Ezt neked köszönöm meg ElektraDatto. Legyen szép karácsonyvárásod <3 Köszönöm, hogy olyan sokat találkozok azzal a cuki kis kutyusos képeddel a sok csillagozásnak / kommentelésnek köszönhetően. Remélem még sokat fogom látni a továbbiakban is. 

✧･ﾟ: *✧ⓜⓔⓡⓡⓨ ⓒⓗⓡⓘⓢⓣⓜⓐⓢ:･ﾟ✧*:･ﾟ✧

***

– A születésnapjára kapott tőlem egy szerencsetalizmánt, amit azóta is a nyakában hord. Annyira nagyon tetszett neki, hogy teljesen el volt ragadtatva az ajándékomtól – düllesztette ki a mellkasát büszkén a kis kwami, s fejében ott csiklandozott az érzés, hogy ez azért nem teljesen igaz ebben a formátumban, de hát a többieknek erről nem kell tudniuk. A lényeg az teljesen megfelel a valóságnak. Marinette örült az ajándéknak, és valóban nyakláncra fűzte a kis követ, amit kapott tőle. A kis gyülekezet ámult és csodálkozott és hangosan morfondíroztak rajta, hogy mivel kellene meglepniük a varázsdoboz új tulajdonosát, amivel kicsit közelebb kerülhetnek egymáshoz, hiszen a következő évszázadot úgy fest, hogy egymás társaságában fogják megélni. Igen, több mint száz évet, hisz a doboz kisugárzásának köszönhetően a birtokos élettartama jelentősen megnövekszik annak érdekében, hogy minél kevesebbszer kelljen tulajdonost cserélni. A kwamik dimenziójában másképp telt az idő, s így a tulajdonos általuk élvezheti az előnyeit a hosszú életnek.

– Mit adhatunk mi valakinek, akinek már van egy talizmánja a teremtőtől? – kérdezte a kis orrát fürgén mozgatva a nyuszi kwami. Társai halkan egyetértettek vele, míg a majom megköszörülte a torkát.

– Ne feledjük, hogy a tizenkettek ereje is elég jelentős tud ám lenni! - szavait felderült helyeslés fogadta.

– De mi nem tartozunk a tizenkettekhez – szólalt föl halkan Trixx a róka, s Wayzzre és Pollenre pillantott, hogy jelezze a többieknek, hogy kikre is gondolt "Mi" alatt.

A nyomott mintás dobozka tetején csücsülő kwamik újra elbizonytalanodtak, halk csacsorászásba mélyedtek. Tikky csendben figyelte a beszélgetést, s lopva vetett egy pillantást a gazdája felé, akinek lassan fel kell ébrednie.

– Nem hiszem, hogy változtat a dolgon három plusz ereklye. Szerintem nyugodtan próbáljátok meg – hallatszott a szájából a javaslat, s a többiek egymásra néztek, összebólintottak, és ezzel megszavaztatott a cselekmény.

Boldog éljenzéssel indultak meg a még alvó Marinette ágya felé, akinek a legszebb álma közepébe visította be magát a kis csapat másik dimenzióbéli lény. Mindegyikük száját elhagyta egy-egy köpetnyi ragadós csillogós nyálka, amik hajszálpontosan tapadtak az álmából fölriadó tinédzser összekócolódott hajába s arcára.

A reakció eget rengető sikoltás volt, ami kitartott addig, míg a halálfélelmet érző lány lerohant az egy szinttel lentebbi fürdőbe és reszketve magára nem csapta az ajtót.

Marinette sokkoltan ült a kád szélén, és meredt szemekkel leste az ajtót, hogy átúszik e rajta valami – BÁRMI - , ami a továbbiakban ártalmas lehet az idegeire. Jobb szeme enyhén tikkelt az ijedtségtől, s még a légzése sem állt vissza a normálisra a nemrég lejátszódó affér óta. Hajából és ruhájából baljósan csöpögött valamiféle csillámló nyálka, aminek a gondolatától is rosszul volt. Némán öklendezett magában, szemeit le sem véve az ajtó sík felületéről.

Fogalma sem volt róla, hogy mégis mi a fene ütött hirtelen az összes kis jószágba, akiket a felügyeletére bíztak, de abban a másodpercben nagyon befigyelt egy ideg összeroppanás.

Az ajtó felől izgatott pusmogás hallatszott, majd egy másodperccel később vékonyka hangon megköszörülte a torkát valaki – vélhetőleg Tikky.

