Start writing your story

Ezt a szót bluearika01 től kaptuk. Köszönjük szépen, hogy beugrottál játszani hozzánk. Nézzük, mit hoztunk ki belőle :D

Íme az én verzióm.

***

Marinette még soha nem érezte magát annyira lelkesnek, mint akkor. Az iskolát már jócskán maga mögött hagyva, a sokadik napjára készült az Agreste vállalatnál, mint tervező tanonc. A fő koncepciókat természetesen Gabriel szülte, a többi művészlélek támogatásra lelt a férfi személyében, s amely alkotások megnyerték a tetszését azokat beválasztotta a saját kollekciójába. Ez kiugró lehetőség volt a fiataloknak, akik hasonló pozícióról, vagy csak alkotásról ábrándoztak. Az álmok néha igenis valóra válnak. Bár négyen négy különféle iskolába mentek továbbtanulni a barátaival, mégis szoros kapcsolatot ápoltak napi szintű találkáikkal, kávézóban időzéssel, vagy shoppingolással. Marinette ugyebár bejutott az Agreste cégbe tanoncnak, Alya vége kitanulhatta az újságírás és riporterkedés minden fortélyát a média tagozaton. Adrien folytatta a kiskorától a vérében lévő modell karriert, s ha váltani vagy mást csinálni az apja nem is engedte, a fotósától buzgón próbálta elsajátítani a fotós szakmát, hogy ne kelljen mindig a buta próbababát játszania a jövőben. Nino természetesen zeneszerkesztés, médiaszerkesztés tagozaton volt, s legnagyobb örömére néhány közös órája volt Alyával is a héten.

A kedvenc párosunk magánéletét még hébe hóba megkeserítette Halálfej a különféle ötleteivel. Úgy festett, hogy a mennyiség felett immár a minőségre törekedett, s a fondorlatos terveit csak úgy sikerült rendre megakadályozniuk, hogy Marinette hatalmas kockázatot vállalva véglegesítette két barátját a talizmánhordozók sorában. Eme döntését sosem bánta meg. Barátai nagyon körültekintőek voltak a titkukat illetően, így már-már hobbijává vált őket zavarba hozni azzal, hogy olyan dolgokra kérdezett rá, hogy merre is voltak, vagy hová tűntek azon idő alatt míg ő rájuk várt. Ez alatt persze azt kellett érteni, hogy míg ő Macskával és társaival harcolt, de ők nem tudhatták, hogy barátnőjük ez alatt nem épp őket várta. Alya idegesen nevetgélt, míg Nino az alsóajkát rágcsálva félrepillantott, hogy ne találkozzon a tekintetük. Elkönyvelhette tehát, hogy immár tökéletesen felismeri mikor hazudnak neki.

A nyár egyik izzasztó napján nem volt hát idegen tőlük, hogy elindultak megkeresni a híres fagyist, akinek mennyei alkotása már megannyi párt hoztak össze. Állítólag. Marinette továbbra is humbugnak tartotta a dolgot, főleg így húszéves kora hajnalán. A szerelem az szerelem, egy buta fagyi semmit sem fog változtatni rajta. Eme gondolatát persze minden alkalommal lenyelte, hiszen nem akarta még egyszer megsérteni a jó lelkű fagylalt készítőt, akinek keze alól rendre a város legfinomabb fagyos csodái kerültek elő. Széles mosollyal üdvözölte minden alkalommal, s nem gázolt többé a lelkébe. Óvatos volt és gyöngéd, mint egy tövis nélküli csodaszép rózsa. Legalábbis André így emlegette őt, felhívva a figyelmet a szép és hamvas bőrére, és ragyogó mosolyára. A lány persze ettől minden alkalommal fülig pirult, mert Adrient azóta is különleges helyen őrizte a szívében és lélegzetelállítónak találta őt a férfivá érés korai éveiben.

