Köszönöm Fr7zs8, hogy elolvastad a kérésemet, és reagáltál is rá. 

Íme a neked írt történet ʕ•́ᴥ•̀ʔっ♡

Bocs, hogy nem írtem az elejére litániát... bevallom ez éppen két perce készült el XD

és még előttem áll négy sztori, mert baromira le lettem terhelve :D

Szóval áll a fánk... salala... mindenkinek kellemes ünnepeket

***

– Nyaaaaaaah! Éhezeeeem! – nyekeregte sokadszorra a nyűgös és korgó gyomrú kis kwami a fürdőszobában leledző szőke modellnek, aki továbbra sem adott magáról életjelet. Biztos belefulladt a fürdőkádba. Morogta az egyre vékonyabbnak tetsző kis jószág, az ágy közepén agonizálva a feltehetőleg éhhalál küszöbén egyensúlyozva.

Mivel akinek eddig koptatta a száját fennhangon, egy fia válaszra sem méltatta, bosszúsan zúgott a szoba közepére s végigjáratta a tekintetét a bálteremnyi szobán. Vérmesen szimatolt bele a levegőbe, ügyelve rá, hogy minden élelmiszernek látszódó szagfoszlányt érzékeljen.

– Valahol csak kell lennie valami ehetőnek.

Kínjában össze vissza kezdett cikázni a szobában és bele- bele harapott ebbe- abba. Csocsóasztal markolatába, a falra aggatott poszter szélébe, a párna sarkába, közben úgy suhant és cikázott ide- oda, mint valami megveszett, ketrecbe zárt fenevad. Eme tevékenység hatására még éhesebb lett, s a párnából a szájába vonuló lúdtollak sem fényesítettek szemernyit sem a már amúgy is borús hangulatán. Mérgesen prüszkölve köpdöste a talukat világgá.

Már nem volt visszaút, teljesen bepörgött.

Odacikázott az emeleten lévő könyvekhez, cd-khez, lerántott néhányat a polcról a hevességével, de ő fittyet hányt rá. Beszagolt a polcok közé, bekukkantott az ágy alá, a kosárpalánk mögé, még a földgömbön is keresztüllebegett.

Semmi.

Ekkor elkezdte sorra kirántani a fiókokat a helyükről, amikből szétszóródtak a különféle Katicás fotók és kisebb emléktárgyak, mint az együtt elfogyasztott fagyit után maradt szalvéta, vagy az egyik közös tanulásuk alkalmával félig megrágott ceruza. Még rajta csillámlott a szájfénye is, aminek az illata valami édeskés gyümölcsös dologra emlékeztette Adrient. Sok- sok kacat és limlom, amiket a piedesztálra emelt hölgyemény miatt gyűjtött halomba a jóképű divatikon.

A polcokon néhány doboz sorakozott, elképzelése szerint túlságosan is békésen, hát nosza lesodorta azokat is, hogy felkavarja vele kissé a hálátlan kamasz életét.

Orrát édeskés illat csapta meg, amitől azon nyomban megmerevedett a levegőben, s orrocskája buzgón szimatolni kezdte az illat forrását. Beazonosította, követte, s a dobozok egyikéből az ágy alá gurult megszáradt mézeskalács ügyetlen díszítésén zsörtölődve a szájába tolta az emberke alakú gyömbéres süteményt. Fanyalogva járatta meg a szájában a lerágott lábat s pofákat vágott a száraz, ropogós tésztáján, s annak enyhén állott mellék íze miatt. Egy darabig rágódott rajta, majd föladta a küzdelmet.

A féllábú, ügyetlenül díszített kis emberalak fölényes győzelmet aratott a korgó gyomrú macska kwami felett. Az áldozat erőtlenül terült el az ágy mellett a földön. Nem kívánt tovább harcolni az életéért, ami egyébként is kiolthatatlan lett volna az olyan butaságok által, mint az élelem. A sajtot csak az íze kedvéért imádta, hisz a másik dimenziókban soha nem fogyasztottak élelmiszert a kwami társai.

