hogy ez a lány itt éppen most dobta őt úgy, hogy esélyt sem adott neki.

– Ne-nem kapkodtad el a dolgot? – nyelt egyet, hátha még menthető a helyzet. Jeges kék pillantások nyársalták fel menten. – A-azt hiszem mégis adnod kellene egy esélyt a fickónak – hebegte kiszáradt torokkal bámulva a kék szemeket.

Ez lett volna az az esemény, mely megelőzte a híres Adrien Agreste lelkének totális káoszba fulladását. Macska nemsokkal a beszélgetés után egy zacskónyi ízlésesen díszített mézeskalácsszívvel térhetett haza, amit saját bevallása szerint Katica Adriennek akart adni, de így a viharos szakításon túlesve kár volna veszni hagyni. Bár sejtette volna, hogy a kézbesítés sikeres volt, s magára hagyott egy összezavarodott szőkét az élete legnagyobb problémájával.

Most mitévő legyen?

***

Remélem nem halmoztam hibákat és fura szavakat. Igen esetében légyszi jelezd az adott bekezdésnél <3

Bármilyen észrevételt örömmel fogadok és megköszönök.

A fejezetet egy Jóbarátok jelenet ihletette, ami éppen a tévében ment, amikor azon merengtem ide vajon mit kellene írnom XD Megvan amikor Rachel részegen felhívja Ross rögzítőjét? XD nagyon ott volt és éreztem, hogy valami ilyet akarok kihozni belőle XD

Köszönöm a kapott szavakat, ez kerekedett belőle. Remélem tetszett :3

Páratlan napokon HNori1 fog meglepni egy karácsonyra szánt történettel, ne felejts el feliratkozni nála, hogy megkapt a kétnaponta posztolt friss sztorikat, míg a páros napokon jómagam fogok némi szórakozást csempészni a karácsonyvárásba.

pusszancs

ʕ•́ᴥ•̀ʔっ♡