– Mi van nálad? – érdeklődte barátnője sűrűn pillantva az ifjú divattervező kis szatyorkája felé. A célzott kérdést hallva az felkuncogott és nekidőlt a híd korlátjának. Mögötte a híd oldal elemeire tűzve ezernyi szerelemlakat hirdette gazdáik soha el nem múló tüzes érzelmeit, s ő elkalandozott kissé, mert évek óta reménykedett benne, hogy egyszer ő is ideakaszthat egyet egy bizonyos szőke fickóval. Hosszú, hátközépig érő kiengedett hajába belekapott a szél. Megrögzötten tuszkolta vissza a füle mögé zavarában. Alya ugyanis nagyon jól tudta, hogy a lány rendszeresen vitte be munkáit a tanműhelybe, hogy azokkal példálózzanak a fiatalabb tervezőknek. Így most egy kisebb kupac általa tervezett ékszer lapult a kis szütyőjében, amikkel éppen hazafelé tartott, mikor Alya felhívta a nyalakodás gondolatával. Láncban riadóztatták egymást merre posztoltak utoljára a biciklis árusról, így kerültek már ketten is a Solférino híd kellős közepén a fiókra várva. A híd a felújítást követően a háborús emlékből, az első elnök emlékművévé vedlett át így nevet is váltott Leopold Cedar Senghor-híd ra, de a helyiek továbbra is a régi megszokott nevén emlegették. Egy generáció múlva majd úgyis kitörlődik a megszokás és mindenki csak az újra fog emlékezni, mint az meg-annyiszor megesett a történelem során. A gyalogos hídon mindennaposak voltak a szerelmes párok, biciklisek, kocogók, kutyasétáltatók, s a jegyzetfüzetes művészek, így a két lány félreállt az útból teret engedve a bóklászóknak.

A fagyis tova gurult, de megígérte nekik, hogy a gyors árufeltöltést követően azonnal siet vissza kiszolgálni őket. Így ott álldogáltak az Orsay múzeum és a Tuileries között a Szajnát bámulva, mikor is vöröskénkből felbukott a kíváncsiság. Igazából Marinette csodálkozott volna, ha barátnője nem dobja fel neki a kérdést. Hófehér ejtett ujjú lenge nyári ruhájában úgy nézett ki, mint egy angyal, ám mosolya egy másodpercre pajkos kisgyereket idézett. Kinyitotta a kis kattanó záras táskát és belepillantást engedett a kíváncsi partnerének. Ekkor esett meg, hogy Marinette sikkantva ugrott félre a szeme sarkából érzékelt felé száguldó bicajos elől, s a keze íves mozdulatát követve a táskájából kiröppenő ékszerek rövid repülést követően csobbanva landoltak a Szajnában.

A lány elsápadt.

Alya elfehéredett.

Elkeseredve hajoltak át a korláton, hogy az elhaló gyűrűzést és a felbucskázó buborékot látva meggyőződjenek róla, hogy ez valóban megtörtént. Alya első reakciója egy ideges kiáltás volt a szintén eltűnt száguldozó után.

– A szemed hol hagytad? – meredt utána izzó tekintettel, s belekapaszkodott az akkor megérkező barátja karjába, hogy dühét csillapítsa. Adrien kérdőn villantotta rájuk a szemeit, s elnézett mellettük a balesetet okozó fél után. – Jaj kislány, annyira sajnálom – lépett a volt osztálytársa mellé a bűntudatos vörös hajú. Látta a lány arcán, hogy nagyon közel áll a kiboruláshoz, aztán mégis szomorúan fordult el a folyó mellől és fáradt mosolyt villantott a többiekre.

– Nem lényeges, csinálok másikat – mondta nekik, de futtában csalódottan pillantott hátra a válla fölött. Talán búcsúzott a számára kedves dolgaitól, s mélyet sóhajtott. Barátai észrevették, hogy újra azt a nyugodt és kedves mosolyt ölti magára, amit általában s onnantól teljes szótlanságba burkolózott. A visszatérő fagyisnak sem tudott úgy annyira örülni, mint általában. Nem pirult el Adrien közelségétől, nem jött zavarba mikor megjegyezte mennyire csinos a vékony fekete övvel feldobott, könnyed fehér nyári ruhácska, melyben aznap megjelent. Kék szemei szomorúan siratták alkotásait miközben végigsétáltak a folyóparton és az elmúlt napok eseményeit taglalták.

