Köszönöm neked CsesznekiDaniella , hogy a kérésre válaszolva, ezeket a szavakat küldted üzenetben <3 Ezúton köszönöm, hogy idáig kitartóan olvastál, csillagoztál és kommenteltél. 

  (=^ ◡ ^=)/*

A kérésedre az alábbi történet született meg, legyen kellemes az ünnepvárás számodra is.

A melóból hazaesve még neki akartam esni a rajznak amit félbehagytam... de a kártyám a rajzprogrammal sehol... segáz, másik gépen fenn van... annak meg a kábele nincs sehol és lemerült... eeeeeh.... 

Na sebtében a paintban kellett összehoznom T_T borzalmas... de azért remélem elviselhető a kép a végén... kérlek nézzétek el nekem , hogy ennyire bután néz kis... se photoshop se sai ... a fene vigye el...

***

Tikky sokadjára emelte fel kis labdafejét a barátnője hangjára. 

Éppen valami nagy munkában volt megint, és ki sem látszott a rajzfüzetéből már hosszú órák óta. Ezt bizonyította az egyre növekvő kitépett és összegyűrt papírlabda kupac is.

– Lehet, hogy el kellene mennem valami inspirálóbb helyre? – lehelte maga elé a fáradt lány csüggedten. Sóhaja inkább csak magának szólt semmint a barátnőjének, aki árgus szemekkel figyelte, hogy végre mikor kerül Marinette beszélgetős kedvébe. Nem szerette ugyanis zavarni, amikor alkotó folyamatokba bocsátkozott. Mégiscsak az alkotás kwamija volt, nem az ihletfélbeszakítás kwamija, vagy mi a szösz

– Esetleg ne erőltesd – próbálkozott egy apró, halk javaslattal. A célszemély letette a ceruzáját és a székével 180 fokkal fordult az asztalától. Elcsigázott tekintete arról árulkodott, hogy nem akarja feladni a dolgot, ugyanakkor kár lett volna erőszakkal nekifogni és ezt ő is nagyon jól tudta.

Ha nem megy, akkor nem megy. Megakadt, kész, kár tuszakolni, csak rosszul fog elsülni.

– Majd beüt az ihlet akkor, amikor nem is gondolnád – mosolygott rá a kis piros bátorítóan, mitől a fekete hajú lelke egy kissé lenyugodott.

– Azt hiszem, igazad van. De akkor mégis mit csináljak? Erre voltam rákészülve egész héten, és most nem tudok vele haladni – érkezett a további gondterhelt gondolat. A lány újabb tétova pillantást vetette a maga általdekorált vázlatfüzetre, de teljesen elment a kedve attól, hogy újra ceruzát ragadjon.

– Mondd csak. Mennyi esély van rá, hogy tudsz nekem segíteni? – kezdett bele Tikky bizonytalanul, abba a témába, ami már őt is egy ideje foglalkoztatta. Barátnője kíváncsiságát ezzel sikeresen felkeltette, s minden érdeklődésével fordult felé várakozó pillantással.

– Más dolgom úgyse nagyon van. Mesélj, miben segíthetek?

A kwami idegesen dörzsölte össze kis uszonyait, mert elég kínosan érezte magát a téma miatt.

– Hááát... Tudod ez a téli napforduló, amit ti emberek annyira szerettek, meg ajándékokat adtok egymásnak.

Marinette összevonta a szemöldökét a téma hallatán.

– A karácsonyra gondolsz?

– Igen, igen! – lelkesedett fel a kis piros majd halkan hozzá tette. – Mindig elfelejtem, hogy ezt mostanában így szokták hívni.

– Mi van vele?

– Hát. Szeretném meglepni Plaggot valamivel – pirult el, amint kibökte, ami a színét tekintve egy alig észrevehető változást idézett elő az arca felületén. Gazdája elmosolyodott, ám abban a pillanatban el is komorodott. – Láttam, hogy milyen szorgosan dolgoztál Macskának az ajándékán, és eszembe jutott, hogy esetleg én is adhatnék valamit annak a morgós, zokniszagú szőrgombócnak.