– Ma- Marinette jól vagy? – A kérdezett elkerekedett szemekkel leste, hogy akkor most várható- e további támadás, vagy sem. Gondolatban válaszolt egy hosszút, nyávogósat és kiborulósat, de valójában nem mozdult meg a szája, így a kis piros tanácstalanul bámult a háta mögé a többi kwamira, akik szintén lesokkoltan álltak a lány észvesztős jelenete előtt. – Nem baj, ha bemegyek? – folytatta a kíváncsiskodást továbbra is a kis barátja, s teniszlabdányi fejét már át is dugta az ajtón. Marinette szülei még lenn időztek a pékségben a nyitás körüli teendőkkel. Így a karácsonyi időszakban megnőtt a teendők listája, s külön rendeléseikre is több időt kellett fordítaniuk. Úgy volt, hogy a lányuk is besegít, amint felkel és lemegy az üzletbe, de a reggeli affér kivert minden józan gondolatot a fejéből.

Éppen azt álmodta, amit a legjobban szeretett. Amikor Adrien karjaiban van és minden csupa csillám és glitter és boldogság. Ajkuk már egymás felé közeledett, amikor egy kisebb kórus ébresztette édes álmából, s míg álmosan pislogott ki a fejéből, ők megtámadták és halomra köpdösték valami ismeretlen okból kifolyólag.

A rémült lány sikoltva kapta maga elé a takaróját, majd eszméletlen sietséggel csapta fel a padlásfeljárót, hogy lerobogjon a lépcsőn és a kis fürdőbe zárkózzon.

Szaporán kapkodta a levegőt és próbált rájönni, hogy mi történt az alatt míg ő aludt.

A megőrzésre leadott kwamik kijöttek a ládából!!!

Tehetnek ők egyáltalán ilyet?

Nem kellene ehhez nekik valamiféle engedély?

A sápadtan szuszogó fekete hajú elcsigázottan bámult a tükörbe, hogy frusztrált és nyúzott tükörképével megossza az információit és aggályait, amikor a kis barátja bedugta a fejét az ajtón.

A válasz reflex sikoltás volt, mire a fej visszahúzódott.

Néhány lihegésnyi idő után a lépcsőn siető léptekre lett figyelmes.

– Marinette minden rendben? Az üzletig hallatszott a sikolyod – toppant be az édesanyja az ajtón, és sietett a feljáróhoz, de csemetéje sietve kikiáltott a fürdőből.

– Itt vagyok! – könnyebbült meg. Egy felnőtt jelenlétében biztosan nem fogják még egyszer megtámadni azok a komisz kis ördögök.

A középkorú nő halálra váltan pillantotta meg csemetéjét, aki a kád szélére ereszkedve, meglehetősen zaklatottan és tépetten pillantott vissza rá. Gyorsan oda sietett, hogy anyai ösztönének engedelmeskedve elkezdje átvizsgálni mindene megvan- e egyszem utódjának.

– Ne! – sikoltott fel a lány tiltakozása jeléül védekezőn a fejéhez emelve a kezeit. Hiszen jóég tudja, hogy reagálna az anyja a csillámló nyálka látványára. De annak nem lehetett parancsolni. Ujjaival rutinosan átfésülte leánygyermeke borzas frizuráját, megigazgatta a csálén félrelógó pizsamáját, egy kis megnyálazott ujjbegy segítségével eltávolította az esti fogmosás után a szája szélére telepedett fehér képződményt is. Mindezt olyan természetességgel tette, miként lélegzik, s csak mosolygott értetlenül hápogó utódja látványától.

– A-anya te nem látod?

A kínai nő elcsodálkozva nézett végig csemetéjén.

–Nem, már nem látom azt a kócos és riadt kislányt, aki az előbb még itt állt.

Marinette gyorsan a tükörhöz fordult.

Fogalma sem volt róla, hogy mi történhetett, talán csak álmodta a dolgot, mert a hajából és ruháiból eltűnt a tapadós ragacsos csillámló nyálkafolyam, és sehol nem volt. A bőre kipirult, arca feldúltan pislogott vissza rá, míg édesanyja megértően csóválta a fejét a jelenet láttán.

– Bármiről beszélsz, biztos csak álmodtad. De a gyöngyeidet majd szedd össze, mert még a végén elcsúszol rajtuk – intette elnéző mosollyal az ajkán, majd magára hagyta őt az összezavarodott gondolataival.

– Gyöngyök? – kérdezett vissza bambán, mire az ajtó mögül könnyed válasz érkezett.