– Majd csinálok másikat. – mondogatta, mikor barátai megkérdezték tőle , hogy minden rendben van- e. Eme mondatára sokat sejtetően összenéztek. A fiúk keserűen nyeltek egyet, hisz mellettük is elhúzott a szélvész bringás, utána szólhattak volna, hogy lassítson, mégsem tették. Alya pedig egyenesen magát vádolta, amiért nem bírt várni amíg leülnek valahol egy padon.

Marinette este is csak a veszteségére tudott gondolni, miután hazaérkezett a jó öreg padlás szobájába. Kedvetlenségét a szülei is észrevették, s próbáltak édességgel kedveskedni neki, de mindhiába. Haját összefonta, s magához vette a biciklizéshez használt lámpáját, s gyorszáras zacskóba süllyesztette. Kéklő szemével ezután felkutatta Tikkit, s rámosolygott.

– Nem hagy nyugodni a dolog, vissza kell szereznem.

– Ne aggódj, én melletted állok. De mit fogsz nekik mondani, ha meglátják nálad?

A lány legyintett.

– Úgysem volt időm megmutogatni, és majd azt mondom másikat készítettem. Készen állsz? – nyújtotta felé a kék macaront, amit a kis lény a levegőben szaltózva kapott el és nyelt le egészben, hogy aztán csiklandó bizsergés közepette növesszen magának uszonyt.

AquaKatica sebesen ugrott ki az ablakon, hogy a lehető legrövidebb útvonalon – a két háztömbnyi távot letudva – a Szajnáig eljusson, s messziről egy íves fejessel bukjon alá a sötétlő vízbe. Onnantól már pontosan tudta, hogy ha elindul felfelé a folyón, a hatodik hídig kell eljutnia. A vízben teljes sötétség honolt és a sodrással szemben úszással is számolva úgy saccolta fél órán belül otthon lehet a jó melegben. A forró nyári napok ellenére ugyanis cseppet sem volt melegebb a Szajna vize, s bár a nappalok agyrohasztó hőségben teltek és jólesett az első pillanatban a hűs víz, mégiscsak jobban szerette egy fagyi vagy hideg ásványvíz, de mindenképpen az asztali ventilátor mellett túlélni az éjjeleket. Szinte semmit nem látott a zavaros folyamban, de mikor elérte a hatodik sötét árnyat a kétoldalt kivilágított partszakaszon, tudta hogy elérte a célját. Már csak azt kellett bemérnie, hogy mégis hol állhattak, amikor a hídon a baleset megtörtént. Megmarkolta a kezében tartott bezacskózott lámpát, hogy felkattintsa s mielőtt felúszott volna a felszínre valami mozgásra lett figyelmes. Rögtön azután majd kiugrott a bőréből az ijedtségtől. Valaki közelről a szemébe világított. Nem tudott mást tenni, ellökte magát messzire a fénytől, s riadtan köhögve bukott föl a levegőre. Tágra meredt szemekkel pásztázta az éjjelben feketén és a parti lámpák arany fényében hullámzó felszínt. S még riadtabban figyelte a mellette vizet prüszkölve feltűnő alakot.

– M..Macska? – vonta föl a szemöldökét felismerve a szélesen vigyorgó partnerét.

– Micsoda véletlen, hogy épp itt futunk össze – heherészett a szőke fiú a fejére tapadó hajjal. – Csak nem te is egy éjjeli úszkálásra vágytál?

Katica szíve még hevesen dobogott, s hirtelen nem tudta hova tenni a partnere megjelenését. Zavartan próbálta meg elterelni a témát mielőtt kitudódott volna, hogy miért is van éjjel a híd alatt a vízben.

– Te mit keresel itt? Csak nem támadtak meg valakit? – mérte végig a vízből kilátszó részeit, s rá kellett jönnie, hogy valami oknál fogva a macskaruha is a víz elementes sajttal lett felvértezve. A tény, hogy ugyanazon a helyen és időben futottak össze, akár lehetett volna a véletlen műve is. Valami mégsem hagyta nyugodni Katicát. Partnere látványosan félrepillantott, kerülte a szemkontaktust és idegesen nevetgélt.