Ez volt az a pillanat, amikor a szoba lakója - egyben a kwami gazdája – kilépett a luxuscellájának a flancosan kivitelezett fürdőszobájából, hogy frissen zuhanyozva és makulátlanra be szárított frizurájával hirtelen új illatokkal töltse meg a helyiséget. A kupi láttán azonban kérdőn vonta föl a szemöldökét. Azonnal levágta, hogy a kialakult hiszti oka csakis a kifogyott hűtőnek szólt, s a fel nem töltött készleteknek. Hangosan sóhajtva nézett körül, hogy az ágya mellett fölfedezze a félholt kis lényt. Leguggolt mellé s a tenyerébe vette, hogy biztosítsa a sajnálatáról, azonban ekkor elnézett mellette, s a földre szegeződött a tekintete.

– Plagg, ezt te tetted? – kérdezte élesen, s fölemelte a győzelme ellenére megrágottan és leköpötten feszítő kis megszáradt sütemény csonkot.

A vádlott halkan felnyögött. Már arra sem volt ereje, hogy elfújja azt a nótát, hogy az egyiptomiak miatta tisztelték istenként a macskákat, és mint istenségnek rengeteg élelmiszert áldoztak neki. Finomabbnál finomabbakat és soha nem kellett éheznie, erre most a fejlett technika korában az éhínség jutott osztályrészéül. Eme fennkölt stílusban eladott monológ mindig megmosolyogtatta Adrient, ki ebben a pillanatban fellángoló érzelmekkel szorongatta a kis maradványt, amit óvatosan néhány gyerekkori rajzzal fölnyalábolt és vissza helyezett a tárolódobozba, amibe mindaddig békésen lapultak. Megejtett egy könnycseppet is érte titkon, de az éhenkórász ekkor erőt vett magán.

– Mit sajnálod azt a vackot? Borzalmas íze volt? Nem is értem, hogy miért nem dobtad ki azt a vacakot. Megértem, hogy nem etted meg, de minek eltárolni. Ehetetlen! Még most is sajognak az ízlelőbimbóim. Adj gyorsan ennem valamit és felejtsük el ezt a kis incidenst – egyezkedett a kis sötét alak, mert irtózatosan ciki lett volna bevallania, hogy csak utólag vette észre a dugikaja mellett elhelyezett kis emlékeket.

– Azt már nem. Haspók uraság már eleget lakmározott. Menj innen, látni sem akarlak! – kiáltotta Adrien indulatosan, a becsben tartott dobozt szorongatva.

Plagg elkerekedett szemekkel bámulta a fiú hátát. Még soha ne viselkedett vele ennyire elutasítóan. Sőt. Soha nem kiabált vele ilyen hangnemben. Bizonytalanul pillantott ki az ablakon, majd elhagyta a szobát, ki a sötét éjszakába.

Marinette már réges-régen megvacsorázott s egy tányér sütemény és egy pohár tej kíséretében elvonult a szobájába, hogy alkotói folyamatokba ássa magát egy rajzfüzet és egy újonnan kapott töltős ceruza kíséretében. A feladat azonban nehezebbnek bizonyult, mint elsőre gondolta volna.

Nemhogy odáig nem jutott el, hogy rajzolni kezdjen, az egész estéje egy nem várt kalamajkába fulladt. A semmiből a tetőablakon át beviharzó kwamival kezdődtek z események. Igazán megijedt attól, hogy a macskaforma kis élőlény hatalmas, gyöngyöző szemekkel ereszkedett le az orra előtt az asztalra. Első gondolatai hirtelen a társa iránti aggódó érzelmek voltak, de aztán kiderült, hogy az ő épsége nincs veszélyben. Ellenben a kis lénynek a lelkivilágával.

– Plagg! Ezt nem lenne szabad. Neked nem lenne szabad ide jönnöd! – pörölt vele Tikky, de amint meglátta a társa arcát, elbizonytalanodva pillantott a gazdájára, aki halk sóhajjal tette félre a kreatív elfoglaltságát, hogy minden idegszálával a jövevényre figyelhessen.

– Tikky, mint új őrzőnek, természetesen nekem kell odafigyelnem mindannyiótokra – sóhajtotta gondterhelten. Álmában sem gondolta volna, hogy tinédzserkorszaka hajnalára ennyi felelősséget fognak a nyakába aggatni, de minden erejével azon volt, hogy megfeleljen ezeknek az elvárásoknak. – Lemennél a pékségbe egy kis sajtért? A hűtőkabinban lesz, a jobboldali polcokon.