A szoba hangulata egy csapásra vidámabbá változott, ahogy a lány előhúzta az asztala alól a hatalmas mindenes ládát, amiben maradék anyagok, szalagok és mindenféle kiegészítők sorakoztak gondosan bezacskózva és elkülönítve egy újabb tasakban, dobozban vagy tartóban.

– Van elképzelésed, vagy nekem kellene kitalálnom valamit?

Tikky ragyogó szemmel figyelte a pakoló mozdulatokat és egyre izgatottabban nézegette a ládából előkerülő kincsek halmát.

– Ott! Az! – kiáltott fel, kis karját egy pontra szegezve, s Marinette előtúrta a halomból azt a megcsillanó tárgyat, amire a kis barátnője teljesen beindult. Egy borsószemnyi apró tárgy volt, szakasztott mása annak, ami Fekete Macska nyakában szokott fityegni. Élénk, magas hangon csilingelt, ahogy a lány fölemelte az asztalról.

– Nahát, Tikky! Ez remek választás. Így pillanatok alatt megleszünk vele!

Halk nevetgéléssel kezdték el megkeresni a hozzá illő anyagot, amivel feldobhatnák, végül egy a macska szeméhez passzoló zöld bársonyszalagra esett a választásuk. Marinette ügyesen és biztos kézzel illesztette egymáshoz a darabokat, s némi ékszer alapanyag, és fogó segítségével egy nagyon helyes kis nyakbavalót hoztak össze az éhenkórász kandúr számára. Tikky a végén örömében szaltót vetett a szobában, olyan nagy szeretettel ölelte magához a kész terméket. Marinette pedig határtalanul boldog volt, hogy a kis társát ennyivel sikerült euforikus boldogságba emelni. Egy a nagymamájától kapott ékszernek a kis fekete bársony dobozát használta föl arra, hogy a nyakbavalót igényesen elrendezze benne, a kis masnival és a csengettyűvel fölfelé, hogy mutatósan nézzen ki.

– Így, pompásan mutat – mosolyogtak össze. – Mikor szeretnéd neki átadni?

A kis piros ismét vörösebbé vált a lány előtt lebegve, s kínosan köhögött egyet.

– Hát. Az ünnep alatt nem szeretnélek elhagyni, nehogy szükség legyen rám. Arra gondoltam, most este átugorhatnék hozzá és otthagyhatom nála az ajándékot, ha neked is megfelel.

Kérdő pillantására esélytelen volt nemleges választ adni. Marinette a tenyerébe vette a kis lényt és az arcához simította, hogy apró ölelésben forrjanak össze egy másodpercre.

– Hát persze, hogy elmehetsz. De vigyázz magadra!

Az öröm a tetőfokára hágott. A kwami örömkarikákat vetett a levegőben, majd felkapta a kis dobozkát, és a tető felé lebegett vele. Ott még vissza pillantott és élénk mosollyal búcsúzott el a szobában maradó lánytól.

– Ígérem óvatos leszek!

Azzal elhagyta a lakást, amit otthonának nevezett egy ideje.

Szerencsére nem kellett messzire mennie, de ezt Marinette nem tudhatta. Alig pár saroknyira volt ugyanis az a rezidencia, ami Plagg otthonául szolgált. Persze előfordult már, hogy valaki meglátta őt vagy a fajtársát és ebből bonyodalmak adódtak. Tudta, hogy Marinette ezért intette őt óvatosságra. Minden érzékével figyelve, lopva lebegett hát el a célállomásáig, ahol is nemes egyszerűséggel átlebegett a csukott ablakon, s halkan hívogatta a másik kwamit.