– Reméltem, hogy itt talállak drága Bogárkám és kis időt tölthetek veled.

– Itt? Azt mondod magadhoz vetted a kék sajtodat, megetetted a kwamiddal, aztán idesiettél. Éjjel. Éppen ehhez a hídhoz. Aztán belevetetted magad a vízbe, és remélted, hogy én is itt leszek? – érdeklődte szelíden tagolva, hátha feltűnik a bajszosnak, hogy a története eléggé ingatag lábakon áll, és nem a hullámzó víz miatt. A srác azonban nem vette a lapot, s ha vette is, a válasza széles mosoly volt. A hősnő lassan kezdett átfázni, de szorgosan tempózott tovább. Szeretett volna mondani valamit, de zajt hallott, így gyorsan megragadta a kandúr grabancát s a híd lábához úszott vele, hogy egy ringatózó ladik takarásából kémleljen körbe a hangok után. Az éjszaka csendes volt, mégis hallotta a beszélgetést valahonnan. Az üres rakparton azonban nem látott senkit.

Macska halkan dorombolva hozzásimult.

– Ha velem szeretnél lenni, csak szólj. Egy szavadba kerül – suttogta elégedetten.

Katica felnyögött és a partra tornázta magát. Társa utánozta s egymás mellett lógatták az uszonyukat az álmosan sodródó folyóba. A hangok érthetetlenek voltak, de már egyértelműen a hídról jöttek, így a hosszú vizes hajfonatát hátravetve a lány fölfelé nézett, hátha meglátja a hangok tulajdonosait.

– Öcsém – sóhajtotta a mélyebb hang föntről tisztán érthetően. Macska is fölfelé kémlelt, s meglepetten kezdték figyelni a mozgolódást odafönt. Aztán valami narancsruhás alak átmászott a korláton és a nagyon univerzális hangszerének egyik felét a hídhoz rögzítette, majd a másikat a combjai közé kapva – mely egyszerre ötvözte Macska botjának tulajdonságait, s Katica jojójának zsinóros képességét – leereszkedett rajta a vízbe. Partnere odafentről figyelte a tevékenységét, nem beszélve a másik két szemtanúról, akik a parton ültek.

– Népszerű hely a randihoz, nemde? – vigyorodott el Macska ártatlanul, amikor a társa szűkre húzott szemekkel méregetni kezdte őt. Ő ugyanis tudta mi folyik itt, és sejtelme szerint a lánynak fogalma sem volt róla. Katica hümmögött és bólintott. Nem volt kedve kitérni a kérdés elől, de válaszolni se tudott volna rá. Mélázva figyelte hát, ahogy AquaMacska érdeklődőn kíséri figyelemmel a hídon zajló eseményeket. A víz fodrozódott, odafent a zöld ruhás srác a mélységet bámulta, majd a narancs ruhás partnere éljenezve vontatta magát felfelé a folyóból.

– Megvan! – kiáltotta mámorosan, tele szájjal, a hangszerén mint majomhintán csimpaszkodva, s a Marinette által elveszített ékszerekkel a másik kezében. Örömében még pördült is párat, s egy ilyen pörgés közepette vette fel a szemkontaktust a parton ülő másik két társával, hogy győzedelmes mosolya abban a másodpercben lelohadjon az arcáról. Teli kezét óvatosan süllyesztette a háta mögé, gondolván, hogy még nem vették észre örömének tárgyát.

Macska pajkosan odaintegetett neki, mire a Rókalány kényszeredett mosollyal intett neki vissza az ujjaival, melyekkel félig a zsinórba kapaszkodott, miközben emelkedett az építmény teteje felé. Párosunk pillanatok alatt, két hosszú ugrással termett a teknősruhás srác mellett, aki a tenyerébe temette az arcát és hosszan felnyögött.