Az utasítás elhangzott, a barátnő el lett távolítva a színről, s amint a kis piros átlebegett a falon egy rosszalló pillantást vetve az otthagyottakra, a kismacska síírásban tört ki. Könnyei patakokban csobogtak mindenfelé, ezzel meglepve a vele szemben ülő lányt, akinek első gondolata az elázó jegyzetfüzete volt. Halk, duruzsoló hanggal nyugtatgatta az érzékeny kis lényt.

– Meséld el, hogy mi történt, és sokkal jobban leszel. Ha tudok, akkor még segíteni is megpróbálok. Naa, nem lehet ennyire vészes a dolog.

– De-de igen – hüppögte Plagg. Az egyébként nárcisztikus és magabiztos kis lény meglehetősen szánalmasan festett egy ilyen érzelemkitörés után. Zöld szemei hatalmas, ragyogó gömbként csillogtak a könnyek nagyításában. Eddig nem látszódott az orra, de a takony határozottan folyt valahonnan, így Marinette meglepetten állapította meg, hogy valahol van neki olyanja is a sűrű és fekete bársonybunda takarásában. Egy zsebkendőt nyújtott át neki, amibe az trombitálva belefújta az igenis létező érzékszervét.

– Mi történt, amitől ennyire kibuktál – kérdezte a lány óvatosan a kukába helyezve az elhasználódott papírgombócot, majd biztató mosollyal figyelte a további ténykedést. A kwami akart mondani valamit, de helyette csak buborékokat büfögött fel, ami csak őt lepte meg, mert a monológot nem szakította félbe a jelenség.

– A**büff** még soha nem viselkedett velem így. Igazán dühös volt, és azt mondta, hogy **hüpp**, hogy ne kerüljek többé a szeme elé. Lá-látni sem akar!

Marinette eltekintett a nyávogó és nyekergő hangviteltől, de nem tudta volna kinézni az ő Cicusából – akiről tudta, hogy imád a fekete bőrbe bújni – hogy minden előzmény nélkül egy ilyet megejtsen az ő szuper erejét hordozó kis éhenkórásznak.

Apropó éhenkórász.

– Mondd csak. Volt valami előzménye ennek a mondatnak?

A kérdezettnek még a könnyei is elapadtak a pillanat hevében. Váratlanul érte a gondolat, hogy esetleg a gorombaság valami mással volt összefüggésben.

– Há-hát előtte hosszan éheztetett.

– Ezalatt mit értesz egész pontosan? – kerekedtek el csodálkozva a kék szemei Marinette-nek. Nem bírta elképzelni a partneréről, hogy szándékosan kínozza a vele szemben ülő vallatottat, akiről egyébként is lerítt, hogy valamit nagyon nem tesz bele az elbeszélésébe. A helyzetet orvosolandó, keresztbevetett lábaira könyökölt és állát a tenyerébe fektette, mintegy jelezve, hogy mennyire figyel a részletekre.

– Már kerek két órája nem kaptam enni semmit, amikor egyszer csak bevetette magát a fürdőszobájába és hosszú percekig ki sem mozdult onnan.

Marinette összevonta a szemöldökét a szokatlan információt hallva. Egyrészt vágta már egy ideje, hogy az ő kandúrja bizony pénzes gyerek. No lám, saját fürdőszobája van. Mélyet sóhajtott az előtte álló kínos beszélgetésre gondolva.

– Ugye tudod, hogy nekünk embereknek vannak bizonyos szükségleteink, amiket kénytelenek vagyunk kielégíteni?

– Neeem, nem kaksizni ment! – morrant fel a kis macska, a hátán is felborzolva a szőrt a meg nem értettségtől. – Egyszerűen csak bement, hogy abban az undorító vízzel teli edényben fetrengjen, és kimossa az én drága sajtom szagát abból a csedárszínű hajából.

– Amit totál meg tudok érteni – motyogta maga elé a lány, majd felháborodást tettetett, hogy a kis jószág tovább folytassa a történetét.

– Aztán volt pofája nem felelni az én éhen halásom tényére. Kénytelen voltam megleckéztetni kicsit, hogy az agyához kapjon. Hisz engem az ókori egyiptomiak istenként tiszteltek.