Néma csend. A szobában sötét volt, a monitor képernyőkímélője némán váltogatta a fotókat, amiket Adrien beállított rajtuk. Természetesen egytől egyig az osztálytársa által készített tartalmak összeollózása volt. Persze voltak közötte profibb eszközzel készült képek, amiket olyannyira föl lehetett nagyítani, hogy a hősnő arcán szétterült szeplőket is meg lehetett számolni rajta. Tikky rácsodálkozott a képekre, és halkan kuncogott a tényen, hogy miért is nem veszik észre ezek a mai emberek a gazdája és a hősnő közötti hasonlóságot.

Mélán járatta körbe tekintetét az üres szobában, de nem lelte semmi nyomát a társának. Óvatosan leereszkedett az asztal lapjára s halk koppanással helyezte a dobozt maga mellé. Ez volt az a pillanat, amikor a fürdőszoba ajtó kinyílt és belépett a szobába a pizsamáját gombolgató szőke gyűrűhordozó. (ez most tök gyűrűk urásan hangzott xD).

A fiú megtorpant a rá bámuló kis piros lény láttán, majd a dolgot megemésztvén, tova lépdelt. Körbekémlelt egyedül vannak-e, s laza mosollyal köszönt oda neki.

– Hali!

– Szia Adrien!

– Valami baj van? – vonta föl szemöldökét a szőkeség. Első gondolata ugyanis azt volt, hogy a dobozka a fülbevalókat rejti. Ijesztő volt a gondolat, hogy a bogárkája valami miatt föladta a harcot, vagy lepasszolni kényszerült az ékszerét. A kis lény mélabús tekintete is aggasztó volt számára. Észre sem vette, hogy még lélegezni sem mert a válasz érkeztéig.

– Ó ez? Ne aggódj, csak Plaggnak hoztam.

A fiú látványosan kifújta a benn tartott levegőt, s immár közvetlenebb mosollyal huppant le az asztal mellé a székére. Fölpillantott a polcokra, ahol a kwamija el szokott tűnni egy pár könyvgerincnek álcázott rejtekhely mögött.

– Úgy volt, hogy elmegy aludni, mert fáradt. Furcsálltam is, mert nem szokott tíz előtt lefeküdni.

Tikky föl lebegett és körülnézett, de Plaggnak nyoma sem volt.

– Itt nincs – állapította meg hangosan.

– Akkor lehet, hogy a hűtőt próbálja megkörnyékezni valami potya kaja után – említette bosszankodva a partnere kedvenc szórakozását a szőke modell. Tikky arca is hasonló érzelmeket öltött a gondolatra. Pillantása a dobozra siklott. Lehet nem kellene hosszan időznie, ha ő nincs itt. Halkat sóhajtott és Adrienre nézett.

– Nem lenne gond, ha ezt itt hagynám, hogy add át neki? – kérdezte bizonytalanul. A srác rá mosolygott és kacsintott egyet.

– Számíthatsz rám.

Erre Tikky hangulata is egy csapásra megváltozott és ragyogó szemmel viszonozta a gesztust.

– Várj! – szólt tétován az ablak felé rebbenő kwami után a szoba lakója. Zöld szemei könyörgőn villantak össze a nefelejcskék szempárral. – Kérlek. Mesélj róla.

A kwami gondterhelt sóhajt eresztett meg.

– Nem tehetem!

– Nem kell elmondanod semmi olyat, amit nem akarsz. De kérlek mesélj róla, hogy milyen a saját életében. – A fiú idegesen várakozott a válaszra, amit a tétován az ablak felé pillantó kwamitól kért volna. Hevesen dobogó szívvel és csomóba szorult gyomorral ült a helyén és figyelte hogyan dönt végül a kis piros lény. Le nem tudta volna írni azt a megkönnyebbülést, amit akkor érzett, amikor az visszakanyarodott és lecsüccsent az általa hozott dobozka tetejére.

– Legyen – sóhajtotta. – De tudnod kell, hogy nem árulhatok el semmi olyat, amivel rávezethetlek a kilétére!

Adrien boldogan bólintott rá a dologra.

– Fel nem foghatom, hogy mi miatt van ez a titokzatoskodás.

Vallomását a kwami nem hagyhatta figyelmen kívül.

