Ez a történet önszorgalomból, az "Ötlet-Elő" fészbuk csoportban posztolt kihívásra született, és úgy gondoltuk méltó hetedikje lesz a két hónapja húzódó LB2020 hétnek XD Bocsi. Minden az én hibám ... csak nyűglődtem rajta, mert soha nem tudtam leülni és tisztességesen megírni... Mire 90% ig elkészült a kukába vágtam az egészet és egy álmom alapján pár óra alatt összedobtam ezt >___<

Hogy a sztori eredeti vonalához hűek maradjunk a csoport tagoktól szavakat kértünk hozzá . Asszem igyekeztek megizzasztani minket vele :D

szavak: locsolócső, bikini, shake, jégkrém, jég, lyukas, defekt, Yukata,galamb, sellő, tolvajok, lakáshitel, galambtoll, eszperente, erdei állatok, sintér.

Szerepelni a nyilvánosság előtt sosem volt kellemes. Érezni, hogy minden pásztázó szem rád tapad, tudni, hogy rád figyelnek, olvassák elemzik a mozdulataidat, a hangodat, a vonásaidat. Mintha csak egy szál bikiniben állnál talpig felöltözött emberek között. A háta közepére sem kívánta az efféle megmozdulásokat. Haza akart menni és a kis napernyős tetőteraszán kinyúlni a nyugágyon és élvezni a locsolócsőből néha rácsapódó vízpermetet. Közben szürcsölni a hideg kávés shake-et.

Tudván, hogy sok gyerek példaképe lehetsz, hogy sok felnőtt mocskos ábrándokat szövöget rólad, vagy megannyi tinédzser szerelmes beléd nemtől függetlenül. Mindez hatalmas teher tud lenni egy tizenévesnek még akkor is, ha a nyári szünet egy tökéletesen napsütéses idejét rabolják el az embertől. Ráadásul nem is kérdezték meg róla ráér-e, csak bejelentették , hogy ott lesz. Márpedig ha a hírnevén nem akar csorbát ejteni, akkor az ilyen rendezvényeken meg kell jelenjen.

Katica alig várta, hogy az egész mosolygó majomkodásnak vége legyen és húzhasson haza a hűvösbe, hogy magához vehessen egy zsák fagyit, jégkrémet, bármit ami hideg és lehűti az izzó testrészeit. Macskát elnézve ő bezzeg elemében volt, integetett, hegyezte a fülét, bókolt másoknak. Neki hazai terep a szereplés világa. – Hogy a sintér vinne el – súgta neki oda alig hallhatóan egy álszent mosollyal az ajkán a hősnő. Az a pár óra, amit a kültéri rendezvény díszvendégeiként eltöltöttek, estére mindkettejüket teljesen lefárasztotta. Úgy érezte a város vezetése tolvajokból áll, akik az ő szabadidejét rabolták és neki csak azért kell ehhez asszisztálnia, hogy azok őt mutogathassák, mint valami bazári majmot. Hősként így egy lyukas garast sem ért a jelenléte, mert hatalmi játszmába keveredett. Egész idő alatt azon fohászkodott, hogy bárki is változzon épp gonosszá, az most tegye. Titkon reménykedett leg megbízhatóbb és legaktívabb ellenfelük újabb dührohamában. De se Galamb úr, se galamb, de még egy fia galambtoll sem volt a láthatáron. Így szenvedte végig az egészet, majd udvariasan távozott.

Marinette elcsigázottan ült az íróasztalánál és kétségbeesetten állapította meg, hogy a nap kemény nyomokat hagyott rajta.

Égési nyomokat.

Egyetlen szót sem ejtettek soha arról, hogy a talizmánok által adott göncök milyen minőségűek. Ezt most a saját bőrükön tapasztalhatták. Vagyis a lány jobbára bele sem gondolt egy pillanatig sem, hogy a Francia felmenőkkel rendelkező szőkeségnek vajon van e olyan szar testi adottsága, mint neki. A nap okozta nyomok ugyanis egy világos bőrű ázsiai lány arcán meglehetősen komoly sérülésnek számítottak. Eddig még nem is lett volna gond, ám az arca kellős közepén egy fehér folt árulkodóan terült el éppolyan alakban, hogy a híres hősnő álarca éppen hajszálnyira illeszkedett volna a foltra, melyet körben egyre jobban vöröslő nap égette bőre ölelt körbe.