– Mégis hogyan büntetted meg ezért a felelőtlenségért? – tudakolta a lány, ahogy elképzelte maga előtt a jelenetet. Próbált nem nevetni rajta, ahogy felrémlett előtte egy hisztiző kismacska rémképe. Mert ennek tartotta Plaggot az eddigi ismeretei alapján.

– Biztosan szanaszét dobálta és megrágcsálta a kedvenc dolgait, ahogy azt már máskor is tette a – érkezett vissza Tikky egy kistányérral, s az arra felsorakozott sajtos rolókkal, amit ügyeskedve lerakott az asztalra, majd a lányhoz fordult magyarázatot szolgáltatva. – Apukád még nem bontotta föl a következő tömböt, és nem akartam feltűnést kelteni azzal, hogy hiányozni fog belőle reggel. Ezt viszont az asztalon találtam. Biztos az anyukád volt olyan figyelmes és rakta ki neked. Tudja, hogy éjjelente eltűnik ez az, de azt hiszi te jársz a konyhában. – A magyarázat után éles tekintettel nézett a fekete fajtársára, mintegy kényszerítve őt arra, hogy végre valljon. Kósza pillantást is vetett a tányérra, hogy jelezze neki mi lesz a jutalma a köpés után. Plagg apró mellkasa előtt keresztbe fonta uszonyait és dacosan kapta el tekintetét a sütis tányérról, bár orra élénken szimatolta ki a benne rejlő sajtféleséget.

– Kikérem magamnak a vádaskodást. Csak néhány dologba volt esélyem beleharapni, míg ki nem ütött valami avasodott ízű gyömbéres undormány. – Tikky uszonyával enyhén a fejéhez csapott a felismeréstől. Mint alkotó lény, sokkal kifinomultabban viszonyult az emberek érzelmei és lelkivilága iránt. Társa persze minderre nem volt képes. Neki más belső erők adattak meg. – Mivan? – nézett föl hatalmas zöld szemeit piros társára s annak gesztusára összpontosítva.

– Véletlenül nem ez után borult ki a gazdád?

A kérdezett megforgatta a sunyin vágott kis szemeit. Bár jómaga is sejtette a dolgot, de így kimondva hirtelen annyival egyszerűbbnek hatott, mint az egyszer egy.

– De-e – nyújtotta el a választ, tettetett tudatlansággal.

– NYÖGD MÁR KI!

A kiabáló Tikky hangjára mindkét másik társa összerezzent, s míg Marinette elkerekedett szemekkel csodálta a sosem látott megnyilvánulást, Plagg sírva vetette magát hasra.

– Úgy sajnálom! Már egyáltalán nem láttam az éhségtől.

– Mert te folyton csak a hasadra gondolsz.

– Csak bekaptam a számba azt a fura kis idétlenül díszített emberfigurát, és az undorító forgács íz térített magamhoz. Úgy értem ki az a hülye, aki ilyet tárolgat a szekrényében... egy dobozban... ami tele van gyerekkori képekkel... rajzokkal. – Plagg úgy sápadozott, ahogy a szavak az ajkára jöttek. Tudta, hogy Adriennek a Katica iránt érzett végtelen rajongásától csak egy dolog fontosabb. Az édesanyja iránt érzett lelkesedése és szeretete. Rá kellett ébrednie, hogy valami fontos dolgot pusztított el ezúttal. Talán a barátságát a valaha volt legjobb fej talizmánhordozóval.

– Ugye tudod, hogy az emlékek nagyon fontosak az embereknek?

Plagg bólintott a piros társa enyhülő, halk hangjára. Marinette pedig csak tovább pislogott és levonta a következtetéseket az elhangzottakból.

– Már késő. Elzavart, mert elpusztítottam valamit, ami az édesanyjára emlékeztette.

Marinette a szájához kapott. Nagyon megsajnálta a szánalomra méltóan elkeseredett kwamit. Ugyanakkor megint egy érdekes tényre derült fény a cicusával kapcsolatban. Talán ezért olyan kis szeretethiányos. Gondolatban elszégyellte magát minden gorombaságért, s azt kívánta bár támogatóbb lenne vele szemben, hisz úgy fest hiányzik egy nő az életéből. Persze nem ő akar az a nő lenni, de attól még lehetne vele gyengédebb. Hisz Adriennek sincs meg mindkét szülője és talán ettől olyan szeretetéhes és szomorkás a tekintete. Pillantása a poszterein mosolygó tinisztárra esett.