– Nyajjj öcsém. Tudtam, hogy szar ötlet idejönni. – Rena ezalatt felhúzódzkodott, leült a korlátra és összevont szemöldökkel nézett végig uszonyos társain, akik célzottan búvárkodáshoz voltak öltözve. Vizesek voltak mint ő maga, de nyilván a víz alatt lélegzés és látás előnyösebb lett volna neki is ehhez a kincsvadász küldetéshez. Marinette azonnal sejtette, hogy két barátja az ő elveszett ékszereiért jöttek lemerülni, ami megmelengette a lelkét és csordultig töltötte a hálával. Ugyanakkor Macska, az ízig-vérig szőke, elképzelni sem tudta, hogy kerül oda mindenki arra a helyre, ahol eredetileg csak ő akart némi jótékonysági mentést végezni, hogy ne kelljen a barátja szomorú arcát látnia többet. Tervei szerint az erkélyén hagyta volna a kihalászott holmit, és elszelelt volna. De keresztülhúzta számításait, hogy a folyó fenekén hirtelen belefutott a sellő Katicába, akiből a szart is kiijesztette abban a pillanatban. Az ijesztés persze kölcsönös volt, de ezt most hagyjuk.

– A szerelmesek hídja hárommal visszább van, ha épp randizni készültetek – közölte velük, miközben leoldotta hangszerét a híd korlátjáról, és hagyta, hogy a varázs zsinór magától vissza tekeredjen, míg egy nuncsaku kinézetű tárgyat nem kapott, majd egy mozdulattal egybe tolta a két véget, hogy újra fuvolát kapjon belőle é a hátára csapta, ahol a tartója befogadta és megtartotta azt. Katica látta, hogy néhány mozdulattal ezelőtt a talált tárgyakat sebtében a rókakosztüm egy hátsó zsebébe rejtette, így nem hozta szóba a dolgot, nehogy kényes kérdések merüljenek föl. Cicus azonban vérbeli bajkeverő volt, egyetlen kérdéssel tapicskolt bele a három másik társa privát zónájába.

– Micsoda véletlen, hogy mindenki itt van – nevette el magát, majd rájuk villantotta zöld szemeit. – Mit kerestetek a vízben? – tudakolta óvatosan, mert elképzelni sem tudta, hogy szereztek tudomást a balesetről, így betudta a véletlennek a találkozást.

– Horgásztunk – vágta rá a rókalány szemrebbenés nélkül. Chat eltátotta a száját, Katica lenyelt egy röhögést, Carapace elsápadt. Rena egykedvűen kezdte el kitekerni a vizet a hajából és a nehéz palástként lifegő uszályából. -- Tudtad, hogy 32 féle halfaj él a Szajnában?

– Aham. Na és milyen a víz?

– Ezt én is kérdezhetném tőletek – hárította a narancs ruhás ravaszul.

– Valójában én is épp itt botlottam az én sellőbogaramba – vallotta be Macsek lekonyuló fülekkel gondolva kérész éltű találkájukra. Rena összeráncolta a homlokát és a barátnőjére nézett. Szája szegletében sokat sejtő mosoly bújt meg.

– Azt még értem, hogy ez a dilis véletlen erre vetődött, hisz kóbor macska vagy mifene, de te, hogy kerültél ide az éjszaka közepén?

Katica hirtelen csak tátogott, mint hal a szárazföldön, s hangja egércincogássá vékonyodott.

– Elhiszitek, hogy véletlenül épp erre úszkáltam?

***

Annyira jókat kacarásztam néha írás közben, és még lendületet kaptam egy hintázó Rena rajzhoz is...

Elsőre nem találtam telefonra a megfelelő programot, így háromszor is nekifutottam ... Az elsőt a fejlécbe tettem. Meglehetősen kezdetleges, de az enyém XD

Ez volt a második próba... ennek tetszett a mosolya és a dinamikus mozdulata....és a háta is egész szép ívben hajlik attól függetlenül, hogy abszolút nem emlékeztet Rena-ra :DD

Ez , bár kancsi lett, éjjel sebtében összedobva egy sose látott rajzprogrammal ... szerintem egész jó lett ^^

-_- tényleg kancsal lett ... és az anatómiára is rágyúrhatnék ... a vonalak remegősek és iszonyat rondán rajzoltam... de ettől függetlenül egész jó lett az arca :3 ... lehet most már tényleg néznem kellene egy puppetet a mozdulatok eredetisége véget >___<