– Stoptáblának is elmehetnék – sopánkodott az alul felül piros, középen fehér sávos arcát nézegetve. – Vajon hány napig kellene itthon maradnom, hogy ezek elmúljanak? – kérdezte kétségbeesetten repülő segédjétől, aki tanácstalanul nézett rá. Ezidáig ugyanis nemigen volt gondjuk azzal, hogy a hőseik a média szereplői lettek volna. Hiszen média sem igen volt

– Nem mehetek így az utcára. Hogy nézzek így mások szemébe? Mennyi idő alatt kopik le? – tette föl egyik kérdést a másik után egyre kétségbeesettebben a félig kínai lány. A sírás határán volt, és már a fürdésen is túlesett, ám a folt egyre élénkebben virított a képén.

– Majd kitalálsz valamit. Nyugodj meg nem lesz semmi baj – próbálkozott a vigasztalással Tikki hasztalan. A társa már ráeszmélt arra, hogy bajban vannak mégpedig nem kicsiben. A lány előtt egy komplett sminkestáska tartalma volt kiborítva, hogy megpróbálja elfedni a nyomokat még mielőtt bárki észre venné a jellegzetes alakzatot a szemei körül. Végül is két választása volt.

– Vagy fehérre sminkelem, hogy az égett rész a többihez passzoljon. Vagy pirosra, hogy azt higgyék az egész leégett. Vagy húzok egy yukatát és ijesztgetem az embereket, bár messze van még halloween – fejezte be hangosan a gondolatait a lány. A helyzet valójában borzalmasan nevetséges volt és Tikkinek nehezére esett visszatartani a nevetést, de gazdája képét elnézve jobbnak látta lenyelni a poénkodást. Ráadásul a fürdés előtt és után is belefutott a szüleibe, s csak azon múlott, hogy nem vették észre a fején okozott látványos felhám sérülést, hogy ő mindkét alkalommal pánikszerűen elmenekült előlük. Hosszú zuhanyzása alatt egyszer bohókásan be is szóltak neki a fürdőszobába, hogy ha tovább marad benn összeaszódik a bőre vagy sellővé változik. Egy perccel később gőzgomolyaggal a nyomában viharzott föl a kis lakrészébe.

– Bejövök gombócka – hallotta egyszer csak a háta mögül, s már nyílt is a csapóajtó, és anyukája egy megrakott tálcával lépdelt föl a lépcsőn.

Nem volt mit tenni, kibontott hajjal az asztalra borult, hogy ne vegye észre a lánya égbekiáltó problémáját. A szülő egyik rossz tulajdonsága azonban, hogy sokszor ott van, ahol nem kéne, azonnal online módba kapcsolt. A nő letette a tálcát az asztalra és mosolyogva csodálta meg a szénakazalfejet a lapra borulva. Óvatosan a hátára tette a kezét, és megsimogatta.

– Apával már hosszan merengtünk rajta, hogy mi lehet a bajod, hogy ilyen furcsán viselkedsz – kezdett bele nyugodt hangon a faggatózásba.

– Nincs semmi bajom – morogta nyűgösen a bútorlapról el sem szakítva a kontaktot. Sabine sokat sejtőn mosolyodott el. Épp csak a hegyekbe vagy erdőb költözést fontolgatom, ahol csak az erdei állatok szembesülhetnek majd a rommá égett képemmel - tette hozzá gondolatban a jövőbeli terveit, ám eszébe jutott, hogy akkor lemondhat Adrienről, a hörcsögökről és az álmairól.

– Tudod gombócka...

– Anyaaaaa – nyávogta félbe a monológot egy szem csemetéje. – Tudod, hogy utálom, amikor így hívtok.

A nő magában kuncogott. Emlékei elárasztották elméjét egy apró de nagyon pufók kisbabával.

– Tudod, tényleg nagyon kövér kisbaba voltál – jegyezte meg negédesen.

– És annak már legalább tizenöt éve. Azóta defektet kaptam, leeresztettem és nőttem vagy száz, száztíz centit –sorolta nyűgösen és szemtelenül.

Egyet kellett értsen méhe gyümölcsével.

– Mari drágám...

– Csak. EZT. ne! – hallatszott az újabb tiltakozó sikoly. – Borzalmasan utálom ha le Mariznak!

– Nyűgösködsz még, vagy a témára térhetünk végre? Esetleg szedjem neked eszperente nyelvbe eme kellemetlen érzelmeket?

A felelet egy értelmetlen morgás volt, aminek a felét elnyelte a bútorlap. A komoly szülői türelemmel megáldott nő kezdte úgy érezni, hogy próbára van téve a képessége. Gyengéden újra megsimogatta hát gyermeke hátát, hogy lelket öntsön belé.

– Hoztam föl egy kis zöld teát és csokis sütit. Tudjuk, hogy hazatérve a legjobban ezt szereted.