– Talán megpróbálhatnánk segíteni a dolgon – hangzott el a pozitív javaslata, amire mind felkapták a fejüket. – Esetleg megpróbálhatunk készíteni neki egy másikat Nyilván nem lesz annyira értékes, mint az előző volt. De talán értékelni fogja az igyekezetet.

– Úgy érted készítsek neki egy másik olyan borzadályt? – tátotta el a száját Plagg, amiből értetlenkedő mondat elhangzott. Szemfogai is kétkedőn villantak meg.

– Az én receptem egész tűrhető – jegyezte meg félénken Marinette. – Ráadásul különleges is, mert egy picit változtattam az eredeti recepten – pirult el egy kissé, mert úgy érezte, mintha hencegne a dologgal.

– Mi pedig örömmel segítünk! – hallatszott a hátuk mögül egy vékonyka hang, mint az kiderült az asztalra helyezett ékszerdobozból ketten is kukucskáltak ki kíváncsian.

Ezt követően a kis csapat óvatosan lopakodott le a pékségbe, hogy az ott megtalálható alapanyagokat felkutathassák.

Marinette hozta a konyhából a jól bevált kis cetlire firkantott receptjét, és a munkapultra helyezte, hogy a négy kis társa segítségével valamit alkothassanak belőle. Trixx, Tikky és a hozzájuk csendesen csatlakozó Wayzz kíváncsian figyelték a dolgot, míg Plagg az orrocskáját mozgatva kutatta a vaj és tojás előkerülésével a helyiségbe lebbenő sajtszag forrását.

Nyálelválasztása iziben beindult, amint a lány megjelent a hozzávalókkal s reménykedve gondolta, hogy talán az is bele fog kerülni a keverőtálba, amit odakészített közvetlen a kis mérleg mellé.

– Lássuk csak, pillantott Marinette a cetlire, ami már kicsit gyűrött és foltos volt a sok használattól.

Persze annyi mindenre kellett emlékeznie, hogy egyszer sem tudta teljesen megjegezni a receptet szóval ha biztosra akart menni, akkor inkább elővette és arról puskázott.

– Mi miben tudunk segíteni? – kérdezte izgatottan Trixx, s vetett egy szaltót a levegőben, hogy energia tartalékait levezesse. Tikky is lelkes volt, míg Wayzz csak csendesen csóválta a fejét. Plagg speciel sehol nem volt. Utóbbinak ez fel is tűnt, s míg a lányok megegyeztek, hogy kimérik a hozzávalókat a mérlegen, addig körbenézett a pékségben a meglépett feketeség után.

Meg is találta a beles kis fajtársát nyakig egy reszelt parmezános bödönben.

– Plagg! Azonnal menj vissza a többiekhez – rivallt rá a kis teknős a macskafélére, aki ijedtében fejest ugrott egy tál tejszínes krémbe s kétségbeesett sivalkodásba kezdett. Marinette ijedten rontott be a hűtőkamrába, hogy felfedezze amint a kis zöld kwami ereje teljéből próbálja kiráncigálni az egyre csak kapálózó őfalánkságát a lassan vajjá köpült tejszínből.

Nem is tudta, hogy hirtelen sírjon vagy nevessen szerencsétlenen, végül megszánta és bosszúsan kiemelte onnan.

– A bundám. Tiszta ragacs lett – fanyalgott, mikor észrevette, hogy a csap felé tartanak, a hátán is felállt a szőr a tiltakozástól. – NE! ODA NEE!!

– Gondolkodtál volna hamarabb – lökte oda a tönkre vágott krémre gondolva, s egyetlen mozdulattal dugta a megengedett víz alá a kis jószágot. – Míg te itt szórakoztál, mi a többiekkel össze állítottuk a tésztát – jegyezte meg meglehetősen rosszallóan. Bosszúságát csak az csillapíthatta, hogy az alaposan lemosdatott kis lénynek a külseje szánalmasan csapzott volt, amihez meglehetősen viccesen festett a dühösen szűkre húzott szemeivel. Torkát elhagyta egy olyan hang, amivel a külvilág tudtára adta, hogy ő bizony a macskák rendjébe tartozik. Fújtatását a lány elégedettséggel telve hallgatta. A másik három kwami jóízűt nevettek, ráadásul meglehetősen szenvtelenül, hiszen a haspók társuk az orruk előtt járt pórul. A kinevetett alany pedig mindeközben villámló szemekkel ült a pulton, ahová megkínzója tette, míg keresett egy szárításra alkalmas törlőt számára.