– Ez egy nagyon komoly dolog! Ne vedd félvállról, mert ha nem hozzuk meg a kwamikkal ezt a szabályt, az az életetekbe is kerülhet.

– Ezek szerint ezt ti találtátok ki?

A katicaféle biccentett a kérdésre válaszolandó.

– Az emberek szeszélyesek, és soha nem tudjuk megmondani, hogy mire gondolnak a következő pillanatban. Az egyik percben még az életüket áldoznák a társukért, a másikban már inkább a hatalmat, vagy valami mást tartanak szem előtt. Aztán a társukat áldozzák föl -- halkult el a hangja, egy reszketeg lélegzetvétellel.

– Én nem ilyen vagyok, én szere...

A kis kwami éles pillantása egy pillanat alatt elhallgattatta a mentegetőzni próbáló kamaszt.

– Több ezer éves tapasztalattal mondom neked, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Ha nem éppen a máglyára küldik, vagy az öngyilkosságba kergetik a szerelmük tárgyát, akkor saját kézzel ölik meg. Elég gyilkosságnak voltunk a tanúi ahhoz, hogy elegünk legyen belőle. Ti emberek erőszakosak vagytok és csak úgy tudjuk megvédeni egymástól a kiválasztottakat, ha egyáltalán nem tudnak egymásról semmit.

Az elsápadó fiatal elfehéredő arcát látva Tikky elszégyellte magát a kirohanása miatt, s enyhített szigorú pillantásain.

– Na de mondd! A bizalom vége minden esetben árulás volt?

– Nem – vallotta be kelletlenül a kérdezett. – De sajnos nagyon elenyésző az, amikor a lelkük annyira összefonódott, hogy boldogságban élték le az életüket egymás mellett. A titok, csak akkor marad titokban, ha minél kevesebben tudnak róla. A te részedről nem tudom biztosan, de ha Katica kiléte kiderülne, ő halálra aggódná magát a családja miatt.

– Én csak szeretem őt – borzolt a hajába csüggedten a fiú. Szeretett volna némi információt kicsikarni a kwamiból, de úgy fest valami egészen másba csöppent bele. A maga részéről valóban nem volt vesztenivalója a családját illetően. Egymaga volt a nagyvilággal szemben, apja csak egy komor kőszobor volt a háta mögött, akinek árnyéka rávetült az életére, ám komoly távolságot tartott tőle. Az hallani, hogy a szerelme mennyire odavan a családjáért, azonban mégis szívmelengető érzés volt. Ha neki ez annyira fontos, hogy harcolni kész értük, akkor ő ebben is az oldalán áll majd.

– Azt elárulhatom neked, hogy ő nagyon bizonytalan és visszahúzódó személyiség. Elsőre nem is akarta elfogadni a katica szerepet – váltott témát hirtelen a kis lény. Könnyed hangja megtörte Adrien komor gondolatait, s átszellemülten hallgatta a beszámolót. – Nagyon kedves, mindig előtérbe helyez másokat, és okos is.

– Ezt sejtettem, hisz a talizmánja sosem könnyíti meg a dolgát – nevetett a szőke szorongó idegességében.

– Igen. A talizmán csak egy esélyt ad neki. Élnie kell vele, és tudnia kell hová rakni a kapott ötletet. Szerencsére dugig van ötletekkel, szóval a mester nem hibázott, amikor őt választotta.

– Ez már nagyon régóta érdekel, mert szemet szúrt a dolog. A mester miért csak tinédzsereket választott ki erre a feladatra. Nem lenne könnyebb tapasztalt felnőttekkel?

– Ó ne gondold, hogy ez így megy. A fiatalok nem csak rugalmasabbak, de élvezik is ezt a szerepet, és tisztább a lelkük, mint a már érettebbeké. Ha megnézed, hogy az ellenfelünk épp egy felnőtt, megérted, hogy akit még nem szédített meg a világ, vagy nem keserítette meg a lelkét a felnőttlét, az sokkal erkölcsösebben kezeli a talizmánok kérdését. Nem sokan vallanák be, hogy nem alkalmasak erre a feladatra, vagy nem élnének vissza a helyzettel.