Fél perc néma csönd adózott a forró nap után a forró tea gondolatának. Végül a korgó gyomor kiütéssel győzött, s a kékesfekete hajkupac alól két kék szem villant a tálca irányába. Már csak az a fránya égésnyom ne lett volna. Halk sóhaj törte félbe a feltápászkodási szándékot. Kár lett volna azért a sütiért. Biztos Tikki is valami ilyesmit gondol valahol a rejtekhelyén. Oldalra sandított hát, de nőstény nemzője mozdulatlanul mosolygott mellette és várta a további kommunikációt.

– Szeretnék egyedül lenni – sóhajtotta a lány.

– Szeretnék veled beszélgetni.

Halk sóhaj.

– Miről szeretnél beszélgetni? – omlott le az első fal a lány védővonalából. Ezt hallva édesanyja mögé lépett és elkezdte a szétterült hajat kiszedegetni kislánya arcából, közben megnyugtató hangon duruzsolt neki, mintha csak kisgyerek lenne még.

– Hát nem a lakáshitel opciókról – próbálta megtörni a jeget a szobában, majd halkan felsóhajtott. – Apa és én kezdünk aggódni érted. Néha túl sokat vállalsz magadra, és fiatal vagy még ennyi teherhez. Velünk mindent megbeszélhetsz, bármikor meghallgatunk téged, és nagyon szeretnénk ha nem kellene előttünk semmit rejtegetned. Tudjuk, hogy egy okos és bátor lány lett belőled és csak szeretnénk ha tudnád, hogy mindig mögötted állunk ha szükséged volna ránk.

Marinette keserűen nyelt egyet. Olyan jólesett ezt hallani az anyukája szájából, és vacak volt tudni, hogy közben mégsem történhet így, mert kiakadnának ha tudnák, hogy egy kóbor macskával hajkurász egy elmebeteg faszit, aki molylepkének képzeli magát. Hosszan sóhajtott hát, és lenyelte a gondolatait.

– Elmondod hát mi nyomja a lelkedet? – tudakolta szelíden a nő, amint végignézett a sminkeszközökön és a tükrön, melyeket anyai ösztönével egymás mellé téve sejteni vélte a szituációt. Csemetéje nemet intett. Fel sóhajtott. Gondterhelten ráncolta a homlokát, – Hát jó. Ha szükséged van bármire, lent vagyunk.

– Köszönöm – súgta a lány meghatottan, és elrejtette a könnyeit, hogy anyukája ne lássa.

A nő tétován megfordult és halovány mosollyal az ajkán megindult lefelé a lépcsőn, üres kézzel. Férje már toporogva várta és kérdő tekintete összeakadt szerelme gondterhelt pillantásával.

– Na? – kérdezte, s a felesége némán nemet intett, A férfi halkan fújtatott. Ráncolta a homlokát és leereszkedett a kanapéra, ahová a kedvese követte őt. Átölelték egymást és egy percig rágódtak az érzéseiken.

– Csúnyán lepirult az arca – közölte a nő halkan. – próbáltam valahogy rávezetni a dologra, de nem tudtam neki megmondani. Megint nem sikerült.

Összenéztek. Vicces volt a jelenet, mert már régóta szerették volna elmondani a kislányuknak, hogy  tudják mit rejteget, és boldogan mellé állnak ha szükség van rájuk. De sosem volt elég jó az alkalom vagy a szituáció. Így minden alkalommal egymás mellé roskadva tanakodtak azon, hogy kellene elmondaniuk az egyszem kislányuknak, hogy előttük már nem kell titkolóznia.

Tom halkan köhintett.

– És azt tudja, hogy Adrien a másik? – kérdezte hirtelen s Sabine üveges arccal nemet intett.

– Fogalma sincs róla.

– Istenem, ezek a gyerekek. Pedig annyira nyilvánvaló.

***

éééééééés ezzel vége van a nyári (röhög így halloween előtt egy héttel ...) szériánknak.

Hálásan köszönöm mindenkinek, hogy szorított értem, jelentem az "Theory"tesztem néhány hibán kívűl tökéletes lett. A "hazard perception" tesztem is kicsivel a hibátlan alatt volt :D Immár kísérettel és némi gyakorlással vezethetek gépjárművet :D

már csak egy ép elméjű embert kell találnom, aki beül mellém a kocsiba ♪♫☠☠☠

A tavalyi karácsonyi hajtásból tanulva idén csak adventi történeteket vállalunk. Ebbe ismét az olvasók ötleteit várjuk.

Nálam az első négy posztoló adja a történetek "CÍM" részét, Nórinál az első négy posztoló írhatja meg a "SZEREPLŐ" részét, szóval ha még nem voltál nála siess és nézd meg az ő elképzelését a "nyár legforróbb napjáról" , illetve ha még van hely, gyorsan súgd meg neki kiről olvasnál az adventi készülődés hevében ^__~

Találkozunk decemberben ^^