– Mellesleg lehetnél egy kicsit hálásabb, hiszen éppen neked próbálunk segíteni – emlékeztette őt Marinette a jövetele okára. Ezt követőn a feketeségnek hangját sem lehetett hallani. Trixx javaslatára egyesével feküdtek a kinyújtott tésztára, ahol Marinette ügyesen körberajzolta őket, majd kivágta az alakokat. Plagg persze folyamatosan az orrát piszkáló illatokat próbálta követni, de társai állandóan visszarángatták a pulthoz.

Marinette a kivágott alakokat, beleértve a saját kis figuráját az előmelegített elektromos sütőbe tolta a lemezen s végignézett az itt ott lisztes, porcukros vagy fahéjas bagázson. Már az is szerencse, hogy eddig eljutott velük. Tikky folyton előzékenykedett, Wayzz elég lehangolt volt, de állandóan elcsípte a meglógni készülő kandúr grabancát, míg Trixx meglehetősen élénk és kíváncsi természetével végig nézett minden egyes zacskót, tasakot, zsákot, dobozt, hogy lássa mit takarnak. Marinette ezeket látva enyhén izgalommal válogatta meg minden mozzanatát. Míg a tészta sült, addig kikeverték a cukormázat, s megannyi árnyalatot mellé, így amikor letelt a sütési idő, felvonulhattak egy tálcával, amit megraktak a hűlő gyömbéres édességgel s a rájuk szánt színes cukormázakkal. Plagg lefelé konyuló füllel vetett egy utolsó pillantást a kamra felé, ahonnan többféle érlelt tejterméknek is áradt az ínycsiklandozó illata.

A decemberi hideg levegő megtette a hatását s a frissen sültek hamarost frissen hűltekké keresztelhették magukat, ám a cukormáz még folyékonynak tudhatta magát. Marinette kiett magáért, s kwamik húházva fogadták az eredményt, ám míg nem figyeltek, Trixx bajuszt firkantott mindegyikre a megmaradt fekete mázzal. Ezt persze Plagg kivételével mindenki zokon vette így kisebb csata alakult ki, hogy elkapják a tettest és jól megleckéztessék. A végeredmény az lett, hogy mindannyian ragadtak a sebtében össze vissza dobált cukorsziruptól s az alkotások is enyhén Picasso stílusúra sikeredtek.

– Azt hiszem ezzel nem fogod űberelni az elveszítettet – jegyezte meg tétován Marinette, amikor egy kis zacskóba helyezte a megszáradt végeredményt.

– Ne aggódj! Attól a borzalmas vacaktól egyszerűen még ez a borzadály is jobb.

– Pardon? – horkantak fel egy emberként a szobában lévők.

A lincseléstől csak azzal menekülhetett, hogy sebtében elhagyta a tett színhelyét a maslival átkötött zacskóval együtt. A rövid utat azon kacagva tette meg, hogy sikeresen bosszút állt a mosdatásért. Szíve mégis összeszorult, amikor a jól ismert ház ablakai felé közeledett. Odabent nem volt fény, s Adrien is már összepakolt és az ágyában aludt. Lélegzete egyenletes volt, s a kis kwami félénken tette le ajándékát az asztalára. Nagyot nyelt és szorongva bújt a helyére, hogy megvárja mit hoz neki a reggel.

Szíve mélyén remélte, hogy a társa megbocsájt neki, amiért az eleméből kifolyólag a pusztításért volt felelős. Kivételesen azért alkotott is ma valamit, bár nem sok részt vett a melóban, de reménykedett benne, hogy a legfontosabb dolgot nem pusztította el. Adriennel való barátságát.

***

Mivel most készült el kérlek titeket minden hibát , amit taáltok jelezzétek... mert biztosan van bőven. 

Borzalmasan sajnálom, hogy kicsit összecsapott s mese jellegű lett. azért remélem, hogy élvezhető...