Hevesen bólogatott a fiú a magyarázatot hallva.

– Igen. Ez teljesen igaz. Az biztosan csak megerősítette a választást, hogy Katica nem akarta elfogadni a talizmánt. Hisz sokan két kézzel kaptak volna az alkalmon. Gondolom ő nem is él vissza vele és nagyon szigorúan kezeli a dolgokat – nevetett föl idegesen Adrien, ahogy maga elé képzelte a partnerét, amint éppen ezredszerre mondja el, hogy nem szabad tudniuk egymás kilétéről. Ugyanakkor tudatában volt annak is, hogy jó maga mennyire élvezi a hős létet, és ahogy végre kiszakadhat a keretek közé zárt életéből a korlátlan szabadságba. Tikky azonban halkan kuncogott, ami kíváncsivá tette.

– Nehogy azt hidd. Rendszeresen kell megdorgálnom érte, mert a saját céljaira használja az erejét.

– Ez komoly?

– Nehogy eláruld neki! De már többször használta arra, hogy a magánéleti problémáival megküzdjön.

Odakint a lámpák fény homályos sárgásan festették meg a horizontot, ahogy a fiú tekintete arra tévelyedett. Elképzelte a szerelmét, ahogy évődik azon, hogy bevetheti e a talizmánját vagy sem. Ugyanakkor eszébe jutott, hogy hányszor kapta meg a magáét a lánytól, amiért csak gondolni merészelt a dologra. Halk nevetést váltott ki belőle a nosztalgikus gondolat. Ugyanakkor elégedettséggel töltötte el, hogy a szemében oly tökéletes lánynak is vannak jellem hibái. Mi sem bizonyítja jobban, mint azok, amiket a tulajdon kwamija ejtett el neki a beszélgetés során. Tikkyre pillantva észrevette, hogy ő is kinézett az ablakon, s nyilván az indulás gondolatait érlelgette magában.

– Jobb lenne ha én most mennék. Nem szeretném, ha sokáig kellene aggódnia miattam – váltotta hangra a gondolatait a kwami. A fiú bólintott s a kapott információktól telve figyelte, ahogy a beszélgetőpartnere fölkel a dobozról és nagyot nyújtózik. Majd kissé sokkolta a dolog, hogy az odarepült hozzá és szélesre tárva a kis karjait, megölelte az arcát. A közvetlensége meglepte a fiút de örömmel helyezte a tenyerét annak a hátára, hogy valahogy viszonozza az apróság ölelését.

– Tudom, hogy sok a negatív tapasztalatod, de én akkor is őszintén szeretem azt a lányt, akihez most vissza kel menned – sóhajtotta neki, mintegy jelezve, hogy nem hajlandó letenni az érzelmeiről.

A kis lény eltávolodott tőle és csillogó kék szemekkel mosolygott rá.

– Talán ő is téged csak még nem jött el az ideje, hogy erre ráébredjen. De ha te folyton az eget kémleled, hogy meglásd őt, akkor soha nem fogod észrevenni, amikor a földön belé botlasz – kacsintott rá, azzal ott hagyta a meglepett fiút évődni a gondolataival.

***

A mai történet is letudva. 

Ne felejtsd el, hogy az adventi kalendárium következő története HNori1 oldalán fog kinyílni.

✼　 ҉ 　ꎭꍟꋪꋪꌩ ꉓꃅꋪꀤꌗ꓄ꎭꍏꌗ ҉ 　✼ - ✧･ﾟ: *✧ⓜⓔⓡⓡⓨ ⓒⓗⓡⓘⓢⓣⓜⓐⓢ:･ﾟ✧*:･ﾟ✧ ♪-♫-♪-♫

✧･ﾟ: *✧ⓜⓔⓡⓡⓨ ⓒⓗⓡⓘⓢⓣⓜⓐⓢ:･ﾟ✧*:･ﾟ✧