– Igen. Nem is értem miért azokkal szöszölsz, amikor azt ígérted, hogy ma besegítesz a boltban. Már nagyon várunk ám.

– Jaj, ne haragudj, mindjárt lent leszek! – kiáltotta vissza riadtan, miközben a padlón lévő kis gyöngyöket vizslatta. Első ránézésre apró kavicsokat látott, s biztos volt benne, hogy amikor sebtében berontott a fürdőbe, akkor még nem voltak ott a földön. Márpedig most ott voltak.

Lehajolt, s a tenyerébe szedegette őket. Apró, borsószemnél alig nagyobb kövecskéket talált, szám szerint tizenötöt. Nem tudta mire vélni, így értetlenül állt a dolog előtt.

– Sajnálom, hogy megijesztettek – szólalt meg Tikky halkan a háta mögül.

– É-én ezt nem értem – vonta föl a szemöldökét a lány a markában tartott kavicsokra.

A kezdeti rettegős légkör átcsapott valami egészen furába.

– Az egész az én hibám. – kezdett bele a vallomásba a kis piros a kis uszonyait tördelve. Bűntudatos pillantása összefonódott gazdája kérdő tekintetével. Marinette szája kinyilt, de végül nem szólt semmit. Hagyta a másikat beszélni, közben visszaereszkedett a kád szélére, ahol nemrég még kuporgott a sokktól átitatva.

– Eldicsekedtem a többieknek azzal, hogy a születésnapodra adtam egy talizmánt, amit azóta is mindig a nyakadban hordasz, és ezen annyira felbuzdultak, hogy kitalálták, hogy meglepnek karácsonykor. Már órák óta zsizsegve várták, hogy felébredj, de...

Marinette ekkor értette meg az egész eseményt, ami reggel lejátszódott a szobájában.

– De én az egészet elrontottam! – kapott a fejéhez. Hirtelen rájött, hogy a csillámló ragacs pontosan ugyanaz az anyag volt, amit Tikky is a kezére köpött, amikor átadta az ajándékát a születésnapján.

– Nem! Nekem kellett volna szólnom, hogy a többiek mit terveznek, hisz már az én köszöntésemtől is kiborultál. Nem csodálom, hogy hirtelen így reagáltál.

Kis barátja hüppögésére a lány teljesen ellágyult, odalépett hozzá és amennyire lehetett tenyerével az arcához vonta egy óriás ölelésre.

– Képzelheted mennyire ijesztő, ha az embert a legszebb álmából egy csapat idegen lény azzal ébreszti, hogy visítva körbe köpdösi.

Tikky elnevette magát kínjában, de szemeiből hatalmas könnycseppek keltek útra s gördültek le apró, kerek arcán.

– Annyira sajnálom.

– Na gyere, mondjuk el a többieknek is a dolgot – sóhajtotta a lány megkönnyebbülten, s reménykedve pillantott a szobájába vezető lépcsősorra. – Remélhetőleg ők sem borultak ki rajta, hogy én így elrohantam.

– Ó, ők nagyon megértőek majd meglátod. Bár nem töltöttünk olyan sok időt együtt, mint azt gondolod, de azért elég sokat voltunk mi is a ládába zárva Plaggal.

– Erről még sosem meséltél.

Marinette tétova léptekkel emelkedett egyre fentebb a lépcsőn, s mikor a szobájába visszatért, a kis csapatot tanácstalanul szétszóródva pillantotta meg. Szemük kérdőn, kíváncsian villant új gazdájuk felé. Nem tudták milyen reakciót várjanak tőle, így csendben várakoztak valamire.

– É-én annyira sajnálom, hogy így megijedtem tőletek – vallotta a kékesfekete hajú lány. A kis kwamik meghatódva közeledtek felé s végül mégis távolságtartóan lebegtek  tovább előtte.

– Mi lesz srácok, nem harap a lány – nevette el magát Tikky. 

Ezzel az érzelemkitöréssel ugrottak mindannyian a nevető lány karjaiba.

Abban a pillanatban már érezték, hogy ez egy nagyon mély és fontos barátság kezdete lesz közöttük.

***

Idő volt megszülni ezt a meghitt kis történetet... mégis úgy érzem nem lett túl sokatmondó :D

Remélem azért tetsztett, és kapok rá valami visszajelzést, mert kissé kétségeim vannak felőle, hogy bele passzolt -e a képbe  ^^ '

pusszancs

✧･ﾟ: *✧ⓜⓔⓡⓡⓨ ⓒⓗⓡⓘⓢⓣⓜⓐⓢ:･ﾟ✧*:･ﾟ✧